Jön az állami nyugdíjas utalvány! Élelmiszerre költhető el

Mint elmondta, várhatóan élelmiszerutalvány formájában valósul majd meg a támogatás.
Korábban a „csippantás” kifejezést is használta ennek kapcsán.
A miniszterelnök hangsúlyozta az árak szabályozásának fontosságát is a tegnap esti ráckevei eseményen, ahol előzetes bejelentés nélkül, meglepetésvendégként jelent meg.
Elmondása szerint az élelmiszerekre már bevezetett árréskorlátozás érvényben marad, és azt nem is tervezik kivezetni – Nagy Márton gazdasági miniszter szerint ez mindaddig így marad, amíg az infláció tartósan 5 százalék alá nem csökken.
Visszatérítés: csippantással vagy utalvánnyal?
„Még az idei évben meg kívánjuk valósítani az idősek számára az áfavisszatérítés rendszerét, ennek módjáról a kormány ma dönt” – mondta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy nagy valószínűséggel élelmiszerutalvány formájában történik majd a visszatérítés.
A miniszterelnök korábban már említette a „csippantásos” megoldást is. Az időseknek szánt áfavisszatérítési szándékot Orbán február 22-i évértékelő beszédében jelentette be a Várkert Bazárban, ahol elmondta: a zöldségekre, gyümölcsökre és tejtermékekre – egy havi keretösszegig – visszatérítik az áfát az év második felétől.
A rendszer – Orbán szerint – akár egy egyszerű csippantással működhet, és havonta 10-15 ezer forintos összegig lehet majd visszatérítést igénybe venni.