Hét évtized óta először a brit uralkodó nyitja meg az új kanadai parlamentet

A brit uralkodó személyesen nyitja meg az új kanadai parlamentet. Hasonló alkotmányos eseményre csaknem hét évtizede nem volt példa a két ország közös történelmében.

A Buckingham-palota tájékoztatása szerint III. Károly király és hitvese, Kamilla hétfőn érkezik a kanadai fővárosba, Ottawába, ahol a 76 esztendős uralkodó trónbeszéddel nyitja meg a nemrégiben tartott választások után megalakuló új, 45. kanadai parlamentet.

Brit uralkodó legutóbb 1957-ben nyitotta meg hivatalosan a kanadai törvényhozást: abban az évben III. Károly néhai édesanyja, a 2022 szeptemberében elhunyt II. Erzsébet királynő utazott Ottawába kifejezetten ezzel a céllal.

III. Károly királyt Mark Carney kanadai miniszterelnök kérte fel az új kanadai parlament megnyitására. Carney nemrégiben tett londoni látogatásán hangsúlyozta: a gesztus jelentőségét kiemeli Donald Trump amerikai elnök többször is megismételt kijelentése arról, hogy Kanadának az Egyesült Államok 51. tagállamává kellene válnia.

Trump - aki jelentős vámokat is kivetett az amerikai piacra exportált kanadai termékekre - egyik nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a két ország határa mesterséges választóvonal, amelyet ideje felszámolni, Justin Trudeau volt kanadai kormányfőt, Mark Carney közvetlen hivatali elődjét pedig több ízben "Trudeau kormányzónak" nevezte, utalva az egyes amerikai tagállamok élén álló tisztviselők kormányzói rangjára.

Carney, a Bank of England - a brit jegybank - volt kormányzója az általa vezetett Liberális Párt élén megnyerte a múlt hónap végén tartott előrehozott kanadai parlamenti választásokat. A kanadai kormányfő a BBC brit közszolgálati televíziónak adott minapi interjúban úgy fogalmazott: Donald Trump "területi elképzelései" soha nem fognak megvalósulni sem Kanada, sem más országok és területek, például Panama vagy Grönland esetében.

A jórészt egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség jelenlegi 56 tagállama közül - az Egyesült Királysággal együtt - tizenötnek a mindenkori brit uralkodó, jelenleg III. Károly király az alkotmányosan elismert államfője. Köztük van Kanada is, amely a világ legnagyobb területű monarchiája.

Donald Trump felvetése, amely szerint Kanadának csatlakoznia kellene az Egyesült Államokhoz, így potenciálisan rendkívüli horderejű alkotmányossági problémákat is okozhat Nagy-Britannia és az Egyesült Államok egyébként rendkívül szoros szövetségesi kapcsolatrendszerében.

Jórészt ennek kiküszöbölésére Trumpot állami látogatásra hívta meg a brit uralkodó. III. Károly hivatalos meghívólevelét Keir Starmer brit miniszterelnök nyújtotta át február végén Washingtonban az amerikai elnöknek.

A meghívás két szempontból is példátlan: Donald Trump már előző elnöki időszakában, 2019 júniusában is járt állami látogatáson - vagyis formálisan az uralkodó vendégeként - II. Erzsébet királynőnél, és a két ország kapcsolataiban még nem fordult elő, hogy ugyanazt az amerikai elnököt kétszer is meghívják nagy-britanniai állami látogatásra.

Ugyancsak példátlan Trump újabb meghívása abból a szempontból, hogy második hivatali idejüket töltő amerikai elnököket a mindenkori brit uralkodó hagyományosan már nem invitál teljes körű állami látogatásra.

Döbbenet! Nők40 korkedvezményes nyugdíj! Biztos, hogy ezt akarja?

Manapság is sok nő mérlegeli, hogy igénybe vegye a „nők 40” program keretében biztosított kedvezményes öregségi nyugdíjat. A döntést számos tényező befolyásolja, köztük kiemelten a majdani nyugdíj összege. Megéri meglépni? Számoljunk!
2025. 05. 26. 02:00
Megosztás:

Megnyerheted az életed pénzét! Pénzhoroszkóp utat mutat május végére!

Ne csak álmodozz a nagy nyereményről: ezúttal tudd meg pontosan, melyik nap, milyen játékkal, és milyen számokkal érdemes próbálkoznod! Minden csillagjegyhez egy egyedi, hétköznapi, de sorsfordító történet is tartozik, ami utat mutathat a bőség felé. A szerencse nem válogat – de aki figyel, az most gazdagabb lehet egy jó döntéssel!
2025. 05. 26. 01:00
Megosztás:

Vatikán falára hatalmas Magyarország térképet festettek és egy mondatot írtak alá...

A Vatikáni Apostoli Palota harmadik emeletén található Raffaello loggiái (Logge di Raffaello) a 16. század elején készültek Raffaello Sanzio és tanítványai munkájának eredményeként.
2025. 05. 26. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 05. 25. 23:00
Megosztás:

On-chain adat elemzés jelentése – Mit tudhatunk meg az On-chain adatokból egy kriptovaluta árfolyam kapcsán?

Mi az az On-chain elemzés, és miért fontos a kriptovilágban? A kriptovaluták világában nemcsak az árfolyamgrafikonokból, hanem a blokkláncon tárolt adatokból is rengeteg hasznos információt lehet kinyerni. Ez az elemzési módszer az úgynevezett on-chain elemzés, amely az adott kriptovaluta hálózatának belső működését, tranzakcióit és viselkedési mintáit vizsgálja. Aki megérti az on-chain adatokat, jobban megértheti a piac dinamikáját, és tudatosabb döntéseket hozhat a kereskedés vagy hosszú távú befektetés során.
2025. 05. 25. 22:00
Megosztás:

Tokenizációra épít Katar: a kriptovalutákat kihagyják a képletből

Katar digitális stratégiája új irányt vesz: miközben a világ figyelme a volatilis kriptovalutákra szegeződik, Katar egy másik digitális eszközosztályra helyezi a hangsúlyt: a tokenizációra.
2025. 05. 25. 20:00
Megosztás:

Árfolyam elemzés: Cardano (ADA) kriptovaluta előrejelzés – medvés nyomás vagy vételi lehetőség?

Cardano technikai elemzés: a Cardano (ADA) az elmúlt időszakban változatos, hullámzó teljesítményt mutatott, és jelenleg kritikus technikai szinteknél mozog. A legtöbb indikátor semleges vagy enyhén negatív képet fest, ugyanakkor vannak jelek arra, hogy az árfolyam rövid távon egy vételi zónába süllyedhet. Ebben az ADA technikai árfolyam elemzésben részletesen bemutatjuk az ADA mozgását az elmúlt hetekben, értelmezzük a kulcsfontosságú indikátorokat – mint az RSI, MACD, mozgóátlagok és pivot szintek – és végül egyértelmű javaslatot adunk arra, hogy mikor és hogyan lehet érdemes belépni vagy pozíciót módosítani.
2025. 05. 25. 19:00
Megosztás:

A gyermeket nevelő családok költségvetése lesz a 2026-os

A 2026-os büdzsé a gyermeket nevelő családok költségvetése lesz, hiszen még soha nem kaptak olyan mértékű támogatást a magyar családok, mint amennyit jövőre fognak - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2025. 05. 25. 18:00
Megosztás:

Biztonságban a nyári utazások? – Szakmai ajánlás az utasok jogainak védelmében

A globális turizmus folyamatos növekedése és az utazási kedv erősödése ellenére az utasokat még ma is kiszolgáltatottá teheti egy-egy légitársaság csődje. Ezen változtatna az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége (ECTAA) új javaslata, amely egy kötelező légitársasági csődvédelmi alap létrehozását sürgeti. A javaslatot a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) is támogatja – és ezzel összhangban a repjegy.hu-t üzemeltető Weco-Travel, mint a MUISZ aktív tagja, szintén kiáll az utasok védelmét biztosító kezdeményezés mellett.
2025. 05. 25. 17:00
Megosztás:

Megkezdődött a brit vasút újbóli államosítása

Megkezdődött a konzervatív párti kormányok által három évtizeddel ezelőtt privatizált brit vasúthálózat újbóli államosítása. A program a tavaly nyári parlamenti választások óta kormányzó Munkáspárt előre meghirdetett gazdaságpolitikai cselekvési terveinek egyik sarkalatos eleme.
2025. 05. 25. 16:00
Megosztás:

Ethereum árfolyamelemzés: Egészséges korrekció vagy nagyobb esés jön?

Kritikus szinten billeg az Ethereum: az Ethereum (ETH) árfolyama egy kulcsfontosságú ellenállási zónánál stagnál, miközben egyre több technikai és on-chain jel arra utal, hogy egy rövid távú korrekció elkerülhetetlen lehet.
2025. 05. 25. 15:00
Megosztás:

Binance Coin (BNB) kriptovaluta technikai elemzés és BNB ár előrejelzés

Binance Coin BNB technikai elemzés és árfolya áttekintés és befektetési javaslat: ebben a cikkben részletes technikai elemzést nyújtunk a Binance Coin (BNB) kriptovaluta aktuális ármozgásáról és jövőbeli kilátásairól. A BNB elemzés célja, hogy laikus befektetők számára is érthetően mutassa be a legfontosabb technikai indikátorokat (mint az RSI, MACD, Stochastic, mozgóátlagok stb.), valamint konkrét támasz- és ellenállási szintek alapján készítsen rövid, közép és hosszú távú előrejelzést. A cikk végén egyértelmű befektetési javaslatot is adunk: érdemes-e most beszállni a BNB-be, tartani, vagy inkább realizálni a nyereséget.
2025. 05. 25. 14:00
Megosztás:

Áprilisban 10 százalék alatt maradt az áramimport aránya

Áprilisban 10 százalék alatt maradt az áramimport aránya - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) vasárnap a Facebookon.
2025. 05. 25. 13:00
Megosztás:

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik - írja a Bank360.hu pénzügyi szakportál.
2025. 05. 25. 12:00
Megosztás:

Hiába veszünk fel rekordközeli összegű hitelt új lakásra, egyre kevesebb négyzetméterre elég

Rég látott összegben finanszíroztak új lakás vásárlást a családok 2025 márciusában, ám Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint ennek oka nem a növekvő keresletnek, sokkal inkább az értékesítési árak megugrásának volt köszönhető.
2025. 05. 25. 11:00
Megosztás:

Kamatdöntő ülést tart a jegybank a jövő héten

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig számos újabb statisztikát közöl, közöttük a szálláshelyek forgalmát, az ipari termelői árakat és a külkereskedelmi forgalom adatait.
2025. 05. 25. 10:00
Megosztás:

Növekvő forgalom mellett csökkent a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,69 százalékkal, 1639,07 ponttal csökkenve 95 426,77 ponton fejezte be a hetet.
2025. 05. 25. 09:00
Megosztás:

Trump az Egyesült Államok haderejének 1000 milliárd dollár értékű fejlesztését ígérte a West Point katonai akadémián

Az Egyesült Államok haderejének 1000 milliárd dollár értékű fejlesztését ígérte Donald Trump elnök, a West Point katonai akadémia végzős diákjai előtt szombaton.
2025. 05. 25. 07:00
Megosztás:

Új lendületet vett a magyar tengeri konténerforgalom

Miután tavaly a Szuezi-csatorna lezárása és a globális útvonalak átszervezése súlyos fennakadásokat okozott, 2025 első negyedévében konszolidálódott és megerősödött a magyar tengeri konténeres áruszállítás: a forgalom látványosan, több mint 15 százalékkal nőtt. Az import fellendülését a gyárépítési hullám és az alacsony tengeri fuvardíjak hajtották, míg a déli kikötők ismét visszanyerték vezető szerepüket. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) szerint ezzel a szektor ismét stabil növekedési pályára állt, bár az export gyengesége továbbra is intő jel.
2025. 05. 25. 06:00
Megosztás:

A zöldenergia versenyelőny

Most, amikor az építőiparban kevesebb a megrendelés és nehéz előre tervezni és minden költségelem számít, az energia különösen kritikus. Ebben a helyzetben egy évi 40 százalékos megtakarítás egyenesen stratégiai jelentőségű: a csökkenő költség javuló versenyképességet jelent. A Mapei Kft. esettanulmánya bemutatja, milyen mértékű megtakarítást jelenthet egy ipari méretű napelem-beruházás.
2025. 05. 25. 05:00
Megosztás: