Kötelező a kéményseprés évente? Családi házak kéményseprési 2023-as szabályok

2016. július 1. óta a Katasztrófavédelem teljes körű kéményseprőipari közfeladatot lát el a lakosság körében azokon a településeken, amelyeken addig a katasztrófavédelem által kijelölt közérdekű szolgáltató biztosította az átmeneti ellátást, továbbá ott, ahol az önkormányzat felmondta a közszolgáltatási szerződését. Tevékenysége sormunka keretében és sormunka keretén kívül, megrendelés alapján ellátandó feladatokból áll - olvashatjuk a hivatalos állásfoglalást a Katasztrófavédelem honlapján. Mennyibe kerül a kéményseprés 2023-ban? Mik a kéményseprés szabályai a családi házak vonatkozásában 2023-ban?

Kötelező a kéményseprés évente? Családi házak kéményseprési 2023-as szabályok

Változások a kéményseprés terén

Az Országgyűlés döntése nyomán 2018 január elsejétől megváltoznak a kéményseprés szabályai. A törvénymódosítás lényege, hogy az egylakásos épületek tulajdonosai az általuk használt tüzelő- fűtőberendezés fajtájától függően évente, vagy kétévente, továbbra is ingyenesen, a nekik megfelelő időpontban maguk igényelhetik a kéményseprőipari ellenőrzést. 

A családi házban élők 2018. január elsejét követően nem kapnak a kéményseprőipari szervtől, illetve egyes településeken az önkormányzati közszolgáltatótól a kéményellenőrzés időpontját megajánló értesítést.

A kéményseprő az ingatlantulajdonos kezdeményezése nyomán érkezik majd és végzi el a sormunkában előírt feladatokat. Az ingatlanhasználó tehát ekkortól szabadon egyeztetheti a területi szolgáltatóval a kéményellenőrzés időpontját és nem függ a szolgáltató munkavégzési menetrendjétől.

A lakossági szektorban továbbra is kizárólag a kéményseprőipari szerv, vagy a szerződéses közszolgáltató végezhet kéményellenőrzést, tisztítást, vizsgálatot, így a sormunkában meghatározott feladatokat is, amelyek továbbra is ingyenesek maradnak.

Az egylakásos épület nem jelent teljes egyenlőséget a családi házzal, hiszen a törvényi fogalom alapján minden olyan lakóingatlan egylakásosnak minősül, amely nincs társasházként vagy lakásszövetkezetként bejegyezve. A több lakást tartalmazó, több emeletes lakóház is ide sorolandó, ha nem alakult társasházzá.

A lakossági körön kívüli, azaz gazdálkodó szervezethez tartozó ingatlanok – egyéni vagy társas vállalkozások székhelyeként, telephelyeként vagy fióktelephelyként bejegyzett ingatlanok – esetében, ahogyan jelenleg is, az adott megyében, illetve ellátási területen nyilvántartásba vett kéményseprőipari egyéni vállalkozóktól vagy szolgáltató cégektől megrendelésre, díjfizetés ellenében történik az égéstermék-elvezetők vizsgálata.

Nincs változás a társasházakat és lakószövetkezeti ingatlanokat illetően: továbbra is tervezett sormunka keretében, megajánlott időben valósul meg az épülethez tartozó égéstermék-elvezetők vizsgálata országszerte.

Családi házak kéményseprésének szabályai 2023-ban

A hatályos kéményseprőtörvény 2018. január elsejétől megszüntette az egylakásos ingatlanok (családi házak és a társasházzá nem alakult többlakásos ingatlanok) kötelező kéményellenőrzését.

Ekkortól az ingatlan tulajdonosának feladata gondoskodni az égéstermék-elvezetők általános tisztíttatásáról és ellenőriztetéséről.

A kéményseprőipari munka elvégeztetésének ajánlott üteme a szilárd tüzelőanyaggal működő berendezésekhez kapcsolódó kémények, valamint tartalék kémények esetén évente egy, a gázüzemű és a zárt rendszerű tüzelőberendezésekhez kapcsolódó kémények vagy kéményrendszerek, illetve tartalék kémények esetén kétévente egy, míg az égéstermék-elvezetők teljes nyomvonalának műszaki felülvizsgálata négyévente egy alkalom.

A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ Kéményseprőipari szervezete 2016. július elseje óta ellátási területén kizárólagos szolgáltatója minden olyan családi háznak, amely tulajdonosa természetes személy (magánszemély) és az ingatlanba nincs semmilyen gazdálkodó szervezet (pl.: Kft., Bt., egyéni vállalkozás) székhelye, telephelye, fióktelepe, levelezési címe bejelentve.

A lakhatás céljára kiadott önkormányzati ingatlanok és a Nemzeti Eszközkezelő-programban részt vevő természetes személyek otthonteremtésének biztosításáról szóló törvény szerinti lebonyolító vagyonkezelésében lévő lakóingatlanok esetében is a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ Kéményseprőipari szervezete jogosult elvégezni az ellenőrzést.

Az állampolgárok időpontfoglalással igényelhetik a vizsgálatot. A kéményseprő az igényhez igazodva, az állampolgárral előre egyeztetett időpontban végzi az ellenőrzést.

Az általános ellenőrzés a törvény által ajánlott időszakokra – azaz szilárd tüzelőanyaggal működő berendezésekhez kapcsolódó égéstermék-elvezetők, valamint tartalék kémények esetében évente egyszer, a gázüzemű és a zárt rendszerű tüzelőberendezésekhez kapcsolódó kémények vagy kéményrendszerek, illetve tartalék kémények esetén kétévente egyszer – díjmentes.

Amennyiben valaki az ajánlottnál gyakrabban tart igényt a szolgáltatásra, úgy azt megrendelésként bármikor kezdeményezheti az ügyfélszolgálatnál. A soron kívüli ellenőrzés díjköteles.

Az ellenőrzés több mint bizalmi kérdés, az ön otthona és szerettei biztonsága a tét. Ne kössön kompromisszumot!

Hívja a szakembereket, tegye lehetővé a kéményseprő bejutását az ingatlanába, közreműködésével segítse a kéményellenőrzést és az előírt feladatok elvégzését, személyes adatainak megadásával pedig járuljon hozzá a kémények és kéménytulajdonosok adatbázisának folyamatos frissítéséhez.

Nem akarok szabadságot kivenni az ellenőrzés idejére, milyen következményei lesznek, ha nem engedem be a kéményseprőt?

Amennyiben ön egylakásos ingatlan – azaz családi ház, illetve társasházzá nem alakult többlakásos, emeletes ház egyik ingatlanának – tulajdonosa, használója vagy bérlője, úgy 2018. január elsejét követően az önnek tetsző időpontban kérheti égéstermék-elvezetőjének biztonsági felülvizsgálatát, tisztítását, illetve műszaki felülvizsgálatát, a törvényben meghatározott időközönként ingyenesen.

Amennyiben ön társasházi lakóegység tulajdonosa vagy használója és az időszakos ellenőrzés az ajánlott első és második időpontban meghiúsul, úgy a kéményseprőipari szerv és az ingatlan használója harmadik időpontban állapodik meg.

Ebben az esetben az ügyfélnek a második időponttól számított harminc napon belül időpontfoglalás útján kell kezdeményeznie a sormunka elvégzését, amelyért ekkor már fizetnie kell. A harminc nap leteltével pedig egyedi megrendeléssel – az ellenőrzés díjának megfizetésével – köteles pótolni az elmaradt sormunkát.

Ha a közfeladat ellátására a közösen egyeztetett időpontban sem kerül sor, vagy a 30 napos határidőt elmulasztja, a kéményseprőipari tevékenység ellátójának kötelessége értesíteni a tűzvédelmi hatóságot.

Emelkedtek a fejlett gazdaságok kötvényhozama, gyengült a forint

Tegnap az USA és az Egyesült Királyság kereskedelmi megállapodást kötött, amelyben az autók, az acél és az alumínium mentesül az amerikai vámok alól.
2025. 05. 09. 10:00
Megosztás:

Pozitívan értékelték az Egyesült Királyság és az USA kereskedelmi megállapodását a piacok

Az amerikai piacok növekedni tudtak csütörtökön, miután a befektetők üdvözölték az Egyesült Államok és Nagy-Britannia közötti új kereskedelmi megállapodást, miközben Donald Trump elnök jelezte, hogy a hétvégi kínai tárgyalások várhatóan a korábban gondoltnál érdemibb tartalommal bírnak majd.
2025. 05. 09. 09:30
Megosztás:

Újra növekedtek az európai indexek; kamatot csökkentett a BoE

Az európai részvények csütörtökön emelkedéssel zártak, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy kereskedelmi megállapodást kötöttek Nagy-Britanniával a vámok csökkentéséről – ez az első ilyen egyezmény azóta, hogy az amerikai elnök globális vámháborút indított.
2025. 05. 09. 09:00
Megosztás:

Bővülő hitelállománnyal és stabil pénzügyi eredményekkel zárta az EXIM Magyarország a 2024-es pénzügyi évét

Az EXIM Magyarország a 2024-es üzleti évben is meghatározó szereplőként segítette a vállalati forrásbevonást.
2025. 05. 09. 08:30
Megosztás:

Tízből hat külföldön dolgozó magyar szerint könnyű volt a beilleszkedés

Minden tizedik magyar munkavállaló rendelkezik már külföldi tapasztalattal, legtöbben Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában, vagy Franciaországban vállaltak munkát. A költözést leggyakrabban a pénzkereseti lehetőség motiválja, de a kulturális és nyelvismereti tapasztalatok is sokakat vonzanak – derül ki a Profession.hu friss, magyar lakosság körében reprezentatív felméréséből.
2025. 05. 09. 08:00
Megosztás:

KPMG: Egyszerre optimisták, aggódnak és izgatottak a magyarok, ha AI-ról van szó

A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös nemzetközi kutatása szerint az emberek bár egyre többször használják a mesterséges intelligenciát, sokan bizonytalanok az AI-jelenséggel kapcsolatban. A felmérés szerint a megkérdezettek jelentős része már rendszeresen alkalmazza az AI-t. Többségük szívesen használja, és úgy is látja, hogy az AI használata számos előnnyel jár, azonban számos esetben nem elég körültekintően alkalmazzák e technológiát, ami növeli az anyagi és reputációs kockázatokat – állapítja meg a KPMG Trust, Attitudes and Use of Artificial Intelligence 2025 (Bizalom, attitűdök és AI-használat) című friss nemzetközi kutatása.
2025. 05. 09. 07:30
Megosztás:

Tejet hívott vissza a Kifli.hu

Lejárt minőségmegőrzési ideje miatt visszahívta a forgalomból a Kifli.hu Shop Kft. a Sole-Mizo Zrt. egyik laktózmentes UHT tejtermékét - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.
2025. 05. 09. 07:00
Megosztás:

Újabb sikeres tőkeemelést hajtott végre a NAVIGATOR

Részvényeinek piaci likviditását és tulajdonosi körének bővülését szem előtt tartva újabb sikeres tőkebevonást hajtott végre a NAVIGATOR Investments Nyrt. Az ipari innovációs technológiák alkalmazásában élenjáró vállalatcsoportot építő tőzsdei társaság zártkörű részvényjegyzéssel további 194,9 millió Forint friss tőkét vont be. A tranzakcióval újabb magánbefektetők váltak részvényessé, miközben – hasonlóan a korábbi tőkeemelésekhez – intézményi befektetői oldalról is érkezett jegyzés.
2025. 05. 09. 06:30
Megosztás:

Transzferárazás csak óvatosan! - Már egyetlen nem megfelelő összehasonlító elem jelentős társasági adóalap-korrekciót eredményezhet

Hamarosan itt van május 31., ami a transzferár nyilvántartások elkészítésének határideje is. „Mivel a kapcsolt felek közötti ügyletek árazását, a kapcsolt vállalkozások jövedelmezőségét az adóhatóság szigorúan, a digitalizáció technológiai vívmányaira – mesterséges intelligencia szoftverek, automatikus adatbázis-elemzések – építve ellenőrzi, a vállalkozásoknak is nagy gonddal, az adóhatóságot megelőzve, kell foglalkozniuk a transzferárazás adózási kockázatainak feltárásával és kezelésével.” – emelte ki Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner partnere, vezető tanácsadója.
2025. 05. 09. 06:00
Megosztás:

Az OKSZ hamis állításaival ellentétben az árréscsökkentés érdemben növeli a kiskereskedelmi forgalmat, így a fogyasztást is

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) félrevezető módon vont párhuzamot a kiskereskedelmi forgalom márciusi mérséklődése és az árréscsökkentés bevezetése és annak hatásai között.
2025. 05. 09. 05:30
Megosztás:

Kilőttek a lakásárak, drágultak a hitelek: Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

Bár tavaly újra hatalmas lendületet vett a magyar lakáspiac, ezzel együtt a finanszírozási környezet is megváltozott. Éves összehasonlításban nőtt a lakáshitelek kamata és a banki versenyben csak a magasabb jövedelmű ügyfelek számíthatnak kedvező feltételekre. A változó lehetőségek mellett különösen fontos, hogy az érdeklődők tisztában legyenek a lakáshitelek aktuális kondícióival és a piaci környezet alakulásával.
2025. 05. 09. 05:00
Megosztás:

Ismét nagyon gyenge magyar ipari termelési adatot közölt a KSH

Ma reggel ipari termelési adatokat tett közzé a KSH az idei harmadik hónapra vonatkozóan.
2025. 05. 09. 04:30
Megosztás:

Rekordösszegű személyi kölcsön fogyott márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít, mellette pedig pörög a fiatalokat célzó munkáshitel is, az első negyedévben csaknem 60 milliárd forintra kötöttek szerződést - írja a Bank360 a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hitelstatisztika alapján.
2025. 05. 09. 04:00
Megosztás:

Kilőtt az elektromos autók és hibridek iránti érdeklődés

Folytatódik a korábban látott tendencia: jelentősen felülmúlja az elektromos és hibrid hajtáslánccal ellátott gépjárművek iránti érdeklődés a tavalyi szintet a magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai alapján. Eközben benzines és dízel autókat is többen kerestek 2025 áprilisában, mint egy évvel ezelőtt, még ha nem is akkora az ugrás, mint márciusban volt.
2025. 05. 09. 03:30
Megosztás:

Újabb gyorsított ágazati vizsgálatot fejezett be a GVH

A gépjármű-beszerzések piacán is csökkent az egyajánlatos beszerzések száma 2021 és 2023 között – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Korábban az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacán is ugyanerre a megállapításra jutott a GVH. Mindez összhangban van a Kormány vállalásaival az Európai Bizottság felé. A társadalmi konzultációra bocsátott jelentéstervezetben a GVH szakemberei javaslatokat is megfogalmaztak a gépjármű-beszerzések területén az egyajánlatos közbeszerzések számának további csökkentése, illetve a piaci verseny fokozása érdekében.
2025. 05. 09. 03:00
Megosztás:

Új vezérigazgatóval folytatja a BÁV – Pintye László érkezik a vállalat élére

Hosszabb idő után új vezérigazgató irányítja a BÁV Zrt. munkáját: a vállalat szakmai vezetését Pintye László veszi át, aki több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a médiapiac, a stratégiai tanácsadás és az üzletfejlesztés területén.
2025. 05. 09. 02:30
Megosztás:

Így tüntesd el a zsigeri zsírpárnákat az egészséged érdekében – Gyors fogyás és zsírégetés

A fogyás nem csupán a bőr alatti zsírrétegekről szól – sokkal fontosabb, hogy a belső szervek köré rakódott zsigeri zsírtól is megszabaduljunk. Ha a szerveink zsírosodnak, azok nem tudják megfelelően ellátni feladataikat, ami számos egészségügyi problémához vezethet.
2025. 05. 09. 02:00
Megosztás:

A nyugdíj fogalmát újra kell írni a magyar törvényekben!

A nyugdíjasok komoly kritikával illetik a törvényhozókat: a közelmúltban a NYUSZET (Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa) nyílt levélben követelte az előrehozott nyugdíjkorrekció bevezetését, míg a Magyar Szakszervezeti Szövetség nyugdíjas tagozata a teljes nyugdíjrendszer mielőbbi korszerűsítését sürgeti.
2025. 05. 09. 01:00
Megosztás:

A SIGNAL IDUNA Biztosító a következő egy év során nem emeli a lakásbiztosítási díjakat

A SIGNAL IDUNA Biztosító Zrt. a lakosság pénzügyi terheinek enyhítése érdekében vállalja, hogy a következő egy évben nem emeli a lakásbiztosítási termékeinek díját. Ez összhangban áll a Nemzetgazdasági Minisztérium kérésével. A döntés célja, hogy kiszámíthatóbbá tegye az ügyfelek mindennapjait, és hozzájáruljon a biztosítási piac stabilitásához.
2025. 05. 09. 00:30
Megosztás:

Celebek és politika: ki a jobbos és ki a balos a lakosság szerint?

Nem újdonság, hogy celebjeink jelentős része masszívan benne van a politika világában. De hogyan vélekednek minderről a magyarok és milyen irányba és mekkora egyetértéssel helyezik el a celebeket a politikai térképen? Erről készített felmérést az Europion az elmúlt napokban országos reprezentatív mintán. Kutatási összefoglalójukat az alábbiakban olvashatják.
2025. 05. 09. 00:01
Megosztás: