Tízmilliókat spórolhat, aki Széchenyi Mikrohitel MAX+ igénybevételével vesz bérbeadásra szánt ingatlant

A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.

Tízmilliókat spórolhat, aki Széchenyi Mikrohitel MAX+ igénybevételével vesz bérbeadásra szánt ingatlant

Azonban ennél jóval többet is spórolhatnak azok, akik bérbeadási célú ingatlan vásárlását tervezik vállalkozásukkal, hiszen ha egy piaci kamatozású hitel helyett a Széchenyi Mikrohitel MAX+-szal finanszírozzák az ingatlanvásárlást, akkor a kamatkülönbözeten mintegy 22 millió forintot takaríthatnak meg 10 év alatt. „A legfeljebb 100 millió forint összegű Széchenyi Mikrohitel MAX+ ráadásul olyan vállalkozások számára is hozzáférhető, amelyek bár hitelképesek, mégis valamilyen okból kiszorulnak a bankok által finanszírozható cégek köréből, továbbá – maximum 50 millió forint erejéig – újonnan alapított és egy teljes lezárt üzleti évvel nem rendelkező cégek, illetve egyéni vállalkozók számára is elérhető” - hívja fel a figyelmet a céges finanszírozásokkal foglalkozó CreditExpert.

Tízmilliókat lehet spórolni a lakásvásárláson

A Széchenyi beruházási hitelek közé tartozó Széchenyi Mikrohitel MAX+ kifejezetten a mikro- és kisvállalkozások igényeire szabott, maximum 100 millió forint összegű kamattámogatott hitelkonstrukció, amely a hagyományos banki hitelekhez képest gyorsabb hozzáférést és egyszerűbb hitelbírálati folyamat kínál. A legfeljebb 10 éves futamidejű hitel számos felhasználási mód mellett akár bérbeadási célú ingatlan vásárlására is felhasználható, a teljes futamidőre változatlan, nettó 3 százalékos kamattal. Az igénylők a kis- és középvállalkozásokról szóló törvény szerinti mikro- és kisvállalkozások, valamint egyéni vállalkozások lehetnek.

Egy 100 millió forintos piaci alapú – évi 6,59 százalékos kamatozású – hitelre 10 év alatt összesen körülbelül 137,4 forintot kell visszafizetni. „Ezzel szemben a Széchenyi Mikrohitel MAX+-szal a teljes kamat- és tőkefizetési kötelezettség összesen körülbelül 115 millió forint lesz 10 éves futamidő esetén. A kamattámogatásnak köszönhetően tehát 10 év alatt több mint 22 millió forintot lehet megspórolni egy 100 millió forintos hitelen” - mutat rá a céges finanszírozásokkal foglalkozó CreditExpert ügyvezetője, dr. Márton Zoltán.

Figyelni kell azonban a konstrukció buktatóira is

Az elmúlt időszakban jelentős kamatkülönbség alakult ki a piaci és a támogatott hitelkamatok között, ami sok lakásvásárlót terelhet a mikrohitel irányába, az érdeklődőknek azonban szem előtt kell tartaniuk a konstrukció buktatóit is. A mikrohitel termék ugyanis egy, a vállalkozások számára kialakított beruházási konstrukció, amely nem használható fel például az igénylők saját lakhatási céljainak finanszírozására. Ilyen esetben ugyanis a kamattámogatás elvesztése mellett büntetőkamat is kivetésre kerülhet, ezáltal az akár több tízmilliós nagyságrendű megtakarítás könnyen dupla ekkora költségbe csaphat át.

„Hatalmasat kockáztatnak tehát azok, akik valahogy megpróbálják lakhatási célú ingatlanvásárlásukat céges beruházásnak álcázni” - figyelmeztet dr. Márton Zoltán, hozzátéve: „A cégen keresztüli finanszírozás azok számára ajánlott, akik már eleve vállalkozók, hiszen egy cég fenntartása havi könyvelési és adminisztrációs költségekkel jár, valamint adózási kötelezettségek is felmerülnek, amelyek csökkenthetik a megtakarítást. A mikrohitel azok számára viszont előnyös lehet és tényleges megtakarítással jár, akik hosszú távra kívánnak bérbeadási célú ingatlanba beruházni, és lehetőségük van vállalkozásuk útján hitelt felvenni.”

A CreditExpert a Széchenyi Mikrohitel MAX+ iránti kereslet folyamatos növekedését tapasztalja: a cégnél tavaly novembertől idén február végéig az azt megelőző időszakhoz képest mintegy háromszorosára nőtt az érdeklődők száma. A CreditExpert eddig több mint háromszáz vállalkozás átlagosan körülbelül 43 millió forint összegű forráshoz jutását segítette a Széchenyi Mikrohitel MAX+-on keresztül – az igénylők több mint 90 százaléka fordította valamilyen ingatlan-beruházásra az államilag támogatott hitelt.

Újabb sikeres tőkeemelést hajtott végre a NAVIGATOR

Részvényeinek piaci likviditását és tulajdonosi körének bővülését szem előtt tartva újabb sikeres tőkebevonást hajtott végre a NAVIGATOR Investments Nyrt. Az ipari innovációs technológiák alkalmazásában élenjáró vállalatcsoportot építő tőzsdei társaság zártkörű részvényjegyzéssel további 194,9 millió Forint friss tőkét vont be. A tranzakcióval újabb magánbefektetők váltak részvényessé, miközben – hasonlóan a korábbi tőkeemelésekhez – intézményi befektetői oldalról is érkezett jegyzés.
2025. 05. 09. 06:30
Megosztás:

Transzferárazás csak óvatosan! - Már egyetlen nem megfelelő összehasonlító elem jelentős társasági adóalap-korrekciót eredményezhet

Hamarosan itt van május 31., ami a transzferár nyilvántartások elkészítésének határideje is. „Mivel a kapcsolt felek közötti ügyletek árazását, a kapcsolt vállalkozások jövedelmezőségét az adóhatóság szigorúan, a digitalizáció technológiai vívmányaira – mesterséges intelligencia szoftverek, automatikus adatbázis-elemzések – építve ellenőrzi, a vállalkozásoknak is nagy gonddal, az adóhatóságot megelőzve, kell foglalkozniuk a transzferárazás adózási kockázatainak feltárásával és kezelésével.” – emelte ki Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner partnere, vezető tanácsadója.
2025. 05. 09. 06:00
Megosztás:

Az OKSZ hamis állításaival ellentétben az árréscsökkentés érdemben növeli a kiskereskedelmi forgalmat, így a fogyasztást is

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) félrevezető módon vont párhuzamot a kiskereskedelmi forgalom márciusi mérséklődése és az árréscsökkentés bevezetése és annak hatásai között.
2025. 05. 09. 05:30
Megosztás:

Kilőttek a lakásárak, drágultak a hitelek: Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

Bár tavaly újra hatalmas lendületet vett a magyar lakáspiac, ezzel együtt a finanszírozási környezet is megváltozott. Éves összehasonlításban nőtt a lakáshitelek kamata és a banki versenyben csak a magasabb jövedelmű ügyfelek számíthatnak kedvező feltételekre. A változó lehetőségek mellett különösen fontos, hogy az érdeklődők tisztában legyenek a lakáshitelek aktuális kondícióival és a piaci környezet alakulásával.
2025. 05. 09. 05:00
Megosztás:

Ismét nagyon gyenge magyar ipari termelési adatot közölt a KSH

Ma reggel ipari termelési adatokat tett közzé a KSH az idei harmadik hónapra vonatkozóan.
2025. 05. 09. 04:30
Megosztás:

Rekordösszegű személyi kölcsön fogyott márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít, mellette pedig pörög a fiatalokat célzó munkáshitel is, az első negyedévben csaknem 60 milliárd forintra kötöttek szerződést - írja a Bank360 a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hitelstatisztika alapján.
2025. 05. 09. 04:00
Megosztás:

Kilőtt az elektromos autók és hibridek iránti érdeklődés

Folytatódik a korábban látott tendencia: jelentősen felülmúlja az elektromos és hibrid hajtáslánccal ellátott gépjárművek iránti érdeklődés a tavalyi szintet a magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai alapján. Eközben benzines és dízel autókat is többen kerestek 2025 áprilisában, mint egy évvel ezelőtt, még ha nem is akkora az ugrás, mint márciusban volt.
2025. 05. 09. 03:30
Megosztás:

Újabb gyorsított ágazati vizsgálatot fejezett be a GVH

A gépjármű-beszerzések piacán is csökkent az egyajánlatos beszerzések száma 2021 és 2023 között – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Korábban az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacán is ugyanerre a megállapításra jutott a GVH. Mindez összhangban van a Kormány vállalásaival az Európai Bizottság felé. A társadalmi konzultációra bocsátott jelentéstervezetben a GVH szakemberei javaslatokat is megfogalmaztak a gépjármű-beszerzések területén az egyajánlatos közbeszerzések számának további csökkentése, illetve a piaci verseny fokozása érdekében.
2025. 05. 09. 03:00
Megosztás:

Új vezérigazgatóval folytatja a BÁV – Pintye László érkezik a vállalat élére

Hosszabb idő után új vezérigazgató irányítja a BÁV Zrt. munkáját: a vállalat szakmai vezetését Pintye László veszi át, aki több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a médiapiac, a stratégiai tanácsadás és az üzletfejlesztés területén.
2025. 05. 09. 02:30
Megosztás:

Így tüntesd el a zsigeri zsírpárnákat az egészséged érdekében – Gyors fogyás és zsírégetés

A fogyás nem csupán a bőr alatti zsírrétegekről szól – sokkal fontosabb, hogy a belső szervek köré rakódott zsigeri zsírtól is megszabaduljunk. Ha a szerveink zsírosodnak, azok nem tudják megfelelően ellátni feladataikat, ami számos egészségügyi problémához vezethet.
2025. 05. 09. 02:00
Megosztás:

A nyugdíj fogalmát újra kell írni a magyar törvényekben!

A nyugdíjasok komoly kritikával illetik a törvényhozókat: a közelmúltban a NYUSZET (Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa) nyílt levélben követelte az előrehozott nyugdíjkorrekció bevezetését, míg a Magyar Szakszervezeti Szövetség nyugdíjas tagozata a teljes nyugdíjrendszer mielőbbi korszerűsítését sürgeti.
2025. 05. 09. 01:00
Megosztás:

A SIGNAL IDUNA Biztosító a következő egy év során nem emeli a lakásbiztosítási díjakat

A SIGNAL IDUNA Biztosító Zrt. a lakosság pénzügyi terheinek enyhítése érdekében vállalja, hogy a következő egy évben nem emeli a lakásbiztosítási termékeinek díját. Ez összhangban áll a Nemzetgazdasági Minisztérium kérésével. A döntés célja, hogy kiszámíthatóbbá tegye az ügyfelek mindennapjait, és hozzájáruljon a biztosítási piac stabilitásához.
2025. 05. 09. 00:30
Megosztás:

Celebek és politika: ki a jobbos és ki a balos a lakosság szerint?

Nem újdonság, hogy celebjeink jelentős része masszívan benne van a politika világában. De hogyan vélekednek minderről a magyarok és milyen irányba és mekkora egyetértéssel helyezik el a celebeket a politikai térképen? Erről készített felmérést az Europion az elmúlt napokban országos reprezentatív mintán. Kutatási összefoglalójukat az alábbiakban olvashatják.
2025. 05. 09. 00:01
Megosztás:

Van, ahol 67 év lesz a nyugdíjkorhatár

A szlovén kormány elfogadta a nyugdíjreformról szóló törvénytervezetet, amely 2028-tól évente három hónappal emelné a nyugdíjkorhatárt, és 2035-től a 40 év jogosultsági idővel rendelkezőknél 62 évre, a legalább 15 év jogosultsági idővel rendelkezők esetében pedig 67 évre emelné a nyugdíjkorhatárt - számolt be róla a szlovén közszolgálati televízió.
2025. 05. 08. 23:30
Megosztás:

A SHIB tulajdonosok több mint 59%-a veszteségben van, miközben a lakossági támogatás visszaesik, ezzel szemben az XYZVerse 4.988%-os emelkedést mutat a kereskedői kereslet növekedése mellett

A kriptovaluta piac drámai átalakuláson megy keresztül. A Shiba Inu befektetőinek több mint 59%-a jelenleg veszteséget szenved el, mivel a lakossági kereskedők érdeklődése csökken. Ezzel egy időben az XYZVerse elképesztő, 4.988%-os emelkedést produkál, amit a kereskedők növekvő kereslete hajt. Mi áll e két digitális eszköz ellentétes pályájának hátterében, és mit jelenthet ez a jövőjük szempontjából?
2025. 05. 08. 23:00
Megosztás:

Powell szerint is egy a tuti: a bizonytalanság!

Powell szerint is a bizonytalanság a biztos. Addig nem fognak lépni, amíg ez a bizonytalanság fennáll.
2025. 05. 08. 22:00
Megosztás:

Egy évig nem emeli lakásbiztosítási díjait az Allianz

Meghallgatva a Nemzetgazdasági Minisztérium önkéntes díjkorlátozásra irányuló kérését, támogatva a hazai gazdaság élénkítését és a lakosság terheinek csökkentését, az Allianz Hungária Zrt. vállalja, hogy a magánszemélyek által 2025. július 1. és 2026. június 30. közötti kockázatviselési kezdettel kötött új lakásbiztosítási szerződések esetében a szerződések díjszintje – változatlan feltételek esetén – 2026. június 30-ig nem haladja meg az Allianznál 2024. december 31-én érvényben levő díjszintet.
2025. 05. 08. 21:30
Megosztás:

Az UNION Biztosító önkéntes vállalása és hozzájárulása az inflációcsökkentő intézkedésekhez

Az UNION Biztosító vállalja, hogy a magánszemélyek által 2025. július 01. és 2026. június 30. közötti kockázatviselési kezdettel kötött új UNION Lakásbiztosítás és UNION Értem Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás szerződések díjszintje - változatlan feltételek esetén - nem haladja meg a fenti termékek 2024. december 31-i díjszintjét 2026 június 30-ig.
2025. 05. 08. 20:30
Megosztás:

Ő lett az új pápa

Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni.
2025. 05. 08. 20:00
Megosztás:

Ideje váltani? Így ismerheted fel, ha elavult a cafeteria rendszered

A cafeteria, azaz a béren kívüli juttatások rendszere, régóta a munkáltatók egyik leghatékonyabb eszköze a dolgozói elégedettség és elkötelezettség növelésére. De vajon a jelenlegi megoldásod valóban támogatja ezt a célt, vagy inkább csak felesleges adminisztrációt és plusz kiadásokat generál? Sokan észre sem veszik, hogy a cafeteria rendszerük már nem felel meg a modern elvárásoknak, és bár a megszokás miatt ragaszkodnak hozzá, egy új, naprakész cafeteria szoftver jelentős előnyökkel járhat. Érdemes lehet tehát megfontolni a korszerűsítést - még ha elsőre nem is olyan egyértelmű, mikor lehet erre szükség. Íme a leggyakoribb figyelmeztető jelek, amiből tudni lehet, hogy elérkezett a váltás ideje.
2025. 05. 08. 19:30
Megosztás: