Rekordszámú szerző kapott jogdíjat, rekordszámú új dal született

2024-ben több mint 13,5 milliárd jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek az Artisjus, ami reálértékben elérte a pandémia előtti szintet. Ennek az összegnek minden korábbinál nagyobb része járt a magyar szerzőknek.

Rekordszámú szerző kapott jogdíjat, rekordszámú új dal született

A globális trendeknek megfelelően rekordot döntött a bejelentett új művek száma, továbbá az új regisztrált szerzőké is.

Visszaállt a jogdíjak reálértéke a pandémia előtti szintre

Az Artisjus 2024-ben összesen 13 milliárd 538 millió forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek alkotóinak. Ez a 2023-ban szétosztott 11 milliárd 969 millió forintnál 13%-kal több. Ezzel a jogdíjak mértéke inflációval korrigálva is elérte a pandémia előttit, vagyis 1,5% híján egyenlő a 2020-ban szétosztott 9,37 milliárd forint jogdíj reálértékével.

A jogdíj minden korábbinál nagyobb arányban magyar szerzőknek jutott

A teljes összeg minden korábbinál magasabb hányada, 57,5%-a jutott a magyar zenékre, és 42,5%-a külföldi dalokra. A korábbi nagyjából 50-50%-os megoszlás az utóbbi két évben tolódott el a hazai szerzők javára, nagyrészt annak köszönhetően, hogy az Artisjus 2022-ben és 2023-ban jelentősen növelni tudta a nemzetközi digitális szolgáltatók (YouTube, Spotify, Apple Music stb.) jogdíjainak kifizetését. Ezek esetén a külföldi jogosultak számára jellemzően a nagy nemzetközi jogkezelők egyike szedi be a jogdíjakat a magyarországi lejátszások után is.

A magyar-külföldi arány eltolódásához a rádiós játszások is hozzájárulnak. 2024-ben az előző évhez képest 7%-kal többször hangzott el magyar zenemű a rádiókban. Ez volt az első teljes olyan év, amikor az MR2 Petőfi Rádió csak magyar dalokat játszott. A 2024-es rádiós játszások a 2025-ben felosztott jogdíjakban éreztetik majd hatásukat.

Tovább bővült a jogdíjban részesülők száma, de ez leginkább a jogdíjpiramis alján látszik

A jogdíjban részesülő szerzők száma folyamatosan nő, 2024-ben először haladta meg a 20 ezret: 20 735-en kaptak jogdíjat. Ez másfélszerese annak, ahányan öt évvel korábban, 2019-ben jogdíjban részesültek.

A jogdíjbevétel a szerzők bérének is tekinthető, ezért a jogdíjak alakulását az átlagbérekhez viszonyítva is érdemes megvizsgálni. Kimagasló jogdíjakat olyan szerzők kapnak, akik mögött már komoly életmű áll, sok, gyakran elhangzó dallal. Ezért nem meglepő, hogy a szerzők számának bővülése leginkább a jogdíjpiramis alján látszik: az éves átlagbér kevesebb mint 2%-át jogdíjként megkereső szerzők száma 11%-kal nőtt.

Magyarországon a professzionális zenészek jövedelmének átlagosan egyötödét teszi ki a szerzői jogdíj, míg a bevételük fennmaradó része fellépői gázsiból, zeneoktatásból, pályázatokból, előadói jogdíjakból, fizikai és digitális értékesítésből, merchandise termékek eladásából származik.

Az átlagbér legalább egyötödét 878-an kapták meg jogdíjként 2024-ben, ami még mindig kicsit kevesebb, mint 2020-ban (913 fő). Nagyjából ennyire tehetjük tehát azok számát, akik zenészként megkeresik az éves átlagbért.

A szerzői középosztály – vagyis azok, akik az egyhavi átlagbér összegénél kevesebb jogdíjat kaptak, de elérték annak 5%-át – nagysága lényegében nem változott: 2063 szerzőt sorolhatunk ide. 2024-ben 64 szerző kapott az átlagbér kétszeresét meghaladó jogdíjat.

Rekordszámú új mű született, a negyedük popdal

2024-ben 1501 új zeneszerző, dalszövegíró regisztrált az Artisjushoz, ami növekedés a korábbiakhoz képest, és ezen belül még gyorsabban emelkedik a fiatalok száma: az új szerzők 13%-a 20 év alatti. A legtöbben (kb. 40%) még mindig 20 és 30 éves koruk között regisztrálnak. A nők aránya stabilan 20% körül mozog.

26 284-re nőtt az Artisjushoz bejelentett új művek száma. A pandémia alatt az új művek száma jelentősen megugrott, majd a következő években visszaesett, de még mindig a covid előtti szint fölött maradt. Ez a több mint 26 ezer dal viszont nemcsak a 2023-as mértéket haladja meg 27%-kal, hanem a 2020-ast is 14%-kal. Mindez illeszkedik abba a globális trendbe, hogy egyre több zene születik és kerül be a digitális zenei szolgáltatók katalógusába.

A műfajok között – a szerzők által megadott besorolás szerint – a pop vezet (25%), a rock/metal (21%), az electro / dance (14%), az instrumentális / klasszikus (11%) és a hiphop (10%) aránya jelentős még.
Egy-egy új dalra átlagban 1,72 szerző jutott, ami évtizedes távlatra visszatekintve állandó arány.

A művek számának 27%-os növekedésénél is nagyobb mértékben, 37%-kal, vagyis 16 401-re emelkedett az egyszerzős művek száma, ezen belül is az egyszerzős szöveges dalok száma jobban nőtt (+43%), mint az instrumentális zenéké (+33%).

Az egy dalra jutó szerzők átlagos száma úgy maradhatott állandó, hogy közben a sokszerzős művekből is jóval több lett, pl. több mint 1200 dal született, aminek legalább öt szerzője volt (+21% 2023-hoz képest).

Az továbbra is igaz, hogy a sikeres dalok között jóval több a kollaboráció. A rádiókban legtöbbet játszott 30 dal közül egy-egyre átlagolva 2,8 szerző jutott. A korábbi évekhez hasonlóan az online sikerek még inkább több szerző munkái: a legtöbb digitális jogdíjat kereső dalokra átlagban 4-4 szerző jutott; a top 30-ban mindössze egy dalnak volt egyetlen szerzője. 

Tejet hívott vissza a Kifli.hu

Lejárt minőségmegőrzési ideje miatt visszahívta a forgalomból a Kifli.hu Shop Kft. a Sole-Mizo Zrt. egyik laktózmentes UHT tejtermékét - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.
2025. 05. 09. 07:00
Megosztás:

Újabb sikeres tőkeemelést hajtott végre a NAVIGATOR

Részvényeinek piaci likviditását és tulajdonosi körének bővülését szem előtt tartva újabb sikeres tőkebevonást hajtott végre a NAVIGATOR Investments Nyrt. Az ipari innovációs technológiák alkalmazásában élenjáró vállalatcsoportot építő tőzsdei társaság zártkörű részvényjegyzéssel további 194,9 millió Forint friss tőkét vont be. A tranzakcióval újabb magánbefektetők váltak részvényessé, miközben – hasonlóan a korábbi tőkeemelésekhez – intézményi befektetői oldalról is érkezett jegyzés.
2025. 05. 09. 06:30
Megosztás:

Transzferárazás csak óvatosan! - Már egyetlen nem megfelelő összehasonlító elem jelentős társasági adóalap-korrekciót eredményezhet

Hamarosan itt van május 31., ami a transzferár nyilvántartások elkészítésének határideje is. „Mivel a kapcsolt felek közötti ügyletek árazását, a kapcsolt vállalkozások jövedelmezőségét az adóhatóság szigorúan, a digitalizáció technológiai vívmányaira – mesterséges intelligencia szoftverek, automatikus adatbázis-elemzések – építve ellenőrzi, a vállalkozásoknak is nagy gonddal, az adóhatóságot megelőzve, kell foglalkozniuk a transzferárazás adózási kockázatainak feltárásával és kezelésével.” – emelte ki Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner partnere, vezető tanácsadója.
2025. 05. 09. 06:00
Megosztás:

Az OKSZ hamis állításaival ellentétben az árréscsökkentés érdemben növeli a kiskereskedelmi forgalmat, így a fogyasztást is

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) félrevezető módon vont párhuzamot a kiskereskedelmi forgalom márciusi mérséklődése és az árréscsökkentés bevezetése és annak hatásai között.
2025. 05. 09. 05:30
Megosztás:

Kilőttek a lakásárak, drágultak a hitelek: Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

Bár tavaly újra hatalmas lendületet vett a magyar lakáspiac, ezzel együtt a finanszírozási környezet is megváltozott. Éves összehasonlításban nőtt a lakáshitelek kamata és a banki versenyben csak a magasabb jövedelmű ügyfelek számíthatnak kedvező feltételekre. A változó lehetőségek mellett különösen fontos, hogy az érdeklődők tisztában legyenek a lakáshitelek aktuális kondícióival és a piaci környezet alakulásával.
2025. 05. 09. 05:00
Megosztás:

Ismét nagyon gyenge magyar ipari termelési adatot közölt a KSH

Ma reggel ipari termelési adatokat tett közzé a KSH az idei harmadik hónapra vonatkozóan.
2025. 05. 09. 04:30
Megosztás:

Rekordösszegű személyi kölcsön fogyott márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít, mellette pedig pörög a fiatalokat célzó munkáshitel is, az első negyedévben csaknem 60 milliárd forintra kötöttek szerződést - írja a Bank360 a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hitelstatisztika alapján.
2025. 05. 09. 04:00
Megosztás:

Kilőtt az elektromos autók és hibridek iránti érdeklődés

Folytatódik a korábban látott tendencia: jelentősen felülmúlja az elektromos és hibrid hajtáslánccal ellátott gépjárművek iránti érdeklődés a tavalyi szintet a magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai alapján. Eközben benzines és dízel autókat is többen kerestek 2025 áprilisában, mint egy évvel ezelőtt, még ha nem is akkora az ugrás, mint márciusban volt.
2025. 05. 09. 03:30
Megosztás:

Újabb gyorsított ágazati vizsgálatot fejezett be a GVH

A gépjármű-beszerzések piacán is csökkent az egyajánlatos beszerzések száma 2021 és 2023 között – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Korábban az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacán is ugyanerre a megállapításra jutott a GVH. Mindez összhangban van a Kormány vállalásaival az Európai Bizottság felé. A társadalmi konzultációra bocsátott jelentéstervezetben a GVH szakemberei javaslatokat is megfogalmaztak a gépjármű-beszerzések területén az egyajánlatos közbeszerzések számának további csökkentése, illetve a piaci verseny fokozása érdekében.
2025. 05. 09. 03:00
Megosztás:

Új vezérigazgatóval folytatja a BÁV – Pintye László érkezik a vállalat élére

Hosszabb idő után új vezérigazgató irányítja a BÁV Zrt. munkáját: a vállalat szakmai vezetését Pintye László veszi át, aki több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a médiapiac, a stratégiai tanácsadás és az üzletfejlesztés területén.
2025. 05. 09. 02:30
Megosztás:

Így tüntesd el a zsigeri zsírpárnákat az egészséged érdekében – Gyors fogyás és zsírégetés

A fogyás nem csupán a bőr alatti zsírrétegekről szól – sokkal fontosabb, hogy a belső szervek köré rakódott zsigeri zsírtól is megszabaduljunk. Ha a szerveink zsírosodnak, azok nem tudják megfelelően ellátni feladataikat, ami számos egészségügyi problémához vezethet.
2025. 05. 09. 02:00
Megosztás:

A nyugdíj fogalmát újra kell írni a magyar törvényekben!

A nyugdíjasok komoly kritikával illetik a törvényhozókat: a közelmúltban a NYUSZET (Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa) nyílt levélben követelte az előrehozott nyugdíjkorrekció bevezetését, míg a Magyar Szakszervezeti Szövetség nyugdíjas tagozata a teljes nyugdíjrendszer mielőbbi korszerűsítését sürgeti.
2025. 05. 09. 01:00
Megosztás:

A SIGNAL IDUNA Biztosító a következő egy év során nem emeli a lakásbiztosítási díjakat

A SIGNAL IDUNA Biztosító Zrt. a lakosság pénzügyi terheinek enyhítése érdekében vállalja, hogy a következő egy évben nem emeli a lakásbiztosítási termékeinek díját. Ez összhangban áll a Nemzetgazdasági Minisztérium kérésével. A döntés célja, hogy kiszámíthatóbbá tegye az ügyfelek mindennapjait, és hozzájáruljon a biztosítási piac stabilitásához.
2025. 05. 09. 00:30
Megosztás:

Celebek és politika: ki a jobbos és ki a balos a lakosság szerint?

Nem újdonság, hogy celebjeink jelentős része masszívan benne van a politika világában. De hogyan vélekednek minderről a magyarok és milyen irányba és mekkora egyetértéssel helyezik el a celebeket a politikai térképen? Erről készített felmérést az Europion az elmúlt napokban országos reprezentatív mintán. Kutatási összefoglalójukat az alábbiakban olvashatják.
2025. 05. 09. 00:01
Megosztás:

Van, ahol 67 év lesz a nyugdíjkorhatár

A szlovén kormány elfogadta a nyugdíjreformról szóló törvénytervezetet, amely 2028-tól évente három hónappal emelné a nyugdíjkorhatárt, és 2035-től a 40 év jogosultsági idővel rendelkezőknél 62 évre, a legalább 15 év jogosultsági idővel rendelkezők esetében pedig 67 évre emelné a nyugdíjkorhatárt - számolt be róla a szlovén közszolgálati televízió.
2025. 05. 08. 23:30
Megosztás:

A SHIB tulajdonosok több mint 59%-a veszteségben van, miközben a lakossági támogatás visszaesik, ezzel szemben az XYZVerse 4.988%-os emelkedést mutat a kereskedői kereslet növekedése mellett

A kriptovaluta piac drámai átalakuláson megy keresztül. A Shiba Inu befektetőinek több mint 59%-a jelenleg veszteséget szenved el, mivel a lakossági kereskedők érdeklődése csökken. Ezzel egy időben az XYZVerse elképesztő, 4.988%-os emelkedést produkál, amit a kereskedők növekvő kereslete hajt. Mi áll e két digitális eszköz ellentétes pályájának hátterében, és mit jelenthet ez a jövőjük szempontjából?
2025. 05. 08. 23:00
Megosztás:

Powell szerint is egy a tuti: a bizonytalanság!

Powell szerint is a bizonytalanság a biztos. Addig nem fognak lépni, amíg ez a bizonytalanság fennáll.
2025. 05. 08. 22:00
Megosztás:

Egy évig nem emeli lakásbiztosítási díjait az Allianz

Meghallgatva a Nemzetgazdasági Minisztérium önkéntes díjkorlátozásra irányuló kérését, támogatva a hazai gazdaság élénkítését és a lakosság terheinek csökkentését, az Allianz Hungária Zrt. vállalja, hogy a magánszemélyek által 2025. július 1. és 2026. június 30. közötti kockázatviselési kezdettel kötött új lakásbiztosítási szerződések esetében a szerződések díjszintje – változatlan feltételek esetén – 2026. június 30-ig nem haladja meg az Allianznál 2024. december 31-én érvényben levő díjszintet.
2025. 05. 08. 21:30
Megosztás:

Az UNION Biztosító önkéntes vállalása és hozzájárulása az inflációcsökkentő intézkedésekhez

Az UNION Biztosító vállalja, hogy a magánszemélyek által 2025. július 01. és 2026. június 30. közötti kockázatviselési kezdettel kötött új UNION Lakásbiztosítás és UNION Értem Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás szerződések díjszintje - változatlan feltételek esetén - nem haladja meg a fenti termékek 2024. december 31-i díjszintjét 2026 június 30-ig.
2025. 05. 08. 20:30
Megosztás:

Ő lett az új pápa

Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni.
2025. 05. 08. 20:00
Megosztás: