Nagy segítség a GINOP Plusz a szociális szférának

Csaknem nyolcmilliárd forint uniós forrás támogatja a szociális partnerek kapacitásfejlesztését a GINOP Plusz 3.2.3-24 projekt pályázati felhívásának köszönhetően, amelynek célja, hogy elősegítse a hatékonyabb érdekképviseleti tevékenység ellátását - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.

Nagy segítség a GINOP Plusz a szociális szférának

A közlemény szerint a pályázatban vissza nem térítendő forrásként, önerő nélkül juthatnak támogatáshoz a hazai szociális partnerek. Pályázat benyújtására önállóan vagy konzorciumi keretek között a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma és az Ágazati párbeszéd bizottságok tagjai, valamint munkahelyi munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek számára nyílik lehetőség.

A pályázható összeg 15-500 millió forintig, szervezeti szinttől függően, az új munkahelyekhez és képzésekhez arányosítva igényelhető. Új munkavállaló alkalmazása, belföldi képzéseken való részvétel, nem képzési célú szakmai rendezvények finanszírozása, tanulmányutakon való részvétel, nemzetközi tagdíjak befizetése támogatható.

A szociális partnerek a rendelkezésre álló kapacitásaik fejlesztésével növelni tudják képviseleti erejüket, így a jövőben hatékonyabban tudnak részt venni a szakpolitikák kialakításában és végrehajtásában.

A felhívással a kormányzat tág mozgásteret biztosít a pályázóknak a támogatás felhasználására, ami figyelembe veszi az eltérő szervezeti sajátosságokat és igazodik az egyedi igényekhez. A részletes információk már elérhetők a kormányzat hivatalos pályázati portálján - olvasható az NGM közleményében.

Május 21-ig van ideje az szja-bevallási tervezetek leadásának

Az egyéni vállalkozók, őstermelők és az áfás magánszemélyek is használhatják az szja-bevallási tervezeteket bevallásuk elkészítéséhez - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal(NAV) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
2024. 05. 09. 22:30
Megosztás:

Az idei rekordév lehet a turizmus számára

Az év első három hónapjában 7,1 millió vendégéjszakát könyvelhettek el a magyarországi szálláshelyek, amely 14 százalékkal haladta meg a tavalyi negyedéves számokat. A Magyar Turisztikai Ügynökség csütörtöki közleménye szerint az első negyedéves számok alapján rekordév lehet az idei.
2024. 05. 09. 22:00
Megosztás:

Péntektől ismét lehet venni Dunakanyar napijegyet

Ismét megvásárolható péntektől a szezonális Dunakanyar napijegy, amely a MÁV-Volán-csoport térségben közlekedő, illetve a Mahart kijelölt járatain is érvényes lesz - közölte a MÁV Zrt. csütörtökön a vasúttársaság honlapján.
2024. 05. 09. 21:30
Megosztás:

Pécsre látogat a Zöld életre valók roadshow

Pécsre látogat május 9. és 11. között a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld életre valók komplex e-mobilitási roadshow-ja - közölte az ügynökség az MTI-vel.
2024. 05. 09. 21:00
Megosztás:

Visszaesés jöhet a Toyotánál

A japán autógyártó tegnap hajnalban tette közzé a március végén zárult negyedik üzleti negyedévének eredményeit.
2024. 05. 09. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2024. 05. 09. 20:00
Megosztás:

Egyre csak gyarapodik a Településfásítási Programban elültetett fák száma

Az év végére eléri az 56 ezret a Településfásítási Programban elültetett fák száma. A jövő generációinak, a gyermekeknek ültetjük a fákat a Településfásítási Program keretében - mondta Kovács Zita, az Agrárminisztérium (AM) birtokpolitikáért felelős miniszteri biztosa szerdán, a Veszprém vármegyei Farkasgyepűn a minisztérium közleménye szerint.
2024. 05. 09. 19:30
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2024. 05. 09. 19:00
Megosztás:

Ismét történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 115,75 pontos, 0,17 százalékos emelkedéssel, 69 016,26 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön, a héten negyedszer ért el új rekordot.
2024. 05. 09. 18:30
Megosztás:

Magyarországra érkezik a Goodyear bemutatókamionja, pénteken indul a turné

Európai turnéra indul a Goodyear mobil bemutatóteremként működő kamionja és furgonflottája, hogy megismertesse a földrész fuvarozóival átfogó termék-, megoldás- és szolgáltatáscsomagját. A turné során az abroncsgyártó szakértői kézzelfogható példákkal mutatják be, hogyan tudja javítani a flották hatékonyságát, versenyképességét és fenntarthatóságát a Goodyear Total Mobility csomag. Ez azért is fontos, mert az európai fuvarozók a gumikat nevezték meg az egyik legfontosabb tényezőnek környezetvédelmi céljaik elérésében. A turné három magyarországi állomást tartalmaz, elsőként, pénteken Dunaharasztiba érkeznek a bemutatójárművek.
2024. 05. 09. 18:00
Megosztás:

Mit bizonyíthat a holnap induló magyar gyorsjelentési szezon?

Holnap itthon is beindul a gyorsjelentési szezon, hiszen egyből két nagyágyú is jelent. A négy nagy papírból az első kettő.
2024. 05. 09. 17:30
Megosztás:

Elektromos légitaxit fejlesztenek Rász el-Haimában

Az egyesült arab emírségekbeli Rász el-Haima Közlekedési Hatósága (RAKTA) és Rász el-Haima Turisztikai Hivatala (RAKTDA) szerdán szándéknyilatkozatot írt alá a Skyports Infrastructure (Skyports) vállalattal az elektromos légitaxi szolgáltatásokhoz szükséges vertiport infrastruktúra fejlesztéséről - tájékoztatta az MTI-t a RAKTDA magyarországi képviselete.
2024. 05. 09. 17:00
Megosztás:

Közös elképzeléseik vannak Kínának és Szerbiának

Az átfogó stratégiai partnerség elmélyítéséről és megerősítéséről, valamint Szerbia és Kína közös jövőjének építéséről írt alá közös nyilatkozatot szerdán Belgrádban Aleksandar Vucic szerb és Hszi Csin-ping kínai elnök.
2024. 05. 09. 16:30
Megosztás:

Inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat

Az idén már két esetben tiltotta meg inváziós halfajok, például ezüstkárász telepítését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata (Nébih ÁHSZ) a magyarországi nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken - közölte a Nébih a honlapján szerdán.
2024. 05. 09. 16:00
Megosztás:

Átadták a Warema porfestőüzemét Pécsen

Átadták az elsősorban árnyékolók gyártásával foglalkozó Warema Sun Shading Systems Hungary Kft. mintegy 3 milliárd forintból épült porfestőüzemét Pécsett szerdán.
2024. 05. 09. 15:30
Megosztás:

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat magyarországi vállalkozások, kutatóhelyek, magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére - tájékoztatta a NKFIH és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) közös közleményben szerdán az MTI-t.
2024. 05. 09. 15:00
Megosztás:

Egyhangúlag támogatták az alapkamat áprilisi csökkentését

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai egyhangúlag az alapkamat 50 bázispontos csökkentésére voksoltak az áprilisi ülésen a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.
2024. 05. 09. 14:30
Megosztás:

Átadta Esztergom első új hulladékudvarát

Esztergomban átadták a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. első új hulladékudvarát, ahol a lakosság 40 féle hulladékot adhat le ingyenesen, a hét hat napján - mondta el a cég vezérigazgatója a helyszínen.
2024. 05. 09. 14:00
Megosztás:

Lejjebb ment a 30 éves jelzáloghitelek kamata az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a május 3-án záródott héten - ismertette az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America - MBA) szerdán.
2024. 05. 09. 13:30
Megosztás:

Emelkedett a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2024. 05. 09. 13:00
Megosztás: