Idén új célterülettel bővül a hungarikum pályázati felhívás

Idén új célterülettel bővül a hungarikum pályázati felhívás - közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán az MTI-vel.

Idén új célterülettel bővül a hungarikum pályázati felhívás

A tájékoztatás szerint már tizennegyedik alkalommal hirdeti meg a hungarikum pályázatot az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság. Az idei kiírás 650 millió forintos keretösszeggel négy célterületet támogat, köztük egy újat is: a népzene és a néptánc világához kapcsolódó kezdeményezések is bekerültek a támogatott tevékenységek közé.

A hungarikum pályázat célja, hogy erősítse a nemzeti értékeink gyűjtését, megőrzését és népszerűsítését. Idén négy célterületre lehet pályázni: az elsőben hazai és külhoni pályázóknak elektronikus és nyomtatott kiadványok, fényképsorozatok, filmek készítésére, új honlap létrehozására, meglévő honlap fenntartására és fejlesztésére, rendezvények megvalósítására 520 millió forintos keretösszeg áll rendelkezésre. Szintén ennek a pillérnek a részeként igényelhető forrás a településre jellemző jelképeknek, szimbólumoknak a településkép arculatába való beillesztésére, felhasználására, azok láthatóvá tételére - írták a közleményben.

A második célterületen 78 millió forint keretösszeg adott - általános iskola felső tagozatos és középiskolás diákok részvételével - vetélkedők szervezésére az identitástudat megerősítése és a hagyományőrzés ápolása érdekében.

Fontos, hogy a Kárpát-medence hagyományos öltözet-kultúrája, valamint népi kézműves értékeinek megőrzése, népszerűsítése, alkalmazása által ünnepeink és hétköznapjaink részévé váljon, és hordható kollekciók készüljenek, ezen törekvések pedig 22 millió forinttal támogathatóak a harmadik célterületen - ismertették.

Hangsúlyozták, egy új, IV. célterület válik elérhetővé idén, mégpedig a "Határon túli nemzetrészek kulturális együttműködése a népzenéhez, a néptánchoz és a népi tárgyi kultúrához kapcsolódó nemzeti értékek kölcsönös megismertetése céljából" címmel. A 30 millió forintos keretösszegű pillérben Külhoni Nemzetrész Értéktárat működtető szervezetek nyújthatnak be pályázatot. A forrással olyan kulturális rendezvények támogathatók, amelyeken a magyarországi és külhoni nemzetrészek népzenei és néptáncegyüttesei, művészei közös fellépésen keresztül mutatják be, hogyan jelenik meg művészetükben a Hungarikumok Gyűjteménye, illetve az egyes értéktárakban szereplő nemzeti értékek (például a magyar citera, a tárogató, a népi tárgyi kultúra, hímzések stb.).

Érdemes tudni, hogy valamennyi célterületnél működési támogatásnak nem minősülő, egyszeri, vissza nem térítendő támogatás igényelhető. A támogatás intenzitása 100 százalék, vagyis nem szükséges önrészt biztosítani. További fontos információ, hogy a pályázatok benyújtásának sorrendje nem számít. A pályázati felületen május 7-én 12:00 órától lehet regisztrálni, kitölteni a pályázati adatlapokat, illetve a mellékleteket feltölteni.

A pályázatok véglegesítésére május 20-án délelőtt 10:00 órától van lehetőség. Amennyiben a már véglegesített pályázatok támogatási igénye eléri az adott célterület keretösszegének 150 százalékát, a pályázati felület automatikusan, de leghamarabb a nyitási napon (2025. május 20-án) 14.00 órakor lezárul és további pályázat véglegesítésére, benyújtására nem lesz lehetőség - tájékoztatott az AM.

Nagy István agrárminiszter témához kapcsolódó videója az alábbi linken elérhető: https://www.facebook.com/reel/655470213927348

A márciusi átmeneti megtorpanást követően áprilisban 5-6 százalékkal bővül a kiskereskedelmi forgalom

A kiskereskedelmi forgalom márciusi megtorpanása csupán átmeneti, technikai jelenség, amelynek hátterében a húsvéthatás áll, vagyis, hogy 2024-ben a húsvét március végére esett, míg idén április második felére, így a húsvéti nagybevásárlások hatása idén teljes egészében áprilisban érvényesült.
2025. 05. 08. 07:30
Megosztás:

Lassan kilábalhat a bérgyártás a pandémia utáni krízisből

Az elmúlt évek drámai változásokat hoztak a magyar gazdaság szinte minden területén. A Covid-világjárvány következtében számos vállalkozás megszűnt, a kialakult piaci átrendeződés következményei pedig még ma is érezhetőek. A gyártószektorban különösen nehéz a helyzet. Bár a magyar vállalkozások jelentős termelési kapacitással rendelkeznek, a korábbi partnerkapcsolatok megszakadtak, és a cégek egyedül nehezen találnak új megrendelőket. Erre a problémára kínál megoldást egy új, online, élő platform és támogató közösség.
2025. 05. 08. 07:00
Megosztás:

Rekordgyorsasággal csaptak le a vállalkozások az EXIM Magyarország új termékeire

A magyar vállalkozások kiemelkedő érdeklődésének köszönhetően az EXIM Magyarország frissen indult Jövő Exportőrei Forgóeszközhitel termékére szánt keretösszeg több mint 90%-ára érkeztek kérelmek két nap leforgása alatt. Az összesített adatok alapján a termék 250 milliárd forintos keretére eddig mintegy 400 darab kérelmet nyújtottak be. A konstrukció célja a hazai vállalkozások működésének és a vevőkörük bővítésének támogatása, valamint a lakásépítési piac élénkítésének elősegítése.
2025. 05. 08. 06:30
Megosztás:

Újabb sikeres tőkeemelést hajtott végre a NAVIGATOR

Részvényeinek piaci likviditását és tulajdonosi körének bővülését szem előtt tartva újabb sikeres tőkebevonást hajtott végre a NAVIGATOR Investments Nyrt. Az ipari innovációs technológiák alkalmazásában élenjáró vállalatcsoportot építő tőzsdei társaság zártkörű részvényjegyzéssel további 194,9 millió Forint friss tőkét vont be. A tranzakcióval újabb magánbefektetők váltak részvényessé, miközben – hasonlóan a korábbi tőkeemelésekhez – intézményi befektetői oldalról is érkezett jegyzés.
2025. 05. 08. 05:30
Megosztás:

A Moody’s kedvező értékelést adott az MBH Jelzálogbank Zöld Jelzáloglevél Keretrendszerére

Az MBH Jelzálogbank felülvizsgálta és továbbfejlesztette Zöld Jelzáloglevél Keretrendszerét annak érdekében, hogy az még szorosabban illeszkedjen a nemzetközi fenntarthatósági elvárásokhoz, és lehetőséget biztosítson a nemzetközi sztenderdeknek megfelelő zöld jelzáloglevelek kibocsátására.
2025. 05. 08. 05:00
Megosztás:

Az OKSZ hamis állításaival ellentétben az árréscsökkentés érdemben növeli a kiskereskedelmi forgalmat, így a fogyasztást is

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) félrevezető módon vont párhuzamot a kiskereskedelmi forgalom márciusi mérséklődése és az árréscsökkentés bevezetése és annak hatásai között.
2025. 05. 08. 04:00
Megosztás:

OTP: A megugró extraprofitadó húzza le az eredményt

Az Erste szektorelemzője tegnap tette közzé az OTP első negyedéves eredményére vonatkozó várakozását. Az elemzés főbb megállapításai:
2025. 05. 08. 03:30
Megosztás:

Czomba Sándor: június végéig pályázhatnak a vállalkozások az Év Felelős Foglalkoztatója elismerésre

Idén 10. jubileumi alkalommal hirdeti meg az OFA Nonprofit Kft. „Az Év Felelős Foglalkoztatója” pályázatát. A stabilan 4,7 millió fős hazai foglalkoztatási adatok is azt mutatják, hogy a vállalkozások érdekét is szolgálja, ha munkavállalóikat megbecsülik, legfontosabb értékükként kezelik. A nagysikerű pályázat elősegíti a felelős foglalkoztatói szemléletmód hazai fejlődését, valamint támogatja a munkahelyek megőrzését is.
2025. 05. 08. 03:00
Megosztás:

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján a szerdán végződött kétnapos monetáris politikai ülésén.
2025. 05. 08. 02:30
Megosztás:

Mekkora összegig van a pénzünk biztonságban egy magyar banknál?

A magyarországi bankbetétek biztonságát az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) garantálja, amely az ügyfelek védelmét szolgálja abban az esetben, ha egy hitelintézet fizetésképtelenné válik.
2025. 05. 08. 02:00
Megosztás:

Októbertől növeli a Brassó-Budapest járat gyakoriságát a Wizz Air légitársaság

A Wizz Air légitársaság október végétől gyakrabban repül Brassó és Budapest között - közölte szerdán a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtér.
2025. 05. 08. 01:30
Megosztás:

Jön az állami nyugdíjas utalvány! Élelmiszerre költhető el

Orbán Viktor Ráckevén jelentette be: még ma döntés születik a nyugdíjasokat érintő áfavisszatérítés rendszeréről – közölte a miniszterelnök egy lakossági fórumon.
2025. 05. 08. 01:00
Megosztás:

Csúcson a lakossági hitelezés és a befektetési kedv az Ersténél

Kitart a lendület a tavaly újra beinduló lakossági hitelezésben az Ersténél. Az idei első negyedévben lakáshitelből az előző év azonos időszakához képest a másfélszeresére nőtt az újonnan kihelyezett hitelek állománya, míg a személyi kölcsönöknél 31 százalékos a növekedés. A hitelállomány mellett a megtakarítások is gyorsan nőnek. A magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – 15 százalékkal nőtt március végére.
2025. 05. 08. 00:30
Megosztás:

A REVOLUT-nál lévő pénzeket nem védi az OBA betétbiztosítása!

A Revolut Banknál elhelyezett magyar lakossági betétek nem tartoznak a hazai Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) védelme alá.
2025. 05. 08. 00:01
Megosztás:

Részt vesz a brit külügyminiszter az EU-külügyminiszterek informális találkozóján

David Lammy brit külügyminiszter is részt vesz az Európai Unió külügyminisztereinek varsói informális találkozóján, annak a törekvésnek a jegyében, hogy Nagy-Britannia új széleskörű biztonsági kapcsolatrendszert alakítson ki az EU-val - közölte szerdán a londoni külügyi tárca.
2025. 05. 07. 23:30
Megosztás:

Az euróövezetben lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése

Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése márciusban éves szinten, februárhoz mérve pedig csökkent.
2025. 05. 07. 23:00
Megosztás:

Az Opella mostantól független vállalatként működik, hogy új korszakot nyisson az egészségügyi öngondoskodásban.

Hivatalossá vált: az Opella önálló vállalatként folytatja tevékenységét. A Sanofi bejelentette, hogy lezárult az Opella 50%-os, befolyásoló részesedésének értékesítése a CD&R részére. A Sanofi továbbra is jelentős, 48,2%-os tulajdonrészt tart meg a vállalatban, míg a Bpifrance 1,8%-os tulajdonos lesz.
2025. 05. 07. 22:30
Megosztás:

Interaktív Művészetek Völgye, kapcsolódj be, hogy kikapcsolódj

A fesztivál alatt a művészeten túli programok is várnak mindenkit, az Éltető Völgy július 18. és 27. között a környék értékeit mutatja be, a Művészetek Zöldje interaktív workshopokon keresztül segít minket a fenntarthatóbb élet irányába lépéseket tenni, a növényismerettől a komposztálás megismeréséig. A Segítő Udvarban civil szervezetekkel kerülhetünk közelebb az akadályozottsággal élők világához.
2025. 05. 07. 22:00
Megosztás:

Nyári előszezoni menetrendre vált a MÁV-csoport

Nyári előszezoni menetrendre vált május 12-én a MÁV-csoport, egyebek között több vonatot közlekedtetnek a kirándulóknak - közölte a vállalatcsoport szerdán az MTI-vel.
2025. 05. 07. 21:30
Megosztás:

Ausztriában csökkentek a nagykereskedelmi árak

Ausztriában a nagykereskedelmi árak havi és éves összevetésben egyaránt csökkentek áprilisban az osztrák statisztikai hivatal, a Bundesanstalt Statistik Österreich szerdán közzétett kimutatása szerint.
2025. 05. 07. 21:00
Megosztás: