Nyertek a tőzsdések a magyar piacon az utolsó, csonka héten

Kevesebb mint a felére eső forgalommal, emelkedéssel zárta a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az év utolsó kereskedési hetét; a BUX 50 720,71 ponton zárt csütörtökön, 958,47 ponttal, 1,93 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Nyertek a tőzsdések a magyar piacon az utolsó, csonka héten

A négynapos kereskedés alatt a részvénypiac forgalma 24,88 milliárd forint volt múlt a múlt heti 56,54 milliárd forint után, a vezető részvények emelkedtek.

Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában felhívta a figyelmet Matolcsy György Magyar Nemzetnek adott interjújára, amelyben a jegybankelnök elmondta, hogy a kamatemelési ciklus 2022-ben is folytatódik. Az alapkamat és az egyhetes betéti kamat az MNB elnöke szerint 2022 első fél évében fog ismét összeérni - tette hozzá.

Arra is kitért, hogy a Pénzügyminisztérium 6,4 százalékos GDP-növekedést vár idén Varga Mihály posztja alapján. A pénzügyminiszter közösségi oldalán több gazdasági adatot sorolt fel, melyeket összehasonlított a 2009-es éviekkel, amikor a gazdaság megkezdte a kilábalást a pénzügyi válságból - idézte fel.

A héten a Mol árfolyama 2 százalékkal, 50 forinttal emelkedett, a részvény csütörtökön 2520 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 3,7 milliárd forintot tett ki.

Az OTP-papírok ára 3,49 százalékkal, 560 forinttal nőtt, a bankpapír 16 600 forinton zárt csütörtökön, forgalma a héten 15,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 0,86 százalékos, 3,5 forintos árfolyam-emelkedéssel zárta a hetet, csütörtökön 411,5 forint volt a záróára, heti forgalma 507 millió forint volt. A Richter értéke nem változott a héten, csütörtökön 8725 forinton fejezte be a kereskedést, a gyógyszeripari részvény forgalma 2,5 milliárd forintot tett ki.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4232,45 ponton fejezte be csütörtökön a hetet, ami 22,56 ponttal, 0,54 százalékkal magasabb az előző hetinél. A BÉT részvényindexe 2020 végéhez viszonyítva 2021-ben 8613 ponttal, 20 százalékkal emelkedett. A BÉT éves forgalma az MTI becslése szerint idén meghaladta a 3360 milliárd forintot, szemben a 2020-as 3300 milliárd forint alatti forgalommal.

A vezető részvények 2021 végére az előző év azonos időszakához mérve jelentősen erősödtek, legnagyobb mértékben az OTP. A bankpapír 3240 forintos, 24,25 százalékos emelkedéssel fejezte be 2021-et a tavaly december végihez viszonyítva. Az OTP éves és egyben történelmi maximumát november 5-én érte el 19 590 forinton.

Magyarországon is érzékelték a romániai földrengést

A magyarországi lakosság is érzékelte a kedd este Romániában, Arad közelében bekövetkezett földrengést - közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium az MTI-vel.
2023. 06. 07. 05:30
Megosztás:

A vízparti üdülőhelyeket népszerűsíti az MTÜ

A vízparti üdülőhelyek népszerűsítésére a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) elindította legújabb kampányát belföldön és külföldön egyaránt, például Csehországban, Németországban, Lengyelországban, Izraelben és Ausztriában - közölte az MTÜ az MTI-vel kedden.
2023. 06. 07. 05:00
Megosztás:

További határozott lépéseket sürgetnek a V4-ek agrárkamarái

Az ukrán termékek importja miatti problémák kezeléséhez további "egységes és határozott brüsszeli lépésekre" van szükség - erősítették meg a Visegrádi Csoport (V4) agrárkamaráinak ülésén a résztvevők Rácalmáson kedden. Erről a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2023. 06. 07. 04:30
Megosztás:

Egy zacskó bomlott le teljesen 45 nap alatt a Greenpeace és a Humusz Szövetség kísérletében

A Greenpeace és a Humusz Szövetség áprilisban indított kísérletében 45 nap alatt egy bomlott le teljesen a hazai élelmiszer-üzletláncokban beszerzett, lebomlóként árult zacskók közül, de a többinél is megkezdődött a lebomlási folyamat - közölte a Greenpeace Magyarország kedden az MTI-vel.
2023. 06. 07. 04:00
Megosztás:

Keddtől lehet pályázni a "Zöld Óvoda" címre

Az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Belügyminisztérium által meghirdetett "Zöld Óvoda", "Címmegtartó Zöld Óvoda" és "Örökös Zöld Óvoda" cím elnyerésére keddtől lehet pályázni.
2023. 06. 07. 03:30
Megosztás:

Közepes erősségű földrengés volt kedden este a romániai Arad megyében

Közepes, 5,3-as erősségű földrengés volt kedden este Románia nyugati részén, a magyar határ melletti Arad megyében - közölte a román Országos Földtani Intézet (INFP).
2023. 06. 07. 03:00
Megosztás:

Öregségi résznyugdíj - lehet, hogy Ön is kaphat ilyet?

Öregségi résznyugdíjra az a személy jogosult, aki betöltötte az öregségi nyugdíjkorhatárt, és legalább húsz helyett legalább tizenöt év szolgálati idővel rendelkezik. Mi történik abban az esetben, amikor a nyugdíjkorhatár betöltéséig az öregségi teljes nyugdíj megállapításához szükséges legalább húsz év szolgálati idő megszerzése nem történt meg?
2023. 06. 07. 02:01
Megosztás:

Kincsesbányán hat óra alatt egyhavi csapadékmennyiség hullott

A Fejér vármegyei Kincsesbányára hat óra alatt egyhavi csapadékmennyiség zúdult le kedden - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.
2023. 06. 07. 01:30
Megosztás:

Nyernek az elektromos autók?

Aki napjainkban autóval végighalad egy európai belváros utcáin, azonnal számos nyomát láthatja a forgalmi trendek változásának. A külön kerékpáros sávok, az elektromos buszok, az elektromos töltőállomások és a szédült ütemben emelkedő parkolási díjak mind-mind azt jelzik, hogy a személyautók, főleg a belső égésű motorral felszereltek, már nem szívesen látott vendégek a sűrűn beépült belső kerületekben. A jövő az alternatív közlekedési eszközöké és a kibocsátásmentes erőforrásoké. A Fidelity piaci megfigyelőinek előrejelzései szerint az éghajlatkímélő meghajtási módok versenyét az elektromos autók fogják megnyerni, melyek idővel teljesen kiszorítják majd a levegőszennyező belső égésű motorokkal gyártott társaikat.
2023. 06. 07. 01:00
Megosztás:

A 2700 milliárd forintos többlet ellenére lejtőn van a magyar kiskereskedelem

A kiskereskedelmi forgalom volumene jelentősen csökkent az idén, részben a bázishatás miatt. Az idén negatív tartományban marad a szektor, de a mostani kilátások alapján jövőre már pluszba kerülhet.
2023. 06. 07. 00:01
Megosztás:

Évi 5 ezer tonna fabútorhulladék is lerakókba kerülhet Magyarországon, pedig lenne megoldás az újrahasznosításra

Évente körülbelül 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik Magyarországon, azonban a kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi – derül ki az IKEA friss tanulmányából. Igény lenne a már nem használt bútorok fenntartható kezelésére, ugyanis a tanulmányhoz készült felmérés szerint a megkérdezettek többsége lecserélte valamelyik bútorát az elmúlt évben, és a válaszadók majdnem 8 százaléka a kommunális hulladék mellé tette ki a fölösleges holmit. Az IKEA körkörös szolgáltatásaival megoldást kínál a bútorok újrahasznosítására, és arra ösztönzi az embereket, hogy értékként tekintsenek a nem használt bútorra.
2023. 06. 06. 23:30
Megosztás:

Így ellenőriz a NAV - hány vizsgálat van egy évben és milyen hatékony?

Az adóhatóság nemrég tette közzé a 2022-es vizsgálatairól szóló összefoglalóját. Az évkönyvből az adóhatóság ellenőrzési kapacitását és hatékonyságát alátámasztó statisztikákon túl az elmúlt éveket érintő és a jövőt előrevetítő tendenciák is leszűrhetők.
2023. 06. 06. 23:00
Megosztás:

Kőbe vési a kormány az értékpapír-ügyletek tranzakciós illetékét és a repülőjegyadót

A parlamentnek benyújtott adótörvénycsomag szerint olyan ideiglenesnek mondott terheket is állandóvá tesz a kormány, amelyeket az extraprofitadó részeként eredetileg csak 2022-re és 2023-ra vezetett be. Ilyen az értékpapírügyletekre is kivetett tranzakciós adó, a kiterjesztett népegészségügyi adó, valamint a repülőjegyadó - derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.
2023. 06. 06. 22:30
Megosztás:

A vízparti üdülőhelyeket népszerűsíti az MTÜ

A vízparti üdülőhelyek népszerűsítésére a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) elindította legújabb kampányát belföldön és külföldön egyaránt, például Csehországban, Németországban, Lengyelországban, Izraelben és Ausztriában - közölte az MTÜ az MTI-vel kedden.
2023. 06. 06. 22:00
Megosztás:

Jönnek a dróntaxik?

Dróntaxikat teszteltek Izraelben, egyelőre utasok nélkül - jelentette kedden a Times of Israel című napilap online kiadása.
2023. 06. 06. 21:35
Megosztás:

Idén befejeződik a szolnoki várkerület fejlesztése

Idén befejeződik a szolnoki várkerület fejlesztése, a beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban nyert több mint nettó 1,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból készül el - közölte a Tisza-parti város polgármestere kedden Szolnokon.
2023. 06. 06. 21:00
Megosztás:

Hány a magyar? Itt vannak a friss népszámlálási adatok

A 2022. évi népszámlálás adatai alapján Magyarország népessége 9 millió 604 ezer fő. A nagyvárosok népessége általánosságban csökkent, vonzáskörzetüké azonban jellemzően gyarapodott. Nőtt a lakások száma és mérete is, egy lakásra kevesebb lakó jut. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) sajtótájékoztató keretében ismertette a 2022-es népszámlálás újabb eredményeit.
2023. 06. 06. 20:30
Megosztás:

Zöld az adu a zsugorodó ingatlanpiacon

Bár a bérlemények és ingatlanfejlesztések piaca is volt már dinamikusabb, az egyes szereplők és helyszínek egyéni pályája, megtérülése nagyon különböző lehet ‒ áll a nemzetközi Alfa Group legfrissebb ingatlanpiaci jelentésében.
2023. 06. 06. 20:00
Megosztás:

Pluszban zárták a napot a tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2023. 06. 06. 19:30
Megosztás:

BÉT: Ez a részvény teljesített ma a legjobban!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 169,32 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, 48 287,25 ponton zárt kedden.
2023. 06. 06. 19:00
Megosztás: