MOK: új kamarai választás lesz

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) sikertelen küldöttközgyűlése után újraindította a kamarai választásokat - tudatta a testület pénteken közleményben az MTI-vel.

A MOK június 3-án tartotta ez évi második küldöttközgyűlését, amely határozatképtelenség miatt eredménytelen volt, "bizonytalan jogi helyzetben kellett megtartani, a kamara ellen meghozott törvénymódosítás ugyanis a február 25-én megkezdett választási folyamatot megszakította" - áll a közleményben.

A bizonytalanság a 4 évre választott országos küldöttek mandátumának pontos érvényességi idejét is érintette, ami miatt a Belügyminisztérium állásfoglalását kérte a kamara országos hivatal március 8-án. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár azonban válaszában nem adott jogilag érvényes útmutatást.

A MOK a június 3-ai, sikertelen küldöttközgyűlése után újraindította a kamarai választásokat, amelyeket a lejárt mandátumú területi vezetők helyett ügyvivő testületek bonyolítják le. Mindez a MOK országos elnökségének mandátumát nem érinti, az november 30-ig tovább él.

"Az újonnan választott képviselőkkel zökkenőmentesen folytatjuk a magyar orvostársadalom képviseletét, maradunk az őszinte hang a magyar egészségügyben" - áll az orvosi kamara közleményében.

A MOK honlapján olvasható az is, hogy a június 3-ra összehívott küldöttközgyűlés az érvényes szavazásokhoz nem kellő számban megjelent, illetve távozó küldöttek miatt maradt határozatképtelen, ezért érdemi döntések sem születhettek. A következő küldöttközgyűlés a kamarai választások után lesz.

Nőttek a személyi jövedelmek és kiadások az Egyesült Államokban

Az elemzői várakozásokkal összhangban nőttek a személyi jövedelmek és kiadások az Egyesült Államokban augusztusban a washingtoni kereskedelmi minisztérium, a Bureau of Economic Analysis pénteki jelentése alapján.
2023. 10. 02. 07:00
Megosztás:

Közbeszerzési eljárásokat indított autóbuszjáratok üzemeltetésére a BKK

Közbeszerzési eljárásokat indított autóbuszjáratok üzemeltetésére a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), így 2025-től további modern, klimatizált, alacsonypadlós és környezetbarát buszokkal újulhat meg a fővárosi járműpark.
2023. 10. 02. 06:00
Megosztás:

Felhőalapú kriptobányászat? Így tudsz te is profitálni belőle

A sokak által izgatottan várt április <a href="https://www.business2community.com/hu/kriptovaluta/bitcoin-felezes" target="_blank">Bitcoin felezés</a> napja már a sarkon van, aminek köszönhetően egyre nagyobb figyelmet kap a bitcoinbányászat. Ezzel kapcsolatban egyre többen szeretnék megtudni, milyen módon lehet egyszerűen, gyorsan és hatékonyan hozzájutni a BTC jutalmakhoz.
2023. 10. 02. 05:00
Megosztás:

Ismét megfeleződik a távhő ára

Az Energiaügyi Minisztérium októbertől még alacsonyabb szintre szorítja az intézmények távhő díjait. A nem lakossági fogyasztók januárban egyszer már megfelezett költségeit újból azonos arányban csökkenti a tárca. Az önkormányzatok, közintézmények és vállalkozások országos átlagban a tavaly év végi díjak negyedét fizetik tehát október elsejétől - jelentette be pénteki közleményében Lantos Csaba energiaügyi miniszter.
2023. 10. 02. 04:00
Megosztás:

Játékprogram pályázatot hirdet a Neumann Társaság

Pályázatot hirdet a Neumann Társaság, amelyre bárki beküldheti újonnan megírt játékprogramját, amit az egyik legritkább és legkultikusabb magyar otthoni számítógépre, az Aircomp-16-ra írt - közölték a szervezők az MTI-vel pénteken.
2023. 10. 02. 03:00
Megosztás:

Erre várt mindenki – Ennyivel emelkednek a minimálbérek 2024-től

Az építőipar és a gazdaság jövője kapcsán fontos bejelentéseket tett Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. új csarnokának avatásán.
2023. 10. 02. 02:00
Megosztás:

Lemondott több mint húsz polgármester Szerbiában

Lemondott több mint húsz polgármester csütörtökön és pénteken Szerbiában, köztük a belgrádi főpolgármester, így az érintett településeken akár már december 17-én előrehozott önkormányzati választásokat tarthatnak.
2023. 10. 02. 01:30
Megosztás:

Az idei volt Belgium legmelegebb szeptembere

A mérések 1833-as kezdete óta a 2023-s volt Belgium legmelegebb szeptembere - tájékoztatott a belga Királyi Meteorológiai Intézet (IRM) adataira hivatkozva a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap vasárnap.
2023. 10. 02. 01:00
Megosztás:

Elindult az Aktív Iskola program

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) idén is megrendezte az Európai Diáksport Napját, melyen bejelentették a mozgásösztönző Aktív Iskola program elindulását.
2023. 10. 02. 00:05
Megosztás:

A kormányzati szektor egyenlegéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelmi forgalomról érkeznek adatok a napokban

A kormányzati szektor második negyedévi egyenlegéről, a júliusi külkereskedelmi termékforgalomról, az augusztusi ipari termelésről, a kiskereskedelmi forgalomról és a turisztikai szálláshelyek forgalmáról közöl adatokat a jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2023. 10. 01. 22:00
Megosztás:

Designhetet rendeznek Szegeden

Az építészet, a gasztronómia, a képzőművészet és a művészetterápia területét is érinti a csütörtökön kezdődő Szeged Design Week, amelyet első ízben szerveztek meg a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kreatív szakemberei - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2023. 10. 01. 21:00
Megosztás:

Folytatódik a nyugodt, túlnyomóan napos idő

Október első hetében is folytatódik a nyugodt, túlnyomóan napos idő. Szerdán egy hidegfront szakadozott felhőzete vonul át az ország felett, kevés helyen lehet zápor, esetleg zivatar. A front mögött pár Celsius-fokkal visszaesik a hőmérséklet, de utána ismét melegedés kezdődik, vasárnap újra 21-26 Celsius-fok várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2023. 10. 01. 20:00
Megosztás:

Érvénybe lépett Nagy-Britannia és Észak-Írország kereskedelmének új szabályrendszere

Érvénybe lépett vasárnap a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti kereskedelmet szabályozó új megállapodás, amely a rendkívül heves vitákat szító egykori észak-írországi protokoll egyes előírásait enyhíti.
2023. 10. 01. 19:00
Megosztás:

Az amerikai Kongresszus elkerülte a kormány részleges leállását

Az amerikai Kongresszus néhány órával a határidő lejárta előtt szombaton késő este elfogadta az átmeneti költségvetést, amivel elkerülhetővé válik a kormányzati intézmények részleges leállása.
2023. 10. 01. 18:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 39. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2023. 10. 01. 17:10
Megosztás:

A vártnál kevésbé csökkent a Michigan Egyetem amerikai fogyasztói hangulatindexe

Az előzetesen becsültnél kevésbé csökkent a Michigan Egyetem amerikai fogyasztói hangulatindexe szeptemberben, azonban így is tovább távolodott a közel kétéves csúcsot jelentő júliusi 71,6 ponttól.
2023. 10. 01. 15:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX ezen a héten

Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 55 838,55 ponton zárt pénteken, 0,84 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
2023. 10. 01. 14:00
Megosztás:

Nő a katonák lakhatási támogatása

A jövőben nagymértékben javul a katonák lakhatási helyzete, ugyanis október 1-jével számos településen nő a lakáspénz alapösszege, amely albérletre és lakáslízingre is fordítható - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a honvédelmi tárca szombati közleménye szerint.
2023. 10. 01. 13:00
Megosztás:

Bővült az árfigyelő rendszer

Térképes boltszűrő funkcióval bővült az árfigyelő rendszer - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) szombaton az MTI-vel.
2023. 10. 01. 12:00
Megosztás:

A korábban becsültnél jobban teljesített a brit gazdaság

A felülvizsgált adatok szerint a brit gazdaság a korábban becsültnél számottevően jobban teljesített a koronavírus-járvány első sokkja okozta zuhanás óta.
2023. 10. 01. 11:00
Megosztás: