Újabb 5 évre Takács Géza lett a Vetőmag Szövetség elnöke

Takács Géza maradt a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. A testület vezető tisztségére 2007-ben kinevezett agrárszakember 2028-ig látja el az elnöki teendőket. A szövetség alelnökei Cs. Nagy István, Mátrai Tibor és dr. Vida Gyula lettek.

Újabb 5 évre Takács Géza lett a Vetőmag Szövetség elnöke

Takács Géza a martonvásári kutatóintézet vetőmagüzemében kezdte pályafutását 1974-ben. 1986-tól részt vett a bábolnai IKR vetőmag programjának létrehozásában, itt az ágazatot irányította 2010-ig. Jelenleg a Hungaroseed Kft. ügyvezetőjeként dolgozik. Takács Gézát 2007-ben választották meg a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnökének, amelynek feladatait azóta is ellátja. A Vetőmag Szövetség küldöttgyűlésén, Martonvásáron újabb öt évre, 2028-ig kapta meg az elnöki mandátumot. A szervezet alelnökeivé Cs. Nagy Istvánt, Mátrai Tibort és dr. Vida Gyulát választották a küldöttek. A szekcióbizottsági elnökök Kökény Benő, Laczkó Róbert, Patakfalvi Péter és Perczel Péter lettek.

„Az elmúlt 5 év rendkívül nehéz időszak a hazai mezőgazdaság életében, ami 2022-ben csúcsosodott ki az aszály okozta károkkal. A keleti országrész gyakorlatilag kiszáradt, ez természetesen a vetőmag ágazatot is rendkívül érzékenyen érintette. A szélsőségek egyértelműen a változó klíma hatásainak köszönhetőek. Ezen kívül az ágazatra hatással voltak a koronavírus hullámai, az inputanyag és energiaárak emelkedései, az inflációs hatások, az elmúlt évtől pedig az orosz-ukrán háborús helyzet okozta külpiaci bizonytalanságok is. Ezen felül szinte minden évben volt egy nehéz, kritikus ügye a szegmensnek. Ilyen a gabonarendelet módosítása, a növényvédő szer betiltások miatti helyzet, valamint az átruházott jogkörben végzett minősítések gyakorlatának segítése. Az, hogy itt előre tudtunk lépni, egyértelműen annak az összefogásnak köszönhető, amelyet a szövetség munkatársai, tisztségviselői a partnerszervezetekkel és az irányító hatóságokkal közösen alakítottak ki”, értékelte az elmúlt időszakot Takács Géza.

A Vetőmag Szövetség elnöke szerint a globális felmelegedés már megállíthatatlan, az éves középhőmérséklet emelkedése különösen aggasztó. „Víz nélkül nincs élet és jövő. Alkalmazkodni kell ehhez a nemesítőknek és a egész ágazatnak, hogy a legjobban teljesítő vetőmagokat adjuk át a gazdálkodóknak. A vetőmag szakma az első a sorban, amelynek jól kell prognosztizálnia a jövőt, hiszen a következő évek sem lesznek könnyebbek. A kihívásokra új, a stresszhelyzeteknek ellenállóbb hibridekkel, fajtákkal tudunk választ adni. A kialakult helyzet nehéz jövőt sejtet, de az egész szektor azon dolgozik, hogy ezeknek a hatásait megpróbáljuk a legnagyobb mértékben csökkenteni.”

Takács Géza a partnerkapcsolatokról szólva kifejtette: több vetőmag szövetséggel is együttműködnek és a szövetség aktívan bekapcsolódik a nemzetközi vetőmagszakmai vérkeringésbe is. Sikeres a közös munka a Fajtaoltalmi Nonprofit Kft.-vel. A szövetség vezetése nagyra értékeli az együttműködést a Gabonatermesztők Országos Szövetségével és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával. A három szervezet kukorica, őszi búza és őszi káposztarepce fajtakísérletei évről-évre nagy érdeklődésre tartanak számot a gazdálkodók körében. A GOSZ-VSZT-NAK posztregisztrációs kísérletek mára fontos, objektív adatbázisát jelentik a fajták teljesítményének. A három szervezet a programot precízen hajtja végre és folyamatosan fejleszti. Ezeken kívül egyre fontosabb lesz az ökológia vetőmagok szerepe, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézettel már második alkalommal tesztelték az öko búzákat.

A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezetnek és Terméktanácsnak jelenleg 1153 tagja van. A stratégiai jelentőségű, az élelmiszerlánc első lépcsőjének tekinthető hazai ágazat meghatározó Európában és a világpiacon is. A mintegy 110 ezer hektáron zajló magyar vetőmag-előállítás értéke éves szinten 190 milliárd forintot tesz ki. Az ágazat szereplői nemcsak a hazai igényeket szolgálják ki vetőmagokkal, hanem jelentős, 120 milliárd forint értékű exporttevékenységet is folytatnak. A legjelentősebb célországok közé az Európai Unió és a Független Államok Közösségének államai tartoznak. A szektor évente több mint 100 különböző fajból, csaknem 1300 fajta vetőmagot állít elő.

Emelkedtek a fejlett gazdaságok kötvényhozama, gyengült a forint

Tegnap az USA és az Egyesült Királyság kereskedelmi megállapodást kötött, amelyben az autók, az acél és az alumínium mentesül az amerikai vámok alól.
2025. 05. 09. 10:00
Megosztás:

Pozitívan értékelték az Egyesült Királyság és az USA kereskedelmi megállapodását a piacok

Az amerikai piacok növekedni tudtak csütörtökön, miután a befektetők üdvözölték az Egyesült Államok és Nagy-Britannia közötti új kereskedelmi megállapodást, miközben Donald Trump elnök jelezte, hogy a hétvégi kínai tárgyalások várhatóan a korábban gondoltnál érdemibb tartalommal bírnak majd.
2025. 05. 09. 09:30
Megosztás:

Újra növekedtek az európai indexek; kamatot csökkentett a BoE

Az európai részvények csütörtökön emelkedéssel zártak, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy kereskedelmi megállapodást kötöttek Nagy-Britanniával a vámok csökkentéséről – ez az első ilyen egyezmény azóta, hogy az amerikai elnök globális vámháborút indított.
2025. 05. 09. 09:00
Megosztás:

Bővülő hitelállománnyal és stabil pénzügyi eredményekkel zárta az EXIM Magyarország a 2024-es pénzügyi évét

Az EXIM Magyarország a 2024-es üzleti évben is meghatározó szereplőként segítette a vállalati forrásbevonást.
2025. 05. 09. 08:30
Megosztás:

Tízből hat külföldön dolgozó magyar szerint könnyű volt a beilleszkedés

Minden tizedik magyar munkavállaló rendelkezik már külföldi tapasztalattal, legtöbben Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában, vagy Franciaországban vállaltak munkát. A költözést leggyakrabban a pénzkereseti lehetőség motiválja, de a kulturális és nyelvismereti tapasztalatok is sokakat vonzanak – derül ki a Profession.hu friss, magyar lakosság körében reprezentatív felméréséből.
2025. 05. 09. 08:00
Megosztás:

KPMG: Egyszerre optimisták, aggódnak és izgatottak a magyarok, ha AI-ról van szó

A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös nemzetközi kutatása szerint az emberek bár egyre többször használják a mesterséges intelligenciát, sokan bizonytalanok az AI-jelenséggel kapcsolatban. A felmérés szerint a megkérdezettek jelentős része már rendszeresen alkalmazza az AI-t. Többségük szívesen használja, és úgy is látja, hogy az AI használata számos előnnyel jár, azonban számos esetben nem elég körültekintően alkalmazzák e technológiát, ami növeli az anyagi és reputációs kockázatokat – állapítja meg a KPMG Trust, Attitudes and Use of Artificial Intelligence 2025 (Bizalom, attitűdök és AI-használat) című friss nemzetközi kutatása.
2025. 05. 09. 07:30
Megosztás:

Tejet hívott vissza a Kifli.hu

Lejárt minőségmegőrzési ideje miatt visszahívta a forgalomból a Kifli.hu Shop Kft. a Sole-Mizo Zrt. egyik laktózmentes UHT tejtermékét - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.
2025. 05. 09. 07:00
Megosztás:

Újabb sikeres tőkeemelést hajtott végre a NAVIGATOR

Részvényeinek piaci likviditását és tulajdonosi körének bővülését szem előtt tartva újabb sikeres tőkebevonást hajtott végre a NAVIGATOR Investments Nyrt. Az ipari innovációs technológiák alkalmazásában élenjáró vállalatcsoportot építő tőzsdei társaság zártkörű részvényjegyzéssel további 194,9 millió Forint friss tőkét vont be. A tranzakcióval újabb magánbefektetők váltak részvényessé, miközben – hasonlóan a korábbi tőkeemelésekhez – intézményi befektetői oldalról is érkezett jegyzés.
2025. 05. 09. 06:30
Megosztás:

Transzferárazás csak óvatosan! - Már egyetlen nem megfelelő összehasonlító elem jelentős társasági adóalap-korrekciót eredményezhet

Hamarosan itt van május 31., ami a transzferár nyilvántartások elkészítésének határideje is. „Mivel a kapcsolt felek közötti ügyletek árazását, a kapcsolt vállalkozások jövedelmezőségét az adóhatóság szigorúan, a digitalizáció technológiai vívmányaira – mesterséges intelligencia szoftverek, automatikus adatbázis-elemzések – építve ellenőrzi, a vállalkozásoknak is nagy gonddal, az adóhatóságot megelőzve, kell foglalkozniuk a transzferárazás adózási kockázatainak feltárásával és kezelésével.” – emelte ki Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner partnere, vezető tanácsadója.
2025. 05. 09. 06:00
Megosztás:

Az OKSZ hamis állításaival ellentétben az árréscsökkentés érdemben növeli a kiskereskedelmi forgalmat, így a fogyasztást is

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) félrevezető módon vont párhuzamot a kiskereskedelmi forgalom márciusi mérséklődése és az árréscsökkentés bevezetése és annak hatásai között.
2025. 05. 09. 05:30
Megosztás:

Kilőttek a lakásárak, drágultak a hitelek: Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

Bár tavaly újra hatalmas lendületet vett a magyar lakáspiac, ezzel együtt a finanszírozási környezet is megváltozott. Éves összehasonlításban nőtt a lakáshitelek kamata és a banki versenyben csak a magasabb jövedelmű ügyfelek számíthatnak kedvező feltételekre. A változó lehetőségek mellett különösen fontos, hogy az érdeklődők tisztában legyenek a lakáshitelek aktuális kondícióival és a piaci környezet alakulásával.
2025. 05. 09. 05:00
Megosztás:

Ismét nagyon gyenge magyar ipari termelési adatot közölt a KSH

Ma reggel ipari termelési adatokat tett közzé a KSH az idei harmadik hónapra vonatkozóan.
2025. 05. 09. 04:30
Megosztás:

Rekordösszegű személyi kölcsön fogyott márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít, mellette pedig pörög a fiatalokat célzó munkáshitel is, az első negyedévben csaknem 60 milliárd forintra kötöttek szerződést - írja a Bank360 a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hitelstatisztika alapján.
2025. 05. 09. 04:00
Megosztás:

Kilőtt az elektromos autók és hibridek iránti érdeklődés

Folytatódik a korábban látott tendencia: jelentősen felülmúlja az elektromos és hibrid hajtáslánccal ellátott gépjárművek iránti érdeklődés a tavalyi szintet a magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai alapján. Eközben benzines és dízel autókat is többen kerestek 2025 áprilisában, mint egy évvel ezelőtt, még ha nem is akkora az ugrás, mint márciusban volt.
2025. 05. 09. 03:30
Megosztás:

Újabb gyorsított ágazati vizsgálatot fejezett be a GVH

A gépjármű-beszerzések piacán is csökkent az egyajánlatos beszerzések száma 2021 és 2023 között – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Korábban az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacán is ugyanerre a megállapításra jutott a GVH. Mindez összhangban van a Kormány vállalásaival az Európai Bizottság felé. A társadalmi konzultációra bocsátott jelentéstervezetben a GVH szakemberei javaslatokat is megfogalmaztak a gépjármű-beszerzések területén az egyajánlatos közbeszerzések számának további csökkentése, illetve a piaci verseny fokozása érdekében.
2025. 05. 09. 03:00
Megosztás:

Új vezérigazgatóval folytatja a BÁV – Pintye László érkezik a vállalat élére

Hosszabb idő után új vezérigazgató irányítja a BÁV Zrt. munkáját: a vállalat szakmai vezetését Pintye László veszi át, aki több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a médiapiac, a stratégiai tanácsadás és az üzletfejlesztés területén.
2025. 05. 09. 02:30
Megosztás:

Így tüntesd el a zsigeri zsírpárnákat az egészséged érdekében – Gyors fogyás és zsírégetés

A fogyás nem csupán a bőr alatti zsírrétegekről szól – sokkal fontosabb, hogy a belső szervek köré rakódott zsigeri zsírtól is megszabaduljunk. Ha a szerveink zsírosodnak, azok nem tudják megfelelően ellátni feladataikat, ami számos egészségügyi problémához vezethet.
2025. 05. 09. 02:00
Megosztás:

A nyugdíj fogalmát újra kell írni a magyar törvényekben!

A nyugdíjasok komoly kritikával illetik a törvényhozókat: a közelmúltban a NYUSZET (Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa) nyílt levélben követelte az előrehozott nyugdíjkorrekció bevezetését, míg a Magyar Szakszervezeti Szövetség nyugdíjas tagozata a teljes nyugdíjrendszer mielőbbi korszerűsítését sürgeti.
2025. 05. 09. 01:00
Megosztás:

A SIGNAL IDUNA Biztosító a következő egy év során nem emeli a lakásbiztosítási díjakat

A SIGNAL IDUNA Biztosító Zrt. a lakosság pénzügyi terheinek enyhítése érdekében vállalja, hogy a következő egy évben nem emeli a lakásbiztosítási termékeinek díját. Ez összhangban áll a Nemzetgazdasági Minisztérium kérésével. A döntés célja, hogy kiszámíthatóbbá tegye az ügyfelek mindennapjait, és hozzájáruljon a biztosítási piac stabilitásához.
2025. 05. 09. 00:30
Megosztás:

Celebek és politika: ki a jobbos és ki a balos a lakosság szerint?

Nem újdonság, hogy celebjeink jelentős része masszívan benne van a politika világában. De hogyan vélekednek minderről a magyarok és milyen irányba és mekkora egyetértéssel helyezik el a celebeket a politikai térképen? Erről készített felmérést az Europion az elmúlt napokban országos reprezentatív mintán. Kutatási összefoglalójukat az alábbiakban olvashatják.
2025. 05. 09. 00:01
Megosztás: