Mélypontra zuhant a babaváró, de a zöld hitelekkel fűtött lakáskölcsönök kitartanak

Az erősek erősödtek, a gyengék gyengültek a hitelpiacon januárban. A friss adatok szerint a lakáskölcsönöknél nem következett be az év eleji csökkenés, és a megérkező zöld hitelek 100 milliárd fölött tartották a folyósítást. A személyi hitelek kihelyezése mérsékelt, de stabil, a babaváró azonban már elindultak a program kifutását jelző lejtő felé. Az ukrajnai háború várhatóan a hazai hitelpiacra is kihat, a kamatemelési ciklusban nagy felfutásra az év első részében nem lehet számítani - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

Lakáshitelekből összesen 108,3 milliárd forintot folyósítottak januárban az MNB adatai alapján, amely néhány milliárd forinttal meghaladja a decemberi 105,5 milliárd forintos hitelkihelyezést. A lakáscélú hiteleket így október óta 110 milliárd forint közüli értékek mellett folyósítanak a bankok, ami elmarad a tavaly nyári rekordszámoktól, de a korábbiakhoz képest így is tetemes növekedést jelent a havi hitelértékekben. A tavaly januári éves mélypontnak számító 59 milliárd forinthoz képest például közel kétszer annyi hitelkihelyezés történt az év első hónapjában, a lakáshitelek továbbra is a lakossági hitelpiac fő hajtóereje maradhat.

Januárban már a zöld hiteleken is múlhatott, hogy a lakáscélú hiteleket sorozatban 11. hónapja 100 milliárd forintos havi érték felett folyósították. Új lakás vásárlására 16,6 milliárd forintot, építésre, bővítésre 17,4 milliárd forintot vettek fel januárban az otthonuk megteremtésére törekvő ügyfelek. Mindkét felhasználási cél új rekordnak számít, és 5-10 milliárd forinttal meghaladja a szokásos szinteket, vagyis a zöld hitel két felhasználási céljából januárban már jóval 10 milliárd forint feletti összeget helyeztek ki a bankok.

Az MNB tájékoztatása szerint február 25-ig már 22 milliárd forintot folyósítottak a pénzügyi intézetek a korszerű energetikai feltételeket előíró, CSOK-hitellel együtt felvehető hitelből. Összesen 77 milliárd forintos összegre már 2519 hitelszerződést kötöttek meg. Az átlagos futamidő majdnem 21 év, egy átlagos zöld hitel pedig magas összeget, 30,6 millió forintot tesz ki a jegybank tájékoztatása alapján.  A Bank360 szakértői szerint könnyen lehet, hogy a hosszú hitelbírálati idő végül most, február-márciusban vezet tömeges zöld hitel folyósításokhoz, aminek előszelét már a januári 10 milliárd forint feletti zöld hitel kihelyezés is mutat.

Mérsékelt folyósítás személyi kölcsönből

A személyi hitelekből 32,5 milliárd forintot helyeztek ki a bankok, amely a decemberi 33,3 milliárd forintos folyósítás közelében maradt. A személyi kölcsönök téli folyósítása alacsonynak számít, de így is egyértelműen felülmúlja a tavaly januári 23,1 milliárd forintos havi számot.

Vagyis a népszerű szabad felhasználású hiteltípus egyértelműen kiheverte a koronavírus járvány alatti mélyrepülését, de sem a tavalyi 40 milliárd forint feletti, sem a válság előtt előforduló 50 milliárd forintot meghaladó szinteket nem tudja jelenleg elérni. A kamatemelések pedig már egyértelműen megdrágították a személyi hiteleket is, a folyósítás így a télihez hasonlóan mérsékelt, de stabil maradhat.

Bezuhantak a babaváró hitelek

A babaváró hitelekből 29 milliárd forintot folyósítottak januárban, amely minden eddiginél jelentősen alacsonyabb havi összeget mutat, és így jócskán elmarad a decemberi 41,1 milliárd forintos babaváró felvételtől. Az eddigi mélypontot a tavaly januári 35,9 milliárd forintos hitelkihelyezés jelentette, az idei kezdés pedig ennél is lanyhább volt, így már 30 milliárd forint alá csúszott a havi folyósítás. A babaváró hiteleket a jelenlegi szabályok szerint az év végéig lehet felvenni. A hiteltípus iránti érdeklődés tartós csökkenése viszont már jelzi, hogy egyre kevesebb olyan gyermekvállalási korban lévő pár van, aki még nem vette fel a hitelt, de szeretné - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

A KIA zsolnai gyára háromszáznegyvenezer autót gyárt az idén

A KIA zsolnai gyárában az idén háromszáznegyvenezer autó készül a tervek szerint, ezzel a szlovákiai gyártóhely megközelíti a 2019-es csúcsév háromszáznegyvennégyezer darabos termelését - tájékozta a KIA Slovakia az MTI-t.
2023. 10. 03. 11:30
Megosztás:

Átadták az uniós forrásból kialakított minibölcsődét Gádoroson

Átadták az uniós támogatásból kialakított minibölcsődét a Békés vármegyei Gádoroson - tájékoztatta Zalai Mihály, a Békés Vármegyei Önkormányzat elnöke az MTI-t.
2023. 10. 03. 11:00
Megosztás:

Gyengüléssel indítottak a vezető európai tőzsdék

Mínuszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden.
2023. 10. 03. 10:30
Megosztás:

Erre vártak az ügyfelek: vagdossák a hitelkamatokat a bankok

Több nagybank csökkentette októbertől és az elmúlt hetekben a kamatait, így a lakáshiteleknél egyre több ajánlatot találhatunk 10 százalék alatti kamattal, de van már 8 százaléknál kisebb is. A folytatás azonban göröngyösebbé is válhat, mert ugyan a jegybank folytatta a kamatvágásait, de a hitelek árazását közvetlenebbül befolyásoló referenciakamatok közül akadt olyan, amelyik ismét emelkedni kezdett az utóbbi hetekben - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2023. 10. 03. 10:00
Megosztás:

Gyengülés az ázsiai tőzsdéken

Gyengültek a vezető ázsiai tőzsdék kedden, a sanghaji és a szöuli börzén nem volt kereskedés.
2023. 10. 03. 09:30
Megosztás:

Emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden, bár a nemzetközi piaci hangulat inkább negatív az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.
2023. 10. 03. 09:00
Megosztás:

Új szociális lakóházakat építettek Eleken

Új szociális lakhatási formát hoztak létre a Békés vármegyei Eleken: hetvenkét, mentális zavarral küzdő ember költözhetett be hat lakóházba.
2023. 10. 03. 08:30
Megosztás:

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben kedden reggel a bankközi devizapiacon hétfő kora estéhez képest.
2023. 10. 03. 08:00
Megosztás:

Családbarát szülészetek is segítik a vágyott gyerekek megszületését

A családbarát kormányzás legfontosabb célkitűzése, hogy minden vágyott gyerek megszülessen Magyarországon, és ezt segíti a családbarát szülészetek kialakítása is - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a Semmelweis Egyetemen rendezett versenyen.
2023. 10. 03. 07:30
Megosztás:

6500 magyar diák kezdi a tanévet a kolozsvári egyetemen

Több mint 6500 magyar egyetemi hallható kezdi meg az új, 2023-2024-es tanévet a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen - közölte hétfőn Soós Anna, a magyar tagozatért felelős rektorhelyettes.
2023. 10. 03. 07:00
Megosztás:

Új gyárigazgató a Continental váci üzemének élén: október 1-jétől Győrffy Sándor tölti be a posztot

A Continental csoporthoz tartozó, váci ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. gyárigazgatói posztját az eddigi minőségirányítási vezető, Győrffy Sándor tölti be 2023. október 1-jétől. A váci üzem sikeres és fenntartható működéséhez nagyban hozzájárult elődje, Purgel Csaba, aki számos fejlesztéssel emelte új szintre a vállalat termék- és technológiaportfólióját. Purgel Csaba több, mint 16 sikeres év után új kihívások elé néz a vállalatcsoporton belül: augusztus 1-jétől a ContiTech OESL üzleti egységének EMEA East operatív terület regionális vezetőjeként folytatja pályafutását.
2023. 10. 03. 06:30
Megosztás:

Változtak a fizetési meghagyásos eljárás szabályai októbertől

Több helyen is módosult a fizetési meghagyásos eljárásról szóló törvény október 1-jétől. Az elektronikus ügyintézésre kötelezettek, például a gazdálkodó szervezetek számára teljesen elektronikussá vált az eljárás. Ha velük szemben fizetési meghagyást bocsátanak ki, akkor azt az elektronikus tárhelyükre kézbesítik, emiatt tovább gyorsul a folyamat. A jogszabályváltozás értelmében a fizetési meghagyást kezdeményezőknek mostantól meg kell adniuk a kötelezett jogi személy vagy egyéni vállalkozó adószámát is.
2023. 10. 03. 06:00
Megosztás:

Egyedülálló vállalkozásfejlesztési programot indított az MCC és a Design Terminal

Az MCC Ötlet Inkubátor program lehetőséget teremt a fiatal tehetségeknek arra, hogy a hagyományos karrierutakat mellett a vállalkozói világ izgalmas kihívásait is megismerhessék. A program részeként a hétvégén tartották meg a Hackathon ötletversenyt, amelynek résztvevői a kidolgozott vállalkozási ötleteiket szakmai zsűri előtt mutatták be az MCC budapesti központjában.
2023. 10. 03. 05:30
Megosztás:

Emelkedett az online platformokon foglalt vendégéjszakák száma

Tovább növekedett az online platformokon az Európai Unióban lefoglalt vendégéjszakák száma 2023 második negyedévében - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn.
2023. 10. 03. 05:00
Megosztás:

Rendkívüli bejelentés a nyugdíjakról Varga Mihály pénzügyminisztertől!

Jó hírt kaptak a hazai nyugdíjasok, hiszen Varga Mihály pénzügyminiszter Facebook posztban jelentette be: 2024 januártól ismét emelkednek a nyugdíjak, továbbá a februári hónapban a 13. havi ellátást is megkapják a nyugdíjasok. Nézzük, mire számíthatunk pontosan!
2023. 10. 03. 04:01
Megosztás:

Babaváró hitel: már nem lehet minden feltételt teljesíteni 2023 végéig

Komoly szigorítás lép életbe 2024-től a Babaváró hiteleknél: ekkortól a feleség nem lehet 30 évesnél idősebb az igénylés időpontjában. Kivéve akkor, ha már úton van a baba, ebben az esetben még a jelenleg is érvényes 41 év lesz a felső korhatár jövőre. A módosítás miatt sokan eleshetnek a lehetőségtől, ugyanis az MNB adatai szerint a Babaváró hitelek közel 60 százalékánál a nők életkora elérte vagy meghaladta a 30 évet a hitelfelvétel pillanatában. A Bankmonitor szakértői szerint azonban egyre fogy azon párok ideje, akik még idén kihasználnák a lehetőséget, mert nem minden jogosultsági feltétel teljesíthető a hátralévő három hónap alatt.
2023. 10. 03. 03:00
Megosztás:

150.000 Ft-ot kaphatsz a régi klímádért! Mutatjuk hol és hogyan

A minden negyedik magyar háztartásban megtalálható klímaberendezések közül a nagy energiafogyasztásúak cseréje még gyorsabban térülhet meg a Magyar Klímacsereprogram segítségével.
2023. 10. 03. 02:00
Megosztás:

Érdekel a mesterséges intelligencia? Ezzel a kriptóval minden előnyét kiélvezheted!

Nehéz lenne jobban kidolgozott projektet találni mint a <a href="https://cryptobigfoot.care/b_ypredict_profitline" target="_blank">yPredict</a> . A projekt egyesíti az AI szignálokat, a technikai-, a kvantitatív- és a valós hangulatelemzéseket melyeket kényelmesen elérhetsz az összes népszerű kripto esetében.
2023. 10. 03. 01:00
Megosztás:

Szeptemberben stagnált az ingatlanpiac

Az előző hónapokban tapasztalt trendforduló után szinten maradt az ingatlanpiac szeptemberben - áll a Duna House hétfőn közzétett elemzésében.
2023. 10. 03. 00:30
Megosztás:

Kijev levette az OTP Bankot a nemzetközi háborús szponzorok listájáról

Levette az OTP Bankot a nemzetközi háborút finanszírozó vállalatok listájáról az Ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség (NAZK) - jelentette be az ügynökség hétfőn a honlapján.
2023. 10. 03. 00:05
Megosztás: