Spanyolországban helyhatósági választásokat tartanak

Helyhatósági választásokat tartanak Spanyolországban vasárnap, több mint nyolcezer település, továbbá tizenkét autonóm régió (tartomány) vezetéséről dönt mintegy 35,5 millió szavazásra jogosult.

Spanyolországban helyhatósági választásokat tartanak

A pénteken záruló kéthetes kampányidőszak nem volt mentes a botrányoktól; több településen is tömegesen vettek őrizetbe embereket - köztük jelölteket - választási csalás, szavazatvásárlás gyanúja miatt. A nacionalista EH Bildu párt listáján pedig feltűntek olyan jelöltek, akikről kiderült, hogy korábban, a már feloszlott Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezet tagjaként gyilkosságért vagy támadás előkészítéséért elítélték őket.

Választási felméréseket utoljára hétfőn hozhatott nyilvánosságra a sajtó, ezek alapján rendkívül szoros eredményekre lehet számítani az országot koalícióban kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) és a legnagyobb ellenzéki erőnek számító konzervatív Néppárt (PP) között.

A mostani szavazásban érintett 12 tartomány közül tízben jelenleg a PSOE, kettőben a PP kormányoz. A közvélemény-kutatások szinte biztosra veszik, hogy a PP megtartja Murcia és Madrid régiókat, de akár további négy-hat tartományban is fordíthat. Az abszolút többség, és így az önálló kormányzás megszerzését viszont nem valószínűsítik a felmérések függetlenül attól, hogy végül ki győz egy-egy térségben.

A választások után a tartományi kormányok megalakításának lehetőségét nagyban befolyásolja majd az is, hogy a koalíciós partnerként felmerülő többi párt miként szerepelt, hány mandátumot gyűjtött.

A legnagyobb spanyol városok is hasonló képet mutatnak, a kutatások szoros eredményt és az abszolút többség hiányát vetítik előre. Madridban a jelenlegi konzervatív polgármester, José Luis Almeida esélyesen maradhat posztján, de Barcelonában a szocialista Jaume Collboni válthatja Ada Colau városvezetőt, aki ismét a baloldali Barcelona, közösen (Barcelona en común) nevű párt színeiben indult.

Az állami társadalomkutató központ (CIS) felmérése szerint a szocialisták az összes szavazat 30,2 százalékát szerezhetik meg, míg a Néppárt eredménye 27,9 százalékos lehet.

A kormánykoalícióban részt vevő Unidas Podemos (Együtt képesek vagyunk) 8 százalékot, a politikai palettán a PP-től jobbra elhelyezkedő Vox szintén 8 százalékot szerezhet meg a szavazatokból.

A megkérdezettek 17,6 százaléka mondta azt, hogy biztosan elmegy szavazni, de még nem döntötte el, hogy kire adja le voksát. A helyhatósági választásokat a spanyol sajtó az év végén esedékes parlamenti választások főpróbájának nevezi.

Spanyolországban 1979-ben tartották az első demokratikus helyhatósági választást, amelyet azóta most rendeznek meg tizenkettedik alkalommal. A biztonságra vasárnap mintegy 99 ezer rendfenntartó vigyáz országszerte.

A választások lebonyolításának költsége több mint 203 millió euró (75,7 milliárd forint).

Az OTP Csoport 2025. első negyedévi eredménye

Az OTP Csoport 2025. első negyedévi adózás utáni eredménye 188,6 milliárd forint volt, ezzel az éves ROE-mutatója 14,9% volt. A y/y 21%-os visszaesés a közel duplájára növekvő társasági adó következménye, amit döntően a magyar extraprofit adó egy összegben történt könyvelésemagyaráz; az év során állampapír vásárlás révén várhatóan érvényesíthető levonás majd negyedéves bontásban jelentkezik.
2025. 05. 09. 10:30
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett gazdaságok kötvényhozama, gyengült a forint

Tegnap az USA és az Egyesült Királyság kereskedelmi megállapodást kötött, amelyben az autók, az acél és az alumínium mentesül az amerikai vámok alól.
2025. 05. 09. 10:00
Megosztás:

Pozitívan értékelték az Egyesült Királyság és az USA kereskedelmi megállapodását a piacok

Az amerikai piacok növekedni tudtak csütörtökön, miután a befektetők üdvözölték az Egyesült Államok és Nagy-Britannia közötti új kereskedelmi megállapodást, miközben Donald Trump elnök jelezte, hogy a hétvégi kínai tárgyalások várhatóan a korábban gondoltnál érdemibb tartalommal bírnak majd.
2025. 05. 09. 09:30
Megosztás:

Újra növekedtek az európai indexek; kamatot csökkentett a BoE

Az európai részvények csütörtökön emelkedéssel zártak, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy kereskedelmi megállapodást kötöttek Nagy-Britanniával a vámok csökkentéséről – ez az első ilyen egyezmény azóta, hogy az amerikai elnök globális vámháborút indított.
2025. 05. 09. 09:00
Megosztás:

Bővülő hitelállománnyal és stabil pénzügyi eredményekkel zárta az EXIM Magyarország a 2024-es pénzügyi évét

Az EXIM Magyarország a 2024-es üzleti évben is meghatározó szereplőként segítette a vállalati forrásbevonást.
2025. 05. 09. 08:30
Megosztás:

Tízből hat külföldön dolgozó magyar szerint könnyű volt a beilleszkedés

Minden tizedik magyar munkavállaló rendelkezik már külföldi tapasztalattal, legtöbben Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában, vagy Franciaországban vállaltak munkát. A költözést leggyakrabban a pénzkereseti lehetőség motiválja, de a kulturális és nyelvismereti tapasztalatok is sokakat vonzanak – derül ki a Profession.hu friss, magyar lakosság körében reprezentatív felméréséből.
2025. 05. 09. 08:00
Megosztás:

KPMG: Egyszerre optimisták, aggódnak és izgatottak a magyarok, ha AI-ról van szó

A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös nemzetközi kutatása szerint az emberek bár egyre többször használják a mesterséges intelligenciát, sokan bizonytalanok az AI-jelenséggel kapcsolatban. A felmérés szerint a megkérdezettek jelentős része már rendszeresen alkalmazza az AI-t. Többségük szívesen használja, és úgy is látja, hogy az AI használata számos előnnyel jár, azonban számos esetben nem elég körültekintően alkalmazzák e technológiát, ami növeli az anyagi és reputációs kockázatokat – állapítja meg a KPMG Trust, Attitudes and Use of Artificial Intelligence 2025 (Bizalom, attitűdök és AI-használat) című friss nemzetközi kutatása.
2025. 05. 09. 07:30
Megosztás:

Tejet hívott vissza a Kifli.hu

Lejárt minőségmegőrzési ideje miatt visszahívta a forgalomból a Kifli.hu Shop Kft. a Sole-Mizo Zrt. egyik laktózmentes UHT tejtermékét - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.
2025. 05. 09. 07:00
Megosztás:

Újabb sikeres tőkeemelést hajtott végre a NAVIGATOR

Részvényeinek piaci likviditását és tulajdonosi körének bővülését szem előtt tartva újabb sikeres tőkebevonást hajtott végre a NAVIGATOR Investments Nyrt. Az ipari innovációs technológiák alkalmazásában élenjáró vállalatcsoportot építő tőzsdei társaság zártkörű részvényjegyzéssel további 194,9 millió Forint friss tőkét vont be. A tranzakcióval újabb magánbefektetők váltak részvényessé, miközben – hasonlóan a korábbi tőkeemelésekhez – intézményi befektetői oldalról is érkezett jegyzés.
2025. 05. 09. 06:30
Megosztás:

Transzferárazás csak óvatosan! - Már egyetlen nem megfelelő összehasonlító elem jelentős társasági adóalap-korrekciót eredményezhet

Hamarosan itt van május 31., ami a transzferár nyilvántartások elkészítésének határideje is. „Mivel a kapcsolt felek közötti ügyletek árazását, a kapcsolt vállalkozások jövedelmezőségét az adóhatóság szigorúan, a digitalizáció technológiai vívmányaira – mesterséges intelligencia szoftverek, automatikus adatbázis-elemzések – építve ellenőrzi, a vállalkozásoknak is nagy gonddal, az adóhatóságot megelőzve, kell foglalkozniuk a transzferárazás adózási kockázatainak feltárásával és kezelésével.” – emelte ki Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner partnere, vezető tanácsadója.
2025. 05. 09. 06:00
Megosztás:

Az OKSZ hamis állításaival ellentétben az árréscsökkentés érdemben növeli a kiskereskedelmi forgalmat, így a fogyasztást is

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) félrevezető módon vont párhuzamot a kiskereskedelmi forgalom márciusi mérséklődése és az árréscsökkentés bevezetése és annak hatásai között.
2025. 05. 09. 05:30
Megosztás:

Kilőttek a lakásárak, drágultak a hitelek: Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

Bár tavaly újra hatalmas lendületet vett a magyar lakáspiac, ezzel együtt a finanszírozási környezet is megváltozott. Éves összehasonlításban nőtt a lakáshitelek kamata és a banki versenyben csak a magasabb jövedelmű ügyfelek számíthatnak kedvező feltételekre. A változó lehetőségek mellett különösen fontos, hogy az érdeklődők tisztában legyenek a lakáshitelek aktuális kondícióival és a piaci környezet alakulásával.
2025. 05. 09. 05:00
Megosztás:

Ismét nagyon gyenge magyar ipari termelési adatot közölt a KSH

Ma reggel ipari termelési adatokat tett közzé a KSH az idei harmadik hónapra vonatkozóan.
2025. 05. 09. 04:30
Megosztás:

Rekordösszegű személyi kölcsön fogyott márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít, mellette pedig pörög a fiatalokat célzó munkáshitel is, az első negyedévben csaknem 60 milliárd forintra kötöttek szerződést - írja a Bank360 a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hitelstatisztika alapján.
2025. 05. 09. 04:00
Megosztás:

Kilőtt az elektromos autók és hibridek iránti érdeklődés

Folytatódik a korábban látott tendencia: jelentősen felülmúlja az elektromos és hibrid hajtáslánccal ellátott gépjárművek iránti érdeklődés a tavalyi szintet a magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai alapján. Eközben benzines és dízel autókat is többen kerestek 2025 áprilisában, mint egy évvel ezelőtt, még ha nem is akkora az ugrás, mint márciusban volt.
2025. 05. 09. 03:30
Megosztás:

Újabb gyorsított ágazati vizsgálatot fejezett be a GVH

A gépjármű-beszerzések piacán is csökkent az egyajánlatos beszerzések száma 2021 és 2023 között – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Korábban az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacán is ugyanerre a megállapításra jutott a GVH. Mindez összhangban van a Kormány vállalásaival az Európai Bizottság felé. A társadalmi konzultációra bocsátott jelentéstervezetben a GVH szakemberei javaslatokat is megfogalmaztak a gépjármű-beszerzések területén az egyajánlatos közbeszerzések számának további csökkentése, illetve a piaci verseny fokozása érdekében.
2025. 05. 09. 03:00
Megosztás:

Új vezérigazgatóval folytatja a BÁV – Pintye László érkezik a vállalat élére

Hosszabb idő után új vezérigazgató irányítja a BÁV Zrt. munkáját: a vállalat szakmai vezetését Pintye László veszi át, aki több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a médiapiac, a stratégiai tanácsadás és az üzletfejlesztés területén.
2025. 05. 09. 02:30
Megosztás:

Így tüntesd el a zsigeri zsírpárnákat az egészséged érdekében – Gyors fogyás és zsírégetés

A fogyás nem csupán a bőr alatti zsírrétegekről szól – sokkal fontosabb, hogy a belső szervek köré rakódott zsigeri zsírtól is megszabaduljunk. Ha a szerveink zsírosodnak, azok nem tudják megfelelően ellátni feladataikat, ami számos egészségügyi problémához vezethet.
2025. 05. 09. 02:00
Megosztás:

A nyugdíj fogalmát újra kell írni a magyar törvényekben!

A nyugdíjasok komoly kritikával illetik a törvényhozókat: a közelmúltban a NYUSZET (Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa) nyílt levélben követelte az előrehozott nyugdíjkorrekció bevezetését, míg a Magyar Szakszervezeti Szövetség nyugdíjas tagozata a teljes nyugdíjrendszer mielőbbi korszerűsítését sürgeti.
2025. 05. 09. 01:00
Megosztás:

A SIGNAL IDUNA Biztosító a következő egy év során nem emeli a lakásbiztosítási díjakat

A SIGNAL IDUNA Biztosító Zrt. a lakosság pénzügyi terheinek enyhítése érdekében vállalja, hogy a következő egy évben nem emeli a lakásbiztosítási termékeinek díját. Ez összhangban áll a Nemzetgazdasági Minisztérium kérésével. A döntés célja, hogy kiszámíthatóbbá tegye az ügyfelek mindennapjait, és hozzájáruljon a biztosítási piac stabilitásához.
2025. 05. 09. 00:30
Megosztás: