Az áremelkedésre várva indult el a befektetések új hulláma az ingatlanpiacon

Már tavaly beindult az a folyamat, amelynek során ismét nagyobb számban jelentek meg a befektetők az ingatlanpiacon. A mozgást elsősorban a várható áremelkedések indították el, és a befektetők keresték az állampapírpiaci befektetésekből kiáramló pénznek helyét.

Az áremelkedésre várva indult el a befektetések új hulláma az ingatlanpiacon

Az általános várakozások már régóta arról szóltak, hogy majd az idei évben jelentős befektetői tőke áramlik az ingatlanpiacra, elsősorban az állampapírokból. Azonban a befektetők számának növekedése már tavaly megkezdődött pont ezen várakozások hatására.

Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetőjének magyarázata szerint a növekvő forgalommal és az áremelkedéssel kapcsolatos várakozások igen erősek voltak tavaly - és ezzel együtt az év második felében nagyobb számban megjelentek a befektetők is -, így már 2024 negyedik negyedévében megkezdődött a drágulás az ingatlanpiacon.

Balla Frigyes, a Balla Ingatlan IV. és XV. kerületi irodájának szakmai vezetője rámutatott, hogy a tavalyi év utolsó hónapjaiban sokan azért kezdtek ingatlanvásárlásba, mert tartottak az elkövetkező hónapok áremelkedésétől, és még ezt megelőzően akartak üzletet kötni, annak érdekében, hogy így 10-15 százalékot is nyerjenek.

Ők elsősorban az ingatlanpiacra visszatérő befektetők köréből kerültek ki, akik a korábbi állampapíros kitérő után ismét nagyobb potenciált láttak a hosszú távú ingatlanbefektetésben, hiszen itt a hozamon túl értéknövekménnyel is számolhatnak, amit a kötvények nem biztosítanak - jegyezte meg.

Ugyanezt tapasztalta Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője, aki szerint a nyugdíjpénztári megtakarítások ingatlanpiacra csatornázásával kapcsolatos bejelentés lehetett a fordulópont, illetve annak jelentős sajtóvisszhangja eredményezett olyan várakozásokat, hogy megjelentek a piacon azok a vevők - sokszor vidéki befektetők, akik bérbeadásban gondolkodnak -, akik úgymond “még az áremelkedés előtt” szerettek volna ingatlant vásárolni - foglalta össze a helyzetet a szakértő.

Ezt megerősítette Nagy Csaba, a Balla Ingatlan dél-budai régiós vezetője is, aki szerint az elmúlt hónapokban a befektetők jelenléte egyre markánsabban érezhető volt, a szakértő szavai szerint “ismét nyüzsögtek a piacon”. Az persze más kérdés, hogy ezzel mennyire jártak jól az eladók, mert a készpénzes vevőt ugyan szeretni szokták az ingatlantulajdonosok, de arra azért felhívta a figyelmet, hogy ők jellemzően olcsóbban vásárolnak, komolyabban alkudoznak, mint a hiteles vevők, miközben az előny legfeljebb annyi, hogy a készpénzes vevőnél pár héttel előbb kapja meg az eladó az egyébként kisebb összegű vételárat - tette hozzá Nagy Csaba.

Más volt a helyzet ugyanakkor a belső kerületekben, főleg a VI. kerületben, melyet érzékenyen érintett az airbnb-szabályozás változása. Garaba Gergely, a Balla Ingatlan VI., VII., VIII. és IX. kerületi irodájának szakmai vezetője szerint a belső kerületekben, ezen belül pedig elsősorban a VI. kerületben eltűntek a befektetők, és itt kizárólag lakhatási célra kerestek ingatlanokat a vevők. Persze a befektetőknek a többi belső kerületben sem igazán nőtt a száma, valamint az is jellemző volt, hogy aki mégis befektetési céllal keresett lakást, az a kisebb, olcsóbb ingatlanokat nézegette - tette hozzá a szakértő.

A Velencei-tó ingatlanpiacán viszont azt érzékelte dr. Kovács Csaba, a Balla Ingatlan agárdi irodájának szakmai vezetője, hogy sokan próbálták befektetési céllal elhelyezni pénzüket ingatlanban, és az ingatlanpiac széles skálája iránt érdeklődtek: sokan keresték a telkeket, kisebb lakásokat, de a házakat is. Azt is megjegyezte, hogy a befektetők elég pontosan tudják, hogy mi mennyit ér, kalkulálnak azzal, hogy milyen összegért tudják kiadni az ingatlant, ismerik az adózási szabályokat, és készpénzért vásárolnak.

Krausz Gábor, a Balla Ingatlan siófoki irodájának szakértője pedig úgy vélekedett, hogy a befektetők várhatóan egyre nagyobb számban jelennek meg a piacon a Balatonnál is, hiszen a Balaton népszerűsége miatt egyre többen gondolkodnak kisebb-nagyobb fejlesztésekben, beruházásokban, keresik a beépíthető telkeket, hogy azokon modern szálláslehetőségeket alakítsanak ki.

Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports

Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports - írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
2025. 05. 06. 19:00
Megosztás:

Zuhantak a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

Meredek csökkenéssel visszaesést jelző szintekre zuhantak áprilisban a brit gazdaság aktivitási mérőszámai, nem kis részben az amerikai vámintézkedések miatt eluralkodó üzleti borúlátás miatt.
2025. 05. 06. 18:30
Megosztás:

Közel 8 hónappal alábecsülik a magyarok az álláskeresés valódi hosszát

Az aktuális munkahely fennmaradására vonatkozó becslésekben érezhető leginkább a magyarok munkaerőpiaci helyzetével és körülményeivel kapcsolatos általános optimizmus, ugyanakkor úgy tűnik, hogy a munkavállalók jócskán alábecsülik egy esetleges munkanélküliség esetén az újbóli sikeres elhelyezkedésre ráfordított idő és fáradság mértékét, derül ki a magyarországi BNP Paribas Cardif és a Medián legfrissebb közös kutatásából.
2025. 05. 06. 18:00
Megosztás:

Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek. A javaslatot Kövér László, az Országgyűlés elnöke vette át.
2025. 05. 06. 17:30
Megosztás:

Háromezer nyertes jutott már a pénzéhez a vállalati e-autó programban

Meghaladta a háromezret a kifizetéssel rendelkező projektek száma a céges flották zöldítését ösztönző pályázaton. Mostanáig közel 5200 gazdasági társasággal kötöttek támogatási szerződéseket több mint 23 milliárd forint értékben. Közel 60 százalékuk, 3035 vállalkozás mostanra hozzá is jutott együttesen 13,2 milliárd forint állami hozzájáruláshoz - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán hétfőn az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2025. 05. 06. 17:00
Megosztás:

Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően

Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az indokolatlan, túlzó áremelésekkel és az áremelőkkel szemben továbbra is határozottan fellépünk - fogalmazott kedden közzétett videóüzenetében Zsigó Róbert.
2025. 05. 06. 16:30
Megosztás:

Mit jelent a BTC gyors fellendülése a válság közepette a pénzügyek jövőjére nézve Magyarországon?

2025 áprilisának elején Trump elnök bejelentette, hogy az egész világra, Kínára pedig különösen magas (145%-os) vámokat vet ki.
2025. 05. 06. 15:30
Megosztás:

A Richter megint lépett egyet: fogyókúrás injekció

Ma jelentette be a Richter, hogy együttműködési megállapodást írt alá az Adalvo nevű céggel a szemaglutid injekció közös fejlesztésére - olvashatjuk az ERSTE mai elemzői anyagában.
2025. 05. 06. 15:00
Megosztás:

Ügyfélkedvezményeket öl ki a rendszerből a bankszámladíj-moratórium

Májustól szinte mindegyik banknál olcsóbban bankolhatunk, ám Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint ennek ára lehet: van olyan bank, amely korábbi lakáshitel díj- és kamatkedvezményeit nyírbálta meg az elmúlt napokban.
2025. 05. 06. 14:30
Megosztás:

Az export magyar bajnoka idén is duplázásra játszik

A magyar alapítású Pepita Group az elmúlt öt év legnagyobb növekedését érte el az exportorientált e-kereskedelmi cégek között Kelet-Közép-Európában: ötéves távlatban 37-szeres bővülést produkált. 2025 első negyedéves nemzetközi eredményei alapján továbbra is tart a lendület: az év végéig megduplázhatja export forgalmát a magyar bajnok. Horvátországi terjeszkedésével belépett a nyolcadik európai piacára, ezzel a hazánkban elérhető piacterek közül a legszélesebb régiós lefedettséggel rendelkezik.
2025. 05. 06. 13:30
Megosztás:

Veszélyes zónába ért a Dogecoin árfolyam – 0,2 dollár alatt tömeges likvidálás jöhet

A mémcoinok koronázatlan királya, a Dogecoin ismét a figyelem középpontjába került – ezúttal nem egy Elon Musk-tweet, hanem egy súlyos technikai szint miatt. A 0,2 dolláros árszint alatt közel 1,65 milliárd dollárnyi nyitott pozíció kerülhet veszélybe. A Nasdaq ETF-beadványa ugyan új reményt jelenthet a piacon, de a volatilitás most minden eddiginél fenyegetőbb.
2025. 05. 06. 13:00
Megosztás:

A testsúly csökkentő szerek piacára lépne be a Richter

A Richter és az Adalvo stratégiai társfejlesztési és licencmegállapodást kötött. Az Adalvo egy vezető B2B gyógyszeripari vállalat, a megállapodás a Semaglutide injekció, a krónikus testsúly csökkentésére használt GLP-1 receptor agonista fejlesztésre vonatkozik.
2025. 05. 06. 12:30
Megosztás:

A hazai üzemanyagárak jelentősen kedvezőbbek a szomszédos országok átlagánál

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján Magyarországon az üzemanyagárak áprilisban is érdemben kedvezőbbek maradtak a szomszédos országok átlagánál.
2025. 05. 06. 12:00
Megosztás:

SEO Vibes Summit 2025 - Minden egyben SEO konferencia

Tudás, kapcsolatépítés, és kikapcsolódás - ők lesznek a főszereplői a Zakopanéban megrendezésre kerülő eseményünknek. Európa egyik legjelentősebb SEO-konferenciája lesz, ahova a világ minden tájáról érkeznek majd a szakemberek. Május 27. és 31. között a résztvevők egy intenzív, előadásokkal, workshopokkal, mesterkurzusokkal és számos látnivalóval teli programot élhetnek át, egy lenyűgöző hegyi környezetben. Mire lehet még számítani a SEO Vibes Summit '25 rendezvényén?
2025. 05. 06. 11:30
Megosztás:

Trump stabilcoin-üzletei vihart kavarnak Washingtonban – Demokraták blokkolják a kriptotörvény útját

A stabilcoin szabályozás sorsa újabb politikai csatatérré vált az Egyesült Államokban. Míg Trump és a Republikánusok sürgetik a törvényhozást, a Demokraták épp most húzták be a kéziféket – mégpedig nem is akármi miatt. Az elnök családjának közvetlen kriptovaluta-érdekeltségei és egy 2 milliárd dolláros emirátusi befektetés vádak és etikai kérdések kereszttüzébe kerültek.
2025. 05. 06. 11:00
Megosztás:

Már csak két hét van az szja-bevallás beadására

Már csak két hét van az szja-bevallás beadására: május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a dokumentumot. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által összeállított dokumentum a legtöbb esetben minden szükséges adatot tartalmaz, de ezzel együtt nem érdemes az utolsó pillanatokra hagyni a tervezet átnézését - hívta fel a figyelmet a hivatal kedden.
2025. 05. 06. 10:30
Megosztás:

Állatokról szóló választható tantárgy bevezetését tervezik Romániában

Romániában a 2026-27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be az átalános iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
2025. 05. 06. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek az amerikai kötvényhozamok, erősödött a forint az euróval szemben

Az amerikai szolgáltatószektorra vonatkozó ISM-index (51,6) váratlan emelkedésének hírére kissé feljebb kúsztak az amerikai kötvényhozamok: a tízéves dollár hozam elérte a 4,35%-ot. Európában nem volt egyértelmű irány, a tízéves német hozam 2,5% felett zárt. A dollár viszont kissé gyengült az euróval szemben: 1,13 fölé került a jegyzés.
2025. 05. 06. 09:30
Megosztás:

A filmipari vámok bejelentésére estek az amerikai piacok

A fő amerikai tőzsdeindexek estek a hét első napján, mivel a befektetők Donald Trump amerikai elnök legújabb vámbejelentését értékelték a hét közepén esedékes Fed-kamatdöntés előtt. Trump 100%-os vámot jelentett be az Egyesült Államokon kívül gyártott filmekre, részletek nélkül.
2025. 05. 06. 09:00
Megosztás:

Amerikai kereskedelmi tárgyalások hírére emelkedtek az európai tőzsdék

Az európai részvények emelkedéssel kezdték a hetet, a pán-európai STOXX 600 index 0,2%-kal növekedett, ezzel zsinórban tizedik nyereséges napját zárta. A német DAX index 1,3%-kal ugrott, megközelítve történelmi csúcsát, míg a legtöbb európai tőzsde szintén pluszban zárt – kivéve a francia CAC 40-et, amely 0,5%-kal csökkent.
2025. 05. 06. 08:30
Megosztás: