Több élelmiszer is olcsóbb lett karácsony előtt

Jelentős mértékben, az októberi 10,4 százalék után 2023 novemberében 7,1 százalékra mérséklődött Magyarországon az élelmiszerek drágulásának éves üteme, és egyelőre a jövő évi kilátások is kedvezően alakulnak – állapították meg az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának elemzői a Központi Statisztikai Hivatal által pénteken közzétett adatokat értékelve. „Ennek egyik meghatározó oka, hogy mind az élelmiszergyártók, mind a kereskedők rendkívül óvatosan bántak az átárazások lehetőségével” – tették hozzá.

Több élelmiszer is olcsóbb lett karácsony előtt

A karácsonyi időszakban jó hír lehet a vásárlók számára a bank szakértői szerint, hogy a háztartások által szinte minden nap fogyasztott élelmiszerek, így a hús, a kenyér, a vaj és más zsiradékok közül egyik sincs emelkedő árpályán, sőt, egyre több olyan termékcsoport van, amelyek már kevesebbe kerülnek, mint az előző év azonos időszakában. A legnagyobb mértékben a tojás ára csökkent, a korábban árstopos termék 25,4 százalékkal lett olcsóbb, mint egy évvel ezelőtt. Szintén csökkenő pályán van a sajt és a tej, előbbi 10,4, utóbbi 4,9 százalékkal kerül kevesebbe, mint 2022 novemberében. Jelentősen csökkent az egy évvel ezelőttihez képest a zsiradékok ára is, a sertészsír például 14,3, az étolaj 5,5 százalékkal olcsóbb. A baromfihús ára 1,6 százalékkal mérséklődött. 

Az élelmiszerárak havi összevetésben, októberről novemberre összességében 0,5 százalékkal drágultak, ami továbbra is kedvező pályát jelez. Ezzel összefüggésben Bezerédi Gábor szenior elemző kiemelte, hogy novemberben nem volt olyan elsődleges fogyasztású, nem szezonális élelmiszer, amelynek emelkedett az ára októberhez képest. Még a cukor és a csokoládé ára is csökkenésnek indult. „A friss zöldségek és a déligyümölcsök ára kismértékben emelkedett novemberben, de ez a szokásos piaci folyamatoknak megfelelő jelenség.”

Az élelmiszer-infláció az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának várakozása szerint alakult, az elemzők novemberre várták, hogy 5-8 százalék közöttire mérséklődik a drágulás éves üteme. A szakértők szerint hosszabb távon az élelmiszer-infláció további lassulása vetíthető előre, „ezt a mezőgazdasági termelői index csökkenése és az energiaárak mérséklődése után egy további meghatározó tényező, a piaci szereplők árazási stratégiája befolyásolja igazán” – fejtette ki Bezerédi Gábor, magyarázatként hozzáfűzve, hogy az élelmiszerek naptárhatástól megtisztított kiskereskedelmi forgalma a legutóbbi mérés szerint 4 százalékkal csökkent. „Az összes piaci szereplő – a gyártók és a kereskedők – közös érdeke a bolti forgalom további csökkenésének megállítása, és a fogyasztói bizalom erősítése, ennek pedig az árak csökkenése az egyik leghatásosabb eszköze.”

Amennyiben az árak mérséklődése még több termékfajtára kiterjed, akkor az élelmiszerek esetében már akár 2024-ben megállíthat a bolti fogyasztás csökkenése – vélekednek az MBH Bank agrárelemzői. Előre tekintve úgy látják, 2024 átmeneti év lehet, tovább lassulhat az infláció és erősödhetnek a reálbérek, csökkenhet az élelmiszervásárlás terhe a háztartások számára.  Hosszabb távon azonban a magyar élelmiszer-gazdaság egészének ellenállóbbnak kell lennie, és növelnie kell versenyképességét. Ehhez pedig fenntartható gazdálkodásra, hatékony termelési módszerekre, jobb minőségre és a hozzáadott érték növelésére van szükség.

Az OKSZ hamis állításaival ellentétben az árréscsökkentés érdemben növeli a kiskereskedelmi forgalmat, így a fogyasztást is

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) félrevezető módon vont párhuzamot a kiskereskedelmi forgalom márciusi mérséklődése és az árréscsökkentés bevezetése és annak hatásai között.
2025. 05. 09. 05:30
Megosztás:

Kilőttek a lakásárak, drágultak a hitelek: Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

Bár tavaly újra hatalmas lendületet vett a magyar lakáspiac, ezzel együtt a finanszírozási környezet is megváltozott. Éves összehasonlításban nőtt a lakáshitelek kamata és a banki versenyben csak a magasabb jövedelmű ügyfelek számíthatnak kedvező feltételekre. A változó lehetőségek mellett különösen fontos, hogy az érdeklődők tisztában legyenek a lakáshitelek aktuális kondícióival és a piaci környezet alakulásával.
2025. 05. 09. 05:00
Megosztás:

Ismét nagyon gyenge magyar ipari termelési adatot közölt a KSH

Ma reggel ipari termelési adatokat tett közzé a KSH az idei harmadik hónapra vonatkozóan.
2025. 05. 09. 04:30
Megosztás:

Rekordösszegű személyi kölcsön fogyott márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít, mellette pedig pörög a fiatalokat célzó munkáshitel is, az első negyedévben csaknem 60 milliárd forintra kötöttek szerződést - írja a Bank360 a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hitelstatisztika alapján.
2025. 05. 09. 04:00
Megosztás:

Kilőtt az elektromos autók és hibridek iránti érdeklődés

Folytatódik a korábban látott tendencia: jelentősen felülmúlja az elektromos és hibrid hajtáslánccal ellátott gépjárművek iránti érdeklődés a tavalyi szintet a magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai alapján. Eközben benzines és dízel autókat is többen kerestek 2025 áprilisában, mint egy évvel ezelőtt, még ha nem is akkora az ugrás, mint márciusban volt.
2025. 05. 09. 03:30
Megosztás:

Újabb gyorsított ágazati vizsgálatot fejezett be a GVH

A gépjármű-beszerzések piacán is csökkent az egyajánlatos beszerzések száma 2021 és 2023 között – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Korábban az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacán is ugyanerre a megállapításra jutott a GVH. Mindez összhangban van a Kormány vállalásaival az Európai Bizottság felé. A társadalmi konzultációra bocsátott jelentéstervezetben a GVH szakemberei javaslatokat is megfogalmaztak a gépjármű-beszerzések területén az egyajánlatos közbeszerzések számának további csökkentése, illetve a piaci verseny fokozása érdekében.
2025. 05. 09. 03:00
Megosztás:

Új vezérigazgatóval folytatja a BÁV – Pintye László érkezik a vállalat élére

Hosszabb idő után új vezérigazgató irányítja a BÁV Zrt. munkáját: a vállalat szakmai vezetését Pintye László veszi át, aki több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a médiapiac, a stratégiai tanácsadás és az üzletfejlesztés területén.
2025. 05. 09. 02:30
Megosztás:

Így tüntesd el a zsigeri zsírpárnákat az egészséged érdekében – Gyors fogyás és zsírégetés

A fogyás nem csupán a bőr alatti zsírrétegekről szól – sokkal fontosabb, hogy a belső szervek köré rakódott zsigeri zsírtól is megszabaduljunk. Ha a szerveink zsírosodnak, azok nem tudják megfelelően ellátni feladataikat, ami számos egészségügyi problémához vezethet.
2025. 05. 09. 02:00
Megosztás:

A nyugdíj fogalmát újra kell írni a magyar törvényekben!

A nyugdíjasok komoly kritikával illetik a törvényhozókat: a közelmúltban a NYUSZET (Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa) nyílt levélben követelte az előrehozott nyugdíjkorrekció bevezetését, míg a Magyar Szakszervezeti Szövetség nyugdíjas tagozata a teljes nyugdíjrendszer mielőbbi korszerűsítését sürgeti.
2025. 05. 09. 01:00
Megosztás:

A SIGNAL IDUNA Biztosító a következő egy év során nem emeli a lakásbiztosítási díjakat

A SIGNAL IDUNA Biztosító Zrt. a lakosság pénzügyi terheinek enyhítése érdekében vállalja, hogy a következő egy évben nem emeli a lakásbiztosítási termékeinek díját. Ez összhangban áll a Nemzetgazdasági Minisztérium kérésével. A döntés célja, hogy kiszámíthatóbbá tegye az ügyfelek mindennapjait, és hozzájáruljon a biztosítási piac stabilitásához.
2025. 05. 09. 00:30
Megosztás:

Celebek és politika: ki a jobbos és ki a balos a lakosság szerint?

Nem újdonság, hogy celebjeink jelentős része masszívan benne van a politika világában. De hogyan vélekednek minderről a magyarok és milyen irányba és mekkora egyetértéssel helyezik el a celebeket a politikai térképen? Erről készített felmérést az Europion az elmúlt napokban országos reprezentatív mintán. Kutatási összefoglalójukat az alábbiakban olvashatják.
2025. 05. 09. 00:01
Megosztás:

Van, ahol 67 év lesz a nyugdíjkorhatár

A szlovén kormány elfogadta a nyugdíjreformról szóló törvénytervezetet, amely 2028-tól évente három hónappal emelné a nyugdíjkorhatárt, és 2035-től a 40 év jogosultsági idővel rendelkezőknél 62 évre, a legalább 15 év jogosultsági idővel rendelkezők esetében pedig 67 évre emelné a nyugdíjkorhatárt - számolt be róla a szlovén közszolgálati televízió.
2025. 05. 08. 23:30
Megosztás:

A SHIB tulajdonosok több mint 59%-a veszteségben van, miközben a lakossági támogatás visszaesik, ezzel szemben az XYZVerse 4.988%-os emelkedést mutat a kereskedői kereslet növekedése mellett

A kriptovaluta piac drámai átalakuláson megy keresztül. A Shiba Inu befektetőinek több mint 59%-a jelenleg veszteséget szenved el, mivel a lakossági kereskedők érdeklődése csökken. Ezzel egy időben az XYZVerse elképesztő, 4.988%-os emelkedést produkál, amit a kereskedők növekvő kereslete hajt. Mi áll e két digitális eszköz ellentétes pályájának hátterében, és mit jelenthet ez a jövőjük szempontjából?
2025. 05. 08. 23:00
Megosztás:

Powell szerint is egy a tuti: a bizonytalanság!

Powell szerint is a bizonytalanság a biztos. Addig nem fognak lépni, amíg ez a bizonytalanság fennáll.
2025. 05. 08. 22:00
Megosztás:

Egy évig nem emeli lakásbiztosítási díjait az Allianz

Meghallgatva a Nemzetgazdasági Minisztérium önkéntes díjkorlátozásra irányuló kérését, támogatva a hazai gazdaság élénkítését és a lakosság terheinek csökkentését, az Allianz Hungária Zrt. vállalja, hogy a magánszemélyek által 2025. július 1. és 2026. június 30. közötti kockázatviselési kezdettel kötött új lakásbiztosítási szerződések esetében a szerződések díjszintje – változatlan feltételek esetén – 2026. június 30-ig nem haladja meg az Allianznál 2024. december 31-én érvényben levő díjszintet.
2025. 05. 08. 21:30
Megosztás:

Az UNION Biztosító önkéntes vállalása és hozzájárulása az inflációcsökkentő intézkedésekhez

Az UNION Biztosító vállalja, hogy a magánszemélyek által 2025. július 01. és 2026. június 30. közötti kockázatviselési kezdettel kötött új UNION Lakásbiztosítás és UNION Értem Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás szerződések díjszintje - változatlan feltételek esetén - nem haladja meg a fenti termékek 2024. december 31-i díjszintjét 2026 június 30-ig.
2025. 05. 08. 20:30
Megosztás:

Ő lett az új pápa

Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni.
2025. 05. 08. 20:00
Megosztás:

Ideje váltani? Így ismerheted fel, ha elavult a cafeteria rendszered

A cafeteria, azaz a béren kívüli juttatások rendszere, régóta a munkáltatók egyik leghatékonyabb eszköze a dolgozói elégedettség és elkötelezettség növelésére. De vajon a jelenlegi megoldásod valóban támogatja ezt a célt, vagy inkább csak felesleges adminisztrációt és plusz kiadásokat generál? Sokan észre sem veszik, hogy a cafeteria rendszerük már nem felel meg a modern elvárásoknak, és bár a megszokás miatt ragaszkodnak hozzá, egy új, naprakész cafeteria szoftver jelentős előnyökkel járhat. Érdemes lehet tehát megfontolni a korszerűsítést - még ha elsőre nem is olyan egyértelmű, mikor lehet erre szükség. Íme a leggyakoribb figyelmeztető jelek, amiből tudni lehet, hogy elérkezett a váltás ideje.
2025. 05. 08. 19:30
Megosztás:

Az állampapír-kifizetések jót tettek a lakáshitel piacnak is

Már nem tud támaszt nyújtani a lakáshitel-dinamikának a CSOK Plusz, ám márciusban az állampapír-kifizetésekből származó pénz lakásokba forgatása mellé igényelt piaci hitelek ezt a visszaesést kiegyenlítették. Bár a kamatok nem jelentenek akadályt – az átlagkereset mellett is több kölcsön érhető el 7 százalék thm alatt - következő hónapokban az egyre erősebb bázis miatt eltűnnek majd a 40-50%-os bővülések Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint.
2025. 05. 08. 19:00
Megosztás:

Felszállt a fehér füst: Ismét Papp Lajos lett a FBAMSZ elnöke

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) szerdai közgyűlése Papp Lajost, az Eurorisk Biztosítási Alkusz Kft. ügyvezetőjét választotta meg további két évre a szövetség elnökének.
2025. 05. 08. 18:30
Megosztás: