A GDP-arányos hiány 6,3 százalékos volt az első fél évben

Előzetes adatok szerint 2296 milliárd forint, a GDP 6,3 százaléka volt a kormányzati szektor 2023. első féléves hiánya.

A GDP-arányos hiány 6,3 százalékos volt az első fél évben

A második negyedévi hiány 570 milliárd forintot tett ki, a GDP 3,1 százalékát - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A kormányzati szektor bevétele 15 366 milliárd, kiadása 17 662 milliárd forint volt az első fél évben. A bevételek 1605 milliárd forinttal, 11,7 százalékkal nőttek. A legnagyobb értékkel, 790 milliárd forinttal, 13,9 százalékkal a termelési adók bővültek, amelyen belül 172 milliárd forint (5,5 százalék) volt az áfabevétel növekedése, emellett jelentősen bővültek a különadó-bevételek. A jövedelemadó-bevételek 365 milliárd forinttal, 16,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A társadalombiztosítási hozzájárulások 462 milliárd forinttal, 14,6 százalékkal lettek magasabbak. Az egyéb bevételek 11 milliárd forinttal, 0,4 százalékkal csökkentek.

A kiadások 3232 milliárd forinttal, 22,4 százalékkal emelkedtek. A bővülés a kifizetett munkavállalói jövedelem esetében 33 milliárd forint (1,0 százalék) volt, amit a hathavi "fegyverpénz" bázisidőszakban megvalósult kifizetése is befolyásolt. A pénzbeni társadalmi juttatások 778 milliárd forinttal, 23,1 százalékkal lettek magasabbak, elsősorban a nyugellátásra kifizetett összegek növekedése miatt. A folyó termelőfelhasználás 370 milliárd forinttal, 15,1 százalékkal, a kamatkiadások pedig 832 milliárd forinttal, a 2,1-szeresükre nőttek. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 210 milliárd forinttal, 15,3 százalékkal csökkent. A kormányzati szektor egyéb kiadásai 1429 milliárd forinttal, 47,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, főként az energiaszolgáltató cégeknek nyújtott támogatások ugrásszerű növekedése következtében.

Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 1627 milliárd forinttal, GDP-arányosan 4,2 százalékponttal lett kedvezőtlenebb.

A második negyedévben a bevételek 1121 milliárd forinttal, 16,0 százalékkal nőttek. A kiadások 1429 milliárd forinttal, 19,6 százalékkal emelkedtek. Az egyenleg 308 milliárd forinttal, 1,5 százalékponttal lett kedvezőtlenebb az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Nincs 2 saját gyereked? Akkor nagy bajt csináltál!

Az elgondolkodtató kérdésre keressük a választ: Hogyan motiválhatnánk a szülőket, hogy legalább két gyermeket vállaljanak (ahogy a demográfusok javasolják, valójában 2,1-et)? Hogy miért? Mert nagy a baj!
2023. 12. 10. 01:00
Megosztás:

Már csak 1 napod van csatlakozni ilyen olcsón ehhez a kriptoprojekthez

Igaz, hogy a Chimpzee (CHMPZ) projektjéért már eddig is lelkesedtünk, hiszen az elmúlt pár hónap egyik legsikeresebb előértékesítését produkálja, de most újra felcsillant a szemünk, mert az ökoszisztéma natív tokenjét, a CHMPZ érmét hamarosan a tőzsdék is jegyezni fogják.
2023. 12. 10. 00:01
Megosztás:

Elkezdődött az év legforgalmasabb időszaka

Elindult a karácsonyi bevásárlási szezon, az élelmiszerláncok várakozásai szerint a tavalyinál erősebb lehet a decemberi forgalom - derül ki az MTI által készített körképből.
2023. 12. 09. 23:00
Megosztás:

Százmillió forintnyi adózatlan cigarettát foglaltak le

Százmillió forint értékű adózatlan cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kistelepülés egyik ingatlanjának melléképületében.
2023. 12. 09. 22:00
Megosztás:

Több üzlet is zárva lesz december 24-én

Az élelmiszer-üzletláncok közül a Penny és a Lidl valamennyi üzlete zárva lesz december 24-én, a Spar is zárva tartja a legtöbb saját üzletét a bevásárlóközpontok kivételével, hasonlóan a Rossmann drogérialánchoz, nem nyitnak ki a JYSK és a Diego lakberendezési üzletei sem. A megelőző napokban azonban a boltok jellemzően hosszabb nyitvatartással várják majd a vásárlókat - közölték az áruházak az MTI-vel.
2023. 12. 09. 21:00
Megosztás:

Több élelmiszer is olcsóbb lett karácsony előtt

Jelentős mértékben, az októberi 10,4 százalék után 2023 novemberében 7,1 százalékra mérséklődött Magyarországon az élelmiszerek drágulásának éves üteme, és egyelőre a jövő évi kilátások is kedvezően alakulnak – állapították meg az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának elemzői a Központi Statisztikai Hivatal által pénteken közzétett adatokat értékelve. „Ennek egyik meghatározó oka, hogy mind az élelmiszergyártók, mind a kereskedők rendkívül óvatosan bántak az átárazások lehetőségével” – tették hozzá.
2023. 12. 09. 20:00
Megosztás:

Vállalati kamatstop - a cégek pénzére is kiterjed a kamatstop

Véget ér a jó világ a vállalatok számára: rájuk is kiterjesztik a betéti kamatstopot, amit 2024. április 1-ig meghosszabbítanak. Így ezentúl a cégek nem tudják a jegybankban parkoltatni magas kamaton a hatalmasra duzzadt betétállományukat - írja bank360.hu.
2023. 12. 09. 19:30
Megosztás:

Egyoldalúság és módszertani hiányosságok a Freedom House legújabb, internetszabadságról szóló jelentésében

A korábbi évekhez hasonló egyoldalúsággal és módszertani hiányosságokkal találkozhatunk az internetszabadság magyarországi állapotát értékelő Freedom on the Net 2023. évi jelentésében – állapítja meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elemzése.
2023. 12. 09. 19:00
Megosztás:

A legjobb pálinkákat díjazták

Minden országnak megvan a maga szeszesitala, gyümölcspárlatot bárhol előállíthatnak, pálinkát azonban csak Magyarországon és magyar gyümölcsből lehet készíteni - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint a tárca élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára Budapesten.
2023. 12. 09. 18:00
Megosztás:

Újabb Sztárbox-epizód miatt indul eljárás az RTL ellen

Az RTL-en november 19-én sugárzott Sztárbox egyes erőszakos, félelemkeltő jelenetei miatt is eljárást indít a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A testület bírságot rótt ki a Petőfi Rádió médiaszolgáltatójára, egyúttal döntött a rádiós médiaszolgáltatási díjak mérsékléséről.
2023. 12. 09. 17:00
Megosztás:

Borúlátók az e-kereskedelmi cégek 41%-a: kisebb karácsonyi forgalomra számítanak, mint tavaly

A reálbérek idei átmeneti visszaesése, a vásárlók rendelkezésére álló szűkebb források a jelek szerint az év végi időszakban is éreztetik a hatásukat. A karácsonyi időszakban fókuszba kerülő termékeket forgalmazó webáruházak 41 százaléka a tavalyi szezonhoz képest alacsonyabb forgalmat vár – 22 százalékuk szerint a visszaesés meghaladja a 20 százalékot is. Növekedést az e-kereskedelmi cégek 32 százaléka vár, miközben 27 százalék a tavalyi szint ismétlődésére számít – derül ki az Olcsóbbat.hu ár-összehasonlító portál gyorsfelmérésében részt vevő közel száz hazai internetes áruház válaszaiból.
2023. 12. 09. 16:00
Megosztás:

A Carlsberg és a Liverpool FC 2034-ig meghosszabbította szponzori együttműködését

A Carlsberg sörmárka és a Liverpool labdarúgócsapat újabb 10 évvel meghosszabbította a már 30 évre visszanyúló, mára ikonikussá vált támogatói megállapodását. Az 1992-ben aláírt partnerség megújításával a Premier League történetének leghosszabb, 42 évet felölelő együttműködése jött létre.
2023. 12. 09. 15:00
Megosztás:

Nem változott a nemzetközi élelmiszerkosár ára novemberben

Stabil maradt a globális terményárakat összesítő mutató novemberben, mivel a gabonafélék alacsonyabb árát a növényi olajok drágulása ellensúlyozta – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) közleményében.
2023. 12. 09. 14:00
Megosztás:

Az EU további egy évvel meghosszabbította a Kongó elleni szankciókat

Az Európai Unió egy évvel, 2024. december 12-ig meghosszabbította a Kongói Demokratikus Köztársasággal szemben jelenleg érvényben lévő korlátozó intézkedések hatályát.
2023. 12. 09. 13:00
Megosztás:

A csepeli HÉV vasárnaptól a Szabadkikötő állomáson is megáll

A H7-es, csepeli HÉV vasárnaptól minden időszakban és mindkét irányban megáll a Szabadkikötőnél, ezzel gyakrabban lesz lehetőség HÉV-re szállni abban a megállóban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
2023. 12. 09. 12:00
Megosztás:

Szépen javult az amerikai fogyasztói hangulat decemberben

A vártnál jobban emelkedett a Michigan Egyetem amerikai fogyasztói hangulatindexe decemberben.
2023. 12. 09. 11:00
Megosztás:

Az online Árfigyelő is hozzájárult az élelmiszer-infláció újabb csökkenéséhez

Az online Árfigyelő is hozzájárult az élelmiszer-infláció újabb csökkenéséhez, amely az elmúlt hónapban éves alapon több mint 3 százalékponttal 7,1 százalékra mérséklődött - tájékoztatta pénteki közleményében a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az MTI-t.
2023. 12. 09. 10:00
Megosztás:

Új bankfiókot adott át az MBH Bank Székesfehérváron

Új bankfiókot adott át fiókmodernizációs programjának keretében az MBH Bank pénteken Székesfehérváron - tájékoztatta a pénzintézet az MTI-t közleményben.
2023. 12. 09. 09:00
Megosztás:

Az MVM csoport megvásárolja Magyarország egyik legnagyobb naperőművét

Jelentősen bővíti napelemes erőművi portfólióját az MVM csoport, a december 7-én lezárult tranzakció értelmében a megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. megvásárolja a CMC, a Genertec International csoport tagjának fejlesztésében épült és tulajdonában lévő kaposvári 100 MWe beépített kapacitású napelemes erőművet, amely Magyarország egyik legnagyobb fotovoltaikus erőműve - tájékoztatta a vállalat pénteken az MTI-t.
2023. 12. 09. 08:00
Megosztás:

A 3 legjobb kriptovaluta bányászati platform 2023-ban (otthoni pénzkereset)

A kriptovaluta bányászat forradalmasította azokat a módszereket, ahogyan az emberek pénzt kereshetnek, és a felhőbányászat élen jár ebben az innovációban. Ez a cikk bemutatja a három legjobb felhőbányászati platformot 2023-ra, valós lehetőséget kínálva a pénzszerzésre otthonról.
2023. 12. 09. 07:00
Megosztás: