Beiktatták az új parlamentet Hollandiában

Két héttel a választások után Hollandiában beiktatták az új parlamentet, amely 68 új képviselővel kezdte meg a munkáját szerdán.

Beiktatták az új parlamentet Hollandiában

A november 22-én tartott előrehozott választásokon a Geert Wilders vezette Szabadságpárt (PVV) aratott győzelmet, 37 mandátumot szerezve a parlament 150 fős alsóházában. A Frans Timmermans korábbi külügyminiszter, majd uniós biztos által vezetett pártszövetség, a Zöld Baloldal és a Munkapárt formációja a második helyen végzett 25 mandátummal. Mark Rutte ügyvivő miniszterelnök pártja, a Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) a harmadik helyre szorult 24 képviselői hellyel. Pieter Omtzigt kereszténydemokrata politikus frissen alakult pártja, az Új Társadalmi Szerződés (NSC) 20 mandátumot kapott.

Hollandiában a parlamenti képviselők ünnepélyes szertartás közepette teszik le esküjüket, amelynek keretében ígéretet tesznek, hogy feladatukat hűen teljesítik, és megerősítik, hogy nem vesztegettek meg senkit mandátumuk megszerzésének érdekében. Emellett hűséget esküsznek a királynak, a királyság statútumának és az alkotmánynak.

Az alsóház 150 képviselői helyéből mostantól 61-et nők töltenek be. A holland választási tanács adatai szerint most először bekerült egy nem-bináris képviselő is a parlamentbe. A képviselők többségének átlagéletkora 40 és 50 év között van, 18 képviselő pedig a 90-es években született.

A választási eredmények alapján Wildersnek legalább két párt támogatására lesz szüksége, hogy kormányt alakíthasson. Az eddigi nyilatkozatok szerint a PVV a VVD-vel, az NSC-vel és a 7 mandátumot szerzett Gazdák és Polgárok Mozgalma (BBB) nevű párttal fogna össze, azonban egyelőre csak a BBB jelezte, hogy hajlandó az együttműködésre.

A holland törvények nem szabnak időhatárt kormányalakításra.

Bad Kleinkirchheim: a sport és pihenés határán

Ausztria egyik rejtett gyöngyszeme, Karintia, a természet kedvelőinek és sportimádóknak egyaránt ideális úticél. A festői település 1100 méter tengerszint feletti magasságban húzódik egy 5 kilométeres völgyben, melyet 2000 méteres hegycsúcsok öveznek. 
2025. 02. 14. 12:00
Megosztás:

Az OTP lett az Év Bankja

Tizenkilencedik alkalommal rendezték meg a magyar bankszektor legrangosabb versenyét, a Mastercard – Év Bankját. Az idei évben a verseny megújult, a szervezők a kilenc kategóriát három szegmensbe rendezték:a Daily Banking szegmensben az OTP Bank, az Innovation szegmensben a K&H Bank, a Beyond Banking szegmensben pedig a Gránit Bank nyújtotta a legkiemelkedőbb teljesítményt a szakmai zsűri értékelése alapján. A Mastercard - Az év bankja 2024 fődíjat az OTP Bank nyerte meg.
2025. 02. 14. 11:30
Megosztás:

Fogyasztóvédelmi és élelmiszer-biztonsági jótanácsok Valentin napra

A Valentin nap a szerelmesek ünnepe, azonban a közös öröm mellett kellemetlenségek, bosszúságok is érhetik az ünnepelni vágyókat, ha nem elég tudatosak a különleges napra készülve. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) ezért hasznos fogyasztóvédelmi és élelmiszer-biztonsági jótanácsokkal látja el a fogyasztókat, hogy az ünnep tényleg az együtt töltött kellemes élményekről szóljon.
2025. 02. 14. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak pénteken a befektetők?

Követték az ázsiai piacok a Wall Street-i nyereségeket pénteken.
2025. 02. 14. 10:30
Megosztás:

402,5-ös szintig tudott erősödni a forint

Bár a headline amerikai termelői árindex a várt 0,3% helyett 0,4%-kal emelkedett, a maginfláció vártnak megfelelő 0,3%-os emelkedése után megnyugodott a piac és esni kezdtek a kötvényhozamok. Az amerikai tízéves hozam közel 10, az európaiak 5-10 bázisponttal kerültek lejjebb, az előbbi 4,5, a német a 2,4%-ot közelíti.
2025. 02. 14. 10:00
Megosztás:

Vám- és inflációs hírekre emelkedtek a tengerentúli tőzsdék

Vámokról és inflációról szóló hírek közepette emelkedtek az amerikai indexek csütörtökön.
2025. 02. 14. 09:30
Megosztás:

100 dollárból 10 000 dollárt csinálhatsz az FXGuys-zal? A befektetők a PEPE-hez és a Dogecoinhoz (DOGE) hasonlítják!

Bár a PEPE és a Dogecoin (DOGE) iránti érdeklődés továbbra is fennáll, volatilitásuk lehetőséget teremt új kihívók számára. A befektetők most egy kritikus döntés előtt állnak: kitartanak a jól ismert nevek mellett, vagy felfedeznek feltörekvő tokeneket friss potenciállal, mint például a FXGuys ($FXG).
2025. 02. 14. 09:00
Megosztás:

USA–India kereskedelmi párbeszéd: cél a kiegyensúlyozott együttműködés

A kétoldalú kereskedelem kiegyensúlyozása érdekében tárgyalásokat kezd az Egyesült Államok és India - közölte Donald Trump amerikai elnök Narendra Modi indiai miniszterelnökkel tartott tárgyalását követően csütörtökön Washingtonban.
2025. 02. 14. 08:00
Megosztás:

Továbbra is alacsony a magyar részvények értékeltsége

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) indexe, a BUX tavaly 30,9 százalékkal, az elmúlt két évben közel 80 százalékkal emelkedett (dollárban számolva 75 százalékkal), ezzel a világ egyik legjobban teljesítő tőzsdéje volt. A dinamikus és a részvények széles körét felölelő árfolyamemelkedés ellenére a magyar piac értékeltsége továbbra is alacsony - mondta Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója csütörtökön Budapesten, a BÉT Legek díjátadó gáláján, ahol a kimagasló teljesítményt nyújtó tőkepiaci szereplőket díjazták.
2025. 02. 14. 07:30
Megosztás:

Az USA megkezdi a viszonossági vámok rendszerének kidolgozását

Az Egyesült Államok a viszonossági vámok rendszerének kidolgozását kezdi meg - erről írt alá elnöki dokumentumot Donald Trump csütörtökön.
2025. 02. 14. 07:00
Megosztás:

Áfacsalások ellen lép fel a kormány, támogatják a tisztességes vállalkozásokat

Megtartotta idei első ülését a Fenntartható Gazdaságfehéredésért Felelős Bizottság; a kormány által 2021-ben létrehozott bizottság célja a feketegazdaság visszaszorítása és a jogkövető vállalkozások támogatása - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel.
2025. 02. 14. 06:30
Megosztás:

Generali: közel 40.000 elemikár-bejelentés érkezett 2024-ben az éghajlatváltozás következtében

A változékony időjárás, a globális felmelegedés és a klímaváltozás hatásai egyre erőteljesebben befolyásolják a mindennapjainkat, elég csak a gyakori szélsőséges időjárási körülményekre gondolni. 2024 azonban szerencsére békésebb évnek tekinthető a viharkárokat nézve a 2023-as évnél: míg tavalyelőtt a Generali Biztosítóhoz rekordmennyiségű, 58.000 lakással és társasházzal kapcsolatos elemi kárbejelentés érkezett, addig 2024-ben ez a szám közel 40.000 volt, a károk összege megközelítette az 5 milliárd forintot. A viharkárral kapcsolatos kárbejelentések száma volt tavaly a legmagasabb a károkat tekintve (megközelítőleg 21.000), ezt követték a villámmal, a jéggel és a kívülről beáramló vízzel kapcsolatos kárbejelentések.
2025. 02. 14. 06:00
Megosztás:

Horvátország lép: rendkívüli árintézkedésekről döntött a kormány

A horvát kormány csütörtökön rendkívüli árintézkedésről fogadott el törvényjavaslatot az állampolgárok életszínvonalának védelme és a piaci zavarokra való gyors reagálás érdekében - közölte Ante Susnjar gazdasági miniszter a kabinet ülését követően.
2025. 02. 14. 05:00
Megosztás:

Az energiaárak áldozata lett a vajdahunyadi ArcelorMittal

Az üzem február 14-én áll le, s amennyiben az üzleti környezet kedvezően változik, április 1-jén indulhat újra a termelés.
2025. 02. 14. 04:30
Megosztás:

Ez volt a legnépszerűbb vidéki úti cél 2024-ben

Siófok ismét az ország legnépszerűbb vidéki úti célja lett a belföldi turizmusban az elmúlt év összesített vendégéjszaka-számai alapján - áll a város csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2025. 02. 14. 04:00
Megosztás:

Brit miniszterelnök: Ukrajna számára biztosítani kell a NATO-csatlakozás lehetőségét

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Ukrajna számára biztosítani kell a NATO-csatlakozás lehetőségét.
2025. 02. 14. 03:30
Megosztás:

Öt dolog, amire szoftver-beszerzéskor érdemes figyelni

A vállalati szoftverekkel kapcsolatban számos olyan szellemi tulajdonjogi, adatvédelmi jogi és titokvédelmi kérdés felmerülhet, amelyre a cégek sajnos nem mindig gondolnak a beszerzés során. Az üzletmenet szempontjából kritikus szoftverek esetében az említett kérdésekből eredő problémák akár jelentősen is befolyásolhatják a cég mindennapos működését, és az adatvédelmi és titokvédelmi kötelezettségek megsértése nemcsak jogi következményekkel járhat, de a cég iránti bizalmat is megingathatja – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda.
2025. 02. 14. 03:00
Megosztás:

Ha bort iszol, jobb, ha tudod mi a helyzet a magyar borral most

Hamarosan indul a hazai borok bel- és külföldi népszerűsítését segítő program, amelynek első ütemére az érintettek idén kivételesen február 15. és 28. között is benyújthatják támogatási kérelmeiket - közölte az Agrárminisztérium (AM) csütörtökön az MTI-vel.
2025. 02. 14. 02:30
Megosztás:

Új erőmű épül a régi helyén Tiszaújvárosban

Új erőmű épül a régi helyén Tiszaújvárosban - közölte Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a Facebook-oldalán.
2025. 02. 14. 02:00
Megosztás:

Ha csekken fizeted az áram számládat, jobb, ha tudsz erről a változásról

A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény alapján az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. Egyetemes villamosenergia-szolgáltató módosította az üzletszabályzatát.
2025. 02. 14. 01:00
Megosztás: