Július elsejétől már országbérlettel is lehet utazni az InterCityken

Megszűnnek az IC-pótjegyek, a vasúti távolsági közlekedésben a helyükbe új, egységes árazású helyjegyek lépnek, amelyek megváltásával immár az országbérletek is felhasználhatók lesznek az IC- vagy más helyjegyköteles vonatok másodosztályán történő utazáshoz - tudatta a MÁV-Start az MTI-vel pénteken.

Július elsejétől már országbérlettel is lehet utazni az InterCityken

Az IC-helyjegy elővételben egységesen 650 forint, az utazás napján megváltva pedig 990 forint lesz a közlemény szerint. Július elsejét követően a nem IC-minőségű kocsikból álló, de helyjegyköteles vonatokon, illetve vonatrészeken egységesen 300 forintra módosul a helyjegy ára. Ettől az időponttól lesz lehetőség arra, hogy országbérlettel is utazhassunk az ilyen vonatokon, illetve kocsikban. Fontos, hogy a vármegyebérlet továbbra sem lesz érvényes a helyjegyköteles vonatokon, illetve szakaszokon, az első és prémium (1+) osztályon pedig a két új díjtermék egyike - tehát sem a vármegye-, sem az országbérlet - nem lesz felhasználható az utazáshoz. Ugyanakkor július elsejétől prémium (1+) osztályra szóló helyjegyek ára is változik, egységesen 1990 Ft-ot kell fizetni - közölték.

Szintén módosul a kilométeralapú menetjegyek díjszabása. Július 1-jétől 10 kilométer távolságig 400 forint, 10,1-15 kilométer között 450 forint, 15,1-20 kilométer között 500 forint, 20,1-25 kilométer között 550 forint, 25,1-30 kilométer között 600 forint lesz a teljes árú, egy útra szóló menetjegyek ára a helyközi közlekedésben a MÁV-Start, a Volánbusz, a MÁV-HÉV és a GYSEV járatain egyaránt. A kedvezményt tartalmazó menetjegyek ára a fentiekkel arányosan módosul, míg a bérletek és a 30 kilométernél nagyobb távolságra szóló menetjegyek jelenlegi ára továbbra is megmarad.

Változik azonban az automatákból és a digitális felületeken (interneten az ELVIRÁ-ból vagy a MÁV applikációból) vásárolt MÁV-Start és GYSEV menetjegyekre járó kedvezmények mértéke: az automaták esetében a kedvezmény megszűnik, a digitális felületeken keresztül váltott jegyek esetében pedig a mértéke 5 százalék lesz ezentúl. Fontos újdonság, hogy július 1-jétől a vármegye- és országbérleteket Zalaegerszegen már a helyi közösségi közlekedésben, a Volánbusz által üzemeltetett városi buszjáratokon is elfogadják. Ezzel a zalai megyeszékhely lesz az első település az országban, ahol megvalósul a teljes tarifaközösség.

Szükségesek a közlekedési beruházások

Közlekedési beruházások nélkül nincs gazdasági erő, nincs erős és befolyásos Magyarország - mondta csütörtökön Budapesten, a közlekedési elismerések ünnepélyes átadásán Lázár János.
2023. 09. 21. 17:00
Megosztás:

Tisztábban láthatnak a fogyasztók – az optikai webáruház javította megtévesztő reklámjait

Hasznosult a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárása, az eOptika szemüveg- és kontaktlencse webáruház üzemeltetője módosította a jogsértő hirdetéseit. Az GVH vizsgálata megállapította, hogy a vállalkozás az árfeltüntetés terén és bizonyos termékek elérhetőségével kapcsolatban megtévesztette a fogyasztókat. Tekintettel az együttműködésre és a jogsértések gyors megszüntetésére a versenyhatóság figyelmeztette a céget.
2023. 09. 21. 16:30
Megosztás:

Van egy kis gond - zuhannak a tőzsdék

A tegnapi Fed döntés a vártnak megfelelő volt. S valljuk, meg hogy a „héja” beszédre is számítottunk.
2023. 09. 21. 16:00
Megosztás:

Újra vár mindenkit a Szent Gellért Fesztivál Szegeden

A Szeged-Csanádi Egyházmegye első püspöke, Szent Gellért ünnepéhez kapcsolódva komolyzenei fesztivált rendeznek szombattól Szegeden - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2023. 09. 21. 15:30
Megosztás:

Az előző évinél jobb lehet az unió szemeskukorica-termése

Európai uniós szinten az elmúlt 5 év átlaghoz képest 3 százalékkal csökkent ugyan a szemes kukorica idei várható termésátlaga elsősorban Románia, Bulgária és Görögország időjárási körülményei miatt, de a 7,26 tonnás hektáronkénti átlagtermés így is 23 százalékkal meghaladja a tavalyit - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szeptemberi nemzetközi agrometeorológiai elemzéséből.
2023. 09. 21. 15:00
Megosztás:

Százhatvannégymilliárd forintos gazdaságélénkítés a Baross Gábor tőkeprogramon keresztül

Szeptember közepére mintegy százhatvannégymilliárd forintot juttatott a magyar gazdaságba a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) irányítása alá tartozó Nemzeti Tőkeholding (NTH) a Baross Gábor tőkeprogram ingatlan- és értékpapíralapok alprogramjain keresztül - jelentette be csütörtöki közleményében az NTH.
2023. 09. 21. 14:30
Megosztás:

Érkeznek az adószámla-értesítők

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) október végéig megküldi az adószámla-értesítőket magánszemély és egyéni vállalkozó ügyfeleinek, az adószámla-egyenlegéről csak az kap értesítést, akinek ötezer forintnál több tartozása, vagy ezer forintnál több túlfizetése van, illetve 2022-re késedelmi pótléka keletkezett - közölte az adóhatóság csütörtökön az MTI-vel.
2023. 09. 21. 14:00
Megosztás:

Mire számíthatunk, ha a gyártás-termelés területén szeretnénk dolgozni?

A dolgozók iránti kereslet a tavalyi évben már meghaladta a járvány előtti szintet: a munkaerőhiány az egyes ágazatokban háromszor akkora, mint volt 10 évvel ezelőtt. Ez leginkább annak köszönhető, hogy a magasan képzett munkaerő terén nincs elegendő, a cégek számára rendelkezésre álló szakember.
2023. 09. 21. 13:30
Megosztás:

164 milliárd forintos gazdaságélénkítés a Baross Gábor Tőkeprogramon keresztül

Szeptember közepére mintegy 164 milliárd forintot juttatott a magyar gazdaságba a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) irányítása alá tartozó Nemzeti Tőkeholding (NTH) a Baross Gábor Tőkeprogram ingatlan- és értékpapíralapok alprogramjain keresztül. Ezzel 10 alapkezelő összesen 13 hazai alapja kezdheti meg gazdaságélénkítő tevékenységét a beruházási aktivitás növelésén, a zöldfejlesztések serkentésén, valamint a tőzsdei befektetések forgalomösztönzésén keresztül. A 164 milliárd forintnyi forrás hozzájárul a gazdasági növekedés helyreállításához, a versenyképesség növeléséhez, így a munkahelyek és a családok megvédéséhez.
2023. 09. 21. 13:00
Megosztás:

A vártnál hosszabb ideig tarthat a Fed szigora

Az amerikai jegybank 5,25-5,5%-on változatlanul hagyta a kamatokat, ami nem okozott meglepetést, a piaci szereplők túlnyomó többsége erre a döntésre számított.
2023. 09. 21. 12:30
Megosztás:

Lejjebb esett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 30,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 60,5 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2023. 09. 21. 12:00
Megosztás:

A mai napon ünnepeljük a magyar dráma napját

Ma van a magyar dráma napja: magyar szerzők műveivel, rendhagyó programokkal ünnepelnek a színházak országszerte és a határon túl is. Egyes teátrumok jegyvásárlási akciókkal is várják a közönséget.
2023. 09. 21. 11:30
Megosztás:

10 százalék alatt a külföldre vágyó fogorvostanhallgatók aránya

Lexikális tudás helyett gyakorlati tapasztalat: rohamléptekkel alakítja át a digitalizáció a fogászati ellátást. Milyen lehetőségeket rejt a szakma 10 éves távlatban és hogy áll most a legmodernebb technológiák adaptációja a gyakorlatban a fogorvosok új generációja szerint?
2023. 09. 21. 11:00
Megosztás:

5 azonnali pénzkeresési lehetőség, amit nem hagyhat ki

2023-ban több mint lehetséges pénzt keresni, számos lehetőség áll rendelkezésére, hogy azonnal, vagy rövid időn belül pénzhez jusson. A szabadidő alatt megkeresett pénz jelensége ma már a lakosság jelentős részének a jövő világáról alkotott elképzelésének része, ami főleg az internetnek köszönhető. A lehetőségek tárháza végtelen, amelyből ismertetünk párat!
2023. 09. 21. 10:30
Megosztás:

Óriási kamatemelés jöhet Törökországban, pedug már így is 25%-on áll az alapkamat

A várakozások szerint óriási, 500 bázispontos kamatemelés jöhet Törökországban a mai kamatdöntés alkalmával, így az eddigi 25%-ról 30%-ra emelkedhet az alapkamat.
2023. 09. 21. 10:15
Megosztás:

Veszteséges kezdés az európai tőzsdéken

Az előző napi pozitív zárás után indexveszteséggel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.
2023. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Bővül a gyapjú termékeket és matracokat gyártó Havitu Bt.

A technológiai fejlesztést elősegítő eszközök beszerzésével bővíti kapacitását érsekcsanádi telephelyén európai uniós támogatással a különféle gyapjú termékeket és matracokat gyártó Havitu Bt. - közölte a cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
2023. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Online Casino Magyarország - Az 5 legjobb kaszinó értékelései

Összegyűjtöttük az 5 legjobb online kaszinót Magyarországon, amelyek előnyös bónuszokat, biztonságos fizetéseket és minőségi játékokat kínálnak.
2023. 09. 21. 09:06
Megosztás:

Tokod lakossága gazdagabb lesz egy bölcsődével

Tokodon megkezdődött egy, új 28 férőhelyes bölcsőde építése, 420 millió forintos beruházással, európai uniós támogatás felhasználásával - közölte a település önkormányzata az MTI-vel.
2023. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Csökkenéssel indulhat a kereskedés

Csökkenéssel indulhat a csütörtöki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemző szerint. A BUX 320,40 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel 57 379,38 ponton zárt szerdán, a részvénypiac forgalma 13,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
2023. 09. 21. 08:30
Megosztás: