Már nem kell a valutaváltókat megrohanni pénzváltásért

Érdemes kihasználni az erős forintot a nyaralást tervezőknek – a nyári hónapokban rendre gyengülni szokott a magyar fizetőeszköz – figyelmeztet Gergely Péter. A BiztosDöntés.huszakértője szerint érdemes kihasználni azt, hogy a bankok a Revolut támadására válaszul ma már kedvezményes díj mellett váltanak forintot.

Már nem kell a valutaváltókat megrohanni pénzváltásért

Az elmúlt napokban negyedéves csúcsra erősödött a forint árfolyama az euróval szemben. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu szakértője szerint azoknak, akik külföldi nyaralásukra szeretnének előre gondoskodni költenivalóról, érdemes a napokban bevásárolniuk, mivel a turistaszezon indulásakor jellemzően gyengül a magyar fizetőeszköz.

A szakértő szerint az elmúlt 6 évben egy augusztus eleji nyaraláshoz képest egyedül a pandémia évében, 2020-ban nem érte meg előre május közepén előre gondoskodni az utazáshoz szükséges valutáról, minden másik évben nyert az, aki előre átváltotta forintját külföldi fizetőeszközre. 2023. májusában 375 forinton volt az euró árfolyama, míg augusztus eleji váltáskor már a 394 forintot ostromolta, azaz 3,7 százalékot gyengült nemzeti fizetőeszközünk. Egy évvel korábban, 2022-ben 2,5 százalékkal került többe annak a nyaralás, aki augusztusig várt a pénzváltással: május közepén 384 forintért tudott eurót beszerezni, míg augusztus elején már 390 forintot kértek egy euróért.

A szakértők szerint a mostani forinterősödés a kedvező makrogazdasági híreknek köszönhető, ám – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu szakértője – a mostani 386 forint körüli árfolyam szerintük az erősödés határa, döntő többségük szerint a következő időszakban az euró árfolyama visszatér a 390-395 forint körüli sávba.

Gergely Péter szerint nem mindegy, hogy hol váltunk pénzt a nyaraláshoz. Korábban mindenki egyértelműen a pénzváltókat ajánlotta, mivel a bankoknál sokkal kisebb árfolyamréssel dolgoztak – igaz, sokan közülük külön váltási díjat is felszámítottak, amihez az elmúlt 10 évben a valutaváltás után fizetendő 0,3 százalék, ma már maximum 10 ezer forintos tranzakciós illeték is költségként jelent meg.

A hazai valutaváltók kifizetési forgalma érthetően a nyári hónapokban erősebb, ez alól csak azok a hónapok számítanak kivételnek, amikor az emberek egy része biztonságosabbnak tartja forintját külföldi fizetőeszközre cseréli.

A BiztosDöntés.hu szakértője szerint ilyen hullámmal találkozhattunk tavaly tavasszal, amikor az emberek az egyre komolyabb méreteket öltő hazai infláció miatt igyekeztek az értékállóbb valutára cserélni forintjaikat. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a tavaly januári 34,8 milliárdos valutaváltói kifizetési forgalom az elmúlt másfél évtized 6. legnagyobb forgalmat hozó hónapja volt, a korábbi csúcshónapok - 2015. márciust leszámítva – a nyaralási időszakra estek.

Gergely Péter szerint a rendelkezésre álló – 2024. februárjáig kimutatott - adatok alapján váltóhelyek forgalma ugyanakkor 2023. júliusa óta folyamatosan csökken éves összevetésben – ilyen, 8 hónapos visszaesésre 2019-ben volt utoljára példa. A BiztosDöntés.hu szakértője ezt a trendet azzal indokolja, hogy a hazai pénzintézetek egyre nagyobb része kínál ma már úgynevezett aktív devizaváltást ügyfeleinek: előre meghatározott – havi 400-600 ezer forintos összegig devizaközép árfolyamon biztosítják a lehetőséget az ügyfélnek, hogy forintját külföldi fizetőeszközre váltsa.

A váltás feltétele, hogy az ügyfél rendelkezzen az átváltott összegnek megfelelő pénznemben devizaszámlával, de ezt ma már a legtöbb banknál online, a netbankban, vagy applikációval is nyithatunk. Ilyen szolgáltatás elérhető az Erste, a Gránit, az OTP és a Raiffeisen Banknál. A szolgáltatást ugyanakkor – az OTP kivételével – csak hétköznapokon lehet igénybe venni.

A szolgáltatás bevezetésére egyértelműen a Revolut kényszerítette rá a hazai pénzintézeteket, ahol a számlaegyenleg erejéig, alapesetben havi 350 ezer forintig ingyenesen válthatjuk át pénzünket bármilyen devizára. Fontos tudni, hogy a Revolut saját árfolyamot jegyez, ráadásul a valutaváltás a Revolutnál is csak hétköznapokon kedvezményes, hétvégi váltásnál számottevő díjat számol fel a szolgáltató a váltásért – figyelmeztet a BiztosDöntés.hu szakértője.

Gergely Péter szerint az elmúlt években számottevően megnőtt a bankkártya elfogadóhelyek száma a világ nyaralóhelyein, így az átváltott összeget nem kell ma már kivenni a bankból. Sőt, a Raiffeisen és az Erste Banknál nem kell külön euró vagy más devizában nyilvántartott bankkártyát igényelnünk, a plasztikunkat egy mozdulattal ahhoz a számlához (forint vagy deviza) tudjuk csatolni, amilyen pénznemben fizetni szeretnénk.

Elindult az Ifjúsági Garancia Plusz Program Nógrád vármegyében

Közös európai uniós vállalás részeként elindult a fiatalok körében megjelenő munkanélküliség ellen küzdő Ifjúsági Garancia Plusz Program Nógrád vármegyében, ahol több mint 1500, 30 év alatti fiatalnak nyújtanak támogatást - tájékoztatta az MTI-t a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, foglalkoztatás-felügyeleti és munkavédelmi főosztálya pénteken.
2024. 06. 16. 14:00
Megosztás:

Csökkent az ipari termelés Japánban

Japánban csökkent az ipari termelés áprilisban havi és éves összevetésben egyaránt.
2024. 06. 16. 13:00
Megosztás:

Megjelentek a feldolgozóüzemek beruházásait támogató pályázati kiírások

A kormány stratégiai ágazatként tekint az élelmiszeriparra, ezért az ágazat a következő években is kiemelt támogatási lehetőségekre számíthat. A 2027-ig tartó KAP Stratégiai Terv keretei között összesen 200 milliárd forint keretösszeggel, két új pályázati felhívás jelent meg a feldolgozóüzemek fejlesztéseinek támogatására - jelentette be Nagy István agrárminiszter a szaktárca közleménye szerint pénteken.
2024. 06. 16. 12:00
Megosztás:

MÁV nyári menetrend és Volán nyári menetrend: Így alakul a nyári főszezoni menetrend

A népszerű turisztikai úti célokat sűrűbb közlekedéssel kiszolgáló nyári főszezoni közlekedési menetrend június 22-től szeptember 1-jéig lesz érvényben, azt követően pedig utószezoni menetrenddel nyújtják meg a nyarat szeptember 22-ig - közölte a MÁV-Volán-csoport pénteken az MTI-vel.
2024. 06. 16. 11:00
Megosztás:

Támogatja a villamosenergia-ágazat szereplőinek kiberbiztonsági felkészülését az energiahivatal

Hatályba lépett a rendelet, amely európai szabályrendszert állít fel a határokon átnyúló villamosenergia-áramlás kiberbiztonságára; az egységes európai szabályozás hazai végrehajtásának felügyeletét a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) látja el - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
2024. 06. 16. 10:00
Megosztás:

Elrendelte a Centrál Workout pénzügyi vállalkozás végelszámolását az MNB

Visszavonta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a budapesti székhelyű Centrál Workout Pénzügyi Zrt. faktoring végzésére vonatkozó tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását - közölte a jegybank pénteken az MTI-vel.
2024. 06. 16. 09:00
Megosztás:

Minden termékcsoportban nőtt az építőanyag-értékesítés volumene

Az építőanyag-piacon minden termékcsoportban nőtt az értékesítés volumene májusban, az árak azonban csökkentek, ami kedvező jel az otthonfelújítási program júniusi indulása előtt és a lakásépítési szegmens lassú, de biztos felpörgésére utal - erről Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi tagozatának elnöke tájékoztatta az MTI-t pénteken.
2024. 06. 16. 08:00
Megosztás:

Átadták a felújított fiatfalvi Ugron-kastélyt Erdélyben

Átadták szombaton a felújított fiatfalvi Ugron-kastélyt Erdélyben, a székelyföldi műemlék épületet magyar kormánytámogatással restaurálták - számolt be a Székelyhon.ro.
2024. 06. 16. 07:00
Megosztás:

Meghirdették az év családbarát vállalata pályázatot

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom az idén is meghirdette az év családbarát vállalata pályázatot.
2024. 06. 16. 06:00
Megosztás:

11,0 százalékkal emelkedett az építőipari termelés volumene

2024 áprilisában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 15,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 10,8, az egyéb építményeké 22,6 százalékkal bővült - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.d
2024. 06. 16. 05:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia korszakába lép az audit

Valódi forradalmat indít a pénzügyi jelentéstétel és a könyvvizsgálat területén a mesterséges intelligencia: a vállalatok csaknem háromnegyede valamilyen szinten már most is alkalmazza ezt pénzügyi beszámolói elkészítéséhez, és ez az arány három éven belül 99 százalékra emelkedik majd - közölte a KPMG legújabb kutatása alapján pénteken az MTI-vel.
2024. 06. 16. 04:00
Megosztás:

8 Bitcoin bányász eléri az 1 milliárd dolláros piaci kapitalizációt, jelezve az iparági fellendülést, míg ez a legjobb 5 választás a hullám meglovagolásához

Mivel nyolc Bitcoin bányász már átlépte az 1 milliárd dolláros piaci kapitalizáció küszöbét, a kriptovaluta piac hihetetlen növekedést tapasztal, ami egy jelentős iparági fellendülésre utal. Az öt legjobban várt kriptovaluta, amely készen áll profitálni ebből a trendből, kiemelt figyelmet kap a befektetőktől és rajongóktól.
2024. 06. 16. 03:00
Megosztás:

Jövő Heti Horoszkóp – Komoly pénzt nyerhet 3 csillagjegy szülötte is!

Üdvözlünk a heti horoszkópban, ahol most különösen szerencsés és pénzügyi lehetőségekkel teli időszak vár rád! A jövő héten (június 16 -22. között) mindegyik csillagjegy számára izgalmas és váratlan eseményeket mutatnak a csillagok, amelyek a személyes életedet is pozitívan befolyásolják. Készülj fel szerencsés találkozásokra, kreatív üzleti fogásokra és váratlan pénzügyi nyereségekre! Olvasd el, milyen szerencsés napok és számok várnak rád, és ne feledd: a szerencséd a csillagokban rejlik!
2024. 06. 16. 02:00
Megosztás:

Figyelmeztetik a nyugdíjasokat – Hamarosan lejár a határidő, sokan rosszul járhatnak

Ebben a hónapban még lehetőség van a tavalyi feltételek szerint kérni a nyugdíj megállapítását - számolt be a tudasfajta.hu.
2024. 06. 16. 01:00
Megosztás:

Ez a három kutyás kriptó nagyot mehet ezen a nyáron

Vitathatatlan, hogy a 2024-es év a mém érmék nagy visszatéréséről szól. A befektetők elkapkodják ezeket az érméket, és várják, hogy elődeikhez hasonlóan elképesztő nyereséget hozzanak. Ez sok érmével meg is történik, ezért nem árt, ha alaposan tájékozódunk, és szemügyre vesszük az aktuális előértékesítéseket.
2024. 06. 16. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2024. 06. 15. 23:00
Megosztás:

Mit gondol Ferenc pápa a mesterséges intelligenciáról?

Ferenc pápa elbűvölő, de félelmetes eszköznek nevezte a mesterséges intelligenciát, amelyhez szerinte "etikai algoritmusok" szükségesek. A katolikus egyházfő a hét legfejlettebb ipari ország (G7) állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóján, a dél-olaszországi Borgo Egnazia üdülőhelyen mondott beszédet pénteken.
2024. 06. 15. 22:00
Megosztás:

Ingyenes startup dizájntábort szervez a Kék Bolygó Alapítvány

A fenntarthatósági témák, a dizájn és a startupok világa iránt érdeklődő középiskolások jelentkezését várják június 26-ig a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány (KBKA) és a HelloWood Junior ingyenes táborába - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.
2024. 06. 15. 21:00
Megosztás:

Megünnepelték a brit uralkodó hivatalos születésnapját

Hagyományos katonai pompával ünnepelték meg szombaton Londonban a 75 esztendős III. Károly király hivatalos születésnapját.
2024. 06. 15. 20:00
Megosztás:

Miért jó az alumínium autóbeálló?

Az alumínium autóbeállók nagyszerűen ötvözik az időtállóság, a modern megjelenés és a könnyű kezelhetőség minden előnyét. Ezeken keresztül kitűnő választást jelentenek mindazoknak, akik praktikusan és egyben stílusosan kívánják megválaszolni az autójuk parkolásának kérdését.
2024. 06. 15. 19:00
Megosztás: