Huzamosabb ideig szinten maradhat az alapkamat

A Monetáris Tanács a márciusi kamatmeghatározó ülésén sem változtatott az irányadó kamatokon. A jegybanki alapkamat továbbra is 6,50 százalékon áll. A kamatfolyosó két széle szintén változatlan maradt – 5,50, illetve 7,50 százalékon. A döntés nem okozott semmilyen meglepetést, megfelelt a széles körű elemzői konszenzusnak.

Huzamosabb ideig szinten maradhat az alapkamat

A Monetáris Tanács állásfoglalásának publikálásával párhuzamosan Varga Mihály, a jegybank frissen hivatalba lépett új elnöke ismertette a döntés hátterét. A helyzet értékelése – nem meglepő módon - az inflációval indult. E szerint az inflációs pálya az idei évben a korábban vártnál magasabban alakul, a cél elérése későbbre tolódik, ezért a szigorú monetáris kondíciók fenntartása indokolt és az alapkamat huzamosabb ideig a jelenlegi szinten maradhat.

A Magyar Nemzeti Bank új elnöke ismertette a csütörtökön megjelenő, legfrissebb Inflációs Jelentés legfontosabb megállapításait, köztük az új előrejelzéseket is. A magyar gazdaság teljesítménye 2025-ben várhatóan 1,9–2,9 százalékkal emelkedik, míg 2026-ban 3,7–4,7 százalékkal, 2027-ben pedig 2,8–3,8 százalékkal bővül tovább a jegybank várakozása szerint. Az MNB előrejelzése szerint idén éves átlagban 4,5–5,1 százalék közötti infláció várható, míg 2026-ban 2,9–3,9 százalék között, 2027-ben pedig 2,5–3,5 százalék között alakul a fogyasztóiár-index.

A Monetáris Tanács előretekintő iránymutatása: „A Monetáris Tanács elkötelezett az inflációs cél fenntartható elérése mellett. Az inflációs pálya az idei évben a korábban vártnál magasabban alakul, a cél elérése későbbre tolódik. A felfelé mutató inflációs kockázatok, valamint a kereskedelem- és geopolitikai feszültségek továbbra is óvatos és türelmes monetáris politikát tesznek szükségessé. A Tanács megítélése szerint a bizonytalan nemzetközi környezet és az inflációs kilátások a szigorú monetáris kondíciók fenntartását indokolják.”

A mai döntés, közlemény és kommentárok alapján sok újdonságot nem találunk. A jegybank új, megemelt előrejelzései továbbra is optimisták akár a növekedést, akár az inflációs számokat vesszük tekintetbe mind a mi várakozásunkkal, mind a széleskörű piaci prognózisokkal összevetve. Az alapkamat csökkentésére egyelőre nincs kilátás, ugyanakkor fenntartjuk a korábbi álláspontunkat, miszerint az év második felében – párhuzamosan a nagy és régiós jegybankok vélelmezett lépéseivel – egy-két alkalommal sor kerülhet a monetáris kondíciók itthoni lazítására is.

55 MOL kútnál lesz új MBH Bankos ATM

Bár a digitális fizetési megoldások népszerűsége töretlenül növekszik, a lakosság fizetési szokásait vizsgáló felmérések szerint a készpénzhasználat továbbra is meghatározó szerepet tölt be a mindennapokban. Erre az ügyféligényre reagálva az MBH Bank és a MOL stratégiai partnerség keretében tovább bővíti a hitelintézet országos ATM-hálózatát.
2025. 05. 09. 11:00
Megosztás:

Az OTP Csoport 2025. első negyedévi eredménye

Az OTP Csoport 2025. első negyedévi adózás utáni eredménye 188,6 milliárd forint volt, ezzel az éves ROE-mutatója 14,9% volt. A y/y 21%-os visszaesés a közel duplájára növekvő társasági adó következménye, amit döntően a magyar extraprofit adó egy összegben történt könyvelésemagyaráz; az év során állampapír vásárlás révén várhatóan érvényesíthető levonás majd negyedéves bontásban jelentkezik.
2025. 05. 09. 10:30
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett gazdaságok kötvényhozama, gyengült a forint

Tegnap az USA és az Egyesült Királyság kereskedelmi megállapodást kötött, amelyben az autók, az acél és az alumínium mentesül az amerikai vámok alól.
2025. 05. 09. 10:00
Megosztás:

Pozitívan értékelték az Egyesült Királyság és az USA kereskedelmi megállapodását a piacok

Az amerikai piacok növekedni tudtak csütörtökön, miután a befektetők üdvözölték az Egyesült Államok és Nagy-Britannia közötti új kereskedelmi megállapodást, miközben Donald Trump elnök jelezte, hogy a hétvégi kínai tárgyalások várhatóan a korábban gondoltnál érdemibb tartalommal bírnak majd.
2025. 05. 09. 09:30
Megosztás:

Újra növekedtek az európai indexek; kamatot csökkentett a BoE

Az európai részvények csütörtökön emelkedéssel zártak, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy kereskedelmi megállapodást kötöttek Nagy-Britanniával a vámok csökkentéséről – ez az első ilyen egyezmény azóta, hogy az amerikai elnök globális vámháborút indított.
2025. 05. 09. 09:00
Megosztás:

Bővülő hitelállománnyal és stabil pénzügyi eredményekkel zárta az EXIM Magyarország a 2024-es pénzügyi évét

Az EXIM Magyarország a 2024-es üzleti évben is meghatározó szereplőként segítette a vállalati forrásbevonást.
2025. 05. 09. 08:30
Megosztás:

Tízből hat külföldön dolgozó magyar szerint könnyű volt a beilleszkedés

Minden tizedik magyar munkavállaló rendelkezik már külföldi tapasztalattal, legtöbben Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában, vagy Franciaországban vállaltak munkát. A költözést leggyakrabban a pénzkereseti lehetőség motiválja, de a kulturális és nyelvismereti tapasztalatok is sokakat vonzanak – derül ki a Profession.hu friss, magyar lakosság körében reprezentatív felméréséből.
2025. 05. 09. 08:00
Megosztás:

KPMG: Egyszerre optimisták, aggódnak és izgatottak a magyarok, ha AI-ról van szó

A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös nemzetközi kutatása szerint az emberek bár egyre többször használják a mesterséges intelligenciát, sokan bizonytalanok az AI-jelenséggel kapcsolatban. A felmérés szerint a megkérdezettek jelentős része már rendszeresen alkalmazza az AI-t. Többségük szívesen használja, és úgy is látja, hogy az AI használata számos előnnyel jár, azonban számos esetben nem elég körültekintően alkalmazzák e technológiát, ami növeli az anyagi és reputációs kockázatokat – állapítja meg a KPMG Trust, Attitudes and Use of Artificial Intelligence 2025 (Bizalom, attitűdök és AI-használat) című friss nemzetközi kutatása.
2025. 05. 09. 07:30
Megosztás:

Tejet hívott vissza a Kifli.hu

Lejárt minőségmegőrzési ideje miatt visszahívta a forgalomból a Kifli.hu Shop Kft. a Sole-Mizo Zrt. egyik laktózmentes UHT tejtermékét - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.
2025. 05. 09. 07:00
Megosztás:

Újabb sikeres tőkeemelést hajtott végre a NAVIGATOR

Részvényeinek piaci likviditását és tulajdonosi körének bővülését szem előtt tartva újabb sikeres tőkebevonást hajtott végre a NAVIGATOR Investments Nyrt. Az ipari innovációs technológiák alkalmazásában élenjáró vállalatcsoportot építő tőzsdei társaság zártkörű részvényjegyzéssel további 194,9 millió Forint friss tőkét vont be. A tranzakcióval újabb magánbefektetők váltak részvényessé, miközben – hasonlóan a korábbi tőkeemelésekhez – intézményi befektetői oldalról is érkezett jegyzés.
2025. 05. 09. 06:30
Megosztás:

Transzferárazás csak óvatosan! - Már egyetlen nem megfelelő összehasonlító elem jelentős társasági adóalap-korrekciót eredményezhet

Hamarosan itt van május 31., ami a transzferár nyilvántartások elkészítésének határideje is. „Mivel a kapcsolt felek közötti ügyletek árazását, a kapcsolt vállalkozások jövedelmezőségét az adóhatóság szigorúan, a digitalizáció technológiai vívmányaira – mesterséges intelligencia szoftverek, automatikus adatbázis-elemzések – építve ellenőrzi, a vállalkozásoknak is nagy gonddal, az adóhatóságot megelőzve, kell foglalkozniuk a transzferárazás adózási kockázatainak feltárásával és kezelésével.” – emelte ki Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner partnere, vezető tanácsadója.
2025. 05. 09. 06:00
Megosztás:

Az OKSZ hamis állításaival ellentétben az árréscsökkentés érdemben növeli a kiskereskedelmi forgalmat, így a fogyasztást is

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) félrevezető módon vont párhuzamot a kiskereskedelmi forgalom márciusi mérséklődése és az árréscsökkentés bevezetése és annak hatásai között.
2025. 05. 09. 05:30
Megosztás:

Kilőttek a lakásárak, drágultak a hitelek: Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

Bár tavaly újra hatalmas lendületet vett a magyar lakáspiac, ezzel együtt a finanszírozási környezet is megváltozott. Éves összehasonlításban nőtt a lakáshitelek kamata és a banki versenyben csak a magasabb jövedelmű ügyfelek számíthatnak kedvező feltételekre. A változó lehetőségek mellett különösen fontos, hogy az érdeklődők tisztában legyenek a lakáshitelek aktuális kondícióival és a piaci környezet alakulásával.
2025. 05. 09. 05:00
Megosztás:

Ismét nagyon gyenge magyar ipari termelési adatot közölt a KSH

Ma reggel ipari termelési adatokat tett közzé a KSH az idei harmadik hónapra vonatkozóan.
2025. 05. 09. 04:30
Megosztás:

Rekordösszegű személyi kölcsön fogyott márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít, mellette pedig pörög a fiatalokat célzó munkáshitel is, az első negyedévben csaknem 60 milliárd forintra kötöttek szerződést - írja a Bank360 a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hitelstatisztika alapján.
2025. 05. 09. 04:00
Megosztás:

Kilőtt az elektromos autók és hibridek iránti érdeklődés

Folytatódik a korábban látott tendencia: jelentősen felülmúlja az elektromos és hibrid hajtáslánccal ellátott gépjárművek iránti érdeklődés a tavalyi szintet a magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai alapján. Eközben benzines és dízel autókat is többen kerestek 2025 áprilisában, mint egy évvel ezelőtt, még ha nem is akkora az ugrás, mint márciusban volt.
2025. 05. 09. 03:30
Megosztás:

Újabb gyorsított ágazati vizsgálatot fejezett be a GVH

A gépjármű-beszerzések piacán is csökkent az egyajánlatos beszerzések száma 2021 és 2023 között – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Korábban az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacán is ugyanerre a megállapításra jutott a GVH. Mindez összhangban van a Kormány vállalásaival az Európai Bizottság felé. A társadalmi konzultációra bocsátott jelentéstervezetben a GVH szakemberei javaslatokat is megfogalmaztak a gépjármű-beszerzések területén az egyajánlatos közbeszerzések számának további csökkentése, illetve a piaci verseny fokozása érdekében.
2025. 05. 09. 03:00
Megosztás:

Új vezérigazgatóval folytatja a BÁV – Pintye László érkezik a vállalat élére

Hosszabb idő után új vezérigazgató irányítja a BÁV Zrt. munkáját: a vállalat szakmai vezetését Pintye László veszi át, aki több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a médiapiac, a stratégiai tanácsadás és az üzletfejlesztés területén.
2025. 05. 09. 02:30
Megosztás:

Így tüntesd el a zsigeri zsírpárnákat az egészséged érdekében – Gyors fogyás és zsírégetés

A fogyás nem csupán a bőr alatti zsírrétegekről szól – sokkal fontosabb, hogy a belső szervek köré rakódott zsigeri zsírtól is megszabaduljunk. Ha a szerveink zsírosodnak, azok nem tudják megfelelően ellátni feladataikat, ami számos egészségügyi problémához vezethet.
2025. 05. 09. 02:00
Megosztás:

A nyugdíj fogalmát újra kell írni a magyar törvényekben!

A nyugdíjasok komoly kritikával illetik a törvényhozókat: a közelmúltban a NYUSZET (Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa) nyílt levélben követelte az előrehozott nyugdíjkorrekció bevezetését, míg a Magyar Szakszervezeti Szövetség nyugdíjas tagozata a teljes nyugdíjrendszer mielőbbi korszerűsítését sürgeti.
2025. 05. 09. 01:00
Megosztás: