Majdnem minden banknál drágultak a lakáshitelek

„A jegybank jelentős, 200 bázispontos alapkamat-emelésére szinte az összes pénzintézet reagált: Bankmonitor által vizsgált 9 pénzintézet közül nyolcnál drágábban lehet lakáshitelt igényelni, mint egy hónappal ezelőtt. Átlagosan 0,71 százalékkal emelkedett a kölcsönök THM értéke, de van olyan eset is, ahol 1,72 százalékponttal emelkedtek a hitelköltségek.”

Majdnem minden banknál drágultak a lakáshitelek

Az elmúlt hónap piaci eseményei sem kedveztek a hiteligénylés előtt állóknak. A forint jelentősen gyengült: volt olyan időszak, amikor egyetlen euróért 416 forintot kellett fizetni. Az infláció is tovább gyorsul, a KSH adatai alapján júniusban az éves áremelkedés mértéke 11,7 százalék volt.

Ebben a környezetben az MNB lépésére sem kellett sokáig várni, július 13-tól 9,75 százalékra emelték a jegybanki alapkamatot, ezzel a lépéssel 200 bázisponttal növekedett a mutató értéke. Egy ilyen változás hatással van az új hitelek kamatára is.

Kilencből nyolc bank megemelte lakáshitele költségét

Az eddig is nehéz környezetben ez a lépés olaj volt a tűzre. Szinte az összes bank megemelte a lakáshitelének kamatát. A Bankmonitor lakáshitel kalkulátora alapján 2022. június 5-én még 7,36 százalékos átlagos THM mellett lehetett igényelni 25 millió forint lakáshitelt, 20 éves futamidőre, 600 ezer forint jövedelem mellett. Jelenleg egy hasonló hitel éves átlagos költsége 8,06% lenne.

Emiatt 10 800 forinttal kell többet fizetnie havonta annak, aki kivárt az igényléssel. Ez a havi eltérés 20 év alatt 2,6 millió forintra duzzadhat, ennyit spórolt az, aki gyorsan lépett.

Az egyes pénzintézeteknél a kamatemelés eltérő mértékű volt. Átlagosan 0,71 százalékkal emelkedett a kölcsönök THM értéke. Van, ahol csupán 0,62 százalékponttal drágultak a kölcsönök, de akad olyan bank is, amelyik 1,72 százalékponttal emelt a kamatokon. Sőt akad egy olyan bank is, amelynél minimálisan, 0,06 százalékponttal olcsóbban lehet kölcsönt igényelni. Ezen pénzintézetnél egyes esetekben a kamat a várható infláció felét sem teszi ki.

A változások miatt a banki sorrend is folyamatosan átalakul: a jelenleg legkedvezőbb ajánlattal rendelkező pénzintézetnél egy hónappal ezelőtt még két másik bank is kedvezőbb feltételekkel kínált kölcsönt. Éppen ezért a hiteligénylés előtt mindenképpen érdemes tájékozódni, megismerkedni a lehetőségekkel, feltételekkel.

Folytatódik a drágulás?

Sajnos a kamatemelkedéseknek előreláthatóan még nincs vége. A fenti ábra azt is megmagyarázza, hogy miért várható további drágulás: a 9 pénzintézet közül ma ugyanis egyetlen egy kínál a jelenlegi jegybanki alapkamatnál - aktuális értéke 9,75% - magasabb THM érték mellett lakáshitelt a korábban említett feltételek mellett.

Vagyis az irányadó kamatszint alatt találhatunk a legtöbb banknál lakáshitelt. Ez az állapot sokáig nem maradhat fent, márpedig az alapkamat érdemi csökkentésére nem lehet számítani mindaddig, amíg az infláció nem kezd mérséklődni.

Az inflációs várakozások alapján még a drágulás gyorsulására lehet számítani, ami miatt az MNB tovább fogja emelni az alapkamatot. Vagyis az irányadó kamatszint feletti hitelkamatok csak a bankok áremelésével érhetők el.

A vízparti üdülőhelyeket népszerűsíti az MTÜ

A vízparti üdülőhelyek népszerűsítésére a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) elindította legújabb kampányát belföldön és külföldön egyaránt, például Csehországban, Németországban, Lengyelországban, Izraelben és Ausztriában - közölte az MTÜ az MTI-vel kedden.
2023. 06. 07. 05:00
Megosztás:

További határozott lépéseket sürgetnek a V4-ek agrárkamarái

Az ukrán termékek importja miatti problémák kezeléséhez további "egységes és határozott brüsszeli lépésekre" van szükség - erősítették meg a Visegrádi Csoport (V4) agrárkamaráinak ülésén a résztvevők Rácalmáson kedden. Erről a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2023. 06. 07. 04:30
Megosztás:

Egy zacskó bomlott le teljesen 45 nap alatt a Greenpeace és a Humusz Szövetség kísérletében

A Greenpeace és a Humusz Szövetség áprilisban indított kísérletében 45 nap alatt egy bomlott le teljesen a hazai élelmiszer-üzletláncokban beszerzett, lebomlóként árult zacskók közül, de a többinél is megkezdődött a lebomlási folyamat - közölte a Greenpeace Magyarország kedden az MTI-vel.
2023. 06. 07. 04:00
Megosztás:

Keddtől lehet pályázni a "Zöld Óvoda" címre

Az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Belügyminisztérium által meghirdetett "Zöld Óvoda", "Címmegtartó Zöld Óvoda" és "Örökös Zöld Óvoda" cím elnyerésére keddtől lehet pályázni.
2023. 06. 07. 03:30
Megosztás:

Közepes erősségű földrengés volt kedden este a romániai Arad megyében

Közepes, 5,3-as erősségű földrengés volt kedden este Románia nyugati részén, a magyar határ melletti Arad megyében - közölte a román Országos Földtani Intézet (INFP).
2023. 06. 07. 03:00
Megosztás:

Öregségi résznyugdíj - lehet, hogy Ön is kaphat ilyet?

Öregségi résznyugdíjra az a személy jogosult, aki betöltötte az öregségi nyugdíjkorhatárt, és legalább húsz helyett legalább tizenöt év szolgálati idővel rendelkezik. Mi történik abban az esetben, amikor a nyugdíjkorhatár betöltéséig az öregségi teljes nyugdíj megállapításához szükséges legalább húsz év szolgálati idő megszerzése nem történt meg?
2023. 06. 07. 02:01
Megosztás:

Kincsesbányán hat óra alatt egyhavi csapadékmennyiség hullott

A Fejér vármegyei Kincsesbányára hat óra alatt egyhavi csapadékmennyiség zúdult le kedden - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.
2023. 06. 07. 01:30
Megosztás:

Nyernek az elektromos autók?

Aki napjainkban autóval végighalad egy európai belváros utcáin, azonnal számos nyomát láthatja a forgalmi trendek változásának. A külön kerékpáros sávok, az elektromos buszok, az elektromos töltőállomások és a szédült ütemben emelkedő parkolási díjak mind-mind azt jelzik, hogy a személyautók, főleg a belső égésű motorral felszereltek, már nem szívesen látott vendégek a sűrűn beépült belső kerületekben. A jövő az alternatív közlekedési eszközöké és a kibocsátásmentes erőforrásoké. A Fidelity piaci megfigyelőinek előrejelzései szerint az éghajlatkímélő meghajtási módok versenyét az elektromos autók fogják megnyerni, melyek idővel teljesen kiszorítják majd a levegőszennyező belső égésű motorokkal gyártott társaikat.
2023. 06. 07. 01:00
Megosztás:

A 2700 milliárd forintos többlet ellenére lejtőn van a magyar kiskereskedelem

A kiskereskedelmi forgalom volumene jelentősen csökkent az idén, részben a bázishatás miatt. Az idén negatív tartományban marad a szektor, de a mostani kilátások alapján jövőre már pluszba kerülhet.
2023. 06. 07. 00:01
Megosztás:

Évi 5 ezer tonna fabútorhulladék is lerakókba kerülhet Magyarországon, pedig lenne megoldás az újrahasznosításra

Évente körülbelül 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik Magyarországon, azonban a kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi – derül ki az IKEA friss tanulmányából. Igény lenne a már nem használt bútorok fenntartható kezelésére, ugyanis a tanulmányhoz készült felmérés szerint a megkérdezettek többsége lecserélte valamelyik bútorát az elmúlt évben, és a válaszadók majdnem 8 százaléka a kommunális hulladék mellé tette ki a fölösleges holmit. Az IKEA körkörös szolgáltatásaival megoldást kínál a bútorok újrahasznosítására, és arra ösztönzi az embereket, hogy értékként tekintsenek a nem használt bútorra.
2023. 06. 06. 23:30
Megosztás:

Így ellenőriz a NAV - hány vizsgálat van egy évben és milyen hatékony?

Az adóhatóság nemrég tette közzé a 2022-es vizsgálatairól szóló összefoglalóját. Az évkönyvből az adóhatóság ellenőrzési kapacitását és hatékonyságát alátámasztó statisztikákon túl az elmúlt éveket érintő és a jövőt előrevetítő tendenciák is leszűrhetők.
2023. 06. 06. 23:00
Megosztás:

Kőbe vési a kormány az értékpapír-ügyletek tranzakciós illetékét és a repülőjegyadót

A parlamentnek benyújtott adótörvénycsomag szerint olyan ideiglenesnek mondott terheket is állandóvá tesz a kormány, amelyeket az extraprofitadó részeként eredetileg csak 2022-re és 2023-ra vezetett be. Ilyen az értékpapírügyletekre is kivetett tranzakciós adó, a kiterjesztett népegészségügyi adó, valamint a repülőjegyadó - derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.
2023. 06. 06. 22:30
Megosztás:

A vízparti üdülőhelyeket népszerűsíti az MTÜ

A vízparti üdülőhelyek népszerűsítésére a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) elindította legújabb kampányát belföldön és külföldön egyaránt, például Csehországban, Németországban, Lengyelországban, Izraelben és Ausztriában - közölte az MTÜ az MTI-vel kedden.
2023. 06. 06. 22:00
Megosztás:

Jönnek a dróntaxik?

Dróntaxikat teszteltek Izraelben, egyelőre utasok nélkül - jelentette kedden a Times of Israel című napilap online kiadása.
2023. 06. 06. 21:35
Megosztás:

Idén befejeződik a szolnoki várkerület fejlesztése

Idén befejeződik a szolnoki várkerület fejlesztése, a beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban nyert több mint nettó 1,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból készül el - közölte a Tisza-parti város polgármestere kedden Szolnokon.
2023. 06. 06. 21:00
Megosztás:

Hány a magyar? Itt vannak a friss népszámlálási adatok

A 2022. évi népszámlálás adatai alapján Magyarország népessége 9 millió 604 ezer fő. A nagyvárosok népessége általánosságban csökkent, vonzáskörzetüké azonban jellemzően gyarapodott. Nőtt a lakások száma és mérete is, egy lakásra kevesebb lakó jut. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) sajtótájékoztató keretében ismertette a 2022-es népszámlálás újabb eredményeit.
2023. 06. 06. 20:30
Megosztás:

Zöld az adu a zsugorodó ingatlanpiacon

Bár a bérlemények és ingatlanfejlesztések piaca is volt már dinamikusabb, az egyes szereplők és helyszínek egyéni pályája, megtérülése nagyon különböző lehet ‒ áll a nemzetközi Alfa Group legfrissebb ingatlanpiaci jelentésében.
2023. 06. 06. 20:00
Megosztás:

Pluszban zárták a napot a tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2023. 06. 06. 19:30
Megosztás:

BÉT: Ez a részvény teljesített ma a legjobban!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 169,32 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, 48 287,25 ponton zárt kedden.
2023. 06. 06. 19:00
Megosztás:

A korszerű műanyag-újrafeldolgozás lehet az „új arany”

Roland Berger szerint a szigorodó uniós szabályozásnak és az új technológiáknak köszönhetően a közeljövőben várhatóan nő az újrahasznosított műanyagok aránya és javul azok minősége. A német tanácsadó cég tanulmánya azt mutatja be, hogyan tudnak mindebből profitálni a vállalatok – feltéve, ha képesek gyorsan reagálni.
2023. 06. 06. 18:30
Megosztás: