Változtak a fizetési meghagyásos eljárás szabályai októbertől

Több helyen is módosult a fizetési meghagyásos eljárásról szóló törvény október 1-jétől. Az elektronikus ügyintézésre kötelezettek, például a gazdálkodó szervezetek számára teljesen elektronikussá vált az eljárás. Ha velük szemben fizetési meghagyást bocsátanak ki, akkor azt az elektronikus tárhelyükre kézbesítik, emiatt tovább gyorsul a folyamat. A jogszabályváltozás értelmében a fizetési meghagyást kezdeményezőknek mostantól meg kell adniuk a kötelezett jogi személy vagy egyéni vállalkozó adószámát is.

Változtak a fizetési meghagyásos eljárás szabályai októbertől

Magyarországon a 3 millió forintot meg nem haladó lejárt pénztartozás behajtására nem lehet közvetlenül bírósági eljárást indítani, hanem fizetési meghagyásos eljárás útján érvényesíthető a követelés. 3 és 30 millió forint között a bírósági és fizetési meghagyásos eljárás is kezdeményezhető, míg 30 millió forint feletti pénzkövetelés érvényesítéséhez már mindenképp bírósághoz kell fordulni.

Az eljárások gyorsítása, egyszerűsítése és papírmentessé tétele miatt az elektronikus ügyintézésre kötelezettek – például a gazdálkodó szervezetek, önkormányzatok, alapítványok, egyesületek, valamint az ügyvédek, jogi képviselők – már eddig is csak elektronikusan, minősített elektronikus aláírás és időbélyegző használatával nyújthattak be fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet. Ide tartoznak azok a társasházak is, amelyeknek van ügyvédje, vagy közös képviselője Kft., Bt. vagy egyéni vállalkozó. 

A cégkapura, hivatali tárhelyre érkezik a fizetési meghagyás

Október 1-jétől tovább egyszerűsödött a fizetési meghagyásos eljárás: az elektronikus ügyintézésre kötelezettek ugyanis nem postán, hanem elektronikusan, a cégkapun, a tárhelyükön keresztül kapják a meghagyást, továbbá az összes, az eljáráshoz kapcsolódó iratot, például a hiánypótlási felhívást. 

Ha a közjegyző szabályosnak talál egy elektronikusan kezdeményezett fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet, akkor három munkanapon belül kibocsátja a fizetési meghagyást. Ha a címzett a kézbesítéstől számított 15 napon belül nem vitatja a követelést, akkor a fizetési meghagyás jogerőre emelkedik, és végrehajtási eljárás is indítható a kötelezettel szemben.

Ha a kötelezett nem veszi át a fizetési meghagyást, azaz nem tölti le a dokumentumot a tárhelyről, azzal sem tud kibújni a következmények alól. A tárhely szolgáltatója kétszer értesíti a kötelezettet e-mailen a dokumentum érkezéséről, a második értesítést követő ötödik munkanapon pedig kézbesítettnek minősül a fizetési meghagyás. 

Ezért, ha valaki vitatja a pénzkövetelés jogosságát vagy a tartozás összegét, akkor ellentmondással kell élnie. Ezt az e-ügyintézésre kötelezettek elektronikus úton, de nem e-mailen, hanem a MOKK rendszerén keresztül tehetik meg. Ha valaki nem vitatja a követelést, de fizetési nehézségei vannak, akkor kérheti a közjegyzőtől a pénzösszeg részletekben való megfizetését, illetve a teljesítési határidő meghosszabbítását, elhalasztását, azaz részletfizetés vagy fizetésre halasztás engedélyezése iránti kérelmet terjeszthet elő. 

„A fizetési meghagyás elektronikus kézbesítésével tovább gyorsul és egyszerűsödik az eljárás, amellyel a kezdeményezők hozzájuthatnak jogos pénzkövetelésükhöz. Az elektronikus ügyintézésre kötelezetteknek figyelniük kell arra, hogy ha a tárhelyükre fizetési meghagyás érkezik, arra időben reagáljanak, különben az jogerőre emelkedik, és a jogosult végrehajtást kezdeményezhet” – mondta Szécsényi-Nagy Kristóf, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara jogi ügyvezetője. 

Adószámot is meg kell adni

Nem csak a fizetési meghagyás kibocsátásának módja változik. Októbertől a fizetési meghagyást kezdeményezőknek meg kell adniuk a kötelezett adószámát is, amennyiben az rendelkezik ilyennel. A NAV adatbázisából, illetve a cégjegyzékből ez egyszerűen lekérhető. 

Az európai fizetési meghagyásos eljárás szabályai is változnak

Arról is rendelkezik a törvénymódosítás, hogy az eddig teljesen papíralapú európai fizetési meghagyásos eljárásnál októbertől a cégkapuval rendelkezők már csak elektronikus úton kezdeményezhetik az eljárást. A legfontosabb feltétel, hogy valamelyik félnek Magyarországon kívül más EU tagállamban legyen a szokásos tartózkodási helye vagy székhelye.

KPMG: Egyszerre optimisták, aggódnak és izgatottak a magyarok, ha AI-ról van szó

A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös nemzetközi kutatása szerint az emberek bár egyre többször használják a mesterséges intelligenciát, sokan bizonytalanok az AI-jelenséggel kapcsolatban. A felmérés szerint a megkérdezettek jelentős része már rendszeresen alkalmazza az AI-t. Többségük szívesen használja, és úgy is látja, hogy az AI használata számos előnnyel jár, azonban számos esetben nem elég körültekintően alkalmazzák e technológiát, ami növeli az anyagi és reputációs kockázatokat – állapítja meg a KPMG Trust, Attitudes and Use of Artificial Intelligence 2025 (Bizalom, attitűdök és AI-használat) című friss nemzetközi kutatása.
2025. 05. 09. 07:30
Megosztás:

Tejet hívott vissza a Kifli.hu

Lejárt minőségmegőrzési ideje miatt visszahívta a forgalomból a Kifli.hu Shop Kft. a Sole-Mizo Zrt. egyik laktózmentes UHT tejtermékét - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.
2025. 05. 09. 07:00
Megosztás:

Újabb sikeres tőkeemelést hajtott végre a NAVIGATOR

Részvényeinek piaci likviditását és tulajdonosi körének bővülését szem előtt tartva újabb sikeres tőkebevonást hajtott végre a NAVIGATOR Investments Nyrt. Az ipari innovációs technológiák alkalmazásában élenjáró vállalatcsoportot építő tőzsdei társaság zártkörű részvényjegyzéssel további 194,9 millió Forint friss tőkét vont be. A tranzakcióval újabb magánbefektetők váltak részvényessé, miközben – hasonlóan a korábbi tőkeemelésekhez – intézményi befektetői oldalról is érkezett jegyzés.
2025. 05. 09. 06:30
Megosztás:

Transzferárazás csak óvatosan! - Már egyetlen nem megfelelő összehasonlító elem jelentős társasági adóalap-korrekciót eredményezhet

Hamarosan itt van május 31., ami a transzferár nyilvántartások elkészítésének határideje is. „Mivel a kapcsolt felek közötti ügyletek árazását, a kapcsolt vállalkozások jövedelmezőségét az adóhatóság szigorúan, a digitalizáció technológiai vívmányaira – mesterséges intelligencia szoftverek, automatikus adatbázis-elemzések – építve ellenőrzi, a vállalkozásoknak is nagy gonddal, az adóhatóságot megelőzve, kell foglalkozniuk a transzferárazás adózási kockázatainak feltárásával és kezelésével.” – emelte ki Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner partnere, vezető tanácsadója.
2025. 05. 09. 06:00
Megosztás:

Az OKSZ hamis állításaival ellentétben az árréscsökkentés érdemben növeli a kiskereskedelmi forgalmat, így a fogyasztást is

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) félrevezető módon vont párhuzamot a kiskereskedelmi forgalom márciusi mérséklődése és az árréscsökkentés bevezetése és annak hatásai között.
2025. 05. 09. 05:30
Megosztás:

Kilőttek a lakásárak, drágultak a hitelek: Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

Bár tavaly újra hatalmas lendületet vett a magyar lakáspiac, ezzel együtt a finanszírozási környezet is megváltozott. Éves összehasonlításban nőtt a lakáshitelek kamata és a banki versenyben csak a magasabb jövedelmű ügyfelek számíthatnak kedvező feltételekre. A változó lehetőségek mellett különösen fontos, hogy az érdeklődők tisztában legyenek a lakáshitelek aktuális kondícióival és a piaci környezet alakulásával.
2025. 05. 09. 05:00
Megosztás:

Ismét nagyon gyenge magyar ipari termelési adatot közölt a KSH

Ma reggel ipari termelési adatokat tett közzé a KSH az idei harmadik hónapra vonatkozóan.
2025. 05. 09. 04:30
Megosztás:

Rekordösszegű személyi kölcsön fogyott márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít, mellette pedig pörög a fiatalokat célzó munkáshitel is, az első negyedévben csaknem 60 milliárd forintra kötöttek szerződést - írja a Bank360 a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hitelstatisztika alapján.
2025. 05. 09. 04:00
Megosztás:

Kilőtt az elektromos autók és hibridek iránti érdeklődés

Folytatódik a korábban látott tendencia: jelentősen felülmúlja az elektromos és hibrid hajtáslánccal ellátott gépjárművek iránti érdeklődés a tavalyi szintet a magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai alapján. Eközben benzines és dízel autókat is többen kerestek 2025 áprilisában, mint egy évvel ezelőtt, még ha nem is akkora az ugrás, mint márciusban volt.
2025. 05. 09. 03:30
Megosztás:

Újabb gyorsított ágazati vizsgálatot fejezett be a GVH

A gépjármű-beszerzések piacán is csökkent az egyajánlatos beszerzések száma 2021 és 2023 között – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Korábban az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacán is ugyanerre a megállapításra jutott a GVH. Mindez összhangban van a Kormány vállalásaival az Európai Bizottság felé. A társadalmi konzultációra bocsátott jelentéstervezetben a GVH szakemberei javaslatokat is megfogalmaztak a gépjármű-beszerzések területén az egyajánlatos közbeszerzések számának további csökkentése, illetve a piaci verseny fokozása érdekében.
2025. 05. 09. 03:00
Megosztás:

Új vezérigazgatóval folytatja a BÁV – Pintye László érkezik a vállalat élére

Hosszabb idő után új vezérigazgató irányítja a BÁV Zrt. munkáját: a vállalat szakmai vezetését Pintye László veszi át, aki több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a médiapiac, a stratégiai tanácsadás és az üzletfejlesztés területén.
2025. 05. 09. 02:30
Megosztás:

Így tüntesd el a zsigeri zsírpárnákat az egészséged érdekében – Gyors fogyás és zsírégetés

A fogyás nem csupán a bőr alatti zsírrétegekről szól – sokkal fontosabb, hogy a belső szervek köré rakódott zsigeri zsírtól is megszabaduljunk. Ha a szerveink zsírosodnak, azok nem tudják megfelelően ellátni feladataikat, ami számos egészségügyi problémához vezethet.
2025. 05. 09. 02:00
Megosztás:

A nyugdíj fogalmát újra kell írni a magyar törvényekben!

A nyugdíjasok komoly kritikával illetik a törvényhozókat: a közelmúltban a NYUSZET (Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa) nyílt levélben követelte az előrehozott nyugdíjkorrekció bevezetését, míg a Magyar Szakszervezeti Szövetség nyugdíjas tagozata a teljes nyugdíjrendszer mielőbbi korszerűsítését sürgeti.
2025. 05. 09. 01:00
Megosztás:

A SIGNAL IDUNA Biztosító a következő egy év során nem emeli a lakásbiztosítási díjakat

A SIGNAL IDUNA Biztosító Zrt. a lakosság pénzügyi terheinek enyhítése érdekében vállalja, hogy a következő egy évben nem emeli a lakásbiztosítási termékeinek díját. Ez összhangban áll a Nemzetgazdasági Minisztérium kérésével. A döntés célja, hogy kiszámíthatóbbá tegye az ügyfelek mindennapjait, és hozzájáruljon a biztosítási piac stabilitásához.
2025. 05. 09. 00:30
Megosztás:

Celebek és politika: ki a jobbos és ki a balos a lakosság szerint?

Nem újdonság, hogy celebjeink jelentős része masszívan benne van a politika világában. De hogyan vélekednek minderről a magyarok és milyen irányba és mekkora egyetértéssel helyezik el a celebeket a politikai térképen? Erről készített felmérést az Europion az elmúlt napokban országos reprezentatív mintán. Kutatási összefoglalójukat az alábbiakban olvashatják.
2025. 05. 09. 00:01
Megosztás:

Van, ahol 67 év lesz a nyugdíjkorhatár

A szlovén kormány elfogadta a nyugdíjreformról szóló törvénytervezetet, amely 2028-tól évente három hónappal emelné a nyugdíjkorhatárt, és 2035-től a 40 év jogosultsági idővel rendelkezőknél 62 évre, a legalább 15 év jogosultsági idővel rendelkezők esetében pedig 67 évre emelné a nyugdíjkorhatárt - számolt be róla a szlovén közszolgálati televízió.
2025. 05. 08. 23:30
Megosztás:

A SHIB tulajdonosok több mint 59%-a veszteségben van, miközben a lakossági támogatás visszaesik, ezzel szemben az XYZVerse 4.988%-os emelkedést mutat a kereskedői kereslet növekedése mellett

A kriptovaluta piac drámai átalakuláson megy keresztül. A Shiba Inu befektetőinek több mint 59%-a jelenleg veszteséget szenved el, mivel a lakossági kereskedők érdeklődése csökken. Ezzel egy időben az XYZVerse elképesztő, 4.988%-os emelkedést produkál, amit a kereskedők növekvő kereslete hajt. Mi áll e két digitális eszköz ellentétes pályájának hátterében, és mit jelenthet ez a jövőjük szempontjából?
2025. 05. 08. 23:00
Megosztás:

Powell szerint is egy a tuti: a bizonytalanság!

Powell szerint is a bizonytalanság a biztos. Addig nem fognak lépni, amíg ez a bizonytalanság fennáll.
2025. 05. 08. 22:00
Megosztás:

Egy évig nem emeli lakásbiztosítási díjait az Allianz

Meghallgatva a Nemzetgazdasági Minisztérium önkéntes díjkorlátozásra irányuló kérését, támogatva a hazai gazdaság élénkítését és a lakosság terheinek csökkentését, az Allianz Hungária Zrt. vállalja, hogy a magánszemélyek által 2025. július 1. és 2026. június 30. közötti kockázatviselési kezdettel kötött új lakásbiztosítási szerződések esetében a szerződések díjszintje – változatlan feltételek esetén – 2026. június 30-ig nem haladja meg az Allianznál 2024. december 31-én érvényben levő díjszintet.
2025. 05. 08. 21:30
Megosztás:

Az UNION Biztosító önkéntes vállalása és hozzájárulása az inflációcsökkentő intézkedésekhez

Az UNION Biztosító vállalja, hogy a magánszemélyek által 2025. július 01. és 2026. június 30. közötti kockázatviselési kezdettel kötött új UNION Lakásbiztosítás és UNION Értem Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás szerződések díjszintje - változatlan feltételek esetén - nem haladja meg a fenti termékek 2024. december 31-i díjszintjét 2026 június 30-ig.
2025. 05. 08. 20:30
Megosztás: