Befejeződött a montenegrói elnökválasztás

Befejeződött a montenegrói elnökválasztás, vasárnap este nyolc órakor bezártak a szavazóhelyiségek.

Befejeződött a montenegrói elnökválasztás

A részvételi arány a CeMI ellenőrző és kutatóközpont adatai szerint 19 óráig 60,5 százalékos volt. Az országos választási bizottság legutóbb a 18 órai adatokat közölte, addig a szavazásra jogosultak 55,64 százaléka voksolt.

Öt évvel ezelőtt némileg alacsonyabb volt a részvételi arány, a CeMI adatai szerint 19 óráig a választásra jogosult lakosság 58,6 százaléka voksolt.

A voksolás nyugodtan, nagyobb szabálytalanságok nélkül zajlott, a megfigyelők néhány szóváltásról, valamint szavazócédulák lefényképezéséről és a szavazatszámláló bizottság tagjainak "nem szakszerű viselkedéséről" számoltak be.

A valamivel több mint 542 ezer választójoggal rendelkező montenegrói állampolgár hét jelölt közül választhatott, a voksolást megelőző közvélemény-kutatások szerint a legtöbb szavazatot a hivatalban lévő elnök, Milo Djukanovic szerezhette meg, aki hatszor volt már az ország miniszterelnöke, és - a mostani mandátumot is beleértve - kétszer a köztársasági elnöke.

Miután leadta voksát, Milo Djukanovic hivatalban lévő államfő újságíróknak azt mondta, nem tervezi elveszíteni a választást, de az is előfordulhat, hogy ő fogja vezetni a pártját a júniusi előrehozott parlamenti választáson. Közölte, úgy véli, lesz második fordulója az elnökválasztásnak, de meg van arról is győződve, hogy a végén ő fog nyerni. A választás lehetőséget biztosít Montenegró számára, hogy bizonyítsa, képes a politikai és társadalmi stabilitásra, illetve az európai uniós út folytatására - tette hozzá.

Milo Djukanovic legnagyobb riválisának a közvélemény-kutatások Jakov Milatovic közgazdászt, az Európa most! nevű mozgalom jelöltjét tartják. A szavazáskor Jakov Milatovic arról beszélt, hogy a voksolás azért döntő jelentőségű Montenegró jövője számára, mert az állampolgárok "a múlt politikája, a szegénység politikája és a megosztás politikája", valamint a "jövő Montenegrója, a fejlődés Montenegrója, és egy szebb, igazságosabb és egyenlőbb Montenegró" között választanak. Szerinte a hivatalban lévő elnök "a múlt megosztó döntéseit" jelképezi, ezért váltásra van szükség.

Andrija Mandic, a szerbbarát Demokratikus Front jelöltje is esélyes a felmérések szerint arra, hogy bekerüljön a második fordulóba. A voksolást követően újságíróknak azt mondta, elnökként azon dolgozna, hogy az állampolgárok megbékéljenek egymással, és felszámolná a korrupciót, illetve a szervezett bűnözést. Milo Djukanovic leváltása a politikai változások következő lépése lenne - mondta, mert - magyarázata szerint - a kormányról 2020-ban váltották le a Djukanovic vezette Szocialisták Demokratikus Pártját.

Montenegró 2006-ban vált külön Szerbiától, azóta ez volt a negyedik elnökválasztás. Az első két választáson Filip Vujanovic nyert, a harmadikat pedig Milo Djukanovic nyerte meg már az első fordulóban.

Amennyiben bármelyik jelölt már az első fordulóban megszerzi a voksok több mint 50 százalékát, akkor nem kell második fordulót tartani, ellenkező esetben április 2-án tartják meg a második fordulót, amelyben a két, legtöbb szavazatot szerzett jelölt küzd meg egymással.

Az első hivatalos adatokra 21 óra után lehet számítani, a végleges eredményeket pedig 96 órán belül hozzák nyilvánosságra.

Stratégiai tervek a NAVIGATOR-tól: ipari innovációs technológiákban élenjáró vállalatcsoport épül

A Budapesti Értéktőzsde XTEND szekciójában jegyzett NAVIGATOR Investments stratégiai céljai szerinti akvizícióknak és az organikus növekedésnek köszönhetően 2026-ban 7,5-8 milliárd forintos árbevétel mellett 1,5-2 milliárd forintos EBITDA és közel 1 milliárd forintos adózott eredmény elérését tervezi, ami 32-53% közötti éves növekedésnek felel meg a 2022-es bázisévhez viszonyítva.
2024. 04. 18. 06:00
Megosztás:

Mit hozhat a lakáspiacon és az építőiparban az otthonfelújítási program?

A magyar kormány április elején jelentette be a régóta várt új otthonfelújítási programot, mely mind az építőiparnak, mind a lakáspiacnak erős lökést adhat – hozzájárulva a negatív trendből való kilábaláshoz. A programmal kapcsolatban azonban kérdések is felmerülnek: lesz-e elég kapacitása az építőiparnak, ha valóban 20 000 lakást felújítanak? Emelkednek-e emiatt a lakásárak? Az MBH Bank elemzője többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ.
2024. 04. 18. 05:30
Megosztás:

Hogyan hat a vörös-tengeri válság a magyar import-export vállalkozásokra?

A november óta a Vörös-tengeren zajló, konténerszállító hajók elleni támadások komolyan megzavarták a világ egyik legforgalmasabb kereskedelmi útvonalát. Az Irán által támogatott Houthik több mint 40 támadást intéztek kereskedelmi hajók ellen a Vörös-tengeren és az Ádeni-öbölben, amelyek közül egy halálos kimenetelű volt. Az Egyesült Államok és szövetségesei január közepe óta tartó katonai beavatkozása ellenére sem sikerült még biztonságosabbá tenni a Bab El Mandeb-szorost. Johan Gabriels, az iBanFirst Délkelet-Európáért felelős regionális igazgatója az alábbiakban kifejti, hogy a vörös-tengeri válság milyen hatással van a nemzetközi kereskedelemre és az ázsiai cégekkel üzletelő magyar vállalkozásokra.
2024. 04. 18. 05:00
Megosztás:

Mobillal is lehet már készpénzt felvenni a legtöbb bankautomatából

Nincs nálad a bankkártyád, de készpénzt szeretnél felvenni? Ha be van digitalizálva a mobilodba, akkor van rá esély, hogy sikerülni fog a dolog, ugyanis az ATM-ek egy része mobiltárca-alkalmazással is használható. Mutatjuk, mire figyelj.
2024. 04. 18. 04:30
Megosztás:

Figyelmeztetést kaptak a bankok, elég volt az apró betűs díjemelésekből

Vezetői körlevélben utasította a bankokat az MNB, hogy amikor árat emelnek, világosan magyarázzák el az ügyfeleknek, miért döntöttek így, és lehetőleg színes betűkkel vagy háttérrel kiemelve jelöljék a kondíciós listákban - írja a Bank360.hu.
2024. 04. 18. 04:00
Megosztás:

Kimutatták: ennyi kólát szabad napi szinten meginni!

A kólafogyasztás egészségi hatásait tekintve nincs egyértelmű "biztonságos" mennyiség, mivel az ital magas cukor- és koffeintartalma különböző egészségügyi problémákat okozhat.
2024. 04. 18. 03:00
Megosztás:

Pénzhoroszkóp: a Vízöntő és az Oroszlán szerencsejátékban nyerhet, de a...

Pénz és szerencse horoszkópunk a hétvégéig (április 18-22.) mutatja meg a jövőt a csillagok állása szerint. Érdemes-e szerencsejátékot játszani, pl. lottózni? Mik a nyerőszámok a héten az adott horoszkópjegyek számára? Mibe fektessen pénzt? - mindezekre a kérdésekre ad választ a pénzügyi horoszkóp.
2024. 04. 18. 02:00
Megosztás:

Nyugdíjak számításakor a minimálbér változása hogyan befolyásol? Példákkal

Az évente jelentősen változó minimálbér összege számos esetben hatással van a társadalombiztosítási ellátásokra, így a nyugdíjra is. Az adó.hu blogposztja ezt a témát járta körbe. Nézzük meg ezt a fontos kérdéskört!
2024. 04. 18. 01:00
Megosztás:

Elkapkodták a Dogecoin20-at az előértékesítésen, hamarabb jön a DEX listázás

A példátlan kereslet, valamint a Doge Day árfelhajtó hatása miatt, amely a Bitcoin várva várt szombati feleződésével egy napra esik, a Dogecoin20 projekt előértékesítése idő előtt véget ért. A DOGE20 több mint 10 millió dollárt gyűjtött össze az X-en közzétett, új bejelentése szerint.
2024. 04. 18. 00:01
Megosztás:

170 millióból bővítette kapacitását a békéscsabai Forgút Bt.

Százhetven millió forintból bővítette kapacitását az út- és mélyépítéssel foglalkozó békéscsabai Forgút Bt. - közölte a cég szerdán az MTI-vel.
2024. 04. 17. 23:30
Megosztás:

Csúcsra emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata az USA-ban

Az Egyesült Államokban december eleje óta a legmagasabbra emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata az április 12-én záródott héten - ismertette az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America - MBA) szerdán.
2024. 04. 17. 23:00
Megosztás:

Márciusban lassult az euróövezeti infláció

Az előzetes becslésben közölttel összhangban lassult az éves infláció az euróövezetben márciusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett végleges adatai szerint.
2024. 04. 17. 22:30
Megosztás:

A kormány a déli országrészekre összpontosít

Baranya gazdasági megerősítését is szolgálja a kormány komplex fejlesztési programja, amely a déli országrész felzárkóztatására összpontosít - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden Pécsen.
2024. 04. 17. 22:00
Megosztás:

Hatékonyabb építési metódusok: mikor váltunk Magyarországon?

Magyarországon még mindig tartja magát az a kissé idejétmúlt szemlélet, miszerint az építész tervezésben egy kézben kell tartani az esztétikát és a műszaki tervezést. Fejlettebb építéstechnológiával rendelkező országokban ezt a metódust szinte már egyáltalán nem alkalmazzák.
2024. 04. 17. 21:30
Megosztás:

7 százalékkal nőtt az autóipari termelés Romániában

Éves összevetésben 7 százalékkal nőtt az autóipari termelés Romániában az első negyedévben - derül ki a Romániai Autógyártók Egyesületének (ACAROM) szerdán közzétett adataiból.
2024. 04. 17. 21:00
Megosztás:

Kalocsa térsége sok lehetőséget rejt

Kalocsa olyan növekedési pólus központi helyén fekszik, amely kiváló adottságokat, előfeltételeket jelent egy város, egy közösség számára, hogy emelkedő pályára álljon - fogalmazott a területfejlesztési miniszter kedden a Bács-Kiskun vármegyei településen.
2024. 04. 17. 20:30
Megosztás:

Amerikai gázpiac: a mélypont után fellendülés jöhet

Az amerikai földgázárak idén márciusban évtizedes mélypontra, 1,57 dollár/MMBTu szintre estek. Azóta volt némi emelkedés, de az 1,67 dolláros ár továbbra is nagyon nyomott, s részben alacsonyabb a szektor 1,5-1,8 dollár/MMBTu közti változó költségénél.
2024. 04. 17. 20:00
Megosztás:

Letették a Marina City alapkövét

Több mint 400 milliárd forintból épül fel a Marina City, a főváros új, Duna-parti városnegyede, amelyet a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia fejleszt, a beruházás alapkövét szerdán tették le.
2024. 04. 17. 19:30
Megosztás:

Pozitív zárás az európai tőzsdéken

Pozitív kezdés után indexemelkedéssel fejezték be szerdán a kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2024. 04. 17. 18:30
Megosztás:

Emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 686,43 pontos, 1,05 százalékos emelkedéssel 66 115,42 ponton zárt szerdán.
2024. 04. 17. 18:00
Megosztás: