Februárban belehúztak a bankok: brutális mértékben drágultak a személyi kölcsönök

A kamatemelés eddig jórészt elkerülte a személyi kölcsönöket, februárban azonban bepótolták a bankok az elmaradást. 8 banknál is drágábban lehet elérni a személyi hiteleket februártól, a kamatemelés mértéke átlagosan 2,35%, de akadt olyan bank is, amelynél 4,99 százalékkal emelkedtek a költségek egy hónap alatt.

Februárban belehúztak a bankok: brutális mértékben drágultak a személyi kölcsönök

A jelzáloghiteleknél (https://bankmonitor.hu/lakashitel-kalkulator/) már a tavaly év vége is a kamatemelkedésről szólt. Ez nem is csoda, hiszen a jegybanki alapkamat, a pénzpiaci hozamok mind emelkedtek. A továbbra is igen magas infláció miatt pedig további hozamemelkedésre lehet számítani.

Ebben a környezeteben inkább az okozott meglepetést, hogy a személyi hiteleknél a drágulás elmaradt, legalábbis a tavalyi évben nem drágultak érdemben a fedezetlen hitelek (https://bankmonitor.hu/szemelyi-kolcson/). Januárban azonban már emelkedett a fedezetlen hitelek kamata, melyet most februárban brutális drágulás követett.

Van bank, ahol közel 5 százalékkal emelkedett a THM

Mondhatni az elmúlt hónapok késlekedését a bankok igyekeztek egyetlen hónap alatt bepótolni. 8 banknál is drágábban lehet jelenleg személyi hitelt igényelni, mint egy hónappal ezelőtt. A kamatemelés mértéke is jelentős: a legolcsóbb kölcsönök teljes hiteldíj mutatója (THM) 0,24-4,99 százalékponttal emelkedett.

A Budapest Bank, a Cetelem Bank, a CIB Bank, a K&H Bank, a MagNet Bank, az MKB Bank, a Raiffeisen Bank és a Takarékbank emelte meg kölcsöne kamatát.

A kamatot emelő pénzintézeteknél átlagosan 2,35 százalékponttal emelkedett a THM értéke. Ez egy 3 millió Ft összegű, 7 éves futamidejű kölcsön esetében 3 600 forint törlesztőrészlet emelkedést eredményezett. (Egy januárban felvett hitelre még 49 ezer forintot kellett havonta fizetni, míg egy februárban felvett kölcsön után már 52,6 ezer forint a havi fizetnivaló.)

Nem minden esetben a kamatok emelkedése eredményezte a drágulást: egyes bankok szigorítottak az akciós feltételeken. Például magasabb jövedelmet, jóváírást várnak el a kamatkedvezményért cserébe. Ez egy meghatározott fizetéssel rendelkező igénylő esetében – a vizsgálat során a Bankmonitor szakértői (https://bankmonitor.hu/) 300 ezer forintos fizetést feltételeztek - azonban kamatemelésként jelenhet meg.

Lassult az orosz szolgáltatóipar teljesítménynövekedése novemberben

Lassult az orosz szolgáltatóipar teljesítményének növekedése novemberben.
2023. 12. 06. 07:30
Megosztás:

Csúcsra nyaraltuk az utasbiztosításokat - az állam mindent visz a biztosítóktól

Eddig a költségvetésnek termelték a pénzt a biztosítók, akár a teljes nyereségüket elviheti az extraprofitadó. Több biztosítási forma is megszenvedte, hogy az ügyfelek kénytelenek spórolni. Egyedül az utasbiztosítások szárnyalnak, amelyeknél minden eddigi rekord megdőlt a nyaralási szezon végére - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2023. 12. 06. 07:00
Megosztás:

Átlagosan 12%-os béremeléssel számolnak a hazai munkaadók

Az idén a januári tervekhez képest végül jóval több vállalat emelt a munkavállalók bérén, ráadásul a növelés mértéke is meghaladta az eredeti elképzeléseket. Ennek elsődleges oka a munkaerő megtartása volt és az inflációt hivatott kompenzálni, de végül nem érte el annak szintjét. A 2024-re vonatkozó béremelési elképzelések az ideinél szerényebbek, azonban több munkaadó is tervezi a béren kívüli juttatás keretösszegének emelését jövőre.
2023. 12. 06. 06:30
Megosztás:

Lassuló növekedéssel búcsúzhat az évtől az elektronikus fizetés

Nyár végén is folytatódott a készpénzmentes fizetési megoldások térnyerése, igaz, hogy ennek üteme egyértelműen lelassult és kevéssel az infláció feletti forgalombővülés figyelhető meg az OTP Bank friss, 2023 harmadik negyedévére vonatkozó adataiban.
2023. 12. 06. 06:00
Megosztás:

Új gyártósort avatott Dunaharasztiban a Coca-Cola HBC Magyarország

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében avatta fel kedden legújabb, ultramodern gyártósorát Dunaharasztiban a Coca-Cola HBC Magyarország. Az új sor és az annak helyet adó 3000 négyzetméteren elterülő új gyártócsarnok mintegy 23 millió eurós (8,7 milliárd Ft-os) beruházással készült el. Az ország legnagyobb üdítőital palackozója ezzel a 2023 tavaszán elindított fejlesztéssel 30 százalékkal növelte gyártási kapacitását, reagálva az egyre növekvő a hazai és a nemzetközi piac igényekre. A beruházásnak köszönhetően az ország legnagyobb üdítőitalgyártó vállalata újabb nagy lépést tett afelé, hogy a dunaharaszti üzem a Coca-Cola HBC vállalatcsoport vezető közép-európai gyártóbázisává válhasson.
2023. 12. 06. 05:30
Megosztás:

Magyarországi multinacionális vállalatokat érintő új adószabályok és K+F adókedvezmény

Az EU 2022/2523 irányelv a Globális Minimumadó (GloBe) alkalmazásának kötelezővé tételét írja elő 2024-es évtől. A tagállamoknak - így természetesen Magyarországnak is - át kell ültetniük az új szabályozást saját jogrendszerükbe 2023. december 31-ig.
2023. 12. 06. 05:00
Megosztás:

Így használhatják ki a bankok a generatív MI-ban rejlő összes lehetőséget

A bankoknak talán nem okoz akkora nehézséget megkezdeni a generatív MI használatát, azonban azt megtalálni, hogy hol és miként teremt új értéket a technológia, korántsem ennyire egyszerű. A McKinsey a siker receptjét keresve készített átfogó tanulmányt a generatív MI előnyeiről és az új technológia bevezetésének buktatóiról.
2023. 12. 06. 03:30
Megosztás:

A német cégek továbbra is a legfontosabb partnerek

A kormány továbbra is stratégiai partnerként tekint a Magyarországon működő német vállalatokra - hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium (PM) makrogazdasági és európai ügyekért felelős helyettes államtitkára a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) rendezvényén kedden Budapesten.
2023. 12. 06. 03:30
Megosztás:

Azonnali bértárgyalást és minimum 70.000 Ft béremelést követelnek a vasutasok

A bértárgyalások mielőbbi megkezdését, s erre rendkívüli ülés összehívását sürgetik a vasutas szakszervezetek a MÁV Zrt. vezérigazgatójának, Pafféri Zoltánnak írt közös levélben. Felszólítják, az egyeztetések halogatásával ne hátráltassa a folyamatot, mert a munkavállalók mielőbb tudni szeretnék, mennyiért dolgoznak jövőre. A szakszervezetek 15 százalékos, de legalább 70 ezer forintos béremelést és a lojalitási jutalom 50 ezerrel való növelését kérik.
2023. 12. 06. 03:00
Megosztás:

Egy új fejlesztésnek köszönhetően egyszerűsödik a parkolás a Yettelesek számára

Számos előnye miatt máig növekvő népszerűségnek örvend a mobilszámlára történő "vedd meg most, fizesd később" típusú kisértékű vásárlás, mint a mobilparkolás, az autópályamatrica, a lottó vagy a közösségi közlekedési jegy vásárlása. A Yettel alkalmazásban megjelent új fejlesztés most a mobilparkolás területén hoz el egy sokak számára jelentős kényelmet nyújtó új megoldást.
2023. 12. 06. 02:30
Megosztás:

Betiltjuk a benzines és dízel autókat?! Abból botrány lesz!

A fosszilis tüzelőanyaggal működő belső égésű motorokkal felszerelt új autók 2035-től való betiltása ma igencsak ambiciózus tervnek tűnik.
2023. 12. 06. 02:00
Megosztás:

A 40-49 évesek a legokosabbak Magyarországon - Ön is?

Egy friss kutatás készült hazánkban melynek egyik érdekes eredménye, hogy a 40-49 éves korosztályt találta kiemelkedőnek. Nézzük, hogy miért is!
2023. 12. 06. 01:01
Megosztás:

Öt kötelező kriptovaluta, amit figyelned kell 2024-ben

Kezdve az uptoberrel, a teljes kriptoszektorban az előző hónapokban szinte fékezhetetlen bikafutamnak lehettünk szemtanúi. Mindenki legnagyobb meglepetésére a BTC értéke képes volt áttörni a 40,000 dolláros szintet, miközben az Ethereum a 2200 dollár közelében jár.
2023. 12. 06. 00:01
Megosztás:

Országos járványnak nyilvánították Romániában a kanyarót

Országos járványnak nyilvánította Romániában a kanyarót kedden az egészségügyi minisztérium, miután a regisztrált megbetegedések száma megközelítette a kétezret és a fertőzés az ország 41 megyéje közül már 29-re átterjedt.
2023. 12. 05. 23:30
Megosztás:

Nagyszabású BTS-fejlesztést jelentett be a Panattoni

Európa vezető ipari ingatlanfejlesztőjének helyi leányvállalata, a Panattoni Hungary ma bejelentette, hogy egy országos kiskereskedelmi lánc megbízásából 32.000 négyzetméteres, built-to-suit logisztikai központot épít Budapest agglomerációjában. Az új fejlesztés a Panattoni harmadik hazai BTS-projektje és egyben a hazai logisztikai piac egyik legnagyobb BTS-megállapodása 2023-ban. A testre szabott logisztikai központ a kereskedelmi lánc hazai disztribúciós hálózatát fogja kiszolgálni korszerű raktározási és árumozgatási megoldásokkal. A projekt egyedüli befektetője az OTP Ingatlanbefektetési Alap, amely a Baross Gábor Tőkeprogram keretében tervezi a beruházás megvalósítását.
2023. 12. 05. 23:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Vegyesen zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
2023. 12. 05. 22:30
Megosztás:

Az EU informatikai támogatásokat hagyott jóvá

Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy hét tagállam, köztük Magyarország összesen legfeljebb 1,2 milliárd euró (mintegy 470 milliárd forint) állami támogatást nyújtson egy, a felhő- és pereminformatika-technológiák területét érintő közös európai kezdeményezéshez - közölte a brüsszeli testület kedden.
2023. 12. 05. 21:30
Megosztás:

Béremelést terveznek jövőre a vállalatok

A magyarországi vállalatok 53 százalékánál szerepel a 2024-re vonatkozó tervek között a bérfejlesztés: az érintett cégek átlagosan 12 százalékkal emelnék a fizetéseket - közölte a Profession.hu a HR Körkép felmérése alapján kedden az MTI-vel.
2023. 12. 05. 21:00
Megosztás:

Égető kérdéseket vetnek fel a talaj világnapján

Az egészséges talajok fontosságára, a termőtalaj riasztó ütemű csökkenésére hívja fel a figyelmet az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) a talaj világnapja alkalmából közölt keddi közleményében.
2023. 12. 05. 20:30
Megosztás:

Meghosszabbítoták a paksi atomerőmű üzemidejét

Az Euratom előírásainak megfelelően bejelentették az Európai Uniónak a paksi atomerőmű további üzemidő-hosszabbításának megkezdését - közölte az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója kedden Pakson, ahol a hosszabbítás kapcsán bemutatták a sajtónak az erőmű egyes üzemi területeit is.
2023. 12. 05. 20:00
Megosztás: