Megszépül Tiszafüred
2024. 04. 30. 23:00
Megújul Tiszafüred belvárosa, a beruházásra csaknem 500 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) pályázatán a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei település önkormányzata - közölte a projekt kommunikációját végző cég közleményben az MTI-vel.
A tervek szerint 2025. októberében véget érő projekt során a zöldfelületek megújulnak, illetve újakat alakítanak ki, a városligeti játszótérre kültéri térjátékokat telepítenek a szakemberek.
Emellett új térburkolat lesz a Rét utcán, a Deák téren, a művelődési ház udvarán, a Fő utca - Rét utca - Kossuth tér közötti szakaszon, a városháza előtt, a Kiss Pál utcán és a Kossuth téren - sorolták.
Kerékpárút létesül a Rét utcán, valamint gyalogátkelőhelyeket és a kerékpáros átvezetéseket is kialakítanak az érintett szakaszon - írták.
A településen kerékpártámaszokat helyeznek el, emellett ki-, illetve átépítik a csapadékvíz-elvezetést - közölték.
A GVH több véleményvezér és cég ellen is eljárást indított
Az influenszereket követő fogyasztók és a tiszta piaci verseny elősegítése érdekében a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárásokat indított hat magyar influenszerrel, számos hirdető céggel, közreműködő reklámügynökséggel szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.
Nagy Márton a német Kelet-európai Gazdasági Kapcsolatok Bizottságának vezetőivel találkozott
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden hivatalában fogadta a német Kelet-európai Gazdasági Kapcsolatok Bizottságának (Ost Ausschuss) alelnökét Philipp Haussmannt, valamint a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara ügyvezető elnökségi tagját, Barbara Zollmannt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
Meg kell erősíteni a hazai gazdaság szuverenitását
Európa jövője egyenrangú, szuverén tagállamokkal biztosítható, ezért a kormány továbbra is azon dolgozik, hogy megerősítse a magyar gazdaság szuverenitását. Ebben a munkában az egyik legfontosabb feladat a hazai élelmiszeripar feltámasztása, megerősítése - hangoztatta a pénzügyminiszter kedden Karcagon, a Szatmári Cégcsoporthoz tartozó Kun-Malom Grain Kft. új malomüzemének alapkőletételén.
A mesterséges intelligenciáról szóló rendeletet fogadott el az EU
Az Európai Unió Tanácsa a mesterséges intelligenciáról (MI) fogadott el rendeletet, mely az EU egységes piacán "mind a magán-, mind a közszereplők körében elő kívánja mozdítani a biztonságos és megbízható MI-rendszerek fejlesztését és elterjedését az alapvető állampolgári jogok tiszteletben tartásának szavatolása mellett".
Nukleáris megállapodás jött létre hazánk és Japán között
Nukleáris megállapodás jött létre Magyarország és Japán között, a két ország ennek alapján együtt fog működni egyebek mellett a kis teljesítményű és helyigényű atomreaktorok technológiai fejlesztésében is - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Tokióban.
Már nem kell a valutaváltókat megrohanni pénzváltásért
Érdemes kihasználni az erős forintot a nyaralást tervezőknek – a nyári hónapokban rendre gyengülni szokott a magyar fizetőeszköz – figyelmeztet Gergely Péter. A BiztosDöntés.huszakértője szerint érdemes kihasználni azt, hogy a bankok a Revolut támadására válaszul ma már kedvezményes díj mellett váltanak forintot.
A kormány támogatást nyújt bemutatóüzemek létesítésére
A kormány az agrárszakképzés fejlesztése érdekében 15,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt bemutatóüzemek létesítésére 19 intézménynek a tavaly meghirdetett Vidékfejlesztési Programban - jelentette be Nagy István agrárminiszter kedden Budapesten, a bemutatóüzemek támogatói okiratainak átadásán.
Elektromos járműveken döcögünk a zöld átállás felé
Geopolitikai feszültségek, lassuló kereslet és szabályozási bizonytalanságok nehezítik a közlekedés elektrifikációja felé vezető utat – állapítja meg járműipari kitekintőjében, a Global Auto Outlookban az Allianz. Miközben az autóiparnak valóban kulcsszerepe van a zöldátállásban, a hagyományos német és amerikai szereplőknek ugyanúgy sokasodó kihívásokkal kell megküzdeniük, mint a trónkövetelő kínaiaknak.
Gyorsult előző hónapban a termelői árak éves csökkenése Németországban
Németországban a termelői árak 3,3 százalékkal csökkentek áprilisban az egy évvel korábbiakhoz képest az előző havi 2,9 százalékos esést követően, ezzel már a tizedik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves csökkenést - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden.