Mérséklődtek az európai indexek, alulteljesített a kiskereskedelem és a gyógyszeripar

A Fed kamatdöntésére várva estek az európai indexek. A DAX 0,58%-kal, a CAC40 0,91%-kal, míg az FTSE100 0,44%-kal került lejjebb. A páneurópai Stoxx600 0,54%-ot veszített értékéből. Az eurózóna kiskereskedelmi forgalma 0,1%-kal csökkent márciusban az előző hónaphoz képest. A kedvezőtlen adat fényében nem véletlen, hogy a kiskereskedelmi részvények vezették az esést, az SXRP kiskereskedelmi szektorindex 2%-kal került lejjebb.

Mérséklődtek az európai indexek, alulteljesített a kiskereskedelem és a gyógyszeripar

A piacok kedvezően reagáltak a Novo Nordisk jelentésére, amelyben egyrészt mérsékelték a 2025-ös értékesítési és profitvárakozásokat, másrészt a vártnál kedvezőbb első negyedéves eredményről számoltak be. A fő kérdés továbbra is az, hogy a dán gyógyszergyártó meg tudja- e őrizni vezető szerepét az USA-ban az elhízás elleni gyógyszerek piacán. Az árfolyam szerdán 1,3%-kal emelkedett. Mindeközben az európai gyógyszergyártók árfolyamát nyomás alatt tartotta Donald Trump hétfői bejelentése, miszerint két héten belül várhatóak a gyógyszeripari vámok. Az SXDP gyógyszeripari szektorindex 1,8%-ot veszített értékéből. A BMW érvényben hagyta a 2025-ös pénzügyi előrejelzését, és bár jelentősnek értékeli a vámok második negyedéves hatását, némi enyhülésre számítanak júliustól. Az első negyedéves eredménye több mint 20%-kal maradt el az egy évvel korábbitól, de így is meghaladta a várakozásokat; az árfolyam 1,66%-kal emelkedett.

A német feldolgozóipari megrendelések márciusban 3,6 százalékkal nőttek hó/hó alapon, ami jelentősen meghaladta az 1,3%-os elemzői várakozást. Ugyanakkor a gyenge januári-februári adatok után még így is 2,3%-kal csökkentek a megrendelések az év első negyedévében QoQ alapon. A fordulat tartósságát illetően kérdés, hogy a kedvező márciusi adatot mennyiben magyarázza a vámok miatt előrehozott import.

Az áprilisban 1,8%-ra lassuló inflációs adat által is támogatva a cseh jegybank 25 bázisponttal, 3,5%-ra csökkentette az irányadó rátáját. A lengyel jegybank 50 bázispontot vágott, ezzel 5,25%-on állapította meg az irányadó rátáját. A kamatvágás irányába hatott, hogy a lengyel infláció 4,2%- ra lassult áprilisban az előző havi 4,9%-ról. A régióban a lengyel WIG20 1,1%-ot, a cseh PX50 2%-ot emelkedett. A BUX 1%-kal került feljebb.

2025. márciusban a hazai kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól (és húsvéthatástól) megtisztítva 0,4%-kal meghaladta az előző év azonos időszakit. Ez ugyanakkor megtorpanást jelent a korábbi dinamikához képest. Hó/hó alapon a kiigazított adat 0,5%-os csökkenést mutat. A hazai háztartási hitelezés továbbra is erős. Az új kihelyezések közel 50%-kal nőttek márciusban az egy évvel korábbihoz képest, az elmúlt 12 hónapban pedig a kihelyezések elérték a 3000 milliárd forintot. Míg a lakossági hitelállomány 10,6%-kal bővült egy év alatt, addig a vállalati hitelezés a bizonytalan gazdasági környezetben továbbra is visszafogott, az éves hitelállomány-növekedés 2% volt.

(Forrás: OTP Ébresztő)

Trump saját kriptovaluta projektjei akadályozzák a stabilcoin-törvény elfogadását

A kriptopiac régóta várt szabályozása újabb akadályba ütközött: Donald Trump saját digitális eszközökhöz fűződő érdekeltségei megbontották a korábban kétpárti támogatást élvező stabilcoin-törvény mögötti egységet. Az iparág ezzel egy fontos „gyors győzelmet” veszíthet el – politikai zűrzavar miatt.
2025. 05. 08. 14:00
Megosztás:

Kivár a Fed a további kamatvágással, néhány bázispontos csökkenés a kötvényhozamokban

A Fed – a vártnak megfelelően – nem változtatott az alapkamat 4,25% és 4,50% közötti célsávján, így már a harmadik egymást követő ülésén maradt a kamatszint. A kivárás oka az aggodalom, miszerint Trump elnök vámpolitikája emeli az inflációt, lassítja a gazdasági növekedést és magasabb munkanélküliséghez vezet.
2025. 05. 08. 13:30
Megosztás:

Az otthonunk elárulja, hogy kik vagyunk mi

Az otthonunk berendezése – csakúgy, mint az öltözködésünk – sokkal többet jelent, mint szimpla funkcionalitást. Manapság már mindkettő az önkifejezés eszközévé vált, hiszen árulkodik arról, kik is vagyunk, milyen értékeket képviselünk, és hogyan látjuk a világot.
2025. 05. 08. 13:00
Megosztás:

A dolgozók jóléte kézzelfogható üzleti eredményeket hoz?

A vállalatok szervezeti egészsége közvetlenül összefügg a dolgozók mentális és fizikai állapotával. Friss kutatás szerint a magyar munkavállalók jelentős része napi szinten küzd a stresszel, ami hosszú távon nemcsak a munkahelyi teljesítményre, hanem a vállalatok eredményességére is negatív hatással van.
2025. 05. 08. 12:30
Megosztás:

Változás a Zing Burger kínálatában: májustól kizárólag Angus marhahúsból készülnek a húspogácsák

Amit eddig extraként lehetett kérni, az most már alap lesz a Zing Burger kínálatában, hiszen májustól minden hamburgerbe Angus marha húspogácsa kerül. A burgerezőlánc tulajdonosai régóta szerették volna ezzel az újítással megajándékozni a hamburgerek szerelmeseit, egy amerikai húspogácsázó gép pedig most lehetővé tette mindezt.
2025. 05. 08. 12:00
Megosztás:

Falba ütközött a magyar lakáshitelpiac? Mutatjuk, mik lehetnek az okok

Bár a nyers adatok szerint némileg nőtt az új lakáshitelszerződések értéke márciusban, a szezonálisan kiigazítva már csökkenést láthatunk februárhoz képest. A BiztosDöntés.hu szakértője szerint nagy kérdés, hogy a lakáshitelezés képes lesz-e áttörni a jelenlegi szinteket, vagy megreked a havi 120-140 milliárdos sávban.
2025. 05. 08. 11:30
Megosztás:

Milyen koncertek lesznek a Művészetek Völgye 2025 fesztiválon?

Koncertek a Völgyben: a Művészetek Völgye idén it több színpadon várja a koncertek kedvelőit számos műfajban.
2025. 05. 08. 11:00
Megosztás:

A Bitcoin árfolyam karcolja a 100.000 dollárt, Trump áll a háttérben

A Bitcoin újra reflektorfénybe került, miután Donald Trump egy „jelentős” kereskedelmi megállapodást helyezett kilátásba – a piac pedig nem késlekedett a reakcióval. A kriptovaluta árfolyama közelít a lélektani 100 ezer dolláros szinthez, amit nemcsak politikai, de makrogazdasági tényezők is táplálnak.
2025. 05. 08. 10:30
Megosztás:

Mérsékelt emelkedés az USA-ban

Szerdán az S&P500 0,43%-kal, a Dow Jones 0,7%-kal, a Nasdaq Composite 0,27%-kal került feljebb. Az S&P500 szektorindexei közül a technológiai részvények teljesítettek a legjobban, reagálva arra a hírre, hogy a kormányzat lazítaná a még a Biden-adminisztráció alatt bevezetett exportkorlátozást a mesterséges intelligencia chipekre vonatkozóan.
2025. 05. 08. 10:00
Megosztás:

Rossz hír a MOL-nak: Az EU 2027-re teljesen le kíván válni az orosz energiaimportról

Az EU a 2027-es céldátumot tűzte ki, amikorra mind a 27 tagállamot le szeretnék választani az orosz energiaimportról. Az Európai Bizottság energiaügyi biztosa tegnap megerősítette ezeket a terveket, ám a részletes szabályokkal később áll elő a szervezet.
2025. 05. 08. 09:00
Megosztás:

Üzlet a levegőből: a gázok láthatatlan szerepe a mindennapi életünkben

A minket körülvevő levegő nemcsak az élet alapja, hanem számos iparág számára is nélkülözhetetlen „nyersanyag”. Az ipari és orvosi gázok kulcsszerepet játszanak a kórházakban, az élelmiszeriparban, a gyártásban és a csúcstechnológiai szektorban is. De hogyan nyerik ki ezeket a fontos anyagokat, és milyen technológia teszi ezt lehetővé? A hazai gázgyártás egyik meghatározó szereplője adott betekintést ebbe a világba.
2025. 05. 08. 08:30
Megosztás:

Fogyasztásból és különadókból épül továbbra is a 2026-os költségvetés – stabil, de kockázatos pálya?

Május 6-án benyújtotta a Kormány a 2026-os költségvetés tervezetét. A Niveus elemzése szerint a korai beterjesztésen túl a büdzsé fő üzenete, hogy továbbra is jelentős mértékben a belső fogyasztásra és a szektorális különadókra épít – ez fenntartja a bevételi stabilitást, de a gazdasági növekedés mértéke és fenntarthatósága szempontjából kérdéseket vet fel. Az energiaágazat befizetéseinek jelentős csökkenése mellett a kisvállalati adóból (KIVA) tervezett bevételnövekedés a szembetűnő a jövő évre.
2025. 05. 08. 08:00
Megosztás:

A márciusi átmeneti megtorpanást követően áprilisban 5-6 százalékkal bővül a kiskereskedelmi forgalom

A kiskereskedelmi forgalom márciusi megtorpanása csupán átmeneti, technikai jelenség, amelynek hátterében a húsvéthatás áll, vagyis, hogy 2024-ben a húsvét március végére esett, míg idén április második felére, így a húsvéti nagybevásárlások hatása idén teljes egészében áprilisban érvényesült.
2025. 05. 08. 07:30
Megosztás:

Lassan kilábalhat a bérgyártás a pandémia utáni krízisből

Az elmúlt évek drámai változásokat hoztak a magyar gazdaság szinte minden területén. A Covid-világjárvány következtében számos vállalkozás megszűnt, a kialakult piaci átrendeződés következményei pedig még ma is érezhetőek. A gyártószektorban különösen nehéz a helyzet. Bár a magyar vállalkozások jelentős termelési kapacitással rendelkeznek, a korábbi partnerkapcsolatok megszakadtak, és a cégek egyedül nehezen találnak új megrendelőket. Erre a problémára kínál megoldást egy új, online, élő platform és támogató közösség.
2025. 05. 08. 07:00
Megosztás:

Rekordgyorsasággal csaptak le a vállalkozások az EXIM Magyarország új termékeire

A magyar vállalkozások kiemelkedő érdeklődésének köszönhetően az EXIM Magyarország frissen indult Jövő Exportőrei Forgóeszközhitel termékére szánt keretösszeg több mint 90%-ára érkeztek kérelmek két nap leforgása alatt. Az összesített adatok alapján a termék 250 milliárd forintos keretére eddig mintegy 400 darab kérelmet nyújtottak be. A konstrukció célja a hazai vállalkozások működésének és a vevőkörük bővítésének támogatása, valamint a lakásépítési piac élénkítésének elősegítése.
2025. 05. 08. 06:30
Megosztás:

Újabb sikeres tőkeemelést hajtott végre a NAVIGATOR

Részvényeinek piaci likviditását és tulajdonosi körének bővülését szem előtt tartva újabb sikeres tőkebevonást hajtott végre a NAVIGATOR Investments Nyrt. Az ipari innovációs technológiák alkalmazásában élenjáró vállalatcsoportot építő tőzsdei társaság zártkörű részvényjegyzéssel további 194,9 millió Forint friss tőkét vont be. A tranzakcióval újabb magánbefektetők váltak részvényessé, miközben – hasonlóan a korábbi tőkeemelésekhez – intézményi befektetői oldalról is érkezett jegyzés.
2025. 05. 08. 05:30
Megosztás:

A Moody’s kedvező értékelést adott az MBH Jelzálogbank Zöld Jelzáloglevél Keretrendszerére

Az MBH Jelzálogbank felülvizsgálta és továbbfejlesztette Zöld Jelzáloglevél Keretrendszerét annak érdekében, hogy az még szorosabban illeszkedjen a nemzetközi fenntarthatósági elvárásokhoz, és lehetőséget biztosítson a nemzetközi sztenderdeknek megfelelő zöld jelzáloglevelek kibocsátására.
2025. 05. 08. 05:00
Megosztás:

Az OKSZ hamis állításaival ellentétben az árréscsökkentés érdemben növeli a kiskereskedelmi forgalmat, így a fogyasztást is

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) félrevezető módon vont párhuzamot a kiskereskedelmi forgalom márciusi mérséklődése és az árréscsökkentés bevezetése és annak hatásai között.
2025. 05. 08. 04:00
Megosztás:

OTP: A megugró extraprofitadó húzza le az eredményt

Az Erste szektorelemzője tegnap tette közzé az OTP első negyedéves eredményére vonatkozó várakozását. Az elemzés főbb megállapításai:
2025. 05. 08. 03:30
Megosztás:

Czomba Sándor: június végéig pályázhatnak a vállalkozások az Év Felelős Foglalkoztatója elismerésre

Idén 10. jubileumi alkalommal hirdeti meg az OFA Nonprofit Kft. „Az Év Felelős Foglalkoztatója” pályázatát. A stabilan 4,7 millió fős hazai foglalkoztatási adatok is azt mutatják, hogy a vállalkozások érdekét is szolgálja, ha munkavállalóikat megbecsülik, legfontosabb értékükként kezelik. A nagysikerű pályázat elősegíti a felelős foglalkoztatói szemléletmód hazai fejlődését, valamint támogatja a munkahelyek megőrzését is.
2025. 05. 08. 03:00
Megosztás: