Az amerikai Kongresszus elkerülte a kormány részleges leállását

Az amerikai Kongresszus néhány órával a határidő lejárta előtt szombaton késő este elfogadta az átmeneti költségvetést, amivel elkerülhetővé válik a kormányzati intézmények részleges leállása.

Az amerikai Kongresszus elkerülte a kormány részleges leállását

A törvényhozás republikánus többségű alsóháza, a Képviselőház washingtoni idő szerint kora délután szavazta meg 335-91 arányban a kormányzati intézmények működéséhez és az alkalmazottak - közöttük a rendvédelmi dolgozók - fizetésének folyósításához szükséges átmeneti jogszabályt, ami 45 napra szól.
Az alsóház után a Szenátus elé került a törvény, amely 88-9 arányban fogadta azt el.

Az átmeneti büdzsé azért vált szükségessé, mert a pénzügyi év szeptember 30-án lezárult, és a következő 12 hónapra egyelőre nincs végleges költségvetése az amerikai szövetségi kormánynak.

A költségvetést a republikánus képviselőházi tagok egy része elutasította, így a szükséges többség a demokraták jelentős részének átszavazásával jöhetett létre.

Az átmeneti büdzsében megjelenik a republikánusok egyik fő követelése, vagyis az Ukrajnának szánt további támogatás nem szerepel benne. Arról külön törvényben szavaz a Képviselőház a közeljövőben. A költségvetésben ugyanakkor helyet kapott 16 milliárd dollár a szövetségi katasztrófa-kezelési alap feltöltésére, amit Joe Biden elnök kért.

Joe Biden az átmeneti költségvetés elfogadására közleményben reagált, ebben úgy fogalmazott, hogy "jó hír az amerikai emberek számára". Az elnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok semmilyen körülmények között nem engedheti meg Ukrajna támogatásának megakadását.

A republikánus képviselőcsoport konzervatív szárnyának több tagja azért szavazott nemmel a jogszabályra, mert abból kimaradt a határőrizet megerősítésére szánt összeg, és nem szerepel benne az állami kiadások csökkentése sem. Azzal érveltek, hogy a 33 ezer milliárd fölé emelkedett államadósság takarékosságot indokolna a washingtoni kormány részéről.

Hakeem Jeffries, a képviselőházi demokraták vezetője a törvény elfogadását azzal kommentálta, hogy az amerikaiak jobbat érdemeltek volna.

Az utolsó pillanatban tartott szavazást közjáték késleltette, ugyanis Jamaal Bowman demokrata képviselő a képviselői irodaházban működésbe hozta a tűzriasztó rendszert, ami miatt ki kellett üríteni az épületet. Irodája később elismerte, hogy a politikus megnyomta a gombot, és elnézést kért a fennakadásért, azt állítva, hogy nem szándékosan történt. Az ügyben vizsgálat indult, Kevin McCarthy a Képviselőház elnöke a képviselő megbüntetését, és etikai vizsgálatot sürgetett.

Országos Mentőszolgálat: Elindult az új ügyeleti rendszer

Az új ügyeleti rendszer 2024. október 1-jén elindult és jól működik Budapesten is.
2024. 10. 06. 06:00
Megosztás:

Új vezetőkkel készül nemzetközi terjeszkedésre a Biggeorge Property

Nemzetközi expanziós terveinek megvalósításához kiváló piaci szakemberekkel erősíti csapatát a Biggeorge Property - közölte a társaság szombaton az MTI-vel.
2024. 10. 06. 05:00
Megosztás:

Ömlik be a sok használt autó Magyarországra - melyik típus most a nyerő?

Októberben a DataHouse adatai szerint 9 796 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami az egy évvel ezelőtti 9 032-es mennyiséghez képest 8,5 százalékos növekedést jelent. Éves szinten azonban csak a JóAutók.hu mérsékelt, 3-4 százalék közötti bővülésre számít.
2024. 10. 06. 04:00
Megosztás:

Csökkent az első három negyedévben a német autógyártás

Az év első kilenc hónapjában csökkent a Németországban gyártott és forgalomba helyezett személygépkocsik száma a német autóipar szakmai képviseleti szerve a VDA (Verband der Automobilindustrie e.V.) jelentése alapján. Átlagon felüli mértékben csökkentek az elektromos autók eladásai.
2024. 10. 06. 03:00
Megosztás:

Jöhet a bruttósított magyar nyugdíjrendszer! De ki jár jól ezzel?

A jól ismert nyugdíjszakértő Dr. Farkas András az ATV egyik korábbi adásában a nyugdíjak bruttósításának témáját mutatta be. Mit takar ez pontosan? Kiknek lenne előnyös, és kik számára jelentene veszteséget a nyugdíjak bruttósításának bevezetése?
2024. 10. 06. 02:00
Megosztás:

A BAK mellett még váratlan pénzeső hull 4 csillagjegyre a jövő héten, csak tudd, mire figyelj

Ne feledd, a szerencse változó, de a lehetőségek megragadása a te kezedben van! Sok sikert és anyagi gyarapodást kívánunk ezzel a friss pénzügyi horoszkóppal a jövő hétre!
2024. 10. 06. 01:00
Megosztás:

Új hónap, új esélyek – 3 kripto ICO, amit nem hagyhatsz ki októberben

A negyedik negyedév általában jól alakul a kriptovaluta piacon, és egyelőre úgy tűnik, hogy ez idén sem lesz másként. Az előértékesítések különösen pörögnek, ráadásul a hozamot is megsokszorozhatják.
2024. 10. 06. 00:01
Megosztás:

Elemzők szerint a Shiba Inu (SHIB) nem fogja elérni az 1 dollárt, a Dogecoin (DOGE) felülmúlja a Ripple-t (XRP), és az ETFSwap (ETFS) áttöri a 15 dolláros szintet

A kriptoelemzők ezen a héten kiemelkedő előrejelzései közé tartozik, hogy a SHIB nem éri el az 1 dolláros szintet, míg a Dogecoin (DOGE) felülmúlja a Ripple-t (XRP). Eközben az újonnan megjelent ETFSwap (ETFS) várhatóan áttöri a 15 dolláros határt, ezzel a legkeresettebb tokenné válva a kriptopiacon.
2024. 10. 05. 23:00
Megosztás:

Vajon a Ripple jogi küzdelmei 10-szeres nyereséget hoznak? A CYBRO még nagyobb potenciállal rendelkező riválisként emelkedik fel

Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) és a Ripple Labs közötti folyamatban lévő jogi csata továbbra is árnyékot vet az XRP, a Ripple hálózat natív tokenjének jövőjére.
2024. 10. 05. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:
2024. 10. 05. 21:05
Megosztás:

Volánbusz: így lehet majd fizetni a buszokon a jövőben

Várhatóan az ősz végig lezárul a POS-terminálok telepítése a Volánbusz járművein, így hamarosan már az összes helyközi járatukon lehet majd fizetni bankkártyával vagy okoseszközzel - közölte a vállalat szombaton az MTI-vel.
2024. 10. 05. 20:00
Megosztás:

A bálnák dupláznak erre a 4 mémcoinra – Ne maradj le az 5000%-os nyereségről!

Jelentős befektetők növelik pozícióikat bizonyos mémkriptovalutákban. Ez a lépés arra utal, hogy ezek a digitális érmék figyelemre méltó növekedést érhetnek el. Érdekel, hogy mely tokenek keltették fel a nagy szereplők figyelmét? Ez a cikk bemutatja azt a négy mémcoint, amelyek lenyűgöző növekedés előtt állnak, és elmagyarázza, miért lehetnek a következő nagy lehetőségek a kriptopiacon.
2024. 10. 05. 19:15
Megosztás:

Dogecoin, PEPE vagy RCO Finance: Melyik altcoin hozhat 50 000 dollárt 500 dollárból?

A szakértők nemrégiben a Dogecoin, a PEPE és az RCO Finance tokeneket emelték ki, mint potenciálisan magas hozamú befektetéseket. Azonban ami minden alkalommal bosszantja a befektetőket, amikor ezeket az altcoinokat mérlegelik, az a bizonytalanság, hogy vajon melyikük képes egy szerény 500 dolláros befektetést 50 000 dollárrá alakítani az év vége előtt.
2024. 10. 05. 18:00
Megosztás:

A kriptó bálnák elfordulnak a Cardanótól és a SHIB-től, a DTX Exchange szeizmikus 3,5 millió dolláros előértékesítési rallyjába

Miközben a Cardano (ADA) és a Shiba Inu vegyes jeleket mutatnak a teljesítménymutatóik alapján, kemény versenytársuk, a DTX Exchange (DTX) megfordította a helyzetet. Ez a feltörekvő platform felülmúlta ezeket a jól ismert projekteket az égbe szökő előértékesítési rallyjával, csökkentett kereskedési díjaival, prémium funkciókhoz való hozzáféréssel és további előnyökkel!
2024. 10. 05. 17:00
Megosztás:

A magas jutalmakat kínáló IntelMarkets előértékesítés megcélozza az 1 dolláros rallyt, miközben a Dogwifhat és az XRP csökkenést mutat

A Dogwifhat és az XRP éles csökkenést tapasztal, miközben a befektetők figyelme más irányba fordul. Az IntelMarkets önállóan tanuló botokkal, AI-alapú eszközökkel és erős előértékesítéssel nyer teret.
2024. 10. 05. 16:00
Megosztás:

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.
2024. 10. 05. 15:00
Megosztás:

Indul a vidéki elektromos töltőhálózat bővítését szolgáló pályázat

Mától érhető el a 28 milliárd forintos támogatási lehetőség végleges pályázati felhívása, a kölcsönkérelmeket 2024. november 6-tól jövő május végéig lehet benyújtani - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteken az MTI-vel.
2024. 10. 05. 14:00
Megosztás:

Emelkedett a FAO élelmiszerár-indexe szeptemberben

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) péntekijelentése szerint az elmúlt másfél évet tekintve szeptemberben volt a leggyorsabb növekedés az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatójánál, és – a cukor árával az élen – minden megfigyelt árucsoport jegyzése emelkedett.
2024. 10. 05. 13:00
Megosztás:

A végső Bitcoin portfólió: A legjobb DeFi token, amely 2025-re 300 dollárt 600,000 dollárrá alakíthat!

A Bitcoin befektetők számára az újabb nagy lehetőség utáni kutatás sosem áll meg. Míg a Bitcoin továbbra is sok portfólió alapköve marad, a DeFi (Decentralizált Pénzügy) tokenekből származó exponenciális hozamok lehetősége már figyelmen kívül hagyhatatlan.
2024. 10. 05. 12:05
Megosztás:

Szigorodnak a gyárakra vonatkozó környezetvédelmi előírások

Jelentősen szigorodnak a gyárakra vonatkozó környezetvédelmi előírások - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteken az MTI-vel.
2024. 10. 05. 12:00
Megosztás: