Jó hírek jöttek az EU-s pénzek folyósításáról - erősödik a forint

Úgy tűnik, hogy számos kérdés megoldódni látszik. A Financial Times-nak nyilatkozó három EU-s tisztviselő is úgy véli, hogy ha Magyarország megfelelő válaszokat ad a feltett kérdésekre a jogállamiság kapcsán, akkor már november előtt dönthetnek a 13 milliárd eurónyi kohéziós alapok folyósításáról.

Jó hírek jöttek az EU-s pénzek folyósításáról - erősödik a forint

Ugyan a magyar kormány részéről elzárkóztak a nyilatkozattól, de úgy tűnik, hogy növekszik a valószínűsége, hogy meginduljanak az uniós pénzek hazánk felé. Ez pedig azt jelentené, hogy az a cirka 800 milliárd forint, amit előfinanszírozásra költött eddig a kormány az EU-s programok kapcsán, akár még az idén megérkezhet, s csökkentheti a folyó kiadási hiányt.

Ez persze az eredményszemléletű egyenlegbe nem számít bele, s így nem meglepő, hogy ma reggel a kormány megemelte az idei hiánycélt. Ráadásul nagyobb mértékben, mint amire a piac számított. 

A tervekben szereplő 3,9 százalékkal és a várt 4,5 százalékra történő emeléssel szemben a pénzügyminisztérium 5,2 százalékra emelte az idei hiánycélt. Ez pedig mintegy 500 milliárd forinttal lehet magasabb a piac által várt, és mintegy 1 000 milliárd forinttal az eredeti hiánycélnál.

Ez azt sugallja, hogy nem emelik meg a bankadót. Na meg a Gazdaságfejlesztési Minisztérium ma napvilágot látott kérése is ezt sugallja. E szerint a bankok 8,5 százalékban limitálnák a jelzáloghitelek és 12 százalékban a vállalkozások forgótőke hiteleinek kamatait.

Cserébe a kormány megismételte azon vállalását, hogy egyszámjegyű kamat esetén a vállalkozások esetében megszűnne a kamatplafon, s megkezdenék a lakossági kamatstop kivezetésének felülvizsgálatát is. Az utóbbi – első ránézésre – visszalépést jelentene a korábban beharangozott kamatplafon kamatstop eltörléséhez képest. Mindenesetre úgy tűnik, hogy valamiféle megállapodás felé haladnak a felek.

Ide tartozik az is, hogy az OTP-t levették az ukrán feketelistáról. Így megnyílt a tér, hogy Magyarország is megszavazza az Ukrajnának nyújtandó újabb 500 millió eurós támogatás folyósítását.

Összességében jó irányba mutatnak a dolgok, de még persze számos döntésnek kell megszületnie ahhoz, hogy azt mondhassuk megoldódott az a sok kérdés, amely már egy ideje foglalkoztatja a befektetőket.

S akkor még nem is beszéltünk arról, hogy az Erste gyógyszeripari elemzője ma megjelent szektorelemzésében a korábbi 9.260 forintról 10.300 forintra emelte a Richter részvényekre vonatkozó 12 hónapos célárat, s továbbra is felhalmozásra ajánlja a részvényt. 

Ugyan az idei nettó eredményt az orosz rubelen elszenvedett veszteségek miatt csökkentette - a szankciók miatt nem lehet fedezni a kitettséget -, de a jövő évi operatív profitot már megemelte a korábbi előrejelzéshez képest. Az utóbbi lépésre azért került sor, mert, a Vraylar az MDD terápiás kiterjesztésnek köszönhetően nagyon jól teljesít, s az árbevétele a korábban vártnál dinamikusabban növekszik. (forrás: ERSTE)

Újabb sikeres tőkeemelést hajtott végre a NAVIGATOR

Részvényeinek piaci likviditását és tulajdonosi körének bővülését szem előtt tartva újabb sikeres tőkebevonást hajtott végre a NAVIGATOR Investments Nyrt. Az ipari innovációs technológiák alkalmazásában élenjáró vállalatcsoportot építő tőzsdei társaság zártkörű részvényjegyzéssel további 194,9 millió Forint friss tőkét vont be. A tranzakcióval újabb magánbefektetők váltak részvényessé, miközben – hasonlóan a korábbi tőkeemelésekhez – intézményi befektetői oldalról is érkezett jegyzés.
2025. 05. 09. 06:30
Megosztás:

Transzferárazás csak óvatosan! - Már egyetlen nem megfelelő összehasonlító elem jelentős társasági adóalap-korrekciót eredményezhet

Hamarosan itt van május 31., ami a transzferár nyilvántartások elkészítésének határideje is. „Mivel a kapcsolt felek közötti ügyletek árazását, a kapcsolt vállalkozások jövedelmezőségét az adóhatóság szigorúan, a digitalizáció technológiai vívmányaira – mesterséges intelligencia szoftverek, automatikus adatbázis-elemzések – építve ellenőrzi, a vállalkozásoknak is nagy gonddal, az adóhatóságot megelőzve, kell foglalkozniuk a transzferárazás adózási kockázatainak feltárásával és kezelésével.” – emelte ki Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner partnere, vezető tanácsadója.
2025. 05. 09. 06:00
Megosztás:

Az OKSZ hamis állításaival ellentétben az árréscsökkentés érdemben növeli a kiskereskedelmi forgalmat, így a fogyasztást is

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) félrevezető módon vont párhuzamot a kiskereskedelmi forgalom márciusi mérséklődése és az árréscsökkentés bevezetése és annak hatásai között.
2025. 05. 09. 05:30
Megosztás:

Kilőttek a lakásárak, drágultak a hitelek: Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

Bár tavaly újra hatalmas lendületet vett a magyar lakáspiac, ezzel együtt a finanszírozási környezet is megváltozott. Éves összehasonlításban nőtt a lakáshitelek kamata és a banki versenyben csak a magasabb jövedelmű ügyfelek számíthatnak kedvező feltételekre. A változó lehetőségek mellett különösen fontos, hogy az érdeklődők tisztában legyenek a lakáshitelek aktuális kondícióival és a piaci környezet alakulásával.
2025. 05. 09. 05:00
Megosztás:

Ismét nagyon gyenge magyar ipari termelési adatot közölt a KSH

Ma reggel ipari termelési adatokat tett közzé a KSH az idei harmadik hónapra vonatkozóan.
2025. 05. 09. 04:30
Megosztás:

Rekordösszegű személyi kölcsön fogyott márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít, mellette pedig pörög a fiatalokat célzó munkáshitel is, az első negyedévben csaknem 60 milliárd forintra kötöttek szerződést - írja a Bank360 a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hitelstatisztika alapján.
2025. 05. 09. 04:00
Megosztás:

Kilőtt az elektromos autók és hibridek iránti érdeklődés

Folytatódik a korábban látott tendencia: jelentősen felülmúlja az elektromos és hibrid hajtáslánccal ellátott gépjárművek iránti érdeklődés a tavalyi szintet a magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai alapján. Eközben benzines és dízel autókat is többen kerestek 2025 áprilisában, mint egy évvel ezelőtt, még ha nem is akkora az ugrás, mint márciusban volt.
2025. 05. 09. 03:30
Megosztás:

Újabb gyorsított ágazati vizsgálatot fejezett be a GVH

A gépjármű-beszerzések piacán is csökkent az egyajánlatos beszerzések száma 2021 és 2023 között – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Korábban az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacán is ugyanerre a megállapításra jutott a GVH. Mindez összhangban van a Kormány vállalásaival az Európai Bizottság felé. A társadalmi konzultációra bocsátott jelentéstervezetben a GVH szakemberei javaslatokat is megfogalmaztak a gépjármű-beszerzések területén az egyajánlatos közbeszerzések számának további csökkentése, illetve a piaci verseny fokozása érdekében.
2025. 05. 09. 03:00
Megosztás:

Új vezérigazgatóval folytatja a BÁV – Pintye László érkezik a vállalat élére

Hosszabb idő után új vezérigazgató irányítja a BÁV Zrt. munkáját: a vállalat szakmai vezetését Pintye László veszi át, aki több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a médiapiac, a stratégiai tanácsadás és az üzletfejlesztés területén.
2025. 05. 09. 02:30
Megosztás:

Így tüntesd el a zsigeri zsírpárnákat az egészséged érdekében – Gyors fogyás és zsírégetés

A fogyás nem csupán a bőr alatti zsírrétegekről szól – sokkal fontosabb, hogy a belső szervek köré rakódott zsigeri zsírtól is megszabaduljunk. Ha a szerveink zsírosodnak, azok nem tudják megfelelően ellátni feladataikat, ami számos egészségügyi problémához vezethet.
2025. 05. 09. 02:00
Megosztás:

A nyugdíj fogalmát újra kell írni a magyar törvényekben!

A nyugdíjasok komoly kritikával illetik a törvényhozókat: a közelmúltban a NYUSZET (Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa) nyílt levélben követelte az előrehozott nyugdíjkorrekció bevezetését, míg a Magyar Szakszervezeti Szövetség nyugdíjas tagozata a teljes nyugdíjrendszer mielőbbi korszerűsítését sürgeti.
2025. 05. 09. 01:00
Megosztás:

A SIGNAL IDUNA Biztosító a következő egy év során nem emeli a lakásbiztosítási díjakat

A SIGNAL IDUNA Biztosító Zrt. a lakosság pénzügyi terheinek enyhítése érdekében vállalja, hogy a következő egy évben nem emeli a lakásbiztosítási termékeinek díját. Ez összhangban áll a Nemzetgazdasági Minisztérium kérésével. A döntés célja, hogy kiszámíthatóbbá tegye az ügyfelek mindennapjait, és hozzájáruljon a biztosítási piac stabilitásához.
2025. 05. 09. 00:30
Megosztás:

Celebek és politika: ki a jobbos és ki a balos a lakosság szerint?

Nem újdonság, hogy celebjeink jelentős része masszívan benne van a politika világában. De hogyan vélekednek minderről a magyarok és milyen irányba és mekkora egyetértéssel helyezik el a celebeket a politikai térképen? Erről készített felmérést az Europion az elmúlt napokban országos reprezentatív mintán. Kutatási összefoglalójukat az alábbiakban olvashatják.
2025. 05. 09. 00:01
Megosztás:

Van, ahol 67 év lesz a nyugdíjkorhatár

A szlovén kormány elfogadta a nyugdíjreformról szóló törvénytervezetet, amely 2028-tól évente három hónappal emelné a nyugdíjkorhatárt, és 2035-től a 40 év jogosultsági idővel rendelkezőknél 62 évre, a legalább 15 év jogosultsági idővel rendelkezők esetében pedig 67 évre emelné a nyugdíjkorhatárt - számolt be róla a szlovén közszolgálati televízió.
2025. 05. 08. 23:30
Megosztás:

A SHIB tulajdonosok több mint 59%-a veszteségben van, miközben a lakossági támogatás visszaesik, ezzel szemben az XYZVerse 4.988%-os emelkedést mutat a kereskedői kereslet növekedése mellett

A kriptovaluta piac drámai átalakuláson megy keresztül. A Shiba Inu befektetőinek több mint 59%-a jelenleg veszteséget szenved el, mivel a lakossági kereskedők érdeklődése csökken. Ezzel egy időben az XYZVerse elképesztő, 4.988%-os emelkedést produkál, amit a kereskedők növekvő kereslete hajt. Mi áll e két digitális eszköz ellentétes pályájának hátterében, és mit jelenthet ez a jövőjük szempontjából?
2025. 05. 08. 23:00
Megosztás:

Powell szerint is egy a tuti: a bizonytalanság!

Powell szerint is a bizonytalanság a biztos. Addig nem fognak lépni, amíg ez a bizonytalanság fennáll.
2025. 05. 08. 22:00
Megosztás:

Egy évig nem emeli lakásbiztosítási díjait az Allianz

Meghallgatva a Nemzetgazdasági Minisztérium önkéntes díjkorlátozásra irányuló kérését, támogatva a hazai gazdaság élénkítését és a lakosság terheinek csökkentését, az Allianz Hungária Zrt. vállalja, hogy a magánszemélyek által 2025. július 1. és 2026. június 30. közötti kockázatviselési kezdettel kötött új lakásbiztosítási szerződések esetében a szerződések díjszintje – változatlan feltételek esetén – 2026. június 30-ig nem haladja meg az Allianznál 2024. december 31-én érvényben levő díjszintet.
2025. 05. 08. 21:30
Megosztás:

Az UNION Biztosító önkéntes vállalása és hozzájárulása az inflációcsökkentő intézkedésekhez

Az UNION Biztosító vállalja, hogy a magánszemélyek által 2025. július 01. és 2026. június 30. közötti kockázatviselési kezdettel kötött új UNION Lakásbiztosítás és UNION Értem Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás szerződések díjszintje - változatlan feltételek esetén - nem haladja meg a fenti termékek 2024. december 31-i díjszintjét 2026 június 30-ig.
2025. 05. 08. 20:30
Megosztás:

Ő lett az új pápa

Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni.
2025. 05. 08. 20:00
Megosztás:

Ideje váltani? Így ismerheted fel, ha elavult a cafeteria rendszered

A cafeteria, azaz a béren kívüli juttatások rendszere, régóta a munkáltatók egyik leghatékonyabb eszköze a dolgozói elégedettség és elkötelezettség növelésére. De vajon a jelenlegi megoldásod valóban támogatja ezt a célt, vagy inkább csak felesleges adminisztrációt és plusz kiadásokat generál? Sokan észre sem veszik, hogy a cafeteria rendszerük már nem felel meg a modern elvárásoknak, és bár a megszokás miatt ragaszkodnak hozzá, egy új, naprakész cafeteria szoftver jelentős előnyökkel járhat. Érdemes lehet tehát megfontolni a korszerűsítést - még ha elsőre nem is olyan egyértelmű, mikor lehet erre szükség. Íme a leggyakoribb figyelmeztető jelek, amiből tudni lehet, hogy elérkezett a váltás ideje.
2025. 05. 08. 19:30
Megosztás: