Visszaesett az euróövezeti GDP

Csökkent negyedéves bázison az euróövezeti bruttó hazai termék (GDP) az EU statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön publikált végleges adatai alapján.

Visszaesett az euróövezeti GDP

A harmadik negyedévben az euróövezetben 0,1 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) az előző negyedévhez képest, az Európai Unióban pedig nem változott. A második negyedévben mindkét régióban 0,1 százalékos volt a negyedéves GDP-növekedés.

Az idei harmadik negyedévben 2022. negyedik negyedéve óta először csökkent az euróövezeti GDP negyedéves bázison, elsősorban a készletekben bekövetkezett 0,3 százalékos csökkenés miatt.

Az állóeszköz-beruházások a harmadik negyedévben nem változtak a második negyedévi 0,1 százalékos csökkenéssel szemben. A nettó külső kereslet nagyjából semlegesen járult hozzá a GDP alakulásához, mivel az export 1,1 százalékos csökkenését ellensúlyozta az import 1,2 százalékos csökkenése. Pozitív hatással volt a lakossági fogyasztás 0,3 százalékos emelkedésének azt követően, hogy három éven keresztül folyamatosan csökkent, vagy legfeljebb stagnált. Az állami kiadások szintén 0,3 százalékkal nőttek a harmadik negyedévben a második negyedévi 0,2 százalék után.

Az euróövezet legnagyobb nemzetgazdaságai közül a német GDP 0,1 százalékkal csökkent, a francia szintén 0,1 százalékkal csökkent, a holland pedig 0,2 százalékkal ment lejjebb. A spanyol 0,3 százalékkal nőtt, az olasz pedig 0,1 százalékkal emelkedett negyedéves bázison.

A legnagyobb növekedést negyedéves bázison Málta érte el, 2,4 százalékosat, nyomában Lengyelország 1,5 százalékkal, Ciprus 1,1 százalékkal, valamint Magyarország és Románia egyaránt 0,9 százalékkal.

A legnagyobb negyedéves csökkenést Írországban regisztrálták, 1,9 százalékosat. Észtországban 1,3 százalékkal, Finnországban 0,9 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék negyedéves bázison a harmadik negyedévben.

Az egy évvel korábbival összevetve a harmadik negyedévben sem az euróövezetben, sem az EU-ban nem változott a bruttó hazai termék, míg a második negyedévben az euróövezetben 0,6 százalékkal, az EU-ban 0,5 százalékkal nőtt.

https://ec.europa.eu/eurostat/documents/2995521/18055841/2-07122023-AP-EN.pdf/c199bc64-2324-272b-79db-437182a4a6ae

Új rendszert fejlesztett ki az Ipsum-Tech Kft.

Intelligens, benzinkutakon működtethető szélvédőmosó rendszert fejlesztett ki a budapesti székhelyű, autószervizeléssel foglalkozó Ipsum-Tech Kft. a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 201 millió forintos támogatásával - közölte a cég az MTI-vel.
2024. 03. 04. 15:00
Megosztás:

Lassú, de biztos ütemben csökken a brit feldolgozóipar

Lassuló ütemben ugyan, de továbbra is csökken a brit feldolgozószektor aktivitása a pénteken ismertetett havi mérőszámok alapján.
2024. 03. 04. 14:30
Megosztás:

Mennyire alacsony már az USA infláció ahhoz, hogy a kamathoz nyúljanak?

Több, mint fél tucat Fed-jegybankár szólalt meg pénteken, és megjelent a központi bank féléves rendszerességű monetáris politikai jelentése, ami Jerome Powell e heti kongresszusi meghallgatásának alapját adhatja.
2024. 03. 04. 14:00
Megosztás:

Többet keresnek a nők Romániában mint a férfiak!

A női munkavállalók átlagbére meghaladta a férfiakét Romániában - írja az Agerpres a bukaresti munkaügyi minisztérium közleménye alapján.
2024. 03. 04. 13:30
Megosztás:

Összefog a szakma a lakáspiacért

Széles körű szakmai összefogással javaslatcsomag készült a magyar lakásállomány megújítására, amely hozzájárulhat a magyarok életminőségének és az ország energiafüggetlenségének növeléséhez is - tájékoztatta az Egyensúly Intézet pénteken közleményben az MTI-t.
2024. 03. 04. 13:00
Megosztás:

Változás az Antenna Hungária vezetőségében

Az Antenna Hungária Zrt. (AH) vezérigazgatói pozícióját március elsejétől Papp-Gerlei Gyöngyvér korábbi vezérigazgató-helyettes veszi át Blénessy Lászlótól - közölte az AH anyavállalata, a 4iG távközlési és informatikai társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2024. 03. 04. 12:30
Megosztás:

Reszkess Elf Bar és Poco Bar! Harcot indít a NAV a cigaretta feketekereskedelemmel szemben!

Az illegális dohánykereskedelemmel szemben 2023. nyarán alakított munkacsoportot az adóhivatal, amely legújabb intézkedésként egyeztetésre hívta a piaci szereplőket, valamint az Országos Dohányboltellátó Kft. és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága képviselőit - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
2024. 03. 04. 12:00
Megosztás:

Jót tehet a lakásbiztosítási piacnak a havi célzott kampány

Élénkítheti a lakásbiztosítási piacot Magyarország első lakásbiztosítási kampánya - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közigazgatási államtitkára.
2024. 03. 04. 11:30
Megosztás:

Bővült az Út az egészséghez program

Az iszkaszentgyörgyi kastélyparkkal bővült tovább a Budapesti Szent Ferenc Kórház szív- és érrendszeri betegségek megelőzésért létrehozott kardioösvény-programja - közölte az aktív Magyarországért felelős államtitkárság pénteken az MTI-vel.
2024. 03. 04. 11:00
Megosztás:

Vegyes nyitás a vezető nyugat-európai tőzsdéken

Vegyesen indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn.
2024. 03. 04. 10:30
Megosztás:

Iránykereséssel nyithat ma a tőzsde

Iránykereséssel nyithat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
2024. 03. 04. 10:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn.
2024. 03. 04. 09:30
Megosztás:

Szakszerű arcápolás felnőttkori pattanások esetén

Bizonyára veled is előfordult már, hogy pont egy fontos esemény napján bukkant elő egy pattanás az arcodon. Ez bosszantó tud lenni, ám a serdülőkor velejárója. Azonban ha felnőttként is gyakran szembesülsz ezzel, érdemes jobban utánajárni az okának. 
2024. 03. 04. 09:10
Megosztás:

Hová tart ezután a Chainlink (LINK) és a Near Protocol (NEAR) árfolyama? A KangaMoon (KANG) a legjobb Meme érmék között szerepel befektetési szempontból

A jelenlegi kriptopiac forr és izgatottsággal teli, olyan érmékkel, mint a Chainlink (LINK) és a Tron (TRON), amelyek a piaci tőke szerint a legjobb tíz kriptopénzek között próbálnak helyet szerezni, miközben megkérdőjelezik a DOGE dominanciáját.
2024. 03. 04. 08:30
Megosztás:

Vegyes forintmozgás reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
2024. 03. 04. 08:30
Megosztás:

Februárban lassult az euróövezeti infláció

Az elemzői várakozásoknál kevésbé lassult az euróövezeti éves infláció februárban az EU statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken ismertetett előzetes adata szerint.
2024. 03. 04. 08:00
Megosztás:

Képes lehet ez a DeFi kriptó potenciális 100-szoros növekedésre, kihívást jelentve a BNB (BNB) és az Arbitrum (ARB) számára?

Az április végéig várható Bitcoin felezés hatására, néhány új DeFi projekt is komoly meglepetésekkel szolgál. Ennek az élvonalában áll a Pullix (PLX) token, amely jelentős figyelmet kapott az elmúlt időszakban a kriptopiac szereplőitől. A kriptovilágot figyelő befektetők optimisták, és úgy vélik, hogy a Pullix egyedi tulajdonságainak és remek indulásának köszönhetően versenybe szállhat akár a BNB (BNB) vagy az Arbitrum (ARB) ellen, amikor beköszönt a Bitcoin feleződés ideje. További részletek vendégbejegyzésünkben.
2024. 03. 04. 07:30
Megosztás:

A NAV továbbra is ügyfelei rendelkezésére áll

Március elsejétől az adóhivatal általános tájékoztatási tevékenységét az országos illetékességgel működő tájékoztatási igazgatósága látja el, az ügyfelek továbbra is a megszokott csatornákon kérhetnek segítséget adózási kérdésekben - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
2024. 03. 04. 07:00
Megosztás:

Februárban felfelé ívelt a BUX

Februárban is folytatódott a BUX-index emelkedése a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a részvényforgalom azonban csökkent januárhoz képest.
2024. 03. 04. 06:00
Megosztás:

A január hozta a várt szintet az európai munkaerőpiacon

Januárban az elemzői várakozásokkal összhangban csökkent a munkanélküliség az euróövezetben, míg az Európai Unióban a decemberivel megegyező rátát regisztráltak az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki jelentése szerint.
2024. 03. 04. 05:00
Megosztás: