Átlagosan 12%-os béremeléssel számolnak a hazai munkaadók

Az idén a januári tervekhez képest végül jóval több vállalat emelt a munkavállalók bérén, ráadásul a növelés mértéke is meghaladta az eredeti elképzeléseket. Ennek elsődleges oka a munkaerő megtartása volt és az inflációt hivatott kompenzálni, de végül nem érte el annak szintjét. A 2024-re vonatkozó béremelési elképzelések az ideinél szerényebbek, azonban több munkaadó is tervezi a béren kívüli juttatás keretösszegének emelését jövőre.

Átlagosan 12%-os béremeléssel számolnak a hazai munkaadók

Bár tavaly a cégek 58%-a tervezett 2023-ra bérfejlesztést, az év eddigi részében ez már ennél is több helyen, a vállalatok 72%-ánál megvalósult. Ennek mértéke is magasabb lett végül a tervezettnél: átlagosan 14%-os fizetésemelést eszközöltek, de sok esetben történt 15%-ot is meghaladó béremelés.

A gyorsan változó gazdasági helyzetben komoly kihívást jelent a munkaadóknak a bérek hosszú távra történő tervezése, pedig a munkaerőpiaci trendek sürgetik a fizetések és a kapcsolódó egyéb juttatások mielőbbi rendezését. Év elején a bérfejlesztést betervezett cégek (62%) elsősorban a munkavállalók megtartása érdekében számoltak a fizetések növelésével. Idén szeptemberben a 2024-re vonatkozó tervek között a vállalatok 53%-ánál tervezik a bérfejlesztés, átlagosan 12%-kal emelnék a fizetéseket – derül ki a Profession.hu friss kutatásából.

Béren kívüli juttatások mértéke

Bevett megoldás a béren kívüli juttatási formák alkalmazása is, amelyet szintén sok esetben megemeltek az év során: a Profession.hu januárban készített felmérése szerint a változtatás elsődleges oka a munkavállalók a megélhetési költségének emelkedése volt (77%).

A Profession.hu idei HR Körkép felmérése szerint szinte minden második cégnél van cafeteria rendszer. Ez a juttatási forma az átlagosnál nagyobb arányban érhető el a legalább 1 milliárd forint éves bevételű cégeknél és a gyártó szektorban működőknél, miközben elmarad ettől a kereskedelemben és a vendéglátásban tevékenykedő szereplőknél.

A leggyakrabban kiosztott béren kívüli juttatás havonta 16 000-20 000 forint közötti, valamint az 50 000 forintot meghaladó összeg, amelyek a vállalatok 18-18%-ánál vannak érvényben; a legalacsonyabb csomag, a 10 000 forintot nem meghaladó összeg a cégek 10%-ánál fordul elő.

Mobiltelefont biztosítanak a legtöbb esetben

Béren kívüli juttatást a cégek jelentős többsége (80%) nyújtott vagy fog nyújtani még idén munkavállalóinak. A legelterjedtebb formája ennek a mobiltelefon biztosítása, amely a vállalatok közel felénél elérhető; ezt követi a munkába járás költségeinek megtérítése (44%), a laptop/notebook biztosítása (42%) és a juttatási összeg SZÉP kártyára történő utalása (40%). Vállalati gépkocsit a válaszadó cégek közel harmadánál adnak, tízből egy munkaadó pedig kedvezményes vagy ingyenes vállalati termékeket kínál, és hasonló azoknak aránya is, akik extra szabadságot ajánlanak dolgozóiknak.

Jutalmat a vállalatok harmadánál, prémiumot pedig negyedénél adnak, és nem ritka a 13. havi fizetés sem, amelyet a cégek egyhatoda említett, ugyanakkor a 14. havi kifizetés százból már csak két céget érint.
 
2024-re vonatkozó munkaadói számítások
 
A jövő évre vonatkozóan a kutatásban részt vevő cégek 45%-a javulásra számít pénzügyi eredményeinek tekintetében, harmada pedig az idei évhez hasonló helyzetet prognosztizál. Csökkenésre az építőipar, élelmiszeripar és az oktatás képviselői, valamint az évi 10 millió forint árbevételű cégek számítanak magasabb arányban, növekedésre pedig az adminisztratív szektor válaszadói.
 
Ezzel egyidőben csökkent a béren kívüli juttatással tervező cégek aránya: tízből három munkaadó 2024-es tervei között nem szerepelnek ilyen pluszjuttatások. Ugyanakkor azok körében, akik élnek ezzel a lehetőséggel, továbbra is népszerű a mobiltelefon, a laptop, a jutalom, a munkába járással kapcsolatos költségek (céges autó, saját autó, parkolás, helyi közlekedés) megtérítése, valamint a SZÉP kártya is.

Ismét nagyon gyenge magyar ipari termelési adatot közölt a KSH

Ma reggel ipari termelési adatokat tett közzé a KSH az idei harmadik hónapra vonatkozóan.
2025. 05. 09. 04:30
Megosztás:

Rekordösszegű személyi kölcsön fogyott márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít, mellette pedig pörög a fiatalokat célzó munkáshitel is, az első negyedévben csaknem 60 milliárd forintra kötöttek szerződést - írja a Bank360 a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hitelstatisztika alapján.
2025. 05. 09. 04:00
Megosztás:

Kilőtt az elektromos autók és hibridek iránti érdeklődés

Folytatódik a korábban látott tendencia: jelentősen felülmúlja az elektromos és hibrid hajtáslánccal ellátott gépjárművek iránti érdeklődés a tavalyi szintet a magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai alapján. Eközben benzines és dízel autókat is többen kerestek 2025 áprilisában, mint egy évvel ezelőtt, még ha nem is akkora az ugrás, mint márciusban volt.
2025. 05. 09. 03:30
Megosztás:

Újabb gyorsított ágazati vizsgálatot fejezett be a GVH

A gépjármű-beszerzések piacán is csökkent az egyajánlatos beszerzések száma 2021 és 2023 között – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Korábban az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacán is ugyanerre a megállapításra jutott a GVH. Mindez összhangban van a Kormány vállalásaival az Európai Bizottság felé. A társadalmi konzultációra bocsátott jelentéstervezetben a GVH szakemberei javaslatokat is megfogalmaztak a gépjármű-beszerzések területén az egyajánlatos közbeszerzések számának további csökkentése, illetve a piaci verseny fokozása érdekében.
2025. 05. 09. 03:00
Megosztás:

Új vezérigazgatóval folytatja a BÁV – Pintye László érkezik a vállalat élére

Hosszabb idő után új vezérigazgató irányítja a BÁV Zrt. munkáját: a vállalat szakmai vezetését Pintye László veszi át, aki több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a médiapiac, a stratégiai tanácsadás és az üzletfejlesztés területén.
2025. 05. 09. 02:30
Megosztás:

Így tüntesd el a zsigeri zsírpárnákat az egészséged érdekében – Gyors fogyás és zsírégetés

A fogyás nem csupán a bőr alatti zsírrétegekről szól – sokkal fontosabb, hogy a belső szervek köré rakódott zsigeri zsírtól is megszabaduljunk. Ha a szerveink zsírosodnak, azok nem tudják megfelelően ellátni feladataikat, ami számos egészségügyi problémához vezethet.
2025. 05. 09. 02:00
Megosztás:

A nyugdíj fogalmát újra kell írni a magyar törvényekben!

A nyugdíjasok komoly kritikával illetik a törvényhozókat: a közelmúltban a NYUSZET (Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa) nyílt levélben követelte az előrehozott nyugdíjkorrekció bevezetését, míg a Magyar Szakszervezeti Szövetség nyugdíjas tagozata a teljes nyugdíjrendszer mielőbbi korszerűsítését sürgeti.
2025. 05. 09. 01:00
Megosztás:

A SIGNAL IDUNA Biztosító a következő egy év során nem emeli a lakásbiztosítási díjakat

A SIGNAL IDUNA Biztosító Zrt. a lakosság pénzügyi terheinek enyhítése érdekében vállalja, hogy a következő egy évben nem emeli a lakásbiztosítási termékeinek díját. Ez összhangban áll a Nemzetgazdasági Minisztérium kérésével. A döntés célja, hogy kiszámíthatóbbá tegye az ügyfelek mindennapjait, és hozzájáruljon a biztosítási piac stabilitásához.
2025. 05. 09. 00:30
Megosztás:

Celebek és politika: ki a jobbos és ki a balos a lakosság szerint?

Nem újdonság, hogy celebjeink jelentős része masszívan benne van a politika világában. De hogyan vélekednek minderről a magyarok és milyen irányba és mekkora egyetértéssel helyezik el a celebeket a politikai térképen? Erről készített felmérést az Europion az elmúlt napokban országos reprezentatív mintán. Kutatási összefoglalójukat az alábbiakban olvashatják.
2025. 05. 09. 00:01
Megosztás:

Van, ahol 67 év lesz a nyugdíjkorhatár

A szlovén kormány elfogadta a nyugdíjreformról szóló törvénytervezetet, amely 2028-tól évente három hónappal emelné a nyugdíjkorhatárt, és 2035-től a 40 év jogosultsági idővel rendelkezőknél 62 évre, a legalább 15 év jogosultsági idővel rendelkezők esetében pedig 67 évre emelné a nyugdíjkorhatárt - számolt be róla a szlovén közszolgálati televízió.
2025. 05. 08. 23:30
Megosztás:

A SHIB tulajdonosok több mint 59%-a veszteségben van, miközben a lakossági támogatás visszaesik, ezzel szemben az XYZVerse 4.988%-os emelkedést mutat a kereskedői kereslet növekedése mellett

A kriptovaluta piac drámai átalakuláson megy keresztül. A Shiba Inu befektetőinek több mint 59%-a jelenleg veszteséget szenved el, mivel a lakossági kereskedők érdeklődése csökken. Ezzel egy időben az XYZVerse elképesztő, 4.988%-os emelkedést produkál, amit a kereskedők növekvő kereslete hajt. Mi áll e két digitális eszköz ellentétes pályájának hátterében, és mit jelenthet ez a jövőjük szempontjából?
2025. 05. 08. 23:00
Megosztás:

Powell szerint is egy a tuti: a bizonytalanság!

Powell szerint is a bizonytalanság a biztos. Addig nem fognak lépni, amíg ez a bizonytalanság fennáll.
2025. 05. 08. 22:00
Megosztás:

Egy évig nem emeli lakásbiztosítási díjait az Allianz

Meghallgatva a Nemzetgazdasági Minisztérium önkéntes díjkorlátozásra irányuló kérését, támogatva a hazai gazdaság élénkítését és a lakosság terheinek csökkentését, az Allianz Hungária Zrt. vállalja, hogy a magánszemélyek által 2025. július 1. és 2026. június 30. közötti kockázatviselési kezdettel kötött új lakásbiztosítási szerződések esetében a szerződések díjszintje – változatlan feltételek esetén – 2026. június 30-ig nem haladja meg az Allianznál 2024. december 31-én érvényben levő díjszintet.
2025. 05. 08. 21:30
Megosztás:

Az UNION Biztosító önkéntes vállalása és hozzájárulása az inflációcsökkentő intézkedésekhez

Az UNION Biztosító vállalja, hogy a magánszemélyek által 2025. július 01. és 2026. június 30. közötti kockázatviselési kezdettel kötött új UNION Lakásbiztosítás és UNION Értem Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás szerződések díjszintje - változatlan feltételek esetén - nem haladja meg a fenti termékek 2024. december 31-i díjszintjét 2026 június 30-ig.
2025. 05. 08. 20:30
Megosztás:

Ő lett az új pápa

Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni.
2025. 05. 08. 20:00
Megosztás:

Ideje váltani? Így ismerheted fel, ha elavult a cafeteria rendszered

A cafeteria, azaz a béren kívüli juttatások rendszere, régóta a munkáltatók egyik leghatékonyabb eszköze a dolgozói elégedettség és elkötelezettség növelésére. De vajon a jelenlegi megoldásod valóban támogatja ezt a célt, vagy inkább csak felesleges adminisztrációt és plusz kiadásokat generál? Sokan észre sem veszik, hogy a cafeteria rendszerük már nem felel meg a modern elvárásoknak, és bár a megszokás miatt ragaszkodnak hozzá, egy új, naprakész cafeteria szoftver jelentős előnyökkel járhat. Érdemes lehet tehát megfontolni a korszerűsítést - még ha elsőre nem is olyan egyértelmű, mikor lehet erre szükség. Íme a leggyakoribb figyelmeztető jelek, amiből tudni lehet, hogy elérkezett a váltás ideje.
2025. 05. 08. 19:30
Megosztás:

Az állampapír-kifizetések jót tettek a lakáshitel piacnak is

Már nem tud támaszt nyújtani a lakáshitel-dinamikának a CSOK Plusz, ám márciusban az állampapír-kifizetésekből származó pénz lakásokba forgatása mellé igényelt piaci hitelek ezt a visszaesést kiegyenlítették. Bár a kamatok nem jelentenek akadályt – az átlagkereset mellett is több kölcsön érhető el 7 százalék thm alatt - következő hónapokban az egyre erősebb bázis miatt eltűnnek majd a 40-50%-os bővülések Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint.
2025. 05. 08. 19:00
Megosztás:

Felszállt a fehér füst: Ismét Papp Lajos lett a FBAMSZ elnöke

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) szerdai közgyűlése Papp Lajost, az Eurorisk Biztosítási Alkusz Kft. ügyvezetőjét választotta meg további két évre a szövetség elnökének.
2025. 05. 08. 18:30
Megosztás:

Gazsi Zoli távozik az Eisbergtől

Gazsi Zoltán búcsúzik az Eisbergtől. Zoli közel két évtizedig vezette a céget ügyvezetőként és cégvezetőként, neve itthon összeforrt az Eisberggel, az egészséges életmód népszerűsítésével, valamint az üzleti szférán túlnyúló társadalmi felelősségvállalással. Vezetésével az Eisberg olyan emberközpontú, értékalapú vállalati kultúrát épített fel, amely példát mutat a fenntartható működés, az etikus üzletvitel és a tiszteleten alapuló partneri kapcsolatok terén – mindezt egy olyan inspiráló közösségben, ahol a dolgozók jóléte és fejlődése éppolyan fontos volt, mint a kiváló minőségű termékek előállítása.
2025. 05. 08. 18:00
Megosztás:

Új kriptovaluta korszak kezdete: mit jelent az arizonai Bitcoin-törvény?

Az Egyesült Államok egyik tagállama merész és úttörő lépésre szánta el magát a digitális eszközök világában. Arizona új törvénye nemcsak a kriptovilág figyelmét vonta magára, hanem precedenst teremthet más államok számára is. A cél: hasznosítani az elhagyott kriptoeszközöket, és közpénzügyi előnyt kovácsolni a blokklánc-technológiából — minden eddiginél átgondoltabb állami keretek között.
2025. 05. 08. 17:30
Megosztás: