Moszkva megtiltotta a beutazást 21 brit parlamenti képviselőnek

Megtiltotta 21 brit parlamenti képviselőnek az Oroszországba való beutazást Moszkva London "oroszellenes kurzusa" miatt - közölte szerdán az orosz külügyminisztérium.

Moszkva megtiltotta a beutazást 21 brit parlamenti képviselőnek

A tárca szerint az intézkedés válasz London folytatódó konfrontációs kurzusára, amely magában foglalja az Oroszország "démonizálását" célzó erőfeszítéseket, az oroszellenes narratívák gyártását Moszkva nemzetközi befolyásának csökkentése érdekében, valamint "a kijevi neonáci rezsim" további fegyverzését.

A közlemény további hasonló intézkedéseket helyezett kilátásba, beleértve az orosz tiltólista bővítését, ha ez így folytatódik. A tárca szerint "a ruszofóbia és az orosz államiság megsemmisítésének vágya" a brit külpolitika szerves részévé vált.

 

A külügyminisztérium úgy véli, hogy London igyekszik minél nagyobb kárt okozni Oroszország nemzeti érdekeinek.

A dokumentum szerint Moszkva figyelemmel kíséri London"agresszív", "oroszellenes" retorikáját, és ennek alapján levonja a következtetéseket. A külügyminisztérium emlékeztetett Nagy-Britannia Oroszországgal szemben "ellenséges"kijelentéseire és vádjaira, egyebek között az orosz vagyon lefoglalását támogató felhívásokra, amelyek London ellenséges kurzusáról szólnak, és amelyeket az Oroszországgal folytatott őszinte párbeszéd ellenzői a kétoldalú együttműködés aláásására használnak fel.

Az orosz diplomáciai tárca arra a megállapításra jutott, hogy az Oroszország elleni szankciók és a brit tisztviselők "hisztérikus nyilatkozatai", amelyekben a fenyegetések "hazugságokkal" és Oroszországnak címzett "leplezetlen gorombasággal" keverednek, azt mutatják, hogy Nagy-Britanniának nem áll szándékában véget vetni a nyílt konfrontációnak Oroszországgal.

Vállalati BTC-láz: Tim Draper szerint felelőtlenség Bitcoint NEM vásárolni

A Bitcoin újabb áttörés előtt állhat – ezúttal nem a lakossági befektetők vagy a Wall Street óriásai, hanem a tőzsdén jegyzett vállalatok miatt. Tim Draper, a Szilícium-völgy egyik legismertebb milliárdos befektetője szerint eljött az idő, hogy a vállalatok komolyan fontolóra vegyék a Bitcoin vásárlást, sőt: aki ezt nem teszi meg, az már a részvényesei érdekeit sem szolgálja. Vajon új BTC-rali előtt állunk, vagy ismét ránk köszön a 2021-es hullámvasút?
2025. 05. 18. 20:00
Megosztás:

Folytatódik a változékony, hűvösebb idő

A jövő héten is folytatódik a változékony, az átlagosnál hűvösebb, szeles, záporos-zivataros idő. A hét elején a többórás napsütés mellett 20-25 Celsius-fok lesz a legmelegebb órákban, de pénteken ismét visszaesik a hőmérséklet és mindössze 13-21 fok várható délután. A szél egész héten élénk, olykor erős lesz, és a záporok, zivatarok esélye is csak a hétvégére fog csökkenni - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 05. 18. 19:00
Megosztás:

A magyarok 86 százaléka hisz a lélekvándorlásban

A magyar lakosság 86 százaléka hisz a lélekvándorlásban – derül ki egy friss, országos reprezentatív kutatásból. A vizsgálatot Dr. Gyurok János szociológus, politológus és filozófus vezette, a felmérés eredményeit pedig a Bharata Kultúrtér podcastjában ismertetik.
2025. 05. 18. 18:00
Megosztás:

Román elnökválasztás - Magas a részvétel a döntő fordulóban

Magas a részvétel a romániai elnökválasztás második fordulójában vasárnap, amelyben a két versenyben maradt jelölt, George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jelöltje és a független Nicusor Dan közül választja meg Románia következő elnökét az ország 19 millió szavazópolgára.
2025. 05. 18. 17:00
Megosztás:

Lezárások Budapesten

Delegációk közlekedése miatt lezárásokra kell számítani a jövő hét elején Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton a rendőrség honlapján.
2025. 05. 18. 16:00
Megosztás:

Már csak eddig lehet rendelkezni a civil szervezetek, vallási közösségek támogatásáról

"Itt az szja-bevallás és az 1+1 százalékos rendelkezések véghajrája", keddig lehet rendelkezni a civil szervezetek és a vallási közösségek támogatásáról - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vasárnap az MTI-vel.
2025. 05. 18. 15:00
Megosztás:

Régóta várt jogszabály-módosítás javítaná az egészségpénztár használhatóságát

Egy 2025. május 13-án benyújtott törvénymódosítási javaslat számos ponton tenné könnyebbé az egészség- és önsegélyező pénztárak tagjainak életét. Ha a parlament elfogadja a javaslatot, akkor Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint jobban járhatnak például az iskolás gyermeket nevelő szülők, a lakáshitelüket egészségpénztárból törlesztők, valamint azok is, akik gluténentes élelmiszereket vásárolnak.
2025. 05. 18. 14:00
Megosztás:

Három tonna szemetet hoztak fel horvát búvárok egy nap alatt a tengerfenékről

Több mint negyven búvár egy nap alatt három tonna szeméttől tisztította meg a hétvégén a dél-dalmáciai Krilo Jesenice településhez tartozó tengerparti szakaszt a tisztább Adriai-tengert elnevezésű akció keretében.
2025. 05. 18. 13:00
Megosztás:

Megkezdődött a XIV. Leó pápa péteri szolgálatának kezdetét jelentő szentmise

Megkezdődött az új katolikus egyházfő, XIV. Leó pápa péteri szolgálatának kezdetét jelentő szentmise vasárnap délelőtt a vatikáni Szent Péter-bazilikában.
2025. 05. 18. 12:00
Megosztás:

Milliárdok sorsa a tét az önkéntes nyugdíjpénztári tagoknál

Az éves szja-bevallási határidő közeledtével érdemes figyelni a nyugdíjpénztári befizetésekkel kapcsolatos nyilatkozatra is, hiszen ennek hiányában akár 150 ezer forint visszatérítéstől is eleshetnek a pénztártagok – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A befizetések utáni visszatérítések összege évről évre egyre magasabb, tavaly már megközelítette a 20 milliárd forintot.
2025. 05. 18. 11:00
Megosztás:

Lengyel elnökválasztás - Megnyíltak a szavazóhelyiségek

Megkezdődött vasárnap reggel az elnökválasztás első fordulója Lengyelországban. Felmérések szerint a tizenhárom jelölt közül a kormánypárti jelölt, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester, valamint a legerősebb ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság támogatásával pályázó Karol Nawrocki a két fő esélyes.
2025. 05. 18. 10:00
Megosztás:

Az elektrosokk ellen tüntettek az ország pszichiátriai központja előtt

Az ország pszichiátriai központja előtt tüntettek civilek május 16-án, hogy a pszichiátriai elektrosokk betiltását követeljék. A szervezők szerint ez az ellentmondásos kezelés még mindig használatban van Magyarországon, bár ismert, hogy maradandó károsodást okozhat.
2025. 05. 18. 08:00
Megosztás:

Brexit: A fiatalok kölcsönös mozgási szabadságáról szóló megállapodás lehetőségére tett utalást a brit kormányfő

A brit és az európai uniós fiatalok kölcsönös mozgási szabadságáról szóló megállapodás lehetőségére tett utalást szombaton megjelent nyilatkozatában a brit miniszterelnök.
2025. 05. 18. 07:00
Megosztás:

Trump hétfőn tárgyal Vlagyimir Putyinnal

Donald Trump amerikai elnök szombaton a Truth Social nevű közösségi oldalán bejelentette, hogy hétfőn telefonon tárgyal Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az ukrajnai háború leállításáról.
2025. 05. 18. 05:00
Megosztás:

Indul az egyéni gazdaságok összeírása

Országszerte 340 településen több mint 16 ezer nem kiemelt és mintegy 5 ezer kiemelt jelentőségű egyéni gazdaság összeírását végzi el 2025. május 15-e és június 15-e között a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. 05. 18. 04:00
Megosztás:

Befejeződött az új biomasszakazán-gyártó bázis építése a Polytechnik Hungária Kft.-nél

Az elnyert, 788,51 millió Ft összegű, feltételesen visszatérítendő európai uniós támogatásból megvalósult beruházás célja, hogy a vállalat korszerű gyártói bázissal tudja kiszolgálni a biomasszatüzelő-berendezésekkel kapcsolatos, világszerte egyre növekvő igényeket.
2025. 05. 18. 03:00
Megosztás:

Covid előtti szintre csökkent a boltbezárások üteme

Érdemi lassulás történt a tavalyi év második felében a kiskereskedelmi boltok megszűnésében: az első félévhez képest harmadannyi üzlet zárt be. Az iparcikk jellegű vegyes üzletek száma stabilizálódni látszik, a zöldség-kereskedések azonban továbbra is veszélyben lehetnek. A kiskereskedelemben a 2023-as inflációs sokk, illetve a megugró energiaárak miatt indult egy intenzívebb bezárási hullám, ám ez a tendencia mára a covid előtti szintre mérséklődött.
2025. 05. 18. 02:00
Megosztás:

Feltárulnak Magyarország természeti értékei a Nemzeti Parkok Hetén

Magyarország természeti kincsei újra várják a felfedezőket, országszerte elindul a Magyar Nemzeti Parkok Hete, a legnagyobb ökoturisztikai rendezvénysorozat belföldön - közölte az MTI-vel szombaton az Agrárminisztérium (AM).
2025. 05. 18. 01:00
Megosztás:

Fontos a Balaton régió mobilitási feltételeinek javítása

A Balaton régió mobilitási feltételeinek javítása nagy mértékben megkönnyíti a térségben élők életét, és turisztikai szempontból is óriási jelentőségű - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter A Balaton Mobilitása című konferencián szombaton Balatonfüreden.
2025. 05. 17. 23:00
Megosztás:

Kriptovaluta csata: újraírják a Ripple (XRP) kontra SEC megállapodást

Újabb fordulatot vett az egyik leghosszabb ideje húzódó kriptovaluta-jogi csata: bár a Ripple és az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) már aláírta a peren kívüli megállapodást, egy eljárásjogi hiba megakasztotta a végleges lezárást.
2025. 05. 17. 22:00
Megosztás: