Januártól szigorodik a jogszabály, megszűnik a távoktatás

2024-től módosul a mérlegképes könyvelő képzésre vonatkozó hatályos jogszabály, a kurzus hatósági képzéssé alakul át.

Januártól szigorodik a jogszabály, megszűnik a távoktatás

Ugyan a pontos közlemény még nem jelent meg, azt már most is tudni: az eddig jól működő távoktatási rendszer januárral megszűnik, a helyére a jelenléti oktatás lép. 

Bár a sima könyvelői pozíció is vonzó lehet, a mérlegképes könyvelői feladatkör ennél sokkal izgalmasabb és komplexebb. Ebben a szakmában a munkavégzés nem csupán a számok rögzítésével jár, hanem felelősséggel és alkotói szabadsággal is. A mérlegképes könyvelő feladata a vállalkozás mérlegének és eredménykimutatásainak elkészítése, és ő felel a külső és belső beszámolási rendszerért is.

Egyelőre elég az érettségi

„A könyvelői képzésünk másfél éves és jelenleg egyetlen előfeltétele a meglévő érettségi bizonyítvány. 2024-től azonban a szakmai előképzettség, például számviteli ügyintézői papír vagy közgazdász diploma megléte is előfeltétel lehet.

A jelenlegi keretek között rugalmasan, otthonról, zoom-órákon keresztül végezhetik el nálunk a tanulók a 18 hónapos tanfolyamot. 2024-től azonban ez változni fog: a jelenléti oktatás mellett személyesen kell majd megjelenni a modulzárókon és a vizsgákon is, ráadásul a képzés ára is érezhetően emelkedik majd a hatására” – árulta el Scherzer Marcell, a Stabil Tudás Zrt. vezérigazgatója.

Szigorodik a képzés

könyvelő iskola megszűnik a távoktatás 2024-től

A Parlament elfogadta a T/4243 számú törvénytervezetet. Ennek értelmében a jelenleg érvényes képzési rendszerben várhatóan idén december 31-ig lehet már csak képzést indítani. A jogszabályváltozás előtt, azaz még az idei évben megkezdett képzésekre a jelenlegi szabályok maradnak érvényben. Épp ezért, ha már kacérkodtál a gondolattal, hogy könyvelő legyél, a tanfolyamot még idén érdemes elkezdeni! 

„A könyvelő képzésünk népszerűsége abban rejlik, hogy nagyon keresett szakmáról van szó. Amióta a KATA-törvény megváltozott, még nagyobb hiány tapasztalható a piacon jó szakemberekből. Így ez a kurzus nemcsak tanulói, de munkáltatói oldalról is keresett és népszerű. Jellemzően 25 és 50 év között jelentkeznek rá a legtöbben” – mondta el Scherzer Marcell, a Stabil Tudás Zrt. vezérigazgatója.

Hozzátette, az idén még náluk is elérhető távoktatás lehetővé teszi, hogy gyesen lévő édesanyák, vagy vidéken élők is könnyen elvégezhessék a tanfolyamot, akiknek nehézséget jelentene egy hagyományos tantermi képzésben való részvétel.

A jelenléti keretrendszerhez képest a távoktatás ugyanis hihetetlenül rugalmas: a zoom-előadásokat akármikor és korlátlan mennyiségben visszanézheti a tanuló. A 18 hónapos képzés után egy olyan stabil és jól fizető szakma vár rád, amelyre hosszú távon is nagy a kereslet. A mérlegképes könyvelő képzés a Stabil Tudás felnőttképzőnél jelenleg 295 ezer forintért elérhető, 2024-től várhatóan az ára a duplájára emelkedik majd. 

Ajándék Excel-minikurzus a december 15-ig jelentkezőknek

A mérlegképes könyvelői szakképzés során szakmailag kompetens, rangos oktatói kartól sajátíthatják el a jelentkezők a kor követelményeinek megfelelően összeállított tananyagot. Ráadásul azok, akik a megadott határidőig jelentkeznek az oktatásra, egy ingyenes "Excel-minikurzus leendő könyvelőknek" képzést is kapnak ajándékba.

Ez a hasznos online kurzus a teljesen kezdő szintről indulva, gyakorlati példákon keresztül veszi át a pénzügyi függvényeket, sziklaszilárd alapot biztosítva a könyvelő-képzés tananyagához.

Látogatási tilalom a miskolci kórházban

Látogatási tilalmat rendelnek el csütörtöktől a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház miskolci telephelyeinek fekvőbeteg-ellátó osztályain - közölte szerdán az MTI-vel az intézmény sajtószóvivője.
2024. 02. 22. 11:00
Megosztás:

Jól indult az év a Lenovónak

Nőtt, és az elemzők által vártnál nagyobb lett a világ vezető PC-gyártó kínai Lenovo negyedéves bevétele a cég csütörtöki bejelentése szerint.
2024. 02. 22. 10:30
Megosztás:

Jól kezdték a napot az európai tőzsdék

Pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2024. 02. 22. 10:00
Megosztás:

Gurulnak a dollármilliók a háromkerekű Teslába

Bár még csak néhány hete érhető el, az eTukTuk előértékesítése már most rekordokat döntöget. A csapatnak ugyanis minimális idő alatt sikerült 1.2 millió dollárt is meghaladó bevételt elérni a natív TUK tokenek forgalmazásával.
2024. 02. 22. 09:33
Megosztás:

Emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén

A javuló nemzetközi befektetői hangulatnak köszönhetően pozitív tartományban indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
2024. 02. 22. 09:30
Megosztás:

Erősödés a vezető ázsiai piacokon, a Nikkei rekordszinten zárt

Erősödtek a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön, amikor a térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 2,13 százalékos emelkedéssel rekordszinten, 39 ezer 116 ponton zárt.
2024. 02. 22. 09:00
Megosztás:

Vegyes forintmozgás reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2024. 02. 22. 08:30
Megosztás:

Üzbegisztánnal tárgyaltunk

Laziz Kudratov üzbég befektetési, ipari és kereskedelmi miniszterrel, a magyar-üzbég gazdasági vegyes vizottság társelnökével tárgyalt telefonon a külgazdasági és külügyminiszter.
2024. 02. 22. 08:00
Megosztás:

Új logisztikai központok épülnek nálunk

A kormány támogatja a logisztikai szektor beruházásait, ezért 2023-ban megteremtette a logisztikai parkok jogszabályi hátterét - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
2024. 02. 22. 07:30
Megosztás:

A 4iG önálló vállalatba szervezi űr- és technológiai portfólióját

A bejegyzés alatt álló 4iG Space and Technology Zrt. az alapítást követően 45 százalékos tulajdont szerez a REMRED Technológiai és Fejlesztő Zrt.-ben.
2024. 02. 22. 07:00
Megosztás:

A húszi konfliktus miatt áremelkedésre lehet számítani a klímapiacon

Tucatnyi hajó megtámadása elég volt a konténerhajózás költéségének megháromszorozására, ami jelentősen megnöveli a klímaberendezések szállítási költségét.
2024. 02. 22. 06:30
Megosztás:

Megvásárolta a gönyűi erőművet a Veolia Csoport

Adásvételi szerződést írt alá a Veolia Invest Hungary és az Uniper Csoport az Uniper Hungary Energetikai Kft. 100%-os üzletrészének megvásárlásáról. A Magyarország legmodernebb és az egyik legnagyobb kombinált ciklusú gázturbinás energiatermelő egységeként számontartott gönyűi erőművet tulajdonló és üzemeltető vállalat megvásárlása jól illeszkedik a Veolia Csoport hosszú távú stratégiájába, amelynek fókuszában a magyarországi villamosenergia-ellátás hatékonyságának növelése és a megújuló erőforrások növekvő arányú felhasználása áll.
2024. 02. 22. 05:30
Megosztás:

Kiderült, milyen károktól féltjük leginkább az otthonunkat

Az Allianz lakásbiztosítási szokásokat vizsgáló kutatásában megkérdezettek több mint 85 százalékának van lakásbiztosítása. A MABISZ adatai ennél valamivel alacsonyabbak, a szövetség statisztikái alapján a hazai ingatlanbiztosítási piac telítettsége 73-74 százalék körül mozog évi 350-550 ezer új szerződéskötés mellett.[2] Az Allianz felmérése alapján a döntő többség (85,7%) elsősorban amiatt köt lakásbiztosítást, hogy az ingatlanát és a benne lévő értékeket biztonságban tudja. A kitöltők csaknem 46 százaléka bérbe adja a lakását, ezért számukra kiemelt cél, hogy így visszatéríttethessék a bérlő által okozott esetleges károkat. A válaszadók közel 40 százalékának pedig nagyon fontos a lakásbiztosítás megkötésénél, hogy baj esetén az anyagi károk megtérítése mellett asszisztencia szolgáltatásokkal segítse a biztosító a probléma megfelelő orvoslásában.
2024. 02. 22. 05:00
Megosztás:

Mi az a CodeBerry?

A CodeBerry egy népszerű online programozási iskola, amely a kezdő és középhaladó szintű felhasználók számára kínál programozási tanfolyamokat. Az iskola célja, hogy interaktív és gyakorlati módon oktassa a hallgatókat a programozás alapjaiban.
2024. 02. 22. 04:59
Megosztás:

Még ébredezik a régió ingatlanpiaca, de a bankok már hiteleznének

A nagy pénzügyi válság óta a leggyengébb évét zárja Közép-Kelet Európa ingatlanpiaca. A KPMG 10 országot felölelő kutatása szerint 2023 első három negyedévében a tranzakciók értéke mindössze a 2022-es forgalom 30 százalékát érte el. A nagy felülteljesítő a régióban Csehország, de Magyarország is a méreteinél nagyobb befektetőnek számít.
2024. 02. 22. 04:30
Megosztás:

Még mindig félünk és halogatunk – fontosnak tartjuk, mégsem járunk szűrővizsgálatokra

A bajt könnyebb megelőzni, mint kezelni – mégis csak minden ötödik magyar jár rendszeresen egészségügyi szűrővizsgálatokra. Az elmúlt két évben legtöbben vér- és laborvizsgálaton, tüdőszűrésen és fogászati ellenőrzésen vettek részt. A nők általában jóval gyakoribb látogatói a szűrővizsgálatoknak, mint a férfiak. A felvilágosítás fontosságát bizonyítja, hogy például nőgyógyászati rákszűrésen a magyar nők kétharmada vett részt az elmúlt két évben – derült ki az NN Biztosító kutatásából. Az adatok egy új egészségtudatossági szakadékra is rámutatnak a magyar társadalomban.
2024. 02. 22. 04:00
Megosztás:

Mostantól zöld alapként működik az Erste ingatlanalapja

Február közepétől ESG befektetési alapként működik az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap. Ezzel az Erste alapja lett az első olyan magyarországi ingatlanalap, amely tevékenységét a fenntarthatósági, vagyis ESG szempontok (E, environmental: környezeti, S, social: társadalmi, G, governance: vállalatirányítási területek) figyelembevételével végzi. A 708 milliárd forint nettó eszközértékű Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap célja, hogy hozzájáruljon az éghajlatváltozás mérsékléséhez, valamint segítsen előmozdítani az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást. Ennek érdekében az Erste Alapkezelő Zrt. törekszik arra, hogy olyan új építésű ingatlanokba fektessen, melyek zöld minősítéssel rendelkeznek (LEED minősítési rendszer szerint „Gold” vagy a BREEAM minősítési rendszer szerint „Very Good” vagy WELL), és hosszú távon is stabil jövedelmet biztosítanak az alap befektetői számára.
2024. 02. 22. 03:30
Megosztás:

El ne felejtse befizetni a kötelező-biztosítását!

Annak a közel nyolcvanezer gépjármű-tulajdonosnak, akik az év végi kampányban, január elsejével kötöttek új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb), legkésőbb február 29-én éjfélig kell rendezniük esedékes díjrészletüket – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). A szigorú határidő az összegnek a biztosítóhoz való beérkezésére vonatkozik.
2024. 02. 22. 03:00
Megosztás:

Egy bátor nyugdíjas, aki úgy döntött, hogy legyőzi az állami nyugdíjrendszert!

Új hős született: az alacsony nyugdíjú nyugdíjas, aki egy kreatív megoldással legyőzte az állami nyugdíjrendszert és megváltoztatta az egész életét. A történet mindenki számára tartogat pozitív üzeneteket.
2024. 02. 22. 02:00
Megosztás:

Egy igazi horoszkóp ami a rossz híreket is megjósolja!

Horoszkópunk rendhagyó módon nem kizárólag a jó dolgokra fókuszál, hanem megmutatja az élet árnyoldalait is és rámutat a problémákra, gondokra és az élet szomorúbb kilátásaira is. Csak akkor olvasd el, ha kellően bátor vagy!
2024. 02. 22. 01:00
Megosztás: