Minden hazai szállítmányozót érinthetnek már az új uniós vámkövetelmények

Végső bevezetési szakaszába lépett az Európai Unió importellenőrzési rendszere (Import Control System 2 = ICS2), így 2025. április elsejétől az új vámkövetelmények kiterjednek a vasúti, közúti és tengeri, belvízi szállításra is. A figyelmetlen cégek a vámkezelés megtagadására és bírságokra is számíthatnak – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda.

Minden hazai szállítmányozót érinthetnek már az új uniós vámkövetelmények

Az ICS2 modernizálja a vámügyi kockázatértékelést azáltal, hogy az Európa Unióba belépő árukra előzetes rakományinformáció szolgáltatást ír elő. A rendszer fokozza az EU vámbiztonságát és a szankciók érvényesítését, beleértve a kettős felhasználású és nagy kockázatú áruk ellenőrzését, és kritikus szerepet játszik az unió külső határainak integritásában, különösen egy olyan tranzitérzékeny ország esetében, mint Magyarország.

Az importellenőrzési rendszer elvárásai szerint, az Európai Unióba irányuló (import) vagy az unión keresztül történő árumozgásban részt vevő valamennyi fuvarozónak, szállítmányozónak és gazdasági szereplőnek - beleértve az e-kereskedelmi vállalkozásokat is - részletes adatokat tartalmazó belépési gyűjtő nyilatkozatot (Entry Summary Declaration = ENS) kell benyújtania.

Ez magában foglalja az áruk pontos leírását, a HS6 besorolást (vámtarifaszám), a szállítási útvonalat és az összes érintett fél teljes körű azonosítását. Az ENS-t elektronikus úton, az ICS2-n keresztül kell benyújtani legkésőbb 1 órával az első beléptető vámhivatalhoz való megérkezés előtt.

Az ICS2 rendszere 2021 óta fokozatosan került bevezetésre. Elsőként az expresszfuvarozókat és a légi úti postai küldeményeket érintette, ez követően terjedt ki a teljes légi áruszállításra, és idén áprilistól már a vasúti, közúti és tengeri, belvízi szállításra is.

„Az új kötelezettségek a magyar gazdasági szereplők számára nagy jelentőséggel bírnak. Magyarország schengeni külső határországként – különös tekintettel a szerbiai és ukrajnai határszakaszokra – az ICS2-nek való megfelelés a nemzeti vámhatóságok számára kiemelt prioritást jelent” - mondta dr. Krisztián Alexandra, a Baker McKenzie vitarendezési csoportjának ügyvédje.

A szakember kiemelte, hogy a schengeni határokon keresztül érkező árukra szigorú, érkezés előtti biztonsági kockázatelemzés vonatkozik majd. Az ENS-bejelentési követelmények elmulasztása az áruk határon való visszatartását, a beléptetés vagy vámkezelés megtagadását és akár közigazgatási szankciókat, így bírságokat vonhat maga után.

A zökkenőmentes működés biztosítása érdekében a magyar szállítmányozóknak és kereskedőknek több fontos lépést is meg kell tenniük. Először is be kell szerezniük az EORI-számot, amely a gazdasági szereplők azonosítására szolgál az Európai Unión belüli vámeljárások során. Ezt a számot a magyar vámhatóságtól lehet igényelni

Emellett el kell dönteniük, hogy milyen módon kívánják benyújtani az ENS-bejelentést: közvetlenül, rendszerek közötti (AS4) kapcsolaton keresztül, egy informatikai szolgáltató segítségével, vagy az Európai Unió közös kereskedői portálján (STP). Abban az esetben, ha automatikusan történik az adatok feltöltése, kötelező egy önálló megfelelőségi teszt elvégzése is. Végül, kiemelten fontos az ellátási lánc partnereivel való szoros együttműködés – különösen akkor, ha egy szállítmányra több ENS-bejelentés is vonatkozik.

Örülhetnek a MOL részvényesek: erős lett a MOL első negyedéve

Az Erste szektorelemzője ma reggel tette közzé a MOL első negyedéves eredményéről szó angol nyelvű összefoglalóját. Az elemzés főbb megállapításai:
2025. 05. 09. 13:30
Megosztás:

Június végéig lehet támogatást igényelni a vidéki töltőtelepítésekhez

Az eredetileg május végi határidő meghosszabbításával egy hónappal tovább, június végéig nyújthatnak be pályázatot a korszerű elektromos töltőállomások telepítésében gondolkodó üzemeltetők - jelentette be pénteken az Energiaügyi Minisztérium (EM)
2025. 05. 09. 13:00
Megosztás:

Tényleg rosszul áll a magyar lakásépítés? Évtizedes rekordok dőltek az év elején

Első ránézésre felemás eredményeket közölt az idei első negyedév lakásépítési folyamatairól a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elkészült lakások száma ugyan 2,7%-kal alacsonyabb volt, mint a tavalyi év hasonló időszakában, az építési engedélyek számának alakulása azonban bizakodásra adhat okot.
2025. 05. 09. 12:30
Megosztás:

A következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció Magyarországon

A kormány sikeresen küzd az áremelésekkel szemben. Áprilisban az infláció mértéke 4,2%-ra, míg az élelmiszerinflációé 5,4%-ra esett vissza. Az előző hónaphoz viszonyítva az élelmiszerek ára átlagosan 1,3%-kal csökkent.
2025. 05. 09. 12:00
Megosztás:

Repülőrajtot vett az év elején a lakáshitelezés

A magyar gazdaságon belül a hitelpiaci egyértelműen repülőrajtot vett. Az év harmadik hónapjában 137,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a bankok, egy évvel korábban „csupán” 97,84 milliárd forint volt az összvolumen. Azaz egy év alatt érdemben emelkedett a hiteligénylés volumene. Sőt még a februári – szintén igen erős – 120,33 milliárd forintos volumenhez képest is szemmel látható a változás.
2025. 05. 09. 11:30
Megosztás:

55 MOL kútnál lesz új MBH Bankos ATM

Bár a digitális fizetési megoldások népszerűsége töretlenül növekszik, a lakosság fizetési szokásait vizsgáló felmérések szerint a készpénzhasználat továbbra is meghatározó szerepet tölt be a mindennapokban. Erre az ügyféligényre reagálva az MBH Bank és a MOL stratégiai partnerség keretében tovább bővíti a hitelintézet országos ATM-hálózatát.
2025. 05. 09. 11:00
Megosztás:

Az OTP Csoport 2025. első negyedévi eredménye

Az OTP Csoport 2025. első negyedévi adózás utáni eredménye 188,6 milliárd forint volt, ezzel az éves ROE-mutatója 14,9% volt. A y/y 21%-os visszaesés a közel duplájára növekvő társasági adó következménye, amit döntően a magyar extraprofit adó egy összegben történt könyvelésemagyaráz; az év során állampapír vásárlás révén várhatóan érvényesíthető levonás majd negyedéves bontásban jelentkezik.
2025. 05. 09. 10:30
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett gazdaságok kötvényhozama, gyengült a forint

Tegnap az USA és az Egyesült Királyság kereskedelmi megállapodást kötött, amelyben az autók, az acél és az alumínium mentesül az amerikai vámok alól.
2025. 05. 09. 10:00
Megosztás:

Pozitívan értékelték az Egyesült Királyság és az USA kereskedelmi megállapodását a piacok

Az amerikai piacok növekedni tudtak csütörtökön, miután a befektetők üdvözölték az Egyesült Államok és Nagy-Britannia közötti új kereskedelmi megállapodást, miközben Donald Trump elnök jelezte, hogy a hétvégi kínai tárgyalások várhatóan a korábban gondoltnál érdemibb tartalommal bírnak majd.
2025. 05. 09. 09:30
Megosztás:

Újra növekedtek az európai indexek; kamatot csökkentett a BoE

Az európai részvények csütörtökön emelkedéssel zártak, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy kereskedelmi megállapodást kötöttek Nagy-Britanniával a vámok csökkentéséről – ez az első ilyen egyezmény azóta, hogy az amerikai elnök globális vámháborút indított.
2025. 05. 09. 09:00
Megosztás:

Bővülő hitelállománnyal és stabil pénzügyi eredményekkel zárta az EXIM Magyarország a 2024-es pénzügyi évét

Az EXIM Magyarország a 2024-es üzleti évben is meghatározó szereplőként segítette a vállalati forrásbevonást.
2025. 05. 09. 08:30
Megosztás:

Tízből hat külföldön dolgozó magyar szerint könnyű volt a beilleszkedés

Minden tizedik magyar munkavállaló rendelkezik már külföldi tapasztalattal, legtöbben Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában, vagy Franciaországban vállaltak munkát. A költözést leggyakrabban a pénzkereseti lehetőség motiválja, de a kulturális és nyelvismereti tapasztalatok is sokakat vonzanak – derül ki a Profession.hu friss, magyar lakosság körében reprezentatív felméréséből.
2025. 05. 09. 08:00
Megosztás:

KPMG: Egyszerre optimisták, aggódnak és izgatottak a magyarok, ha AI-ról van szó

A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös nemzetközi kutatása szerint az emberek bár egyre többször használják a mesterséges intelligenciát, sokan bizonytalanok az AI-jelenséggel kapcsolatban. A felmérés szerint a megkérdezettek jelentős része már rendszeresen alkalmazza az AI-t. Többségük szívesen használja, és úgy is látja, hogy az AI használata számos előnnyel jár, azonban számos esetben nem elég körültekintően alkalmazzák e technológiát, ami növeli az anyagi és reputációs kockázatokat – állapítja meg a KPMG Trust, Attitudes and Use of Artificial Intelligence 2025 (Bizalom, attitűdök és AI-használat) című friss nemzetközi kutatása.
2025. 05. 09. 07:30
Megosztás:

Tejet hívott vissza a Kifli.hu

Lejárt minőségmegőrzési ideje miatt visszahívta a forgalomból a Kifli.hu Shop Kft. a Sole-Mizo Zrt. egyik laktózmentes UHT tejtermékét - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.
2025. 05. 09. 07:00
Megosztás:

Újabb sikeres tőkeemelést hajtott végre a NAVIGATOR

Részvényeinek piaci likviditását és tulajdonosi körének bővülését szem előtt tartva újabb sikeres tőkebevonást hajtott végre a NAVIGATOR Investments Nyrt. Az ipari innovációs technológiák alkalmazásában élenjáró vállalatcsoportot építő tőzsdei társaság zártkörű részvényjegyzéssel további 194,9 millió Forint friss tőkét vont be. A tranzakcióval újabb magánbefektetők váltak részvényessé, miközben – hasonlóan a korábbi tőkeemelésekhez – intézményi befektetői oldalról is érkezett jegyzés.
2025. 05. 09. 06:30
Megosztás:

Transzferárazás csak óvatosan! - Már egyetlen nem megfelelő összehasonlító elem jelentős társasági adóalap-korrekciót eredményezhet

Hamarosan itt van május 31., ami a transzferár nyilvántartások elkészítésének határideje is. „Mivel a kapcsolt felek közötti ügyletek árazását, a kapcsolt vállalkozások jövedelmezőségét az adóhatóság szigorúan, a digitalizáció technológiai vívmányaira – mesterséges intelligencia szoftverek, automatikus adatbázis-elemzések – építve ellenőrzi, a vállalkozásoknak is nagy gonddal, az adóhatóságot megelőzve, kell foglalkozniuk a transzferárazás adózási kockázatainak feltárásával és kezelésével.” – emelte ki Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner partnere, vezető tanácsadója.
2025. 05. 09. 06:00
Megosztás:

Az OKSZ hamis állításaival ellentétben az árréscsökkentés érdemben növeli a kiskereskedelmi forgalmat, így a fogyasztást is

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) félrevezető módon vont párhuzamot a kiskereskedelmi forgalom márciusi mérséklődése és az árréscsökkentés bevezetése és annak hatásai között.
2025. 05. 09. 05:30
Megosztás:

Kilőttek a lakásárak, drágultak a hitelek: Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

Bár tavaly újra hatalmas lendületet vett a magyar lakáspiac, ezzel együtt a finanszírozási környezet is megváltozott. Éves összehasonlításban nőtt a lakáshitelek kamata és a banki versenyben csak a magasabb jövedelmű ügyfelek számíthatnak kedvező feltételekre. A változó lehetőségek mellett különösen fontos, hogy az érdeklődők tisztában legyenek a lakáshitelek aktuális kondícióival és a piaci környezet alakulásával.
2025. 05. 09. 05:00
Megosztás:

Ismét nagyon gyenge magyar ipari termelési adatot közölt a KSH

Ma reggel ipari termelési adatokat tett közzé a KSH az idei harmadik hónapra vonatkozóan.
2025. 05. 09. 04:30
Megosztás:

Rekordösszegű személyi kölcsön fogyott márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít, mellette pedig pörög a fiatalokat célzó munkáshitel is, az első negyedévben csaknem 60 milliárd forintra kötöttek szerződést - írja a Bank360 a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hitelstatisztika alapján.
2025. 05. 09. 04:00
Megosztás: