Az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona az első negyedévben 1,588 ezer milliárd forintra emelkedett

Az önkéntes nyugdíjpénztárak összesített vagyona idén az első negyedévben 1,588 ezer milliárd forintra emelkedett a tavaly második negyedévben elért 1,5 ezer milliárd forint alatti mélypontot követően - közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) csütörtökön az MTI-vel.

Az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona az első negyedévben 1,588 ezer milliárd forintra emelkedett

A közlemény szerint ez annak köszönhető, hogy folytatódott a hozamok múlt év közepétől elkezdődött javulása, a kedvezőtlen tőkepiaci körülmények miatt tavaly bekövetkezett veszteségek egy jó részét már sikerült ledolgozniuk a pénztáraknak. Reálhozamot azonban az év első három hónapjában sem teljesítettek, átlagosan 2,2 százalékos hozamot értek el a negyedévben. Rámutattak, hogy a pénztárak tagdíjbevételei 27,3 milliárd forintot tettek ki, ami lényegében megegyezik a 2022 első negyedévi adattal. A hozzájárulások 67 százalékát továbbra is a munkavállalók teljesítik, viszont ők az első negyedévben kevesebbet fizettek be, mint egy évvel korábban.

A közlemény idézte Nagy Csabát, az ÖPOSZ elnökét, aki elmondta a munkáltatók körében a munkaerő megtartása érdekében terjedőben van az erőteljesebb szerepvállalás: véleményük szerint ezzel magyarázható, hogy a munkaadói kör befizetései több mint 12 százalékkal nőttek éves összevetésben, megközelítve a 8,9 milliárd forintos szintet. A nyugdíjpénztárak taglétszáma az egy évvel korábbival összevetve 1,6 százalékkal, 1,055 millióra apadt, ami a szövetség szerint azzal magyarázható, hogy többen a tavalyi negatív reálhozam láttán döntöttek a kilépés mellett. Az egy emberre jutó átlagvagyon 1,5 millió forintot tesz ki, ezért úgy értékelték, hogy volna tere a további gyarapodásnak.

Arra is kitértek, hogy idén az első negyedévben az önkéntes egészségpénztárak már csaknem egymillió tagot számláltak, ami éves szinten 4,5 százalékos növekedés. Az összesített vagyon pedig csaknem 12 százalékkal, 68 milliárd forint közelébe emelkedett. A tagdíjbevételek megközelítőleg 22 százalékkal nőttek éves összevetésben úgy, hogy mind a munkáltatók, mind a munkavállalók hasonló ütemben növelték befizetéseiket. Az egészségpénztáraknál a tagok befizetései még jelentősebb súlyúak, mint a nyugdíjpénztáraknál, arányuk több mint 86 százalék.

Bár az adójogszabályok jelenleg nem támogatják a munkáltatói befizetéseket, itt is tetten érhető a munkáltatók nagyobb felelősségvállalása, aktivitása. Ez azt is jelenti, hogy amennyiben az adózás vagy járulékfizetés terén újra kedvezményessé tenné az állam ezt a juttatást, az még nagyobb teret adhatna ennek az öngondoskodási formának - fogalmazott a közleményben az ÖPOSZ elnöke. Egyúttal kiemelte, az adataik arra utalnak az egészségpénztári tagok tisztában vannak azzal, hogy ez az szja-visszatérítéssel is támogatott öngondoskodási forma milyen sokoldalúan kihasználható: 2022 első negyedévéhez képest közel 43 százalékkal ugrott meg a lakáscélú jelzáloghitel-törlesztéshez teljesített kifizetések összege.

Az OTP Csoport 2025. első negyedévi eredménye

Az OTP Csoport 2025. első negyedévi adózás utáni eredménye 188,6 milliárd forint volt, ezzel az éves ROE-mutatója 14,9% volt. A y/y 21%-os visszaesés a közel duplájára növekvő társasági adó következménye, amit döntően a magyar extraprofit adó egy összegben történt könyvelésemagyaráz; az év során állampapír vásárlás révén várhatóan érvényesíthető levonás majd negyedéves bontásban jelentkezik.
2025. 05. 09. 10:30
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett gazdaságok kötvényhozama, gyengült a forint

Tegnap az USA és az Egyesült Királyság kereskedelmi megállapodást kötött, amelyben az autók, az acél és az alumínium mentesül az amerikai vámok alól.
2025. 05. 09. 10:00
Megosztás:

Pozitívan értékelték az Egyesült Királyság és az USA kereskedelmi megállapodását a piacok

Az amerikai piacok növekedni tudtak csütörtökön, miután a befektetők üdvözölték az Egyesült Államok és Nagy-Britannia közötti új kereskedelmi megállapodást, miközben Donald Trump elnök jelezte, hogy a hétvégi kínai tárgyalások várhatóan a korábban gondoltnál érdemibb tartalommal bírnak majd.
2025. 05. 09. 09:30
Megosztás:

Újra növekedtek az európai indexek; kamatot csökkentett a BoE

Az európai részvények csütörtökön emelkedéssel zártak, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy kereskedelmi megállapodást kötöttek Nagy-Britanniával a vámok csökkentéséről – ez az első ilyen egyezmény azóta, hogy az amerikai elnök globális vámháborút indított.
2025. 05. 09. 09:00
Megosztás:

Bővülő hitelállománnyal és stabil pénzügyi eredményekkel zárta az EXIM Magyarország a 2024-es pénzügyi évét

Az EXIM Magyarország a 2024-es üzleti évben is meghatározó szereplőként segítette a vállalati forrásbevonást.
2025. 05. 09. 08:30
Megosztás:

Tízből hat külföldön dolgozó magyar szerint könnyű volt a beilleszkedés

Minden tizedik magyar munkavállaló rendelkezik már külföldi tapasztalattal, legtöbben Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában, vagy Franciaországban vállaltak munkát. A költözést leggyakrabban a pénzkereseti lehetőség motiválja, de a kulturális és nyelvismereti tapasztalatok is sokakat vonzanak – derül ki a Profession.hu friss, magyar lakosság körében reprezentatív felméréséből.
2025. 05. 09. 08:00
Megosztás:

KPMG: Egyszerre optimisták, aggódnak és izgatottak a magyarok, ha AI-ról van szó

A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös nemzetközi kutatása szerint az emberek bár egyre többször használják a mesterséges intelligenciát, sokan bizonytalanok az AI-jelenséggel kapcsolatban. A felmérés szerint a megkérdezettek jelentős része már rendszeresen alkalmazza az AI-t. Többségük szívesen használja, és úgy is látja, hogy az AI használata számos előnnyel jár, azonban számos esetben nem elég körültekintően alkalmazzák e technológiát, ami növeli az anyagi és reputációs kockázatokat – állapítja meg a KPMG Trust, Attitudes and Use of Artificial Intelligence 2025 (Bizalom, attitűdök és AI-használat) című friss nemzetközi kutatása.
2025. 05. 09. 07:30
Megosztás:

Tejet hívott vissza a Kifli.hu

Lejárt minőségmegőrzési ideje miatt visszahívta a forgalomból a Kifli.hu Shop Kft. a Sole-Mizo Zrt. egyik laktózmentes UHT tejtermékét - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.
2025. 05. 09. 07:00
Megosztás:

Újabb sikeres tőkeemelést hajtott végre a NAVIGATOR

Részvényeinek piaci likviditását és tulajdonosi körének bővülését szem előtt tartva újabb sikeres tőkebevonást hajtott végre a NAVIGATOR Investments Nyrt. Az ipari innovációs technológiák alkalmazásában élenjáró vállalatcsoportot építő tőzsdei társaság zártkörű részvényjegyzéssel további 194,9 millió Forint friss tőkét vont be. A tranzakcióval újabb magánbefektetők váltak részvényessé, miközben – hasonlóan a korábbi tőkeemelésekhez – intézményi befektetői oldalról is érkezett jegyzés.
2025. 05. 09. 06:30
Megosztás:

Transzferárazás csak óvatosan! - Már egyetlen nem megfelelő összehasonlító elem jelentős társasági adóalap-korrekciót eredményezhet

Hamarosan itt van május 31., ami a transzferár nyilvántartások elkészítésének határideje is. „Mivel a kapcsolt felek közötti ügyletek árazását, a kapcsolt vállalkozások jövedelmezőségét az adóhatóság szigorúan, a digitalizáció technológiai vívmányaira – mesterséges intelligencia szoftverek, automatikus adatbázis-elemzések – építve ellenőrzi, a vállalkozásoknak is nagy gonddal, az adóhatóságot megelőzve, kell foglalkozniuk a transzferárazás adózási kockázatainak feltárásával és kezelésével.” – emelte ki Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner partnere, vezető tanácsadója.
2025. 05. 09. 06:00
Megosztás:

Az OKSZ hamis állításaival ellentétben az árréscsökkentés érdemben növeli a kiskereskedelmi forgalmat, így a fogyasztást is

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) félrevezető módon vont párhuzamot a kiskereskedelmi forgalom márciusi mérséklődése és az árréscsökkentés bevezetése és annak hatásai között.
2025. 05. 09. 05:30
Megosztás:

Kilőttek a lakásárak, drágultak a hitelek: Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

Bár tavaly újra hatalmas lendületet vett a magyar lakáspiac, ezzel együtt a finanszírozási környezet is megváltozott. Éves összehasonlításban nőtt a lakáshitelek kamata és a banki versenyben csak a magasabb jövedelmű ügyfelek számíthatnak kedvező feltételekre. A változó lehetőségek mellett különösen fontos, hogy az érdeklődők tisztában legyenek a lakáshitelek aktuális kondícióival és a piaci környezet alakulásával.
2025. 05. 09. 05:00
Megosztás:

Ismét nagyon gyenge magyar ipari termelési adatot közölt a KSH

Ma reggel ipari termelési adatokat tett közzé a KSH az idei harmadik hónapra vonatkozóan.
2025. 05. 09. 04:30
Megosztás:

Rekordösszegű személyi kölcsön fogyott márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít, mellette pedig pörög a fiatalokat célzó munkáshitel is, az első negyedévben csaknem 60 milliárd forintra kötöttek szerződést - írja a Bank360 a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hitelstatisztika alapján.
2025. 05. 09. 04:00
Megosztás:

Kilőtt az elektromos autók és hibridek iránti érdeklődés

Folytatódik a korábban látott tendencia: jelentősen felülmúlja az elektromos és hibrid hajtáslánccal ellátott gépjárművek iránti érdeklődés a tavalyi szintet a magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai alapján. Eközben benzines és dízel autókat is többen kerestek 2025 áprilisában, mint egy évvel ezelőtt, még ha nem is akkora az ugrás, mint márciusban volt.
2025. 05. 09. 03:30
Megosztás:

Újabb gyorsított ágazati vizsgálatot fejezett be a GVH

A gépjármű-beszerzések piacán is csökkent az egyajánlatos beszerzések száma 2021 és 2023 között – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Korábban az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacán is ugyanerre a megállapításra jutott a GVH. Mindez összhangban van a Kormány vállalásaival az Európai Bizottság felé. A társadalmi konzultációra bocsátott jelentéstervezetben a GVH szakemberei javaslatokat is megfogalmaztak a gépjármű-beszerzések területén az egyajánlatos közbeszerzések számának további csökkentése, illetve a piaci verseny fokozása érdekében.
2025. 05. 09. 03:00
Megosztás:

Új vezérigazgatóval folytatja a BÁV – Pintye László érkezik a vállalat élére

Hosszabb idő után új vezérigazgató irányítja a BÁV Zrt. munkáját: a vállalat szakmai vezetését Pintye László veszi át, aki több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a médiapiac, a stratégiai tanácsadás és az üzletfejlesztés területén.
2025. 05. 09. 02:30
Megosztás:

Így tüntesd el a zsigeri zsírpárnákat az egészséged érdekében – Gyors fogyás és zsírégetés

A fogyás nem csupán a bőr alatti zsírrétegekről szól – sokkal fontosabb, hogy a belső szervek köré rakódott zsigeri zsírtól is megszabaduljunk. Ha a szerveink zsírosodnak, azok nem tudják megfelelően ellátni feladataikat, ami számos egészségügyi problémához vezethet.
2025. 05. 09. 02:00
Megosztás:

A nyugdíj fogalmát újra kell írni a magyar törvényekben!

A nyugdíjasok komoly kritikával illetik a törvényhozókat: a közelmúltban a NYUSZET (Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa) nyílt levélben követelte az előrehozott nyugdíjkorrekció bevezetését, míg a Magyar Szakszervezeti Szövetség nyugdíjas tagozata a teljes nyugdíjrendszer mielőbbi korszerűsítését sürgeti.
2025. 05. 09. 01:00
Megosztás:

A SIGNAL IDUNA Biztosító a következő egy év során nem emeli a lakásbiztosítási díjakat

A SIGNAL IDUNA Biztosító Zrt. a lakosság pénzügyi terheinek enyhítése érdekében vállalja, hogy a következő egy évben nem emeli a lakásbiztosítási termékeinek díját. Ez összhangban áll a Nemzetgazdasági Minisztérium kérésével. A döntés célja, hogy kiszámíthatóbbá tegye az ügyfelek mindennapjait, és hozzájáruljon a biztosítási piac stabilitásához.
2025. 05. 09. 00:30
Megosztás: