A KIA zsolnai gyára háromszáznegyvenezer autót gyárt az idén

A KIA zsolnai gyárában az idén háromszáznegyvenezer autó készül a tervek szerint, ezzel a szlovákiai gyártóhely megközelíti a 2019-es csúcsév háromszáznegyvennégyezer darabos termelését - tájékozta a KIA Slovakia az MTI-t.

A KIA zsolnai gyára háromszáznegyvenezer autót gyárt az idén

Tavaly háromszáztizenegyezer jármű készült a gyárban.

Zsolnán 2006-ban indult el a termelés, azóta a dél-koreai autógyártó 2,3 milliárd euró befektetést hajtott végre. A gyárban autóösszeszerelés és motorgyártás folyik, a mintegy négyszázhatvanezer motor több mint felét a helyszínen építik be, a többit más gyárak, így a Hyundai európai gyára számára szállítja.

A KIA Slovakia árbevétele 2022-ben 6,76 milliárd euró volt, huszonkét százalékkal több, mint egy évvel korábban. A cég adózott nyeresége ugyanebben az időszakban 175,5 millió euró volt, ami huszonegy százalékos csökkenés éves összehasonlításban.

Tavaly a Zsolnán készült modellek ötvenhét százaléka volt Sportage modell, a többi Ceed. A zsolnai gyár 2006. évi nyitása óta gyártja a dél-koreai autógyár harminc évvel ezelőtt útjára indított sikermodelljét, már az ötödik generációs Sportage készül itt.

A KIA Európa piacát látja el a Zsolnán készült járművekkel. A magyar piacra is érkeznek innen autók, a márka magyarországi importőre, a KIA Hungary tájékoztatása szerint az idén több mint ötezer jármű jön Zsolnáról, az itthon eladott autóik hetvennyolc százaléka. A Zsolnán gyártott két modell Magyarországon is népszerű: a KIA márkakereskedésekben eladott új autók harminckét százaléka Ceed, huszonkét százaléka Sportage volt az idén.

A KIA 2022-ben hétezer-kétszáz autót értékesített Magyarországon. Az idén a várhatóan megismétli ezt a teljesítményt, annak ellenére, hogy romlottak a gazdasági feltételek: az infláció, a devizaárfolyamok alakulása, a megemelkedett gyártási, logisztikai és finanszírozási költségek nehezítik az autóértékesítést - jelezték. Hozzátették: arra számítanak, hogy 2024. újabb nehéz év lesz az autókereskedelem számára Magyarországon.

Új KIA autók értékesítésével és szervizével több mint harminc telephelyen foglalkoznak Magyarországon.

Nincs 2 saját gyereked? Akkor nagy bajt csináltál!

Az elgondolkodtató kérdésre keressük a választ: Hogyan motiválhatnánk a szülőket, hogy legalább két gyermeket vállaljanak (ahogy a demográfusok javasolják, valójában 2,1-et)? Hogy miért? Mert nagy a baj!
2023. 12. 10. 01:00
Megosztás:

Már csak 1 napod van csatlakozni ilyen olcsón ehhez a kriptoprojekthez

Igaz, hogy a Chimpzee (CHMPZ) projektjéért már eddig is lelkesedtünk, hiszen az elmúlt pár hónap egyik legsikeresebb előértékesítését produkálja, de most újra felcsillant a szemünk, mert az ökoszisztéma natív tokenjét, a CHMPZ érmét hamarosan a tőzsdék is jegyezni fogják.
2023. 12. 10. 00:01
Megosztás:

Elkezdődött az év legforgalmasabb időszaka

Elindult a karácsonyi bevásárlási szezon, az élelmiszerláncok várakozásai szerint a tavalyinál erősebb lehet a decemberi forgalom - derül ki az MTI által készített körképből.
2023. 12. 09. 23:00
Megosztás:

Százmillió forintnyi adózatlan cigarettát foglaltak le

Százmillió forint értékű adózatlan cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kistelepülés egyik ingatlanjának melléképületében.
2023. 12. 09. 22:00
Megosztás:

Több üzlet is zárva lesz december 24-én

Az élelmiszer-üzletláncok közül a Penny és a Lidl valamennyi üzlete zárva lesz december 24-én, a Spar is zárva tartja a legtöbb saját üzletét a bevásárlóközpontok kivételével, hasonlóan a Rossmann drogérialánchoz, nem nyitnak ki a JYSK és a Diego lakberendezési üzletei sem. A megelőző napokban azonban a boltok jellemzően hosszabb nyitvatartással várják majd a vásárlókat - közölték az áruházak az MTI-vel.
2023. 12. 09. 21:00
Megosztás:

Több élelmiszer is olcsóbb lett karácsony előtt

Jelentős mértékben, az októberi 10,4 százalék után 2023 novemberében 7,1 százalékra mérséklődött Magyarországon az élelmiszerek drágulásának éves üteme, és egyelőre a jövő évi kilátások is kedvezően alakulnak – állapították meg az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának elemzői a Központi Statisztikai Hivatal által pénteken közzétett adatokat értékelve. „Ennek egyik meghatározó oka, hogy mind az élelmiszergyártók, mind a kereskedők rendkívül óvatosan bántak az átárazások lehetőségével” – tették hozzá.
2023. 12. 09. 20:00
Megosztás:

Vállalati kamatstop - a cégek pénzére is kiterjed a kamatstop

Véget ér a jó világ a vállalatok számára: rájuk is kiterjesztik a betéti kamatstopot, amit 2024. április 1-ig meghosszabbítanak. Így ezentúl a cégek nem tudják a jegybankban parkoltatni magas kamaton a hatalmasra duzzadt betétállományukat - írja bank360.hu.
2023. 12. 09. 19:30
Megosztás:

Egyoldalúság és módszertani hiányosságok a Freedom House legújabb, internetszabadságról szóló jelentésében

A korábbi évekhez hasonló egyoldalúsággal és módszertani hiányosságokkal találkozhatunk az internetszabadság magyarországi állapotát értékelő Freedom on the Net 2023. évi jelentésében – állapítja meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elemzése.
2023. 12. 09. 19:00
Megosztás:

A legjobb pálinkákat díjazták

Minden országnak megvan a maga szeszesitala, gyümölcspárlatot bárhol előállíthatnak, pálinkát azonban csak Magyarországon és magyar gyümölcsből lehet készíteni - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint a tárca élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára Budapesten.
2023. 12. 09. 18:00
Megosztás:

Újabb Sztárbox-epizód miatt indul eljárás az RTL ellen

Az RTL-en november 19-én sugárzott Sztárbox egyes erőszakos, félelemkeltő jelenetei miatt is eljárást indít a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A testület bírságot rótt ki a Petőfi Rádió médiaszolgáltatójára, egyúttal döntött a rádiós médiaszolgáltatási díjak mérsékléséről.
2023. 12. 09. 17:00
Megosztás:

Borúlátók az e-kereskedelmi cégek 41%-a: kisebb karácsonyi forgalomra számítanak, mint tavaly

A reálbérek idei átmeneti visszaesése, a vásárlók rendelkezésére álló szűkebb források a jelek szerint az év végi időszakban is éreztetik a hatásukat. A karácsonyi időszakban fókuszba kerülő termékeket forgalmazó webáruházak 41 százaléka a tavalyi szezonhoz képest alacsonyabb forgalmat vár – 22 százalékuk szerint a visszaesés meghaladja a 20 százalékot is. Növekedést az e-kereskedelmi cégek 32 százaléka vár, miközben 27 százalék a tavalyi szint ismétlődésére számít – derül ki az Olcsóbbat.hu ár-összehasonlító portál gyorsfelmérésében részt vevő közel száz hazai internetes áruház válaszaiból.
2023. 12. 09. 16:00
Megosztás:

A Carlsberg és a Liverpool FC 2034-ig meghosszabbította szponzori együttműködését

A Carlsberg sörmárka és a Liverpool labdarúgócsapat újabb 10 évvel meghosszabbította a már 30 évre visszanyúló, mára ikonikussá vált támogatói megállapodását. Az 1992-ben aláírt partnerség megújításával a Premier League történetének leghosszabb, 42 évet felölelő együttműködése jött létre.
2023. 12. 09. 15:00
Megosztás:

Nem változott a nemzetközi élelmiszerkosár ára novemberben

Stabil maradt a globális terményárakat összesítő mutató novemberben, mivel a gabonafélék alacsonyabb árát a növényi olajok drágulása ellensúlyozta – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) közleményében.
2023. 12. 09. 14:00
Megosztás:

Az EU további egy évvel meghosszabbította a Kongó elleni szankciókat

Az Európai Unió egy évvel, 2024. december 12-ig meghosszabbította a Kongói Demokratikus Köztársasággal szemben jelenleg érvényben lévő korlátozó intézkedések hatályát.
2023. 12. 09. 13:00
Megosztás:

A csepeli HÉV vasárnaptól a Szabadkikötő állomáson is megáll

A H7-es, csepeli HÉV vasárnaptól minden időszakban és mindkét irányban megáll a Szabadkikötőnél, ezzel gyakrabban lesz lehetőség HÉV-re szállni abban a megállóban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
2023. 12. 09. 12:00
Megosztás:

Szépen javult az amerikai fogyasztói hangulat decemberben

A vártnál jobban emelkedett a Michigan Egyetem amerikai fogyasztói hangulatindexe decemberben.
2023. 12. 09. 11:00
Megosztás:

Az online Árfigyelő is hozzájárult az élelmiszer-infláció újabb csökkenéséhez

Az online Árfigyelő is hozzájárult az élelmiszer-infláció újabb csökkenéséhez, amely az elmúlt hónapban éves alapon több mint 3 százalékponttal 7,1 százalékra mérséklődött - tájékoztatta pénteki közleményében a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az MTI-t.
2023. 12. 09. 10:00
Megosztás:

Új bankfiókot adott át az MBH Bank Székesfehérváron

Új bankfiókot adott át fiókmodernizációs programjának keretében az MBH Bank pénteken Székesfehérváron - tájékoztatta a pénzintézet az MTI-t közleményben.
2023. 12. 09. 09:00
Megosztás:

Az MVM csoport megvásárolja Magyarország egyik legnagyobb naperőművét

Jelentősen bővíti napelemes erőművi portfólióját az MVM csoport, a december 7-én lezárult tranzakció értelmében a megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. megvásárolja a CMC, a Genertec International csoport tagjának fejlesztésében épült és tulajdonában lévő kaposvári 100 MWe beépített kapacitású napelemes erőművet, amely Magyarország egyik legnagyobb fotovoltaikus erőműve - tájékoztatta a vállalat pénteken az MTI-t.
2023. 12. 09. 08:00
Megosztás:

A 3 legjobb kriptovaluta bányászati platform 2023-ban (otthoni pénzkereset)

A kriptovaluta bányászat forradalmasította azokat a módszereket, ahogyan az emberek pénzt kereshetnek, és a felhőbányászat élen jár ebben az innovációban. Ez a cikk bemutatja a három legjobb felhőbányászati platformot 2023-ra, valós lehetőséget kínálva a pénzszerzésre otthonról.
2023. 12. 09. 07:00
Megosztás: