Háromezer nyertes jutott már a pénzéhez a vállalati e-autó programban
2025. 05. 06. 17:00
Meghaladta a háromezret a kifizetéssel rendelkező projektek száma a céges flották zöldítését ösztönző pályázaton. Mostanáig közel 5200 gazdasági társasággal kötöttek támogatási szerződéseket több mint 23 milliárd forint értékben. Közel 60 százalékuk, 3035 vállalkozás mostanra hozzá is jutott együttesen 13,2 milliárd forint állami hozzájáruláshoz - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán hétfőn az Energiaügyi Minisztérium (EM).

A vállalati e-autó program járművenként 2,8-4 millió forint támogatást biztosít tisztán elektromos személygépkocsi, teherautó vagy kisbusz beszerzéséhez. A cégek foglalkoztatotti létszámuk függvényében akár 64 millió forintot igényelhetnek járműparkjuk környezetbarát korszerűsítéséhez - emlékeztetett a minisztérium.
A beérkezett kérelmek összege már meghaladta a teljes, 30 milliárd forintos keretet. A fel nem használt források miatt azonban legkésőbb 2025. december 1-jéig még várják az újabb jelentkezőket.
A zöldautók nemcsak tiszták és csendesek, hanem üzemeltetésük, karbantartásuk is olcsóbb, mint a hagyományos hajtásúaké. A futó programban kifizetett támogatások több mint 3400 gépkocsi megvásárlását segítik. A legkeresettebb márka a BYD (842 autóval), de népszerűek a Tesla (634) és a Volvo (319) típusai is - sorolta az EM.
Rámutattak: a tisztán elektromos hazai flotta 2020 eleje óta a tízszeresére bővült Magyarországon. Az idei első negyedéves gyarapodás közel 7 ezer darabbal minden idők legkedvezőbb adata volt.
Árréskorlátozást vezetne be a kormány ezekre a termékekre
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az előterjesztést, amely árréskorlátozást vezetne be a háztartási cikkeket árusító boltokban május közepétől szeptember elejéig - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter kedden a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports
Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports - írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
Közel 8 hónappal alábecsülik a magyarok az álláskeresés valódi hosszát
Az aktuális munkahely fennmaradására vonatkozó becslésekben érezhető leginkább a magyarok munkaerőpiaci helyzetével és körülményeivel kapcsolatos általános optimizmus, ugyanakkor úgy tűnik, hogy a munkavállalók jócskán alábecsülik egy esetleges munkanélküliség esetén az újbóli sikeres elhelyezkedésre ráfordított idő és fáradság mértékét, derül ki a magyarországi BNP Paribas Cardif és a Medián legfrissebb közös kutatásából.
Az áremelkedésre várva indult el a befektetések új hulláma az ingatlanpiacon
Már tavaly beindult az a folyamat, amelynek során ismét nagyobb számban jelentek meg a befektetők az ingatlanpiacon. A mozgást elsősorban a várható áremelkedések indították el, és a befektetők keresték az állampapírpiaci befektetésekből kiáramló pénznek helyét.
Az export magyar bajnoka idén is duplázásra játszik
A magyar alapítású Pepita Group az elmúlt öt év legnagyobb növekedését érte el az exportorientált e-kereskedelmi cégek között Kelet-Közép-Európában: ötéves távlatban 37-szeres bővülést produkált. 2025 első negyedéves nemzetközi eredményei alapján továbbra is tart a lendület: az év végéig megduplázhatja export forgalmát a magyar bajnok. Horvátországi terjeszkedésével belépett a nyolcadik európai piacára, ezzel a hazánkban elérhető piacterek közül a legszélesebb régiós lefedettséggel rendelkezik.
Veszélyes zónába ért a Dogecoin árfolyam – 0,2 dollár alatt tömeges likvidálás jöhet
A mémcoinok koronázatlan királya, a Dogecoin ismét a figyelem középpontjába került – ezúttal nem egy Elon Musk-tweet, hanem egy súlyos technikai szint miatt. A 0,2 dolláros árszint alatt közel 1,65 milliárd dollárnyi nyitott pozíció kerülhet veszélybe. A Nasdaq ETF-beadványa ugyan új reményt jelenthet a piacon, de a volatilitás most minden eddiginél fenyegetőbb.
A testsúly csökkentő szerek piacára lépne be a Richter
A Richter és az Adalvo stratégiai társfejlesztési és licencmegállapodást kötött. Az Adalvo egy vezető B2B gyógyszeripari vállalat, a megállapodás a Semaglutide injekció, a krónikus testsúly csökkentésére használt GLP-1 receptor agonista fejlesztésre vonatkozik.
SEO Vibes Summit 2025 - Minden egyben SEO konferencia
Tudás, kapcsolatépítés, és kikapcsolódás - ők lesznek a főszereplői a Zakopanéban megrendezésre kerülő eseményünknek. Európa egyik legjelentősebb SEO-konferenciája lesz, ahova a világ minden tájáról érkeznek majd a szakemberek. Május 27. és 31. között a résztvevők egy intenzív, előadásokkal, workshopokkal, mesterkurzusokkal és számos látnivalóval teli programot élhetnek át, egy lenyűgöző hegyi környezetben. Mire lehet még számítani a SEO Vibes Summit '25 rendezvényén?
Trump stabilcoin-üzletei vihart kavarnak Washingtonban – Demokraták blokkolják a kriptotörvény útját
A stabilcoin szabályozás sorsa újabb politikai csatatérré vált az Egyesült Államokban. Míg Trump és a Republikánusok sürgetik a törvényhozást, a Demokraták épp most húzták be a kéziféket – mégpedig nem is akármi miatt. Az elnök családjának közvetlen kriptovaluta-érdekeltségei és egy 2 milliárd dolláros emirátusi befektetés vádak és etikai kérdések kereszttüzébe kerültek.
Már csak két hét van az szja-bevallás beadására
Már csak két hét van az szja-bevallás beadására: május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a dokumentumot. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által összeállított dokumentum a legtöbb esetben minden szükséges adatot tartalmaz, de ezzel együtt nem érdemes az utolsó pillanatokra hagyni a tervezet átnézését - hívta fel a figyelmet a hivatal kedden.
Állatokról szóló választható tantárgy bevezetését tervezik Romániában
Romániában a 2026-27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be az átalános iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.