Itt a magyar nyugdíjrendszer reformja! - az időskori szegénység legyőzése a cél

Nyugdíjrendszer reform kidolgozását és egy kerekasztal létrehozását sürgeti több nyugdíjas szervezet is elvárva, hogy a folyamatban a döntéshozók és az időseket képviselő szakértők is egyenrangú félként részt vehessenek – derült ki az „Időskori Szegénység Magyarországon” című konferencia záró nyilatkozatából.

Itt a magyar nyugdíjrendszer reformja! - az időskori szegénység legyőzése a cél

A nyugdíjas szervezetek már most készülnek olyan komplex javaslatrendszer összeállítására, amellyel csökkenteni lehetne az év végére kiszámíthatóan kialakuló nyugdíjas krízist.

Az időskori szegénység olyan súlyos társadalmi probléma, amely komplex megoldásokat igényel – állapította meg – nem először – egybehangzóan a korosztály helyzetével foglalkozó konferencián mintegy 90 küldött és szakmai előadó.

A rendezvény zárónyilatkozatában a résztvevő szervezetek – Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas tagozata, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa és a Civil Bázis – kiemelten fontosnak tennivalónak jelölték az idősek anyagi biztonságának erősítését a nyugdíjrendszeri reformon és kiegészítő támogatási programokon keresztül – mondta Juhász László.

A MASZSZ Nyugdíjas tagozatának vezetője hangsúlyozta, a korosztály számára biztosítani kell az élethosszig tartó tanulás lehetőségét, ezzel is segítve a munkaerőpiacon való részvételüket, az aktivitásuk megőrzését.

A szociális és egészségügyi ellátások javítása, s ez által az emberi méltóság megőrzése az élet utolsó pillanatáig nem új eleme a nyugdíjasokat képviselő szervezeteknek, hiszen ezek hiánya az egyik legnagyobb problémája ennek a korosztálynak.

A tagozatvezető szerint kiemelten fontos a problémákra felhívni a társadalom figyelmét, a szolidaritás és közösségi kezdeményezések erősítését. Ebben a nyugdíjas szervezeteknek fontos szerepük van – szögezte le.

nyugdíj reform magyarországon

A korosztály képviselői a döntéshozóktól elvárják, hogy mielőbb kezdjék el egy korszerű, fenntartható és igazságos megoldás kidolgozását, amelynek folyamatába nemcsak fanyalogva beengedik, hanem egyenlő partnerként kezelik az időseket képviselő szervezeteket és komolyan veszik azok szakmai véleményét.

Erre a legjobb megoldás egy szakmai kerekasztal létrehozása lenne, amelynek megvalósításán máris elkezdenek dolgozni – szögezte le. Juhász László kiemelte: jól tudják az év végére – mint hosszú ideje rendre – kialakul egy súlyos nyugdíjas krízis. Ennek enyhítésére már most különféle javaslatokból álló csomag összeállításával készülnek.

Az OECD-ben történelmi mélyponton stagnált a munkanélküliség

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországaiban történelmi mélyponton, 4,8 százalékon stagnált a munkanélküliség februárban.
2025. 04. 22. 22:00
Megosztás:

Cardano (ADA) árfolyam elemzés – Cardano Kriptovaluta technikai előrejelzés: vétel, eladás vagy tartás?

​A Cardano (ADA) az egyik legismertebb okosszerződés-alapú blokklánc platform, amely a fenntarthatóság, biztonság és tudományos alapú fejlesztés hármasát tűzte zászlajára. Az utóbbi hónapokban a Cardano (ADA) kriptovaluta árfolyama jelentős hullámzásokat mutatott, most pedig újra a befektetők figyelmének középpontjába került.
2025. 04. 22. 21:45
Megosztás:

MNB: az árstabilitás a tartós növekedés alapja

A jegybank új vezetése elkötelezett az árstabilitás elérése és fenntartása mellett, miközben javítja a jegybanki munka hatékonyságát és gyakorlati hasznosulását - jelentette ki Varga Mihály a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Nagyvállalati Klubjának ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi közleménye szerint.
2025. 04. 22. 21:00
Megosztás:

Covid előtti szintre ugrott a külföldiek ingatlanszerzése

Tavaly nemcsak a magyarok, hanem az EU-n kívüli külföldi állampolgárok ingatlanpiaci jelenléte is erősödött: az azt megelőző évhez képest 23%-kal több magyarországi ingatlan vásárlására nyújtottak be kérelmet 2024-ben a kormany.hu-n közzétett statisztika szerint. Ilyen mértékű aktivitásra utoljára a járványidőszak előtt, 2019-ben volt példa. A külföldi állampolgárok ingatlanszerzése így a teljes évre becsült hazai ingatlantranzakciók közel 3%-át fedte le a Duna House elemzése szerint.
2025. 04. 22. 20:00
Megosztás:

Soha ennyi pénz nem hevert még parlagon a lakosságnál

Rekordszintre, 11 200 milliárd forint fölé ugrott februárra a lakossági számlákon lévő folyószámlabetétek állománya, vagyis tovább nő a lekötés nélküli pénzek mennyisége a lakosságnál. Mindez annak ellenére van így, hogy már a klasszikus lekötött betéteknél is akadnak versenyképes kamatokat kínáló konstrukciók a bankoknál – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 04. 22. 19:00
Megosztás:

Eurostat: csökkent a költségvetési hiány, nőtt az államadósság az euróövezetben

Az euróövezetben és az Európai Unióban is csökkent a GDP-arányos államháztartási hiány 2024-ben az előző évhez képest, miközben nőtt az államadósság aránya - közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
2025. 04. 22. 18:30
Megosztás:

Csökkentette globális növekedési előrejelzését az IMF

Csökkentette globális növekedési előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) az Egyesült Államok vámintézkedései és a kialakult, jelentős kockázati tényezőkkel terhelt nemzetközi környezetre reagálva, egyben javaslatokat fogalmazott meg a kereskedelempolitika irányainak módosítására kedden kiadott World Economic Outlook (WEO) jelentésében.
2025. 04. 22. 18:00
Megosztás:

Tényleg bevállalja Trump?

Trump tegnap eléggé durván nekiment Powellnek, a Fed elnökének. Azok után, hogy jó nagy felfordulást okozott nem csak az amerikai gazdaságban, Trump elnök elérkezettnek látta az időt, hogy újra elővegye a korábbi retorikát, miszerint ideje lenne kamatot csökkenteni.
2025. 04. 22. 17:30
Megosztás:

Kiugró forgalommal indult a tavasz a használtautó-piacon

Márciusban a hazai használtautó-piacon minden eddiginél több, 84 504 személygépkocsi cserélt gazdát, ami 13 százalékkal több, mint egy évvel korábban - közölte a JóAutók.hu kedden az MTI-vel a DataHouse előzetes adatai alapján.
2025. 04. 22. 17:00
Megosztás:

Áder János: az árvíz és az aszály elleni védekezéshez megfelelő infrastruktúra kell

Az árvíz és az aszály elleni védekezéshez megfelelő infrastruktúra szükséges, ennek megteremtése pedig közösségi forrásokat igényel - jelentette ki Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Kék bolygó című podcast kedden közzétett legújabb, a Youtube videómegosztó portálon is elérhető adásában.
2025. 04. 22. 16:30
Megosztás:

Miért hódítja meg a nosztalgia az internetet? A 90-es és 2000-es évek visszatérnek

Böngésszen a TikTokon, keresse fel az Instagramot, vagy nézze meg a legnépszerűbb videókat a YouTube-on – ez olyan, mintha visszalépne egy időgépbe.
2025. 04. 22. 16:00
Megosztás:

Kissé csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2025. 04. 22. 15:30
Megosztás:

A betöltendő állások több mint fele igényel nyelvtudást

A tavaly január óta feladott álláshirdetések 53 százalékában várnak el a munkaadók valamilyen nyelvismeretet, szellemi munkák esetében az arány még magasabb, 68 százalék - közölte a Profession.hu kedden az MTI-vel, friss elemzése alapján.
2025. 04. 22. 15:00
Megosztás:

Létrejött az MGFÜ Gazdaságelemzési Központ

A Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) részeként létrejött a gazdaságelemzési központ, amelynek célja, hogy közérthető és átfogó elemzésekkel támogassa a hazai vállalkozásokat és gazdasági szereplőket - közölte az ügynökség kedden az MTI-vel.
2025. 04. 22. 14:30
Megosztás:

Tudatosan tervezik a jövőjüket, és szívesen élnének külföldön a Z-generációs magyar fiatalok

Magabiztosabb a Z-generáció a jövőt illetően, mint azt a szüleik gondolnák: a 15-19 éves magyar fiatalok 63 százaléka állítja, hogy van elképzelése a jövőjéről, míg a szülők némileg kevésbé, 57 százalékban gondolják ezt a gyermekükről. A kamaszok ötödének nincs még jövőképe, ők átlagon felül szeretnének fejlődni problémamegoldásban, kreativitásban és kommunikációban. A pénzügyi tudatosság fejlesztését minden generáció fontosnak gondolja – derül ki az UniCredit Bank megbízásából, 15-19 éves magyar fiatalok és szüleik körében végzett reprezentatív felmérésből.
2025. 04. 22. 14:00
Megosztás:

Változó hangvétel az EKB-nál

Csütörtökön az EKB a vártnak megfelelően 25 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatokat, így az alapkamat 2,4%-ra, a betéti ráta pedig 2,25%-ra csökkent.
2025. 04. 22. 13:30
Megosztás:

Duguláselhárítás majdnem 2 millióért – túlszámlázásra figyelmeztet az Allianz

Az utóbbi hónapokban sem hagytak fel becsapós gyakorlatukkal azok a duguláselhárító egyéni vállalkozók és cégek, amelyek „a biztosító úgyis kifizeti” címszó alatt számláznak ki irreális összegeket magánügyfeleknek.
2025. 04. 22. 12:30
Megosztás:

Természetesség a kozmetikumokban: mit jelentenek a címkék?

Az elmúlt évek egészségtudatos életmód-forradalma közepette egyre többen keresnek alternatívát a hagyományos kozmetikai termékek világában. Sokszor elgondolkodhatsz azon, vajon mit takar a "természetes" vagy "bio" felirat a kedvenc krémed csomagolásán. Valóban mentesítik-e bőrödet a szintetikus anyagok hatásaitól, vagy csupán a marketing trükk részei? Az emberek napjainkra egyre tudatosabbá váltak, főként a világjárvány okozta elővigyázatosság miatt, és kevesebben szeretnék bőrüket vegyszerekkel bombázni.
2025. 04. 22. 12:00
Megosztás:

Szerdán Londonban tárgyalnak Ukrajna képviselői

Szerdán Londonban lesznek Ukrajna képviselői, ahol tűzszüneti tárgyalásokat folytatnak Ukrajna, az Egyesült Királyság, Franciaország és az Egyesült Államok részvételével - jelentette be az X közösségi portálon Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfő este, miután közlése szerint tárgyalt Keir Starmer brit miniszterelnökkel.
2025. 04. 22. 11:30
Megosztás:

A vámok kereskedelemre és gazdaságra gyakorolt hatásáról egyeztetett Donald Trump

A vámok amerikai kereskedelemre és gazdaságra gyakorolt hatásáról egyeztetett Donald Trump elnök meghatározó kiskereskedelmi vállalatok vezetőivel hétfőn – közölték az adminisztráció illetékesei.
2025. 04. 22. 11:00
Megosztás: