Újabb csúcson a BUX, stabil maradt a részvénypiac forgalma

Tartja történelmi magasságát a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX, amely 1,77 százalékos növekedést követően, 88 686,46 ponton zárta a márciusi hónapot. A részvénypiac összforgalma a februári szintet tartva, 418,7 milliárd forintot tett ki, amely napi bontásban 19,94 milliárd forintot jelent. A legnépszerűbb részvényeknek az OTP Bank, a Richter Gedeon és a MOL bizonyultak, sorrendben 271,4, 59,4 és 39,4 milliárd forint értékű forgalommal, emellett a BÉTa Piac kínálata jelentősen bővült a hónapban. A befektetési szolgáltatók között a WOOD & Company zárt az élen, őt a Concorde, majd az ERSTE követte.

Újabb csúcson a BUX, stabil maradt a részvénypiac forgalma

Az amerikai tőzsdéket március 10-én jelentős esések jellemezték, különösen a kereskedelempolitikai döntések és a recessziós kockázatok következtében, ami korrekciós fázisba taszította az S&P 500 indexet. Az európai és ázsiai tőzsdéken a kereskedelmi bizonytalanság és a vámokkal kapcsolatos eszkaláció okozott eséseket, amely leginkább az autóipari részvényeknél mutatkozott meg. 

Mindeközben a Budapesti Értéktőzsde első számú indexe, a BUX index alakulásában a hónap során több alkalommal is a történelmi csúcsdöntés volt megfigyelhető. Március elején még 89 000 pontos szint körül mozgott, végül 88 686,46 ponton zárt, ami 1,77%-os növekedést jelent februárhoz képest. A legmagasabb napi záróértéket, 92 720,24 pontot, a hónap 27. napján érte el az index.

A BÉT egyéb indexei közül a kelet-közép-európai CETOP NTR index 1 872,10 ponton, míg a középvállalatokat tömörítő XTEND index 1 461,42 ponton zárt.

A hónap során március 6-án újabb mérföldkőhöz érkezett a BÉTa Piac, amely 23 új ETF bevezetésével tovább szélesítette a hazai befektetők számára elérhető külföldi instrumentumok körét. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) célja, hogy folyamatosan bővítse a hazai befektetők számára elérhető termékkínálatot, elősegítve a diverzifikált és költséghatékony portfólióépítést.

A kibocsátók között a tavasz első hónapjában is az OTP papírjai iránt volt a legnagyobb a kereslet, 271,4 milliárd forint értékben, amelyet a Richter Gedeon és a MOL követett 59,4 milliárd, továbbá 39,4 milliárd forintos forgalommal. A közepes kapitalizációval rendelkező vállalatok közül az ANY Biztonsági Nyomda és az RÁBA zárt különösen erős hónapot, előbbi árfolyama 26,9 százalékos, míg az utóbbi 16% százalékos növekedést ért el.

Az azonnali részvénypiac összesen 418,7 milliárd forintos összforgalommal zárta a márciust, amely egy kereskedési napra lebontva 19,94 milliárd forintot jelent.

A befektetési szolgáltatók versenyében ezúttal a Wood & Company előzött, 249,8 milliárd forinttal, míg a Concorde 223,0 milliárd forintos forgalma a második helyre volt elegendő, míg az ERSTE 154,4 milliárd forint értékű forgalmat bonyolított, ezzel a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Örülhetnek a MOL részvényesek: erős lett a MOL első negyedéve

Az Erste szektorelemzője ma reggel tette közzé a MOL első negyedéves eredményéről szó angol nyelvű összefoglalóját. Az elemzés főbb megállapításai:
2025. 05. 09. 13:30
Megosztás:

Június végéig lehet támogatást igényelni a vidéki töltőtelepítésekhez

Az eredetileg május végi határidő meghosszabbításával egy hónappal tovább, június végéig nyújthatnak be pályázatot a korszerű elektromos töltőállomások telepítésében gondolkodó üzemeltetők - jelentette be pénteken az Energiaügyi Minisztérium (EM)
2025. 05. 09. 13:00
Megosztás:

Tényleg rosszul áll a magyar lakásépítés? Évtizedes rekordok dőltek az év elején

Első ránézésre felemás eredményeket közölt az idei első negyedév lakásépítési folyamatairól a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elkészült lakások száma ugyan 2,7%-kal alacsonyabb volt, mint a tavalyi év hasonló időszakában, az építési engedélyek számának alakulása azonban bizakodásra adhat okot.
2025. 05. 09. 12:30
Megosztás:

A következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció Magyarországon

A kormány sikeresen küzd az áremelésekkel szemben. Áprilisban az infláció mértéke 4,2%-ra, míg az élelmiszerinflációé 5,4%-ra esett vissza. Az előző hónaphoz viszonyítva az élelmiszerek ára átlagosan 1,3%-kal csökkent.
2025. 05. 09. 12:00
Megosztás:

Repülőrajtot vett az év elején a lakáshitelezés

A magyar gazdaságon belül a hitelpiaci egyértelműen repülőrajtot vett. Az év harmadik hónapjában 137,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a bankok, egy évvel korábban „csupán” 97,84 milliárd forint volt az összvolumen. Azaz egy év alatt érdemben emelkedett a hiteligénylés volumene. Sőt még a februári – szintén igen erős – 120,33 milliárd forintos volumenhez képest is szemmel látható a változás.
2025. 05. 09. 11:30
Megosztás:

55 MOL kútnál lesz új MBH Bankos ATM

Bár a digitális fizetési megoldások népszerűsége töretlenül növekszik, a lakosság fizetési szokásait vizsgáló felmérések szerint a készpénzhasználat továbbra is meghatározó szerepet tölt be a mindennapokban. Erre az ügyféligényre reagálva az MBH Bank és a MOL stratégiai partnerség keretében tovább bővíti a hitelintézet országos ATM-hálózatát.
2025. 05. 09. 11:00
Megosztás:

Az OTP Csoport 2025. első negyedévi eredménye

Az OTP Csoport 2025. első negyedévi adózás utáni eredménye 188,6 milliárd forint volt, ezzel az éves ROE-mutatója 14,9% volt. A y/y 21%-os visszaesés a közel duplájára növekvő társasági adó következménye, amit döntően a magyar extraprofit adó egy összegben történt könyvelésemagyaráz; az év során állampapír vásárlás révén várhatóan érvényesíthető levonás majd negyedéves bontásban jelentkezik.
2025. 05. 09. 10:30
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett gazdaságok kötvényhozama, gyengült a forint

Tegnap az USA és az Egyesült Királyság kereskedelmi megállapodást kötött, amelyben az autók, az acél és az alumínium mentesül az amerikai vámok alól.
2025. 05. 09. 10:00
Megosztás:

Pozitívan értékelték az Egyesült Királyság és az USA kereskedelmi megállapodását a piacok

Az amerikai piacok növekedni tudtak csütörtökön, miután a befektetők üdvözölték az Egyesült Államok és Nagy-Britannia közötti új kereskedelmi megállapodást, miközben Donald Trump elnök jelezte, hogy a hétvégi kínai tárgyalások várhatóan a korábban gondoltnál érdemibb tartalommal bírnak majd.
2025. 05. 09. 09:30
Megosztás:

Újra növekedtek az európai indexek; kamatot csökkentett a BoE

Az európai részvények csütörtökön emelkedéssel zártak, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy kereskedelmi megállapodást kötöttek Nagy-Britanniával a vámok csökkentéséről – ez az első ilyen egyezmény azóta, hogy az amerikai elnök globális vámháborút indított.
2025. 05. 09. 09:00
Megosztás:

Bővülő hitelállománnyal és stabil pénzügyi eredményekkel zárta az EXIM Magyarország a 2024-es pénzügyi évét

Az EXIM Magyarország a 2024-es üzleti évben is meghatározó szereplőként segítette a vállalati forrásbevonást.
2025. 05. 09. 08:30
Megosztás:

Tízből hat külföldön dolgozó magyar szerint könnyű volt a beilleszkedés

Minden tizedik magyar munkavállaló rendelkezik már külföldi tapasztalattal, legtöbben Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában, vagy Franciaországban vállaltak munkát. A költözést leggyakrabban a pénzkereseti lehetőség motiválja, de a kulturális és nyelvismereti tapasztalatok is sokakat vonzanak – derül ki a Profession.hu friss, magyar lakosság körében reprezentatív felméréséből.
2025. 05. 09. 08:00
Megosztás:

KPMG: Egyszerre optimisták, aggódnak és izgatottak a magyarok, ha AI-ról van szó

A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös nemzetközi kutatása szerint az emberek bár egyre többször használják a mesterséges intelligenciát, sokan bizonytalanok az AI-jelenséggel kapcsolatban. A felmérés szerint a megkérdezettek jelentős része már rendszeresen alkalmazza az AI-t. Többségük szívesen használja, és úgy is látja, hogy az AI használata számos előnnyel jár, azonban számos esetben nem elég körültekintően alkalmazzák e technológiát, ami növeli az anyagi és reputációs kockázatokat – állapítja meg a KPMG Trust, Attitudes and Use of Artificial Intelligence 2025 (Bizalom, attitűdök és AI-használat) című friss nemzetközi kutatása.
2025. 05. 09. 07:30
Megosztás:

Tejet hívott vissza a Kifli.hu

Lejárt minőségmegőrzési ideje miatt visszahívta a forgalomból a Kifli.hu Shop Kft. a Sole-Mizo Zrt. egyik laktózmentes UHT tejtermékét - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.
2025. 05. 09. 07:00
Megosztás:

Újabb sikeres tőkeemelést hajtott végre a NAVIGATOR

Részvényeinek piaci likviditását és tulajdonosi körének bővülését szem előtt tartva újabb sikeres tőkebevonást hajtott végre a NAVIGATOR Investments Nyrt. Az ipari innovációs technológiák alkalmazásában élenjáró vállalatcsoportot építő tőzsdei társaság zártkörű részvényjegyzéssel további 194,9 millió Forint friss tőkét vont be. A tranzakcióval újabb magánbefektetők váltak részvényessé, miközben – hasonlóan a korábbi tőkeemelésekhez – intézményi befektetői oldalról is érkezett jegyzés.
2025. 05. 09. 06:30
Megosztás:

Transzferárazás csak óvatosan! - Már egyetlen nem megfelelő összehasonlító elem jelentős társasági adóalap-korrekciót eredményezhet

Hamarosan itt van május 31., ami a transzferár nyilvántartások elkészítésének határideje is. „Mivel a kapcsolt felek közötti ügyletek árazását, a kapcsolt vállalkozások jövedelmezőségét az adóhatóság szigorúan, a digitalizáció technológiai vívmányaira – mesterséges intelligencia szoftverek, automatikus adatbázis-elemzések – építve ellenőrzi, a vállalkozásoknak is nagy gonddal, az adóhatóságot megelőzve, kell foglalkozniuk a transzferárazás adózási kockázatainak feltárásával és kezelésével.” – emelte ki Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner partnere, vezető tanácsadója.
2025. 05. 09. 06:00
Megosztás:

Az OKSZ hamis állításaival ellentétben az árréscsökkentés érdemben növeli a kiskereskedelmi forgalmat, így a fogyasztást is

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) félrevezető módon vont párhuzamot a kiskereskedelmi forgalom márciusi mérséklődése és az árréscsökkentés bevezetése és annak hatásai között.
2025. 05. 09. 05:30
Megosztás:

Kilőttek a lakásárak, drágultak a hitelek: Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

Bár tavaly újra hatalmas lendületet vett a magyar lakáspiac, ezzel együtt a finanszírozási környezet is megváltozott. Éves összehasonlításban nőtt a lakáshitelek kamata és a banki versenyben csak a magasabb jövedelmű ügyfelek számíthatnak kedvező feltételekre. A változó lehetőségek mellett különösen fontos, hogy az érdeklődők tisztában legyenek a lakáshitelek aktuális kondícióival és a piaci környezet alakulásával.
2025. 05. 09. 05:00
Megosztás:

Ismét nagyon gyenge magyar ipari termelési adatot közölt a KSH

Ma reggel ipari termelési adatokat tett közzé a KSH az idei harmadik hónapra vonatkozóan.
2025. 05. 09. 04:30
Megosztás:

Rekordösszegű személyi kölcsön fogyott márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít, mellette pedig pörög a fiatalokat célzó munkáshitel is, az első negyedévben csaknem 60 milliárd forintra kötöttek szerződést - írja a Bank360 a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hitelstatisztika alapján.
2025. 05. 09. 04:00
Megosztás: