Hamarosan megkezdődnek a paksi bővítés újabb előkészítő munkálatai

Hamarosan megindulnak a paksi bővítés újabb fontos előkészítő munkálatai, a módosított szerződéses keretrendszer biztosítja a gyorsabb előrehaladást a biztonsági szabályok teljes körű tiszteletben tartása mellett - jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

Hamarosan megkezdődnek a paksi bővítés újabb előkészítő munkálatai

A tárcavezető a Roszatom orosz nukleáris energetikai konszern vezérigazgatójával, Alekszej Lihacsovval folytatott tárgyalását követően üdvözölte, hogy az Európai Unió egy hónap alatt jóváhagyta a két új paksi erőművi blokk építésére vonatkozó szerződés módosításait.

"Ezekkel a szerződésmódosításokkal fel tudjuk gyorsítani a beruházást, egy csomó bürokratikus terhet le tudunk róla szedni, s egyértelműsítjük azokat a nukleáris biztonsági szabályokat, amelyek az európai sztenderdeknél is jóval szigorúbbak, és garantálják, hogy biztonságos erőmű fog épülni Pakson" - húzta alá.

Majd közölte, hogy a jóváhagyás és a sikeres megbeszélések nyomán a kivitelezés új lendületet kap, és rövidesen újabb munkálatok kezdődnek az építkezés előkészítése érdekében.

Szijjártó Péter tudatta, hogy július elején megindul az úgynevezett résfalazási munka, amely rendkívül fontos a reaktorok biztonságos működésének szempontjából. Illetve megkezdődik a talaj kitermelése, majd szilárdítása, aminek eredményes elvégzését követően a projekt stratégiai fontosságú pontjának számító, úgynevezett első beton is lekerül majd a földbe - sorolta.

"Mind a Roszatom, mind mi, a kormány részéről elkötelezettek vagyunk az iránt, hogy az új paksi blokkoknak a következő évtized legelején szolgálatba kell majd állniuk, ezáltal is tudjuk biztosítani azt, hogy a rezsicsökkentés eredményeit Magyarországon hosszú távon fenn tudjuk tartani" - szögezte le.
"Eddig sikerült elérnünk azt, hogy a nukleáris ipart semmifajta szankció ne sújtsa, ugyanakkor pontosan tudjuk, hogy szankciók nem csak írásos, hanem íratlan formában is léteznek" - hangsúlyozta. Ennek kapcsán pedig rámutatott, hogy számos nemzetközi szereplő próbálja blokkolni, lassítani a paksi bővítést, miközben ez, az államok energiabiztonságának garantálását célzó beruházások akadályozása szuverenitás elleni támadásnak számít.

"Ezért arra kérjük, arra szólítjuk fel a nemzetközi színtéren mozgó szereplőket, hogy fejezzék be a paksi beruházás lassítása vagy akadályozása érdekében kifejtett tevékenységüket, mert egyrészt azok nem lesznek eredményesek, másrészt pedig nem tudjuk elfogadni, hogy az energiaellátásunk biztonságát kockáztassák" - tette hozzá.

A miniszter végül kiemelte, hogy a jelenlegi 2000 megawattos nukleáris kapacitás 4400 megawattra emelésével Magyarország a villamosenergia-szükségletének 75 százalékát maga tudja majd előállítani, így hazánk jelentősen függetlenítheti magát a nemzetközi energiapiacok "eszetlen" árváltozásaitól.

"Ráadásul környezetvédelmi szempontból is hatalmasat lépünk majd előre, ugyanis ha üzembe helyezzük a két paksi blokkot, akkor évente 17 millió tonnányi szén-dioxid-kibocsátást tudunk megspórolni" - mondta.

Jakab Roland: a mesterséges intelligencia nem fejlődhet önmagáért

A mesterséges intelligencia nem fejlődhet önmagáért, olyan módon kell hasznosítani, hogy tömegek számára teremtsen társadalmi és gazdasági értékeket - hangsúlyozta Jakab Roland, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatója az AI Symposium 2025 elnevezésű konferencia zárórendezvényén szombaton a Várkert Bazárban.
2025. 05. 11. 12:00
Megosztás:

Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon

Több száz kiállító, köztük 160 borász várja a vendégeket a csütörtökön kezdődő Szegedi Borfesztiválon, az ország legnagyobb borászati seregszemléjén tizenegy napon át - tájékoztatta a programsorozatot szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-t.
2025. 05. 11. 11:00
Megosztás:

Polgármestert választanak a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszaigaron

Időközi polgármester-választást tartanak ma a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszaigar községben.
2025. 05. 11. 10:00
Megosztás:

BKK: Újabb járatokon lesz elsőajtós felszállás

Hétfőtől újabb járatokon vezeti be a hétköznap esti időszakra érvényes elsőajtós felszállási rendet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
2025. 05. 11. 09:00
Megosztás:

XIV. Leó pápa ellátogatott egy Rómához közeli Szűz Mária-kegyhelyre

Az új pápa, XIV. Leó megválasztása utáni első útján felkereste szombat délután a Rómától valamivel több mint 60 kilométerre található Genazzano ismert Szűz Mária-kegyhelyét - közölte a Vatikán.
2025. 05. 11. 08:00
Megosztás:

Kína szerint stabilan fejlődnek kereskedelmi kapcsolatai a közép- és kelet-európai országokkal

Kína és a közép- és kelet-európai (KKE) országok közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok egészségesen és stabilan fejlődtek az elmúlt években, ami nagy lehetőségeket kínál a jövőbeni együttműködésekre is - közölte pénteken a kínai kereskedelmi minisztérium.
2025. 05. 11. 07:00
Megosztás:

Az Automatizált Kiviteli Rendszer új korszakot jelent az exportadminisztrációban

Új informatikai rendszert használhatnak május 6-ától az exportőrök. Az Automatizált Kiviteli Rendszer (Automated Export System - AES) teljes egészében automatizálja, papírmentessé teszi a kiviteli eljárások adminisztrációját - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.
2025. 05. 11. 06:00
Megosztás:

A kötelező díjcsökkentését követően a lakásbiztosítások díját sem engedi növekedni a KöBE

A KöBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület a Nemzetgazdasági Minisztérium szándékával összhangban a következő évben nem emeli a lakásbiztosítások díját.
2025. 05. 11. 05:00
Megosztás:

Elismeréseket vettek át mentődolgozók a mentők napja alkalmából

A mentők napja alkalmából országszerte mintegy 1700 mentődolgozó részesült elismerésben, közülük kétszázan az Országházban vehették át kitüntetéseiket - közölte az Országos Mentőszolgálat szombaton az MTI-vel.
2025. 05. 11. 04:00
Megosztás:

A közalkalmazotti bértábla ellen tüntettek

A közalkalmazotti bértábla és a 2025-től életbe lépő értékelési rendszer ellen tüntettek ismét az oktatásban dolgozók pénteken Horvátországban.
2025. 05. 11. 03:00
Megosztás:

4 horoszkópjegy pénzügyei robbannak fel a jövő héten!

Valami a levegőben van. Lehet, hogy egy visszajáró pénz, egy megtalált blokk vagy egy hirtelen megérzés – de a szerencse most ott ólálkodik körülötted. Minden csillagjegynek egyedi pénzügyi történet és személyre szabott szerencsejáték-tipp jár a hétre (május 12-18).
2025. 05. 11. 02:00
Megosztás:

NŐK40 nyugdíj - így számolják ki a nyugdíj összegét a jövőben!

A nők 40 kedvezményes öregségi nyugdíja nem külön kategória, hanem teljes értékű öregségi nyugdíj, amelyet a szolgálati idő és az átlagos havi kereset alapján számolnak ki – ugyanúgy, mint a többi nyugdíjat.
2025. 05. 11. 01:01
Megosztás:

Dobd ki a boltit! Olcsó, illatos öblítő házilag!

Illatos, friss ruhák boltban vásárolt öblítő nélkül? Igen, lehetséges! Ha szeretnél spórolni, kerülni a vegyszereket, vagy egyszerűen csak egy természetes, illatos alternatívát keresel, ez a házi öblítő recept neked szól.
2025. 05. 11. 00:01
Megosztás:

Visszatér a kriptóhoz a Facebook? – Stabilcoinokkal próbálná újra Zuckerberg birodalma

A Meta (korábban Facebook) három évvel azután, hogy látványosan feladta Diem névre keresztelt kriptovaluta projektjét, újra visszatér a digitális pénzügyi színtérre – de ezúttal óvatosabb lépésekkel. A cél most nem a világ pénzügyi rendszerének megreformálása, hanem egy letisztultabb, praktikus alkalmazás: stabilcoin-alapú fizetések bevezetése.
2025. 05. 10. 23:00
Megosztás:

Enyhített a korlátozáson kívüli területeken a ragadós száj- és körömfájás miatt hozott intézkedéseken az állategészségügyi hatóság

Enyhített a korlátozott területeken kívüli térségben a ragadós száj- és körömfájás miatt hozott intézkedéseken az állategészségügyi hatóság - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság Hivatal (Nébih) szombaton.
2025. 05. 10. 22:00
Megosztás:

Megerősítette Németország lehetséges legjobb osztályzatát a Moody's

Megerősítette Németország hosszú távú hazai és külső szuverén adósságkötelezettségeinek lehetséges legjobb, "Aaa" szintű osztályzatát a Moody's Ratings. A besorolás kilátása változatlanul stabil.
2025. 05. 10. 21:00
Megosztás:

Visszatérnek a nagyhalak: Intézményi bizalom erősödik a Bitcoin iránt a Deribit opciós piacon

A Bitcoin árfolyam újabb lendületet kapott – ezúttal nem csupán a kriptopiac rajongóitól, hanem a professzionális intézményi szereplőktől. Az opciós piac mozgásai alapján világosan kirajzolódik: a nagy befektetők hosszú távra terveznek, és egészen extrém árfolyam-emelkedésre fogadnak. Vajon tényleg 140 000 dollár lesz a következő célár?
2025. 05. 10. 20:00
Megosztás:

Állami Bitcoin kriptovaluta tartalékok indulnak: új kriptovaluta árfolyam katalizátor jöhet az USA-ból

Két amerikai állam – New Hampshire és Arizona – most hivatalosan is belépett a kriptojátékba. Az általuk elfogadott új törvények lehetővé teszik, hogy állami szinten is Bitcoin-tartalékot hozzanak létre, ami akár hosszú távon is befolyásolhatja a Bitcoin árfolyamát. Bár ezek a kezdeményezések még kezdeti fázisban járnak, új korszak kezdődhet az intézményi kriptobirtoklás terén. Mutatjuk, mi változott, és miért lehet ez fontos a befektetőknek.
2025. 05. 10. 19:10
Megosztás:

„Türelem, kriptós barátaim” – Az SEC biztosa üzent a kriptovaluta ETF-re váróknak

Miközben a piac már tűkön ülve várja a következő kriptovaluta ETF-ek engedélyezését, az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) egyik legismertebb alakja, Hester Peirce – a kriptós közösség által csak „Crypto Mom”-ként emlegetett biztos – hűtötte le a kedélyeket: „Legyetek türelmesek”, üzente egy interjúban. Vajon mi áll a csúszások mögött, és mit várhatunk a következő hónapokban?
2025. 05. 10. 18:00
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama újra 100.000 dollár fölött jár, az Ethereum ára szárnyal a Pectra frissítés hatására

Bitcoin új csúcsot dönget, miközben az USA nem emel kamatot és az Ethereum történelmi frissítést kap: ezek a legjelentősebb kriptovaluta hírek most, amik mozgatják a kriptotőzsdéket.
2025. 05. 10. 16:00
Megosztás: