Allianz otthonbiztosítási kutatás: 10-ből 8-an fontosnak tartjuk az értékkövetést

A válaszadók 91 százalékának van otthonbiztosítása, vagy szeretne kötni. 10-ből 8-an az ingatlan mellett az ingóságaikra is szerződnek. Ugyanennyien tudják, hogy fontos a biztosítás rendszeres felülvizsgálata az ingóságok éves értéknövekedése alapján, mégis csak 6-an cselekszenek ennek megfelelően. Többek között ez derül ki az Allianz Hungária lakásbiztosítási szokásokat vizsgáló kutatásából.

Allianz otthonbiztosítási kutatás: 10-ből 8-an fontosnak tartjuk az értékkövetést

Folyamatosan növekvő piac

A biztosítótársaság felmérése szerint a megkérdezettek 85,5 százalékának van lakásbiztosítása, további 5,5 százalék pedig szeretne kötni. 5,5 százalék számára nem releváns még ez a típusú biztosítás, mert jelenleg bérleményben lakik. Csak 3,6 százalék vallja, hogy nincs lakásbiztosítása és később sem tervez ilyet kötni. A MABISZ adatai ennél valamivel alacsonyabbak, a szövetség statisztikái alapján a hazai ingatlanbiztosítási piac telítettsége 73-74 százalék körül mozog évi 350-550 ezer új szerződéskötés mellett. A magas biztosítási arány az Allianz tapasztalatai szerit nem kizárólag az ügyféltudatosságból, mint inkább a lakáshitelek számából adódik. A bankok ugyanis sok esetben a hitelkonstrukcióban kötelezik a felvevőket az ingatlan biztosítására.

Az okosotthon rendszereket, a robotfűnyírót és a jakuzzit is biztosítjuk

10-ből több mint 8-an az ingatlan mellett az ingóságaikra egyaránt kötnek biztosítást, derül ki a friss kutatásból, amiből az látszik, hogy tudatosan gondoskodunk az otthonunkban található  valamennyi értékünkről. Az Allianz tapasztalatai is azt mutatják, hogy az ügyfelek már valóban teljes körűen gondoskodnak az otthonuk biztonságáról, ami részben köszönhető a különböző biztonsági rendszerek, megújuló energia eszközök – pl.: napelem, napkollektor, hőszivattyú –, az egyre újabb és drágább elektronikai eszközök, illetve a luxus kényelmi cikkek – pl.: szauna, jakuzzi, medence – háztartásokban való megjelenésének és terjedésének.

Vajon foglalkozunk az otthonbiztosításunk értékkövetésével is?

A karácsonyi ünnepi időszak is hozhat változást az ingatlanunkban lévő ingóságok értékében, hiszen a legnépszerűbb ajándék a játékot követően évek óta egyértelműen az elektronikai cikk. A fa alá kerülő LCD tévé, konyhai robotgép, esetleg drón pedig növeli az otthonunk értékét. Ráadásul az év vége jó apropó arra, hogy az egész évet végiggondoljuk olyan szempontból, hogy a karácsonyon felül hány egyéni ünnep és nagyobb ajándék, valamint kisebb-nagyobb évközbeni családi beruházás gazdagította még az otthonunkat. Éppen ezért nagyon fontos a lakásbiztosítások időszakos felülvizsgálata és az értékkövetés, hiszen a tárgyi eszközök változása mellett az igényeink is változhatnak.

Jó hír, hogy az Allianz felmérése szerint 10-ből 8-an tudjuk, hogy az otthonbiztosításunkat rendszeresen szükséges felülvizsgálni és akár frissíteni is. Viszont ennél kevesebben, csak 10-ből 6-an tesszük ezt meg kellő rendszerességgel: tehát évente vagy ennél gyakrabban. 10-ből 3 ember csak két-három évente, 1 pedig még ennél is ritkábban foglalkozik ezzel. A felmérés tanulságai szerint azok foglalkoznak megfelelő rendszerességgel a biztosításuk értékkövetésével, akik napra, hónapra pontosan tudják, mikor van a szerződésük évfordulója (10-ből 6 ember).

Ha változtatunk, akkor viszont már nem csak értékkövetünk

Ha viszont végül rászánjunk magunkat a biztosításunk revíziójára, nem feltétlenül csak a megfelelő értékkövetés miatt tesszük. A konstrukcióváltoztatás 3 legfőbb oka az Allianz felmérése alapján az ingatlan és az ingóságok értéknövekedése miatti alulbiztosítottság elkerülése (57,1%), a biztosítási díj növekedése (20,2%), vagy a plusz szolgáltatással, illetve konstrukcióval történő bővítés igénye (14,7%).

„A felmérés egyik legfontosabb visszacsatolása számunkra, hogy az ügyfeleink többsége (52,6%) akkor sem váltana biztosítót, ha változtatna a jelenlegi otthonbiztosítása paraméterein. A legtöbben azért, mert bennünk bíznak meg leginkább a piacon (54,7%), illetve mert elégedettek a jelenlegi díjszabásuk ár-érték arányával (39,4%), de sokan az Allianz kárrendezési folyamataival (24,8%), illetve ügyfélszolgálatával (24,4%) kapcsolatos pozitív tapasztalataik miatt ragaszkodnak hozzánk. Ügyfél visszajelzéseink alapján is azt látjuk, hogy azok, akiknek már volt aktív kárrendezési tapasztalata az Allianz-cal, magasabbra értékelik kárrendezési folyamatainkat, mint azok, akikkel még nem történt káresemény. Erre a területre is igaz a mondás, hogy a puding próbája az evés” – mondta Tollmayer György, az Allianz Hungária lakossági vagyon termék- és portfólió menedzsment osztályának vezetője.

Heti pénz és szerencse horoszkóp - a BIKA extra pénzhez jut, a HALAK szerencsejátékon nyerhet

Pénz és szerencse horoszkóp a most induló hétre vonatkozóan. A horoszkóp érvényessége: 2024. március 4. - 2024. március 10. között. Mire számíthatunk a csillagok állása alapján a pénz és szerencse területén? Lássuk!
2024. 03. 04. 01:00
Megosztás:

Szárnyalnak a mém érmék, a kutya után egy béka lehet a befektetők kedvence?

Úgy tűnik, a mém érme mánia visszatért, hiszen például a Solana-alapú dogwifhat (WIF) token látványos árfolyam-emelkedést produkált. A WIF ára 134 százalékot emelkedett az elmúlt három napban.
2024. 03. 04. 00:01
Megosztás:

Régóta lejtmenetben van már a feldolgozóipar

Februárban tovább csökkent az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménymutatója a gyenge kereslet hatására, ugyanakkor a cégek optimisták a kilátásokat tekintve.
2024. 03. 04. 00:01
Megosztás:

Nőtt a privátbanki vagyon

Jelentősen, több mint 50 százalékkal, 737 milliárd forintra nőtt a K&H privátbanki ügyfelek befektetési alapokban lévő vagyona 2023. és 2024. januárja között - közölte a pénzintézet pénteken.
2024. 03. 03. 23:00
Megosztás:

Már lehet licitálni az EM-nél

Új tőzsdén lehet kereskedni, még februárban lezajlott az energiamegtakarítások első aukciója - jelentette be pénteki közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2024. 03. 03. 22:00
Megosztás:

Nagyot futott tavaly az export

Ismét óriási rekordot döntött tavaly a magyar exportteljesítmény, miközben a külkereskedelmi mérleg is nagy nyereséggel zárt, így sikerült ledolgozni az energiaárak égbe szökése miatti 2022-es veszteséget - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a törökországi Antalyában.
2024. 03. 03. 21:00
Megosztás:

Magához tért valamelyest a lakáspiac

Februárban bővült a kínálat az eladó lakóingatlanok piacán havi és éves összevetésben, miközben a kereslet is jelentősen nőtt - közölte saját adatai alapján az ingatlan.com pénteken az MTI-vel.
2024. 03. 03. 20:00
Megosztás:

Megnyílt a Safari Hotel

Safari Hotel néven új, háromcsillagos szálloda nyílt Szegeden, a Szegedi Vadaspark szomszédságában.
2024. 03. 03. 19:00
Megosztás:

Új vezérigazgatója lett a Novartis Magyarországnak

Március 1-jétől Colette Matz lett a Novartis Magyarország új vezérigazgatója - közölte a Novartis Hungária Kft. pénteken az MTI-vel.
2024. 03. 03. 18:00
Megosztás:

Jócskán adakoztunk a postákon a tavalyi évben

A Magyar Posta Zrt. tavaly több mint 12,3 millió forint adományt gyűjtött a postai perselyekben a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek, amelyet ünnepélyes keretek között adott át a szervezet országos segélyközpontjában, Csepelen.
2024. 03. 03. 17:00
Megosztás:

Keresettek az egészséges reggelik

A gabonapelyhek közül az egészséges termékek a legkeresettebbek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképe szerint, amelyből kiderül az is, hogy az elmúlt évtizedben jelentősen megváltozott a gabonapelyhek összetétele: csökkent a szénhidrát- a cukor és sótartalmuk, míg a fehérje, zsír- és rosttartalom emelkedett, így egyes gyártók esetében a jelenleg forgalomban lévő termékek már nem tartoznak a népegészségügyi termékadó alá - ismertette a kamara pénteki közleményében.
2024. 03. 03. 16:00
Megosztás:

Zöldebb lett az ALDI

Az ALDI valamennyi áruházában üzembe álltak a visszaváltó automaták, a vásárlók pedig már megtalálhatják a polcokon az első visszaváltható palackokat, amelyeket a csomagoláson található visszaváltási logó és az ártáblán is feltüntetett pluszinformációk segítségével azonosíthatnak - közölte az áruházlánc az MTI-vel.
2024. 03. 03. 15:00
Megosztás:

Export-import - melyik országgal a legnagyobb Magyarország kereskedelme?

2023 negyedik negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 5,8, importja 0,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
2024. 03. 03. 14:00
Megosztás:

Felemás volt év elején az export-import

2023 decemberében a kivitel volumene 8,4, a behozatalé 0,8 százalékkal csökkent a megelőző év azonos időszakihoz viszonyítva.
2024. 03. 03. 13:00
Megosztás:

A 4iG Nyrt. hasított 2023-ban

A 4iG Nyrt. megduplázta árbevételét, és háromszorosára növelte EBITDA-eredményét tavaly, az infokommunikációs vállalatcsoport konszolidált árbevétele 594,4 milliárd forintra, pénzügyi és értékcsökkenési leírások előtti szokásos (EBITDA-) eredménye 197,4 milliárd forintra nőtt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közölt gyorsjelentés szerint.
2024. 03. 03. 12:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság rábólintott a módosításokra

Az Európai Bizottság elfogadta a 2024-es uniós költségvetés módosítását, mely tükrözi az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa között a 2021-2027-es időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keret felülvizsgálatáról létrejött megállapodás szerinti változtatásokat - tájékoztatott a brüsszeli testület csütörtökön.
2024. 03. 03. 11:00
Megosztás:

A BMI eredményei finom mozgást mutattak

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított februári értéke 52,2 pontra javult a januári 50,1 pontos értékről; februárban a válaszadók az előző hónaphoz képest mérsékelt bővülésről számoltak be - közölte pénteken a Magyar logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
2024. 03. 03. 10:00
Megosztás:

Valaki nagyon belejött... Ismét volt öttalálatos a lottón!

Ismét sikerült valakinek mind az öt számot teliba trafálnia az ötöslottón, így a rekordnyeremény után újra van főnyeremény a legkedveltebb hazai lottójátékon. Vajon mennyi lehet az esélye annak, hogy ugyanaz a személy nyerte, mint a rekodnyereményt a múlt héten?
2024. 03. 03. 09:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban csökkent a BUX a héten

Növekvő forgalomban csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 66 169,03 ponton zárt pénteken, 94,15 ponttal, 0,14 százalékkal alacsonyabban, mint egy héttel korábban.
2024. 03. 03. 08:00
Megosztás:

A kriptó elemző 35-szörös rally-t jósolt ennek az altcoinnak 2024-re, miközben a Polygon (MATIC) elérte az 1 dolláros árat, és a Gala (GALA) is szárnyal

A Bitcoin ETF jóváhagyásának hosszú folyamata után a kriptovaluták többsége komoly menetelésbe kezdett. A Polygon (MATIC) ára hónapok óta először érte el az 1 dolláros szintet. Eközben a Gala (GALA) bullish árfolyammozgást tapasztal, az elemzők hatalmas ralit jósolnak a következő hetekben is. Egy másik fejleményként a KangaMoon (KANG), a piac egyik legjobb meme érméje, 50%-os megtérülést biztosított korai befektetőinek. Az elemzők szerint a KangaMoon-t az erős hasznossága fogja 35-szörösére röpíteni az árát 2024-ben.
2024. 03. 03. 07:00
Megosztás: