Van egy kis gond - zuhannak a tőzsdék

A tegnapi Fed döntés a vártnak megfelelő volt. S valljuk, meg hogy a „héja” beszédre is számítottunk.

Van egy kis gond - zuhannak a tőzsdék

Mégis meglepődtek a piacok egy picit. Ugyanakkor a Fed kamat határidős termékekkel kereskedő befektetők abszolút nem lepődtek meg. 

Tegnap a döntés előtt, s ma a döntés után is 30 százalékos valószínűséget áraznak a novemberi kamatdöntésre, s továbbra is jövő szeptemberben várják az első kamatcsökkentést. Amúgy két vágást áraznak jövőre. Szóval olyan nagy dolog nem történt.

Vagy mégis? 

Miközben Powell azt mondta, hogy a puha landolás nem alap forgatókönyv, s azt is mondta, hogy továbbra is nagyon erős a gazdaság, és van mit még tenniük. A kötvénypiaci kereskedők ebből inkább azt szűrtek le, hogy a gazdaság rendben van. Így a hosszú hozamok tovább emelkedtek.

Forrás: Bloomberg, Erste

Ez ugyan nem jó, de azért nem lenne olyan nagy baj. De! A helyzet az, hogy ezzel egy korszak véget ért. A hosszú, 10 éves amerikai állampapír hozam 16 éves csúcsra, a 2008-2009-es válság előtti szintre ért. Vagyis visszatértünk a régi világba.

A hosszú hozam ahelyett, hogy csökkent volna a szigorúbb hangnemre, inkább arra reagált, hogy a gazdaság erősebb a korábban gondoltnál, azaz inkább emelkedett. Ráadásul technicista szemmel egy fontos szintet tört át. S ilyen áttöréseknél további emelkedések szoktak jönni. 

Az emelkedő hozam pedig nem csak csökkenő kötvényárat, de kevésbé értékes részvényeket is jelent, „ceteris paribus”.

Például az elmúlt egy-két nap hozamemelkedése 15 bázispont volt a most 4,25 százalékon álló 10 éves hozam esetében. Ez pedig mintegy 1,6 százalékkal értékeli le a részvénypiacot. ( (4,3+5,2)/(4,45+5,2)-1  = (korábbi 10 éves hozam + kockázati prémium)/mostani 10 éves hozam + kockázati prémium)-1 ) 

Ha pedig netán tovább emelkedne, az további negatív hatásokat hozna - vélik az ERSTE elemzői.

A mai nap erősödéssel nyitott a forint

Erősödött kissé a forint szerda reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2023. 12. 06. 08:30
Megosztás:

Hiába nincs hitelezés, csak különadó: jóval ezer milliárd fölötti profit van a bankoknál

A tavalyi három és félszerese eddig a bankok nettó nyeresége. Az 1139 milliárdos szédítő szám mögött azonban sok a nagy összegű egyszeri tétel, például a korábban a háború miatt képzett tartalékok felszabadítása vagy a Sberbankból visszakapott pénz, és az osztalékok is javították a hitelintézetek eredményét - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2023. 12. 06. 08:00
Megosztás:

Lassult az orosz szolgáltatóipar teljesítménynövekedése novemberben

Lassult az orosz szolgáltatóipar teljesítményének növekedése novemberben.
2023. 12. 06. 07:30
Megosztás:

Csúcsra nyaraltuk az utasbiztosításokat - az állam mindent visz a biztosítóktól

Eddig a költségvetésnek termelték a pénzt a biztosítók, akár a teljes nyereségüket elviheti az extraprofitadó. Több biztosítási forma is megszenvedte, hogy az ügyfelek kénytelenek spórolni. Egyedül az utasbiztosítások szárnyalnak, amelyeknél minden eddigi rekord megdőlt a nyaralási szezon végére - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2023. 12. 06. 07:00
Megosztás:

Átlagosan 12%-os béremeléssel számolnak a hazai munkaadók

Az idén a januári tervekhez képest végül jóval több vállalat emelt a munkavállalók bérén, ráadásul a növelés mértéke is meghaladta az eredeti elképzeléseket. Ennek elsődleges oka a munkaerő megtartása volt és az inflációt hivatott kompenzálni, de végül nem érte el annak szintjét. A 2024-re vonatkozó béremelési elképzelések az ideinél szerényebbek, azonban több munkaadó is tervezi a béren kívüli juttatás keretösszegének emelését jövőre.
2023. 12. 06. 06:30
Megosztás:

Lassuló növekedéssel búcsúzhat az évtől az elektronikus fizetés

Nyár végén is folytatódott a készpénzmentes fizetési megoldások térnyerése, igaz, hogy ennek üteme egyértelműen lelassult és kevéssel az infláció feletti forgalombővülés figyelhető meg az OTP Bank friss, 2023 harmadik negyedévére vonatkozó adataiban.
2023. 12. 06. 06:00
Megosztás:

Új gyártósort avatott Dunaharasztiban a Coca-Cola HBC Magyarország

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében avatta fel kedden legújabb, ultramodern gyártósorát Dunaharasztiban a Coca-Cola HBC Magyarország. Az új sor és az annak helyet adó 3000 négyzetméteren elterülő új gyártócsarnok mintegy 23 millió eurós (8,7 milliárd Ft-os) beruházással készült el. Az ország legnagyobb üdítőital palackozója ezzel a 2023 tavaszán elindított fejlesztéssel 30 százalékkal növelte gyártási kapacitását, reagálva az egyre növekvő a hazai és a nemzetközi piac igényekre. A beruházásnak köszönhetően az ország legnagyobb üdítőitalgyártó vállalata újabb nagy lépést tett afelé, hogy a dunaharaszti üzem a Coca-Cola HBC vállalatcsoport vezető közép-európai gyártóbázisává válhasson.
2023. 12. 06. 05:30
Megosztás:

Magyarországi multinacionális vállalatokat érintő új adószabályok és K+F adókedvezmény

Az EU 2022/2523 irányelv a Globális Minimumadó (GloBe) alkalmazásának kötelezővé tételét írja elő 2024-es évtől. A tagállamoknak - így természetesen Magyarországnak is - át kell ültetniük az új szabályozást saját jogrendszerükbe 2023. december 31-ig.
2023. 12. 06. 05:00
Megosztás:

Így használhatják ki a bankok a generatív MI-ban rejlő összes lehetőséget

A bankoknak talán nem okoz akkora nehézséget megkezdeni a generatív MI használatát, azonban azt megtalálni, hogy hol és miként teremt új értéket a technológia, korántsem ennyire egyszerű. A McKinsey a siker receptjét keresve készített átfogó tanulmányt a generatív MI előnyeiről és az új technológia bevezetésének buktatóiról.
2023. 12. 06. 03:30
Megosztás:

A német cégek továbbra is a legfontosabb partnerek

A kormány továbbra is stratégiai partnerként tekint a Magyarországon működő német vállalatokra - hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium (PM) makrogazdasági és európai ügyekért felelős helyettes államtitkára a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) rendezvényén kedden Budapesten.
2023. 12. 06. 03:30
Megosztás:

Azonnali bértárgyalást és minimum 70.000 Ft béremelést követelnek a vasutasok

A bértárgyalások mielőbbi megkezdését, s erre rendkívüli ülés összehívását sürgetik a vasutas szakszervezetek a MÁV Zrt. vezérigazgatójának, Pafféri Zoltánnak írt közös levélben. Felszólítják, az egyeztetések halogatásával ne hátráltassa a folyamatot, mert a munkavállalók mielőbb tudni szeretnék, mennyiért dolgoznak jövőre. A szakszervezetek 15 százalékos, de legalább 70 ezer forintos béremelést és a lojalitási jutalom 50 ezerrel való növelését kérik.
2023. 12. 06. 03:00
Megosztás:

Egy új fejlesztésnek köszönhetően egyszerűsödik a parkolás a Yettelesek számára

Számos előnye miatt máig növekvő népszerűségnek örvend a mobilszámlára történő "vedd meg most, fizesd később" típusú kisértékű vásárlás, mint a mobilparkolás, az autópályamatrica, a lottó vagy a közösségi közlekedési jegy vásárlása. A Yettel alkalmazásban megjelent új fejlesztés most a mobilparkolás területén hoz el egy sokak számára jelentős kényelmet nyújtó új megoldást.
2023. 12. 06. 02:30
Megosztás:

Betiltjuk a benzines és dízel autókat?! Abból botrány lesz!

A fosszilis tüzelőanyaggal működő belső égésű motorokkal felszerelt új autók 2035-től való betiltása ma igencsak ambiciózus tervnek tűnik.
2023. 12. 06. 02:00
Megosztás:

A 40-49 évesek a legokosabbak Magyarországon - Ön is?

Egy friss kutatás készült hazánkban melynek egyik érdekes eredménye, hogy a 40-49 éves korosztályt találta kiemelkedőnek. Nézzük, hogy miért is!
2023. 12. 06. 01:01
Megosztás:

Öt kötelező kriptovaluta, amit figyelned kell 2024-ben

Kezdve az uptoberrel, a teljes kriptoszektorban az előző hónapokban szinte fékezhetetlen bikafutamnak lehettünk szemtanúi. Mindenki legnagyobb meglepetésére a BTC értéke képes volt áttörni a 40,000 dolláros szintet, miközben az Ethereum a 2200 dollár közelében jár.
2023. 12. 06. 00:01
Megosztás:

Országos járványnak nyilvánították Romániában a kanyarót

Országos járványnak nyilvánította Romániában a kanyarót kedden az egészségügyi minisztérium, miután a regisztrált megbetegedések száma megközelítette a kétezret és a fertőzés az ország 41 megyéje közül már 29-re átterjedt.
2023. 12. 05. 23:30
Megosztás:

Nagyszabású BTS-fejlesztést jelentett be a Panattoni

Európa vezető ipari ingatlanfejlesztőjének helyi leányvállalata, a Panattoni Hungary ma bejelentette, hogy egy országos kiskereskedelmi lánc megbízásából 32.000 négyzetméteres, built-to-suit logisztikai központot épít Budapest agglomerációjában. Az új fejlesztés a Panattoni harmadik hazai BTS-projektje és egyben a hazai logisztikai piac egyik legnagyobb BTS-megállapodása 2023-ban. A testre szabott logisztikai központ a kereskedelmi lánc hazai disztribúciós hálózatát fogja kiszolgálni korszerű raktározási és árumozgatási megoldásokkal. A projekt egyedüli befektetője az OTP Ingatlanbefektetési Alap, amely a Baross Gábor Tőkeprogram keretében tervezi a beruházás megvalósítását.
2023. 12. 05. 23:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Vegyesen zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
2023. 12. 05. 22:30
Megosztás:

Az EU informatikai támogatásokat hagyott jóvá

Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy hét tagállam, köztük Magyarország összesen legfeljebb 1,2 milliárd euró (mintegy 470 milliárd forint) állami támogatást nyújtson egy, a felhő- és pereminformatika-technológiák területét érintő közös európai kezdeményezéshez - közölte a brüsszeli testület kedden.
2023. 12. 05. 21:30
Megosztás:

Béremelést terveznek jövőre a vállalatok

A magyarországi vállalatok 53 százalékánál szerepel a 2024-re vonatkozó tervek között a bérfejlesztés: az érintett cégek átlagosan 12 százalékkal emelnék a fizetéseket - közölte a Profession.hu a HR Körkép felmérése alapján kedden az MTI-vel.
2023. 12. 05. 21:00
Megosztás: