Folyamatosan gyűlnek a foglalások, több tízezer futballrajongó utazhat a budapesti mérkőzésre

A José Mourinho vezette, UEFA Európa Konferencia-liga címvédő AS Roma és a sorozat rekordbajnoka, a spanyol Sevilla csapatának megmérettetése május 31-én mintegy 50 ezer futballrajongót csábíthat Budapestre. A két illusztris labdarúgó klub 15-15 ezer szurkolója mellett többezer szakmai szervezeti képviselő és újságíró érkezik majd az eseményre. Az Európa Liga-döntő nem csak sport élményt nyújt, a turisztikai forgalom és az országimázs szempontjából is jelentős. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) információi alapján már most több, mint 34 ezer előfoglalást regisztráltak a fővárosi szálláshely-szolgáltatók, ami közel 35%-kal haladja meg az egy héttel későbbi foglalási adatokat.

Folyamatosan gyűlnek a foglalások, több tízezer futballrajongó utazhat a budapesti mérkőzésre

A Magyar Turisztikai Ügynökség által létrehozott NTAK adatai alapján a döntő estéjére vonatkozó budapesti vendégéjszaka-foglalások több, mint kétharmada külföldiektől érkezett, mintegy 23 ezer nemzetközi vendég gondoskodott már szálláshelyéről a mérkőzés napjára.  A múlt heti elődöntők visszavágóin az olasz AS Roma és a spanyol Sevilla harcolta ki az Európa Liga döntőbe jutást, így a két országból érkező foglalási adatok is gyorsan felfutottak. A hazai szálláshely-szolgáltatók által az NTAK-ba továbbított információk alapján Olaszországból mintegy 4100 turista foglalt már szállást. Őket több, mint 2 000-2 000 foglalással a brit, a spanyol és német vendégek követik. Az előfoglalások több, mint felét szállodákban regisztrálták, többségében a 4 csillagos szállodákat részesítették előnyben, egyharmaduk pedig 3 csillagos szálláshelyeket választott. 

A 2019 óta működő NTAK-nak köszönhetően az ágazati szereplők mára pontos képet kaphatnak az utazási trendek változásairól, az előfoglalási számok alakulásáról. Ennek megfelelően az NTAK adataiból az is pontosan megállapítható, hogy az elődöntőben aratott győzelem milyen mértékben emelte az olaszok és spanyolok utazási kedvét. A május 18-i elődöntőt követően Olaszországból 67 százalékkal nőtt a budapesti előfoglalások száma a döntő napjára. A spanyol vendégek az olaszokhoz képest egyelőre kissé lemaradtak e tekintetben: az egy héttel ezelőtti időponthoz képest negyedével többen kezdték el szervezni útjukat. Mindeközben pedig a belföldi fővárosi vendégéjszaka-előfoglalások is közel 10 százalékos emelkedésbe kezdtek.

Az NTAK adatai szerint sokan gondolhatják, hogy Budapestre látogatásukat nem csak egy napra tervezik, hiszen a döntőt megelőző napra szóló előfoglalási adatok is jelentősen megugrottak. Május eleji terveikhez képest kétszer több, mintegy 2000 olasz vendég ütemezett be már az előző napra is fővárosi városlátogatást, míg a spanyolok körében is közel 70 százalékos az emelkedés, közülük is majd 2000 vendég foglalt szállást már a meccs előtti napra. Mindez jól mutatja, hogy az EL döntő milyen jelentős mértékben járul hozzá a magyar turizmus és az abban működő vállalkozások piaci erősödéséhez. Emellett a sporteseményhez kapcsolódó NTAK információk nagymértékben segítik a Magyar Turisztikai Ügynökséget abban, hogy minden korábbinál pontosabban célzott nemzetközi marketingkampányokkal csábíthassa hazánkba az utazni vágyókat.

„A sportturizmus az egyik leggyorsabban növekvő turisztikai szegmens. Az olyan nagyszabású sportesemények, mint amilyen az Európa-liga-döntő, vagy az augusztusi Atlétikai Világbajnokság, nem csak katalizátorai a hazai turizmusnak, jelentős országimázsformáló erővel is bírnak. Gondoljunk csak a világhírű, a közösségi médiában számtalan követővel rendelkező sportolókra vagy a hozzánk látogató temérdek szurkolóra, akik egy ilyen alkalom után mind jóhírét viszik Magyarországnak.

Megosztásaikkal mind személyesen mondják el, milyen élményekkel teli, biztonságos úti cél is hazánk. Mindemellett pedig később nagyobb eséllyel térnek vissza családjuk, barátaik körében, hogy immár nem szurkolóként, hanem valódi turistaként fedezzék fel hazánkat. Ezért is bír kiemelt jelentőséggel, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség kezdeményezésére többek közt Budapestet népszerűsítő imázsfilm is fut majd a kivetítőkön a Puskás Arénában és a szurkolói zónákban” – emelte ki Jakab Zsófia, a Magyar Turisztikai Ügynökség marketing és kommunikációs vezérigazgatójaja az EL döntő kapcsán. Hozzátette, az MTÜ, már az elődöntőket követően célzott közösségimédia kampánnyal vonzotta a Sevilla és Róma környéki szurkolókat Budapestre.

Újra növekedtek az európai indexek; kamatot csökkentett a BoE

Az európai részvények csütörtökön emelkedéssel zártak, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy kereskedelmi megállapodást kötöttek Nagy-Britanniával a vámok csökkentéséről – ez az első ilyen egyezmény azóta, hogy az amerikai elnök globális vámháborút indított.
2025. 05. 09. 09:00
Megosztás:

Bővülő hitelállománnyal és stabil pénzügyi eredményekkel zárta az EXIM Magyarország a 2024-es pénzügyi évét

Az EXIM Magyarország a 2024-es üzleti évben is meghatározó szereplőként segítette a vállalati forrásbevonást.
2025. 05. 09. 08:30
Megosztás:

Tízből hat külföldön dolgozó magyar szerint könnyű volt a beilleszkedés

Minden tizedik magyar munkavállaló rendelkezik már külföldi tapasztalattal, legtöbben Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában, vagy Franciaországban vállaltak munkát. A költözést leggyakrabban a pénzkereseti lehetőség motiválja, de a kulturális és nyelvismereti tapasztalatok is sokakat vonzanak – derül ki a Profession.hu friss, magyar lakosság körében reprezentatív felméréséből.
2025. 05. 09. 08:00
Megosztás:

KPMG: Egyszerre optimisták, aggódnak és izgatottak a magyarok, ha AI-ról van szó

A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös nemzetközi kutatása szerint az emberek bár egyre többször használják a mesterséges intelligenciát, sokan bizonytalanok az AI-jelenséggel kapcsolatban. A felmérés szerint a megkérdezettek jelentős része már rendszeresen alkalmazza az AI-t. Többségük szívesen használja, és úgy is látja, hogy az AI használata számos előnnyel jár, azonban számos esetben nem elég körültekintően alkalmazzák e technológiát, ami növeli az anyagi és reputációs kockázatokat – állapítja meg a KPMG Trust, Attitudes and Use of Artificial Intelligence 2025 (Bizalom, attitűdök és AI-használat) című friss nemzetközi kutatása.
2025. 05. 09. 07:30
Megosztás:

Tejet hívott vissza a Kifli.hu

Lejárt minőségmegőrzési ideje miatt visszahívta a forgalomból a Kifli.hu Shop Kft. a Sole-Mizo Zrt. egyik laktózmentes UHT tejtermékét - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.
2025. 05. 09. 07:00
Megosztás:

Újabb sikeres tőkeemelést hajtott végre a NAVIGATOR

Részvényeinek piaci likviditását és tulajdonosi körének bővülését szem előtt tartva újabb sikeres tőkebevonást hajtott végre a NAVIGATOR Investments Nyrt. Az ipari innovációs technológiák alkalmazásában élenjáró vállalatcsoportot építő tőzsdei társaság zártkörű részvényjegyzéssel további 194,9 millió Forint friss tőkét vont be. A tranzakcióval újabb magánbefektetők váltak részvényessé, miközben – hasonlóan a korábbi tőkeemelésekhez – intézményi befektetői oldalról is érkezett jegyzés.
2025. 05. 09. 06:30
Megosztás:

Transzferárazás csak óvatosan! - Már egyetlen nem megfelelő összehasonlító elem jelentős társasági adóalap-korrekciót eredményezhet

Hamarosan itt van május 31., ami a transzferár nyilvántartások elkészítésének határideje is. „Mivel a kapcsolt felek közötti ügyletek árazását, a kapcsolt vállalkozások jövedelmezőségét az adóhatóság szigorúan, a digitalizáció technológiai vívmányaira – mesterséges intelligencia szoftverek, automatikus adatbázis-elemzések – építve ellenőrzi, a vállalkozásoknak is nagy gonddal, az adóhatóságot megelőzve, kell foglalkozniuk a transzferárazás adózási kockázatainak feltárásával és kezelésével.” – emelte ki Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner partnere, vezető tanácsadója.
2025. 05. 09. 06:00
Megosztás:

Az OKSZ hamis állításaival ellentétben az árréscsökkentés érdemben növeli a kiskereskedelmi forgalmat, így a fogyasztást is

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) félrevezető módon vont párhuzamot a kiskereskedelmi forgalom márciusi mérséklődése és az árréscsökkentés bevezetése és annak hatásai között.
2025. 05. 09. 05:30
Megosztás:

Kilőttek a lakásárak, drágultak a hitelek: Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

Bár tavaly újra hatalmas lendületet vett a magyar lakáspiac, ezzel együtt a finanszírozási környezet is megváltozott. Éves összehasonlításban nőtt a lakáshitelek kamata és a banki versenyben csak a magasabb jövedelmű ügyfelek számíthatnak kedvező feltételekre. A változó lehetőségek mellett különösen fontos, hogy az érdeklődők tisztában legyenek a lakáshitelek aktuális kondícióival és a piaci környezet alakulásával.
2025. 05. 09. 05:00
Megosztás:

Ismét nagyon gyenge magyar ipari termelési adatot közölt a KSH

Ma reggel ipari termelési adatokat tett közzé a KSH az idei harmadik hónapra vonatkozóan.
2025. 05. 09. 04:30
Megosztás:

Rekordösszegű személyi kölcsön fogyott márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít, mellette pedig pörög a fiatalokat célzó munkáshitel is, az első negyedévben csaknem 60 milliárd forintra kötöttek szerződést - írja a Bank360 a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hitelstatisztika alapján.
2025. 05. 09. 04:00
Megosztás:

Kilőtt az elektromos autók és hibridek iránti érdeklődés

Folytatódik a korábban látott tendencia: jelentősen felülmúlja az elektromos és hibrid hajtáslánccal ellátott gépjárművek iránti érdeklődés a tavalyi szintet a magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai alapján. Eközben benzines és dízel autókat is többen kerestek 2025 áprilisában, mint egy évvel ezelőtt, még ha nem is akkora az ugrás, mint márciusban volt.
2025. 05. 09. 03:30
Megosztás:

Újabb gyorsított ágazati vizsgálatot fejezett be a GVH

A gépjármű-beszerzések piacán is csökkent az egyajánlatos beszerzések száma 2021 és 2023 között – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Korábban az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacán is ugyanerre a megállapításra jutott a GVH. Mindez összhangban van a Kormány vállalásaival az Európai Bizottság felé. A társadalmi konzultációra bocsátott jelentéstervezetben a GVH szakemberei javaslatokat is megfogalmaztak a gépjármű-beszerzések területén az egyajánlatos közbeszerzések számának további csökkentése, illetve a piaci verseny fokozása érdekében.
2025. 05. 09. 03:00
Megosztás:

Új vezérigazgatóval folytatja a BÁV – Pintye László érkezik a vállalat élére

Hosszabb idő után új vezérigazgató irányítja a BÁV Zrt. munkáját: a vállalat szakmai vezetését Pintye László veszi át, aki több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a médiapiac, a stratégiai tanácsadás és az üzletfejlesztés területén.
2025. 05. 09. 02:30
Megosztás:

Így tüntesd el a zsigeri zsírpárnákat az egészséged érdekében – Gyors fogyás és zsírégetés

A fogyás nem csupán a bőr alatti zsírrétegekről szól – sokkal fontosabb, hogy a belső szervek köré rakódott zsigeri zsírtól is megszabaduljunk. Ha a szerveink zsírosodnak, azok nem tudják megfelelően ellátni feladataikat, ami számos egészségügyi problémához vezethet.
2025. 05. 09. 02:00
Megosztás:

A nyugdíj fogalmát újra kell írni a magyar törvényekben!

A nyugdíjasok komoly kritikával illetik a törvényhozókat: a közelmúltban a NYUSZET (Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa) nyílt levélben követelte az előrehozott nyugdíjkorrekció bevezetését, míg a Magyar Szakszervezeti Szövetség nyugdíjas tagozata a teljes nyugdíjrendszer mielőbbi korszerűsítését sürgeti.
2025. 05. 09. 01:00
Megosztás:

A SIGNAL IDUNA Biztosító a következő egy év során nem emeli a lakásbiztosítási díjakat

A SIGNAL IDUNA Biztosító Zrt. a lakosság pénzügyi terheinek enyhítése érdekében vállalja, hogy a következő egy évben nem emeli a lakásbiztosítási termékeinek díját. Ez összhangban áll a Nemzetgazdasági Minisztérium kérésével. A döntés célja, hogy kiszámíthatóbbá tegye az ügyfelek mindennapjait, és hozzájáruljon a biztosítási piac stabilitásához.
2025. 05. 09. 00:30
Megosztás:

Celebek és politika: ki a jobbos és ki a balos a lakosság szerint?

Nem újdonság, hogy celebjeink jelentős része masszívan benne van a politika világában. De hogyan vélekednek minderről a magyarok és milyen irányba és mekkora egyetértéssel helyezik el a celebeket a politikai térképen? Erről készített felmérést az Europion az elmúlt napokban országos reprezentatív mintán. Kutatási összefoglalójukat az alábbiakban olvashatják.
2025. 05. 09. 00:01
Megosztás:

Van, ahol 67 év lesz a nyugdíjkorhatár

A szlovén kormány elfogadta a nyugdíjreformról szóló törvénytervezetet, amely 2028-tól évente három hónappal emelné a nyugdíjkorhatárt, és 2035-től a 40 év jogosultsági idővel rendelkezőknél 62 évre, a legalább 15 év jogosultsági idővel rendelkezők esetében pedig 67 évre emelné a nyugdíjkorhatárt - számolt be róla a szlovén közszolgálati televízió.
2025. 05. 08. 23:30
Megosztás:

A SHIB tulajdonosok több mint 59%-a veszteségben van, miközben a lakossági támogatás visszaesik, ezzel szemben az XYZVerse 4.988%-os emelkedést mutat a kereskedői kereslet növekedése mellett

A kriptovaluta piac drámai átalakuláson megy keresztül. A Shiba Inu befektetőinek több mint 59%-a jelenleg veszteséget szenved el, mivel a lakossági kereskedők érdeklődése csökken. Ezzel egy időben az XYZVerse elképesztő, 4.988%-os emelkedést produkál, amit a kereskedők növekvő kereslete hajt. Mi áll e két digitális eszköz ellentétes pályájának hátterében, és mit jelenthet ez a jövőjük szempontjából?
2025. 05. 08. 23:00
Megosztás: