A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatokat készít elő az élelmiszer-kereskedelem területén

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatokat készít elő az élelmiszer-kereskedelem területén - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.

A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatokat készít elő az élelmiszer-kereskedelem területén

A közleményben kiemelték, a nemzeti versenyhatóság a magyar fogyasztók védelme érdekében - a hazai vállalkozások érdekeit is szem előtt tartva - folyamatosan nyomon követi az egyes termékláncokban tapasztalható piaci folyamatokat, a kereskedelem egyes szereplőinek piaci magatartását. Ez alapján a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatokat készít elő az élelmiszer-kereskedelem területén, és figyelmet fordít arra, hogy ne alakulhasson ki - a fogyasztók jólétét negatívan befolyásoló - versenykorlátozó együttműködés az érintett piaci szereplők között.

Felidézték a közleményben, hogy a Gazdasági Versenyhivatal 2023 első felében több átfogó gyorsított ágazati vizsgálatot is elvégzett, amelyek rávilágítottak, hogy az élelmiszer-kereskedelem egyes szereplői az indokoltnál nagyobb mértékben emelték egyes alapvető élelmiszerek árát.

Akkor az derült ki, hogy 2022-ben egyes élelmiszertermékeken - például tejtermékek, tartós élelmiszerek esetében - jelentősen nőtt a kereskedők nyeresége, ami számos egyéb tényező mellett hozzájárult az élelmiszer-infláció jelentős emelkedéséhez is.

Emlékeztettek: Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke 2023 márciusában az élelmiszer-ágazatban elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatok tapasztalatai, illetve nemzetközi példák alapján, versenypártolási javaslat keretében kezdeményezte a kormánynál az online árfigyelő rendszer létrehozását is. A GVH által működtetett, a www.arfigyelo.gvh.hu címen elérhető rendszerben hat nagy kereskedelmi lánc, országszerte több mint 1200 boltjában, 78 termékkategóriában, több mint 2000 különböző élelmiszertermék naponta frissülő árai követhetők nyomon. Az árfigyelő pontosan, naprakészen megmutatja az árak változását, így azok csökkenését is.

Az online árfigyelő rendszer adatai szerint több alapvető élelmiszertermék - tejtermékek, tojás - ára csökkent hétfőn, a kormány által elrendelt árrésstop bevezetésének következtében - tartalmazza a GVH közleménye.

Online fizetési rendszerek egyszerűen: ezekre váltanak a magyarok

A digitalizáció megjelenése gyökeresen megváltoztatta a mindennapjainkat. Nem csupán a vásárlási szokásainkat, de a pénzhasználati szokásainkat is. Manapság mindenkinél fontos elvárás, hogy a fizetéseink zökkenőmentesen, gyorsan és biztonságosan menjenek végbe, nem is beszélve arról, hogy mindez diszkréten történjen. Ez szinte már alapelvárás.
2025. 05. 10. 06:00
Megosztás:

Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése

2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme is. Havi alapon átlagosan 1,3%-kal kerültek kevesebbe az élelmiszerek, melyhez a Kormány árrésstop intézkedése mellett a GVH által működtetett online Árfigyelő rendszerben megtalálható termékkategóriák bővítése is hozzájárult. A nemzeti versenyhatóság szoros figyelemmel követi a kiskereskedelmi szektor és az élelmiszeripari értéklánc folyamatait, a GVH jelenleg két gyorsított ágazati vizsgálatot is folytat, a tejtermékek- és a tojás piacán.
2025. 05. 10. 05:00
Megosztás:

Bank of England-kormányzó: újjá kell építeni az EU-hoz fűződő kereskedelmi kapcsolatokat

A Bank of England kormányzója szerint Nagy-Britanniának újjá kell építenie az Európai Unióhoz fűződő kereskedelmi kapcsolatait.
2025. 05. 10. 04:00
Megosztás:

Jön a rekordhőség! Már most elfogytak az időpontok a klímaszerelésre

Már most több hetes várólista van a klímaszerelésre: az elmúlt évek nyári hőhullámai sorozatos rekordokat döntöttek, és az előrejelzések szerint az idei nyár sem lesz kivétel.
2025. 05. 10. 03:00
Megosztás:

Ön is kaphat 280.000 Ft-os visszatérítést a NAV-tól! Lépjen időben!

Bár az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat kevesebb mint egy perc alatt kitölthető, ezt elmulasztva mégis évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek. Tavaly 4 milliárd forinttal több adót kaptak vissza a pénztártagok, mint egy évvel korábban.
2025. 05. 10. 02:00
Megosztás:

Politikai bejelentés! Visszaadják sokak adóját

Milliárdokat hagynak bent a magyarok, pedig egy perc alatt visszaigényelhető lenne – most újra felhívják a figyelmet az SZJA-visszatérítés fontosságára.
2025. 05. 10. 01:01
Megosztás:

Nyugdíjasok, figyelem! Jön a PÉNZESŐ: bejelentették a 2026-os nyugdíjemelést

Megszületett a döntés: 2026 januárjától 3,6%-kal emelkednek a nyugdíjak, de ez még nem minden!
2025. 05. 10. 00:01
Megosztás:

Az Ethereum árfolyam emelkedik a Pectra frissítés hatására, felpörög a vásárlás egy új ETH-token körül, amely az XRP vetélytársa lehet

Az Ethereum legújabb frissítése elindította azt, amit egyesek egy több hónapos bikapiac kezdetének tartanak.
2025. 05. 09. 23:00
Megosztás:

Nem sikerült 4 százalék alá nyomni a magyar inflációt

Ma reggel tette közzé az áprilisi inflációs adatokat a KSH. A fogyasztói árak havi szinten stagnáltak, az éves inflációs mutató így 4,2 százalékra lassult a márciusi 4,7 százalék után. A tényadat jelentősen meghaladta a várakozásunkat és a konszenzust. A maginfláció éves szinten lassulást hozott: 5,0 százalékra lassult a harmadik havi 5,7 százalékról.
2025. 05. 09. 22:00
Megosztás:

Színház minden mennyiségben - ez is a Művészetek Völgye 2025 fesztivál

A Művészetek Völgye ismét saját előadással készül, az Art-Színtérrel közösen a Vidám kísértet című darab kerül fel Taliándörögd Színház Színpadára.
2025. 05. 09. 21:00
Megosztás:

Milliárdokat hagyhatnak veszni a pénztártagok, ha nem nyilatkoznak május 20-ig

A nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek a befizetéseik után járó adóvisszatérítésről május 20-ig, az szja-bevallás határidejéig rendelkezhetnek; a lépés elmulasztásával évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le az érintettek - közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) pénteken az MTI-vel.
2025. 05. 09. 20:00
Megosztás:

Coinsdrom Analysis: Can Crypto Ever Disappear?

Cryptocurrency has become a fixture in global finance, emerging as a disruptive force in payments, value transfer, and even ideology.
2025. 05. 09. 19:30
Megosztás:

A Gránit Biztosító önkéntes díjkorlátozással segíti az ügyfeleit

A Gránit Biztosító csatlakozik ahhoz az ágazati megállapodáshoz, amely ideiglenesen korlátozza a lakásbiztosítási díjak emelkedését, ezzel is hozzájárulva a piac stabilitásához és az infláció mérsékléséhez. A biztosító célja, hogy ügyfelei változatlan díjak mellett is a tényleges értéküknek megfelelő védelmet kapjanak.
2025. 05. 09. 19:00
Megosztás:

Mennyivel mérsékelheti az inflációt a bankszámlák önkéntes díjcsökkentése?

Az áprilisi inflációs adatban már erősen megjelent az árréstop hatása is. Ugyanakkor a bankok önkéntes díjcsökkenése még nem lépett életbe ezen időszakban. Mit várhatunk ettől a lépéstől, mennyire fékezheti tovább az általános áremelkedést?
2025. 05. 09. 18:30
Megosztás:

A tervezett határidőre elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) út- és vasútépítésért felelős helyettes államtitkára pénteken Szikszón, a sztráda lezárt szakaszánál tartott sajtótájékoztatóján.
2025. 05. 09. 18:00
Megosztás:

Hamarosan mindenki véleményt mondhat az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához - jelentette be Nagy Bálint, közlekedésért felelős államtitkár a Közlekedési Kultúra Napja rendezvénysorozat megnyitóünnepségén, pénteken.
2025. 05. 09. 17:30
Megosztás:

Rangos elismerést kapott a Richter új székháza

Rangos ingatlanpiaci elismerést kapott a Richter Gedeon Nyrt. új központi irodaháza, a Richter Központ, amely elnyerte az Év Székháza díjat a 2025-ös Év Irodája versenyben - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2025. 05. 09. 17:00
Megosztás:

Az Indotek Group három bevásárlóközpontot vásárolt Görögországban

Az ingatlanbefektetéssel és vállalat-felvásárlásokkal foglalkozó Indotek Group három bevásárlóközpontot vásárolt Görögországban.
2025. 05. 09. 16:30
Megosztás:

Újra indul az egyszülősök és a nagycsaládosok térítésmentes üdültetése

Hatodik alkalommal indítja útjára a nehéz helyzetben élő egyszülős családok és nagycsaládosok nyári üdültetési programját a Pro Filii Alapítvány. A Mészáros Csoport karitatív tevékenységét koordináló szervezetének több mint 200 millió forintos hozzájárulása közel 3000 fő számára biztosít ingyenes nyaralást a Hunguest Hotels zalakarosi szállodájában és a Balatontourist balatonfüredi kempingjében - közölte a Mészáros Csoport pénteken az MTI-vel.
2025. 05. 09. 16:00
Megosztás:

Negatív meglepetést okozott az infláció

A vártnál magasabb lett az április infláció. A jövőt nézve sok a bizonytalanság, a mostani helyzet szerint 4,5 százalék alatt lehet a éves infláció.
2025. 05. 09. 15:30
Megosztás: