Közvetlen EU-s forrásokhoz juthatnak Budapest és a közép-magyarországi régió kis- és középvállalkozásai is

2027-ig összesen 377 milliárd eurót különített el az Európai Unió az úgynevezett új prioritásokra, 24 szakmai program keretében. A pályázatokkal elérhető forrással olyan projekteket finanszíroznak, amelyek példamutatóak az Unió számára. Ezekre a forrásokra budapesti kkv-k is pályázhatnak – a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda (MFOI) erről tartott információs napot a vállalkozások számára.

Közvetlen EU-s forrásokhoz juthatnak Budapest és a közép-magyarországi régió kis- és középvállalkozásai is

Az „Uniós finanszírozási lehetőségek vállalkozásfejlesztési célokra” nevű információs rendezvényen a „Zöld átállás támogatására” és a „Digitális és új technológiákra, innovációkra” elérhető forrásokat tekintették át az MFOI tanácsadói, a BKIK szakértői pedig a pályázás menetét ismertették, és azt is megmutatták, milyen szervezeti átalakításokra lehet szükség ahhoz, hogy egy vállalat sikeresen végig tudjon vinni egy pályázati projektet. A résztvevők emellett jógyakorlatokat, sikertényezőket is megismerhettek mindkét területről.

A rendezvényen elhangzott: a direkt EU-források esetében – ellentétben többek között a Kohéziós Alap forrásaival, amelyek az Operatív Programok keretében hívhatók le– a verseny nem országos, hanem európai szintű: elsősorban olyan projekteket támogatnak, amelyeknek EU-szintű relevanciájuk van, illetve erősítik az országok és szakterületek közötti kooperációt a konzorciális pályázatokkal.

„Az előző ciklus számadatai alapján a direkt források tekintetében még óriási kihasználatlan lehetőségei vannak a hazai vállalkozásoknak. A Magyar Fejlesztésösztönző Iroda célja, hogy 2027-ig mintegy 7 milliárd euró forrás érkezzen a magyar pályázókhoz. Ehhez sokat kell fejlődnie a magyar gazdasági szereplőknek, de erre mindenképpen sort kell keríteni. Az Európai Unió költségvetési rendszere átalakulóban van,  hosszú távon azok az országok jutnak majd több EU-s forráshoz, amelyek a közvetlen alapok területén sikeresek” – mondta el Dr. Petri Bernadett, az MFOI ügyvezetője.

A szakértők elmondták: a pályázatokon bárki indulhat, alapvetően ugyanis a projekt minősége fontos. Pályázó lehet kis- és nagyvállalat, start-up, költségvetési intézmény, egyetem vagy nonprofit szervezet is. Ugyanakkor az Unión belül kiemelt cél a kkv-szektor támogatása ezen pályázati formákon keresztül is, így vannak olyan források, amelyekre a cégek kedvezőbb feltételekkel pályázhatnak.

„A BKIK örömmel áll élére annak a folyamatnak,  amelyben az arra érett budapesti kkv-kat igyekszünk arra ösztönözni, hogy induljanak a pályázatokon, és összekötjük őket az MFOI tanácsadóival, akik felkészítik őket a sikeres pályázásra. Tapasztalataink szerint már maga a pályázás is gyakran jelentős fejlődési folyamaton viszi át a cégeket – így többek között segít a nemzetközi kapcsolatok kiépítésében, gondos üzleti tervezésre készteti a vállalkozásokat, illetve sokszor olyan ötletek is születnek, amelyeket akár saját forrásból is érdemes megcsinálni” – tette hozzá Csókay Ákos, a BKIK főtitkára.

Az átlagos projektmérettel kapcsolatban a rendezvényen elhangzott: bár jellemzőbbek a nagyobb méretű, 200 millió forintot meghaladó összértékű pályázatok, de vannak olyanok is, amelyeknél jóval könnyebb a részvétel: így például azúgynevezett „Cascade” pályázatok kevés adminisztrációval járnak, és akár több tízmillió forint (50-200ezer euró) vissza nem térítendő forrás is nyerhető velük többek között digitalizációs célra. 

Hazánk gazdasági kilátásai biztatóak a negatív európai környezet ellenére is

Magyarország gazdasági kilátásai pozitívak a negatív európai környezet dacára is, hazánk sokat profitált abból a stratégiából, amelynek nyomán lényeges találkozási ponttá vált a keleti és a nyugati beruházók számára - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
2023. 10. 03. 16:30
Megosztás:

Folytatódik a hiány- és adósságcsökkentés

Az elhúzódó háború és a szankciós energiaválság ellenére a kormány a következő években is folytatja hiány- és adósságcsökkentő politikáját, ami az egész gazdaság számára kulcsfontosságú - jelentette ki a pénzügyminiszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) Makro Konferenciáján kedden Budapesten.
2023. 10. 03. 16:00
Megosztás:

Hároméves stratégiai keretszerződést kötött a Mol és a Pannon Egyetem

Három évre szóló együttműködési megállapodást írt alá a Mol és a Pannon Egyetem, amelynek célja, hogy folyamatos utánpótlást biztosítson az energiaipar számára és támogassa a körforgásos gazdasághoz kapcsolódó kutatás-fejlesztési tevékenységet - közölte a Mol kedden az MTI-vel.
2023. 10. 03. 15:30
Megosztás:

Idén is országszerte megtartják a Szaunázók hétvégéjét

A Magyar Fürdőszövetség idén már hatodik alkalommal szervezi meg a Szaunázók hétvégéjét; október 7-8. között tematikus szaunaprogramokkal várják az érdeklődőket az ország fürdőiben - közölte a fürdőszövetség az MTI-vel.
2023. 10. 03. 15:00
Megosztás:

Zuhanás a kőolaj piacán, a piac jövőre visszatérhet a túlkínálathoz?

A kőolaj ára jelentősen esett tegnap, a főbb kőolajfajták több mint 2 dollárt veszítették értékükből.
2023. 10. 03. 14:30
Megosztás:

2 befektetés, amivel a legjobban biztosíthatod a családod jövőjét

Az Allianz legutóbbi kutatása[1] szerint a gyermekvállalás a legmeghatározóbb, sorsfordító esemény az életünkben. Egy gyermek felnevelése egyre többe kerül, – a KSH egy főre jutó éves kiadási adatai alapján a gyermek 18 éves koráig legalább 18 millió forintba. Ezért már a családtervezéskor érdemes elkezdeni a felkészülést a várható kiadásokra és a váratlan eseményekre. Nézzük, milyen lehetőségeink vannak erre!
2023. 10. 03. 14:00
Megosztás:

A Nike a legértékesebb ruházati márka a Brand Finance szerint

A Nike Inc. amerikai sportszergyártó lett a legértékesebb márka a világon a ruházati cikkek és kiegészítők kategóriájában a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat összegzése szerint.
2023. 10. 03. 13:30
Megosztás:

Az új vállalati- és a lakáshitelek esetén önkéntes kamatplafon bevezetését kéri a kormány

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter vezetésével a múlt heti találkozó után ismételten tárgyaló asztalhoz ült a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) és a bankszövetség.
2023. 10. 03. 13:00
Megosztás:

Jó hírek jöttek az EU-s pénzek folyósításáról - erősödik a forint

Úgy tűnik, hogy számos kérdés megoldódni látszik. A Financial Times-nak nyilatkozó három EU-s tisztviselő is úgy véli, hogy ha Magyarország megfelelő válaszokat ad a feltett kérdésekre a jogállamiság kapcsán, akkor már november előtt dönthetnek a 13 milliárd eurónyi kohéziós alapok folyósításáról.
2023. 10. 03. 12:30
Megosztás:

A GDP-arányos hiány 6,3 százalékos volt az első fél évben

Előzetes adatok szerint 2296 milliárd forint, a GDP 6,3 százaléka volt a kormányzati szektor 2023. első féléves hiánya.
2023. 10. 03. 12:00
Megosztás:

A KIA zsolnai gyára háromszáznegyvenezer autót gyárt az idén

A KIA zsolnai gyárában az idén háromszáznegyvenezer autó készül a tervek szerint, ezzel a szlovákiai gyártóhely megközelíti a 2019-es csúcsév háromszáznegyvennégyezer darabos termelését - tájékozta a KIA Slovakia az MTI-t.
2023. 10. 03. 11:30
Megosztás:

Átadták az uniós forrásból kialakított minibölcsődét Gádoroson

Átadták az uniós támogatásból kialakított minibölcsődét a Békés vármegyei Gádoroson - tájékoztatta Zalai Mihály, a Békés Vármegyei Önkormányzat elnöke az MTI-t.
2023. 10. 03. 11:00
Megosztás:

Gyengüléssel indítottak a vezető európai tőzsdék

Mínuszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden.
2023. 10. 03. 10:30
Megosztás:

Erre vártak az ügyfelek: vagdossák a hitelkamatokat a bankok

Több nagybank csökkentette októbertől és az elmúlt hetekben a kamatait, így a lakáshiteleknél egyre több ajánlatot találhatunk 10 százalék alatti kamattal, de van már 8 százaléknál kisebb is. A folytatás azonban göröngyösebbé is válhat, mert ugyan a jegybank folytatta a kamatvágásait, de a hitelek árazását közvetlenebbül befolyásoló referenciakamatok közül akadt olyan, amelyik ismét emelkedni kezdett az utóbbi hetekben - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2023. 10. 03. 10:00
Megosztás:

Gyengülés az ázsiai tőzsdéken

Gyengültek a vezető ázsiai tőzsdék kedden, a sanghaji és a szöuli börzén nem volt kereskedés.
2023. 10. 03. 09:30
Megosztás:

Emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden, bár a nemzetközi piaci hangulat inkább negatív az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.
2023. 10. 03. 09:00
Megosztás:

Új szociális lakóházakat építettek Eleken

Új szociális lakhatási formát hoztak létre a Békés vármegyei Eleken: hetvenkét, mentális zavarral küzdő ember költözhetett be hat lakóházba.
2023. 10. 03. 08:30
Megosztás:

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben kedden reggel a bankközi devizapiacon hétfő kora estéhez képest.
2023. 10. 03. 08:00
Megosztás:

Családbarát szülészetek is segítik a vágyott gyerekek megszületését

A családbarát kormányzás legfontosabb célkitűzése, hogy minden vágyott gyerek megszülessen Magyarországon, és ezt segíti a családbarát szülészetek kialakítása is - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a Semmelweis Egyetemen rendezett versenyen.
2023. 10. 03. 07:30
Megosztás:

6500 magyar diák kezdi a tanévet a kolozsvári egyetemen

Több mint 6500 magyar egyetemi hallható kezdi meg az új, 2023-2024-es tanévet a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen - közölte hétfőn Soós Anna, a magyar tagozatért felelős rektorhelyettes.
2023. 10. 03. 07:00
Megosztás: