Négycsillagos szállodát adtak át Inárcson

Nyolcvannyolc szobás, négycsillagos szállodát adtak át csütörtökön Inárcson, az M5-ös autópálya mellett.

Négycsillagos szállodát adtak át Inárcson

A nettó 4,5 milliárd forintos beruházás saját erőből valósult meg, a Biancoop Zrt. tulajdonában álló Flow Hotel és Konferenciaközpont építtetője Birizdó Imre és családja.

Az ünnepélyes átadáson Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter rámutatott, hogy a fejlesztés nehéz időszakban valósult meg, és ahhoz, hogy a koronavírus-járvány ideje alatt valaki szállodát építsen, nagy üzleti bátorságra volt szükség. Kiemelte azt is, hogy a folyamatos magas színvonalú szolgáltatás nyújtásához 40-50 ember munkája szükséges.

A miniszter beszélt arról, hogy az új szálloda adottságaival, szolgáltatásaival sok üzleti vállalkozás sikeréhez járulhat hozzá, hiszen a térségben az elmúlt időszakban komoly ipari fejlesztések történtek, és az új hoteltől a repülőtér és a főváros egyaránt jól megközelíthető.  

A beruházás abból szempontból is egyedülálló - emelte ki a miniszter -, hogy nagyon ritka, amikor az állam semmivel nem járul hozzá egy ilyen fejlesztéshez. Hozzátette: ugyanakkor helyesnek látja azt a gyakorlatot, amikor egy vállalkozás több milliárdos fejlesztéséhez az állam is hozzá tud járulni, hiszen végső soron a szolgáltató szektor bármely intézményének működése bevételt hoz a magyar állam számára is.  

A miniszter emlékeztetett arra, hogy az új uniós pénzügyi ciklusban Pest vármegye önálló régió, és olyan gazdaságfejlesztési források állnak majd rendelkezésre, amelyek jó reménnyel tölthetik el a térségben élőket.

A hotel kétszáz ember számára nyújt szálláslehetőséget, konferenciaterme háromszáz fő befogadására alkalmas.

Közös építőipari céget alapított a Market Zrt. és a Masterplast Nyrt.

Közös építőipari alapanyaggyártó céget alapított a Masterplast Nyrt. és a Market Építő Zrt. 50-50 százalékos tulajdoni aránnyal - közölték a vállalatok a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
2023. 06. 11. 03:00
Megosztás:

Jön a bruttósított nyugdíjrendszer? Mit jelentene a nyugdíjak bruttósítása a nyugdíjasoknak?

Farkas András nyugdíjszakértő arról beszélt az ATV műsorában, hogy idén a nyugdíjasszervezetek azt kérték a kormánytól, hogy júniusban vagy júliusban legyen egy olyan korrekció, ami tavaly és tavalyelőtt is volt, amikor egy kormányrendelet biztosította számukra, hogy január elsejéig visszamenőleg pótlólagos emelést kapjanak. De szó volt emellett a nyugdíjak bruttósításáról is. Mit is jelent mindez?
2023. 06. 11. 02:00
Megosztás:

Elérte a Balaton vízállása a szabályozási szintet

A Balaton átlagos vízállása 5 centimétert emelkedett az elmúlt 4 nap alatt, péntekre elérte a 120 centiméteres szabályozási szintet a vizugy.hu adatai szerint.
2023. 06. 11. 01:00
Megosztás:

Miért olcsóbb a H áramtarifa, mint a nappali vagy éjszakai áram?

Milyen lakossági áramtarifák léteznek 2023-ban? Mennyibe kerül az A1-tarifa, mennyibe kerül az A2 díjszabás és mi a kettő közötti különbség? Az éjszakai áramnak (B tarifa) mennyi a kWh ára és napi szinten mikor érhető el és mennyi ideig? A Geo és H áramtarifa mennyibe kerül és mire használható fel lakossági fogyasztóként? Miért éri meg H tarifával fűteni a lakást? A H-tarifa elektromos áram bekötése és igénylése 2023-ban.
2023. 06. 11. 00:01
Megosztás:

MOK: új kamarai választás lesz

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) sikertelen küldöttközgyűlése után újraindította a kamarai választásokat - tudatta a testület pénteken közleményben az MTI-vel.
2023. 06. 10. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 23. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2023. 06. 10. 22:00
Megosztás:

Régi szép idők! 15.000 Ft-ig mehet az OTP részvénye

Tegnap délután a régi szép időket idéző forgalom alakult ki a magyar piacon, ami gyakorlatilag az OTP-nek volt köszönhető. Ugyan máskor is megfigyelhető, hogy az amerikaiak ébredése meglódítja a részvénypiacon a forgalmat, de tegnap ez különösen igaz volt.
2023. 06. 10. 21:00
Megosztás:

A piacvezető hazai takarmánygyártó UBM tulajdonosai 1,8 millió részvényt terveznek értékesíteni, és 2-5 ezer magánbefektetővel bővítenék a cégcsoport részvényesi körét

2023. június 9-ei értéknappal sikeresen lezajlott a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) egyetlen agráripari cége, az UBM Holding Nyrt. törzsrészvényeinek 1:20 arányú felosztása, amelyről a piacvezető hazai takarmányalapanyag-kereskedő és takarmánygyártó cégcsoport április 5-ei közgyűlése döntött.
2023. 06. 10. 21:00
Megosztás:

Gyermekvasutasokat avattak Budapesten

Felavatták szombaton a budapesti Gyermekvasútnál a 2022/2023-as tanfolyamon végzett gyermekvasutasokat - közölte a MÁV Zrt. az MTI-vel.
2023. 06. 10. 19:00
Megosztás:

Lakásfelújítást tervezel? Dupla lett az ára!

Kifejezetten jól jártak azok, akik a korábbi években újították fel a lakásukat vagy házukat, ugyanis az elmúlt öt évben megduplázódtak a költségek, így a munkálatokat akár hitelből is megérhette megfinanszírozni. De most, az otthonfelújítási támogatás 2022 végi kivezetését követően pénzügyileg jó döntés lehet belevágni egy felújításba, akár hitelből?
2023. 06. 10. 18:00
Megosztás:

Háromezer megawatt fölé nőtt a hazai ipari naperőművi kapacitás

Az idei év első öt hónapjában több mint 840 megawattal bővült a magyarországi beépített fotovoltaikus teljesítmény; a nyár kezdetére az 50 kilowatt (kW) feletti naperőművek összesített adata meghaladta a 3 ezer megawattot - tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton közleményben az MTI-t.
2023. 06. 10. 17:00
Megosztás:

Júliusban megjelennek a Kőrösi Csoma Sándor Program újabb pályázatai

Július első felében megjelennek a Kőrösi Csoma Sándor Program új pályázatai - közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikai helyettes államtitkára a regionális diaszpóraértekezleten pénteken.
2023. 06. 10. 16:00
Megosztás:

Külön is díjazza a Szakma Sztár Fesztivál budapesti dobogósait a BKIK

Kiemelkedően szerepeltek a budapesti résztvevők az idén áprilisban tartott Szakma Sztár Fesztiválon, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) külön díjakkal jutalmazza a dobogós helyen végzett budapesti szakképző iskolásokat - közölte a BKIK.
2023. 06. 10. 15:00
Megosztás:

Ez alapján választanak munkahelyet a pályakezdők

Magyarországon a munkahely választásánál a versenyképes fizetés a legmeghatározóbb tényező a pályakezdő fiatalok számára, akiknek a nettó bérigénye jelenleg átlagosan 379 000 forint, 17 százalékkal magasabb a tavalyinál - közölte a Zyntern.com az idei felmérése eredményei alapján az MTI-vel.
2023. 06. 10. 14:00
Megosztás:

Lecsapott a vihar, ingatlanokat öntött el a víz - 15-20 %-kal nőtt a kárbejelentések száma

Az átlagosnál 15-20 százalékkal több lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett a K&H Biztosítóhoz a keddi felhőszakadások pusztítása után. Elsősorban a Duna vonalában, Balaton és Baja közötti ingatlanokban tettek kárt a felhőszakadások. A károsultaknak érdemes mielőbb bejelenteniük az esetet, akár mobilon is, így gyorsan megkaphatják a kártérítést.
2023. 06. 10. 13:00
Megosztás:

Tőzsdére készül a zöld Bitcoin bányászatot forradalmasító magyar techcég

Ritka az az együttállás, amikor a technológia és az energiatudatosság tökéletes szinergiában működik, ezt sikerült megvalósítania az utóbbi évek egyik legsikeresebb energetikai startupjának, az Enerhash Technologies Zrt-nek. A cég innovatív megoldása a megújuló erőművek többletkapacitásait használja kriptobányászatra, méghozzá károsanyagkibocsátás nélkül. A magyar techcég eddig közel 3 milliárd forint értékű magánbefektetést kapott infrastruktúra-fejlesztésre és adatközpont-beruházásra, tavalyi árbevételük meghaladta az 510 millió forintot, de idén már ennek a megduplázása a cél. Következő lépésként pedig gőzerővel készülnek a részvénykibocsátásra – első körben a BÉT XTEND tőzsdén.
2023. 06. 10. 12:00
Megosztás:

Új vezető a Balaton-felvidéki Nemzeti Park élén

Új vezetőt neveztek ki a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának (BfNP) élére Bende Zsolt személyében, miután a korábbi igazgató kormányzati szolgálati jogviszonya május elején megszűnt - tájékoztatta az MTI-t pénteken a nemzeti park.
2023. 06. 10. 11:00
Megosztás:

A várt növekedés helyett csökkent áprilisban az olasz ipari termelés

Áprilisban a várt növekedés helyett csökkent az ipari termelés Olaszországban az előző hónaphoz képest - derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat pénteken közzétett adataiból.
2023. 06. 10. 10:00
Megosztás:

A világ első önvezető, elektromos kompját helyezték üzembe Stockholmban

Stockholmban a világon elsőként önvezető, tisztán elektromos meghajtású kereskedelmi személyszállító komp kezdte meg működését - közölte az AFP hírügynökség.
2023. 06. 10. 09:00
Megosztás:

Július elsejétől már országbérlettel is lehet utazni az InterCityken

Megszűnnek az IC-pótjegyek, a vasúti távolsági közlekedésben a helyükbe új, egységes árazású helyjegyek lépnek, amelyek megváltásával immár az országbérletek is felhasználhatók lesznek az IC- vagy más helyjegyköteles vonatok másodosztályán történő utazáshoz - tudatta a MÁV-Start az MTI-vel pénteken.
2023. 06. 10. 07:00
Megosztás: