Lakásbiztosítás 2025: Túl kedvező az ajánlat? Érdemes a mélyére nézni!

A lakásbiztosítással rendelkezők 60 százaléka hallott már a lakáskampányról, közülük minden harmadik élt is az átkötés lehetőségével tavaly. A Groupama Biztosító és az OTP Bank megbízásából készült reprezentatív kutatás arra is rávilágított, hogy annak ellenére, hogy a piacot elárasztják az akciós ajánlatok, a lakásbiztosítások esetében az ár-érték arány a meghatározó.

Lakásbiztosítás 2025: Túl kedvező az ajánlat? Érdemes a mélyére nézni!

A tavaly váltók jelentős része még díjemelést is vállalt, hogy aktualizálja otthonára vonatkozó szerződését. Mindemellett a biztosítással rendelkezők csak alig több mint fele gondolja úgy, hogy a biztosítási összeg fedezné ingatlanának helyreállítási költségeit egy esetleges káresemény után, így sokaknál továbbra is aktuális lehet a felülvizsgálat.

A magyarok kétharmada rendelkezik lakásbiztosítással. A többség inkább elégedett jelenlegi biztosítása fedezeteivel, a biztosítási összeggel és a díjakkal, ugyanakkor némileg árnyalja az elégedettséget, hogy minden ötödik tulajdonos szerint alacsonyabb értékre van biztosítva lakása, mint kellene – derült ki a friss, 1000 fő megkérdezésével készült országos felmérésből.

Sokan magasabb díjat is elfogadtak a váltáskor

A megfelelő fedezet azonban fontos szempont, még magasabb díjért is. Ezt támasztja alá az a tény, hogy a tavaly biztosítást váltók között szinte ugyanolyan arányban voltak azok, akiknek csökkent (31%), mint akiknek nőtt (28%) a biztosítási díja. A megkérdezettek 75 százaléka válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy számít-e döntésénél az, hogy kedvező árú legyen az új lakásbiztosítási szerződése.

Ez önmagában magas arány, de összehasonlítva más termékekkel és szolgáltatásokkal (például élelmiszerek esetében 87%, mobiltelefon-előfizetés esetében 81%), az rajzolódik ki, hogy nem a biztosítási termékek esetében keresik az ügyfelek leginkább az akciós ajánlatokat.

Kedvezmények – de milyen áron?

Az idei felmérés arra is rávilágított, hogy mi számít a lakásbiztosítások esetében, ha dönteni kell: a különböző szempontok népszerűsége közül az egyszerű kárügyintézés (84%), a minél több kockázatra való kiterjesztés (80%), valamint a fedezeti összeg nagysága (80%) ugyanolyan fontos, mint a kedvező díj (84%). Az olyan akciók, mint például az új szerződések mellé járó ajándéktárgyak, messze a legkevésbé számítanak (59%) a biztosításról szóló döntések esetében.

Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy amíg a tavalyi hasonló kutatásban 69 százalék válaszolt úgy, hogy elégedett biztosítójának ügyintézésével, addig ez a szám idén 59 százalékra csökkent. Erre magyarázat lehet az is, hogy aki csak egy-egy akciós ajánlat miatt váltott társaságot, ma már lehet, hogy kevésbé elégedett a korábbi döntésével.

„Nagyon örülünk annak, hogy a tavalyi kampány során a lakásbiztosítással rendelkezők több mint 10 százaléka átnézte és aktualizálta szerződését, ez jelentősen meghaladta a várakozásokat. Talán a kampány hatásának is köszönhetően, sokan az aktuális akciók, kedvezmények alapján hozzák meg döntésüket, ami később, akár pont egy káresemény kapcsán okozhat csalódást. A hiányzó fedezetek, az alacsony limitek és biztosítási összegek mellett akár a vállalt önrész miatt is sokaknak fájhat a feje egy káresemény rendezésénél, míg a hűségidő vállalása korlátozza a mozgásteret elégedetlenség esetén. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz hasonlóan sokan azzal is szembesülhetnek, hogy az akciós időszakot követően vagy a szerződéskötés utáni második évben már jelentősen emelkedhet a díjuk. A feltételek hosszúak és bonyolultak, ezért átnézésükben, értelmezésükben érdemes szakértő segítségét kérni” – hívta fel a figyelmet Szobonya László, a Groupama Biztosító lakossági nem-életbiztosítás termékmenedzsment vezetője.

A kutatásban részt vevők válaszaiból az is kiderült, hogy azok körében, akik tavaly nem váltottak, minden tizedik embert a hűségszerződése tartotta vissza, mert attól féltek, hogy akár visszamenőleg is veszteség érheti őket.

A Groupama Biztosító ezért is határozott úgy, hogy a 2025-ös kampány indulására díjstruktúráját egyszerűbbé, átláthatóbbá teszi. Az ügyfelek által fontosnak tartott rugalmasság filozófiájával ellentétes hűségidőt kivezeti, méghozzá úgy, hogy minden ügyfele megkaphassa a korábban ennek vállalásáért járó kedvezményt. „Fair filozófiánk mentén a célunk az, hogy ne különböző adminisztratív eszközökkel láncoljuk magunkhoz vagy korlátozzuk az ügyfeleinket, hanem személyre szabható termékeink, országosan elérhető szakértő tanácsadóink és ügyfélpontjaink, illetve a minél gyorsabb és hatékonyabb kárügyintézés miatt válasszanak minket minél többen” – hangsúlyozta Szobonya László.

A legtöbben személyesen kötötték

Az elmúlt időszak inflációs környezete miatt mindenképpen érdemes átnézni a 2-3 évnél régebbi szerződéseket, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a szerződések átdolgozására ugyanannál a biztosítónál az év bármely időszakában lehetőség nyílik, nem szükséges ezt erre a nagy forgalmú időszakra ütemezni.

Az idei kampányban a várakozások szerint legalább annyian keresik majd meg a biztosítókat a különböző értékesítési csatornákon, mint tavaly. A lakosság is egyre tájékozottabb, tudatosabb a lakásbiztosításokkal kapcsolatban, az alkuszok aktivitása is nőhet, emellett jelentősen nő a márciusi évfordulós szerződések aránya is.

A Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások (MFO) további térnyerésére is számítani lehet, a Groupama Biztosítónál azMFO szerződések részaránya az elmúlt időszakban 6 százalékról 9 százalékra nőtt a lakásbiztosítási szerződéskötésekben.

Tavaly egyébként a szerződések 70-80%-át személyesen kötötték újra. Látva azt, hogy a márciusi időszak milyen megnövekedett ügyfélforgalmat generált tavaly tavasszal, a Groupama Biztosító a márciusi kampány során hosszabbított és hétvégi nyitvatartást vezet be számos fiókjában.

„Az OTP Bankban is kiemelt figyelemmel készülünk a márciusi kampányra, hiszen az otthonteremtési megoldásainkhoz szorosan kapcsolódik a lakásbiztosítás. Egyre több ügyfelünk köt lakásbiztosítást hitelfelvételtől függetlenül is a bank fiókhálózatában, hogy biztonságban tudja az otthonát. A lakossági ügyfélkörben népszerűek a minősített fogyasztóbarát lakásbiztosítások. Különös hangsúlyt fektetünk arra, hogy ezen ügyfeleink ingatlanának biztosítására is személyre szabott, versenyképes ajánlatot tudjunk nyújtani” – mondta el Czikora Emese, az OTP Bank Bankbiztosítási főosztályvezetője.

Újabb sikeres tőkeemelést hajtott végre a NAVIGATOR

Részvényeinek piaci likviditását és tulajdonosi körének bővülését szem előtt tartva újabb sikeres tőkebevonást hajtott végre a NAVIGATOR Investments Nyrt. Az ipari innovációs technológiák alkalmazásában élenjáró vállalatcsoportot építő tőzsdei társaság zártkörű részvényjegyzéssel további 194,9 millió Forint friss tőkét vont be. A tranzakcióval újabb magánbefektetők váltak részvényessé, miközben – hasonlóan a korábbi tőkeemelésekhez – intézményi befektetői oldalról is érkezett jegyzés.
2025. 05. 08. 05:30
Megosztás:

A Moody’s kedvező értékelést adott az MBH Jelzálogbank Zöld Jelzáloglevél Keretrendszerére

Az MBH Jelzálogbank felülvizsgálta és továbbfejlesztette Zöld Jelzáloglevél Keretrendszerét annak érdekében, hogy az még szorosabban illeszkedjen a nemzetközi fenntarthatósági elvárásokhoz, és lehetőséget biztosítson a nemzetközi sztenderdeknek megfelelő zöld jelzáloglevelek kibocsátására.
2025. 05. 08. 05:00
Megosztás:

Az OKSZ hamis állításaival ellentétben az árréscsökkentés érdemben növeli a kiskereskedelmi forgalmat, így a fogyasztást is

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) félrevezető módon vont párhuzamot a kiskereskedelmi forgalom márciusi mérséklődése és az árréscsökkentés bevezetése és annak hatásai között.
2025. 05. 08. 04:00
Megosztás:

OTP: A megugró extraprofitadó húzza le az eredményt

Az Erste szektorelemzője tegnap tette közzé az OTP első negyedéves eredményére vonatkozó várakozását. Az elemzés főbb megállapításai:
2025. 05. 08. 03:30
Megosztás:

Czomba Sándor: június végéig pályázhatnak a vállalkozások az Év Felelős Foglalkoztatója elismerésre

Idén 10. jubileumi alkalommal hirdeti meg az OFA Nonprofit Kft. „Az Év Felelős Foglalkoztatója” pályázatát. A stabilan 4,7 millió fős hazai foglalkoztatási adatok is azt mutatják, hogy a vállalkozások érdekét is szolgálja, ha munkavállalóikat megbecsülik, legfontosabb értékükként kezelik. A nagysikerű pályázat elősegíti a felelős foglalkoztatói szemléletmód hazai fejlődését, valamint támogatja a munkahelyek megőrzését is.
2025. 05. 08. 03:00
Megosztás:

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján a szerdán végződött kétnapos monetáris politikai ülésén.
2025. 05. 08. 02:30
Megosztás:

Mekkora összegig van a pénzünk biztonságban egy magyar banknál?

A magyarországi bankbetétek biztonságát az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) garantálja, amely az ügyfelek védelmét szolgálja abban az esetben, ha egy hitelintézet fizetésképtelenné válik.
2025. 05. 08. 02:00
Megosztás:

Októbertől növeli a Brassó-Budapest járat gyakoriságát a Wizz Air légitársaság

A Wizz Air légitársaság október végétől gyakrabban repül Brassó és Budapest között - közölte szerdán a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtér.
2025. 05. 08. 01:30
Megosztás:

Jön az állami nyugdíjas utalvány! Élelmiszerre költhető el

Orbán Viktor Ráckevén jelentette be: még ma döntés születik a nyugdíjasokat érintő áfavisszatérítés rendszeréről – közölte a miniszterelnök egy lakossági fórumon.
2025. 05. 08. 01:00
Megosztás:

Csúcson a lakossági hitelezés és a befektetési kedv az Ersténél

Kitart a lendület a tavaly újra beinduló lakossági hitelezésben az Ersténél. Az idei első negyedévben lakáshitelből az előző év azonos időszakához képest a másfélszeresére nőtt az újonnan kihelyezett hitelek állománya, míg a személyi kölcsönöknél 31 százalékos a növekedés. A hitelállomány mellett a megtakarítások is gyorsan nőnek. A magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – 15 százalékkal nőtt március végére.
2025. 05. 08. 00:30
Megosztás:

A REVOLUT-nál lévő pénzeket nem védi az OBA betétbiztosítása!

A Revolut Banknál elhelyezett magyar lakossági betétek nem tartoznak a hazai Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) védelme alá.
2025. 05. 08. 00:01
Megosztás:

Részt vesz a brit külügyminiszter az EU-külügyminiszterek informális találkozóján

David Lammy brit külügyminiszter is részt vesz az Európai Unió külügyminisztereinek varsói informális találkozóján, annak a törekvésnek a jegyében, hogy Nagy-Britannia új széleskörű biztonsági kapcsolatrendszert alakítson ki az EU-val - közölte szerdán a londoni külügyi tárca.
2025. 05. 07. 23:30
Megosztás:

Az euróövezetben lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése

Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése márciusban éves szinten, februárhoz mérve pedig csökkent.
2025. 05. 07. 23:00
Megosztás:

Az Opella mostantól független vállalatként működik, hogy új korszakot nyisson az egészségügyi öngondoskodásban.

Hivatalossá vált: az Opella önálló vállalatként folytatja tevékenységét. A Sanofi bejelentette, hogy lezárult az Opella 50%-os, befolyásoló részesedésének értékesítése a CD&R részére. A Sanofi továbbra is jelentős, 48,2%-os tulajdonrészt tart meg a vállalatban, míg a Bpifrance 1,8%-os tulajdonos lesz.
2025. 05. 07. 22:30
Megosztás:

Interaktív Művészetek Völgye, kapcsolódj be, hogy kikapcsolódj

A fesztivál alatt a művészeten túli programok is várnak mindenkit, az Éltető Völgy július 18. és 27. között a környék értékeit mutatja be, a Művészetek Zöldje interaktív workshopokon keresztül segít minket a fenntarthatóbb élet irányába lépéseket tenni, a növényismerettől a komposztálás megismeréséig. A Segítő Udvarban civil szervezetekkel kerülhetünk közelebb az akadályozottsággal élők világához.
2025. 05. 07. 22:00
Megosztás:

Nyári előszezoni menetrendre vált a MÁV-csoport

Nyári előszezoni menetrendre vált május 12-én a MÁV-csoport, egyebek között több vonatot közlekedtetnek a kirándulóknak - közölte a vállalatcsoport szerdán az MTI-vel.
2025. 05. 07. 21:30
Megosztás:

Ausztriában csökkentek a nagykereskedelmi árak

Ausztriában a nagykereskedelmi árak havi és éves összevetésben egyaránt csökkentek áprilisban az osztrák statisztikai hivatal, a Bundesanstalt Statistik Österreich szerdán közzétett kimutatása szerint.
2025. 05. 07. 21:00
Megosztás:

Átlépte az ötmilliós vendégszámot, és továbbra is dübörög a magyar turizmus

Idén még a tavalyi turisztikai rekordévhez képest is tizenegy nappal korábban, május 6-án fogadhatta Magyarország az ötmilliomodik vendégét. Soha nem pihent ennyi magyar az ország határain belül, és soha nem érkezett ennyi külföldi turista hozzánk az év ilyen korai szakaszában.
2025. 05. 07. 20:30
Megosztás:

Automatizált falazás: megoldás lehet a szakemberhiányra

Magyarországra is megérkezett a WLTR elnevezésű falazórobot, az építőanyaggyártó Wienerberger és a cseh GreenBuild startup közös fejlesztése, amely teljes kőművescsapatok munkáját láthatja el, így megoldást kínál az építőipart érintő munkaerőhiányra - közölte a Wienerberger Magyarország szerdán az MTI-vel.
2025. 05. 07. 19:30
Megosztás:

OrbiMount: Minden támogatás a helyes döntésekhez

A modern pénzügyi piac megköveteli a résztvevőktől, hogy folyamatosan figyeljenek a részletekre, gyorsan elemezzék a beérkező információkat, és magabiztosan hozzanak döntéseket. Különösen fontossá válik egy megbízható partner jelenléte, aki kényelmes környezetet teremt az elemzéshez, tervezéshez és a stratégia kidolgozásához.
2025. 05. 07. 19:19
Megosztás: