A FÉSZ egyeztetne a kormánnyal a kiterjesztett gyártói felelősségi díjról

A július 1-jétől érvénybe lépő kiterjesztett gyártói felelősségi díj és annak magas tételei miatt sürgős egyeztetést javasol a kormánnyal a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (FÉSZ) - közölte a FÉSZ hétfőn az MTI-vel.

A FÉSZ egyeztetne a kormánnyal a kiterjesztett gyártói felelősségi díjról

Az elmúlt évek során a termékek, így az élelmiszerek csomagolásával kapcsolatos környezetvédelmi problémák orvoslása és az újrahasznosítás hatékonyságának növelése érdekében, egy uniós irányelv útmutatása alapján az összes tagállamban, így Magyarországon is bevezetik az úgynevezett kiterjesztett gyártói felelősségi rendszert (EPR). A közlemény szerint az már hazai sajátosság, hogy július 1-jétől nem az állam vagy piaci szereplők által alapított non-profit irányító szervezet, hanem a MOHU Mol Zrt. által működtetett koncessziós társaság fogja teljesíteni a szükséges visszagyűjtési és hasznosítási feladatokat a gyártók nevében. A koncessziós tervekkel összefüggő aggályaikat folyamatosan jelezték a jogalkotók számára az élelmiszergyártók, ugyanis hatékonyabbnak és olcsóbbnak tartották volna a feladatok végrehajtását a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően piaci alapokon működtetni.

A FÉSZ úgy vélte, félelmeik igazolódni látszanak, mivel nagy érvágást jelent majd a gyártók számára, hogy július 1-jétől az eddig erre a célra befizetett környezetvédelmi termékdíj összegének a 3-5-szörösét, bizonyos esetekben akár 10-szeresét kell fizetniük az egyes csomagolóanyagok után. Ez a megemelkedett tétel az úgynevezett kiterjesztett gyártói felelősségi díj. Kiemelték, a gyártókat képviselő szakmai szervezeteket sem vonták be a díjtételek kialakításába, így nem világos a költségviselők számára, hogy mi alapján határozták meg azok mértékét.

Mindezek miatt a gyártók önköltségnövekedése kettős; nem csak a boltba kerülő csomagolt élelmiszerek csomagolására kell magasabb díjat fizetniük, de a teljes termelési és ellátási lánc mentén a csomagolások minden elemére magasabb költségek rakódnak. A gyártók kénytelenek lesznek az élelmiszerek átadási árában ezt a költségemelkedést érvényesíteni, amit a kiskereskedők saját megnövekedett terheik miatt szintén kénytelenek lehetnek a fogyasztók felé áthárítani. Ez azt jelenti, hogy az élelmiszerárak további növekedése várható a július 1-jétől bevezetendő magas díjak miatt. Ezért a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének meggyőződése, hogy az élelmiszerárak további emelkedésének megakadályozása, valamint a magyarországi élelmiszeripari vállalkozások talpon maradásának és versenyképességének biztosítása érdekében, a díjak auditált felülvizsgálatára és jelentős csökkentésére van szükség.

Jakab Roland: a mesterséges intelligencia nem fejlődhet önmagáért

A mesterséges intelligencia nem fejlődhet önmagáért, olyan módon kell hasznosítani, hogy tömegek számára teremtsen társadalmi és gazdasági értékeket - hangsúlyozta Jakab Roland, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatója az AI Symposium 2025 elnevezésű konferencia zárórendezvényén szombaton a Várkert Bazárban.
2025. 05. 11. 12:00
Megosztás:

Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon

Több száz kiállító, köztük 160 borász várja a vendégeket a csütörtökön kezdődő Szegedi Borfesztiválon, az ország legnagyobb borászati seregszemléjén tizenegy napon át - tájékoztatta a programsorozatot szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-t.
2025. 05. 11. 11:00
Megosztás:

Polgármestert választanak a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszaigaron

Időközi polgármester-választást tartanak ma a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszaigar községben.
2025. 05. 11. 10:00
Megosztás:

BKK: Újabb járatokon lesz elsőajtós felszállás

Hétfőtől újabb járatokon vezeti be a hétköznap esti időszakra érvényes elsőajtós felszállási rendet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
2025. 05. 11. 09:00
Megosztás:

XIV. Leó pápa ellátogatott egy Rómához közeli Szűz Mária-kegyhelyre

Az új pápa, XIV. Leó megválasztása utáni első útján felkereste szombat délután a Rómától valamivel több mint 60 kilométerre található Genazzano ismert Szűz Mária-kegyhelyét - közölte a Vatikán.
2025. 05. 11. 08:00
Megosztás:

Kína szerint stabilan fejlődnek kereskedelmi kapcsolatai a közép- és kelet-európai országokkal

Kína és a közép- és kelet-európai (KKE) országok közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok egészségesen és stabilan fejlődtek az elmúlt években, ami nagy lehetőségeket kínál a jövőbeni együttműködésekre is - közölte pénteken a kínai kereskedelmi minisztérium.
2025. 05. 11. 07:00
Megosztás:

Az Automatizált Kiviteli Rendszer új korszakot jelent az exportadminisztrációban

Új informatikai rendszert használhatnak május 6-ától az exportőrök. Az Automatizált Kiviteli Rendszer (Automated Export System - AES) teljes egészében automatizálja, papírmentessé teszi a kiviteli eljárások adminisztrációját - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.
2025. 05. 11. 06:00
Megosztás:

A kötelező díjcsökkentését követően a lakásbiztosítások díját sem engedi növekedni a KöBE

A KöBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület a Nemzetgazdasági Minisztérium szándékával összhangban a következő évben nem emeli a lakásbiztosítások díját.
2025. 05. 11. 05:00
Megosztás:

Elismeréseket vettek át mentődolgozók a mentők napja alkalmából

A mentők napja alkalmából országszerte mintegy 1700 mentődolgozó részesült elismerésben, közülük kétszázan az Országházban vehették át kitüntetéseiket - közölte az Országos Mentőszolgálat szombaton az MTI-vel.
2025. 05. 11. 04:00
Megosztás:

A közalkalmazotti bértábla ellen tüntettek

A közalkalmazotti bértábla és a 2025-től életbe lépő értékelési rendszer ellen tüntettek ismét az oktatásban dolgozók pénteken Horvátországban.
2025. 05. 11. 03:00
Megosztás:

4 horoszkópjegy pénzügyei robbannak fel a jövő héten!

Valami a levegőben van. Lehet, hogy egy visszajáró pénz, egy megtalált blokk vagy egy hirtelen megérzés – de a szerencse most ott ólálkodik körülötted. Minden csillagjegynek egyedi pénzügyi történet és személyre szabott szerencsejáték-tipp jár a hétre (május 12-18).
2025. 05. 11. 02:00
Megosztás:

NŐK40 nyugdíj - így számolják ki a nyugdíj összegét a jövőben!

A nők 40 kedvezményes öregségi nyugdíja nem külön kategória, hanem teljes értékű öregségi nyugdíj, amelyet a szolgálati idő és az átlagos havi kereset alapján számolnak ki – ugyanúgy, mint a többi nyugdíjat.
2025. 05. 11. 01:01
Megosztás:

Dobd ki a boltit! Olcsó, illatos öblítő házilag!

Illatos, friss ruhák boltban vásárolt öblítő nélkül? Igen, lehetséges! Ha szeretnél spórolni, kerülni a vegyszereket, vagy egyszerűen csak egy természetes, illatos alternatívát keresel, ez a házi öblítő recept neked szól.
2025. 05. 11. 00:01
Megosztás:

Visszatér a kriptóhoz a Facebook? – Stabilcoinokkal próbálná újra Zuckerberg birodalma

A Meta (korábban Facebook) három évvel azután, hogy látványosan feladta Diem névre keresztelt kriptovaluta projektjét, újra visszatér a digitális pénzügyi színtérre – de ezúttal óvatosabb lépésekkel. A cél most nem a világ pénzügyi rendszerének megreformálása, hanem egy letisztultabb, praktikus alkalmazás: stabilcoin-alapú fizetések bevezetése.
2025. 05. 10. 23:00
Megosztás:

Enyhített a korlátozáson kívüli területeken a ragadós száj- és körömfájás miatt hozott intézkedéseken az állategészségügyi hatóság

Enyhített a korlátozott területeken kívüli térségben a ragadós száj- és körömfájás miatt hozott intézkedéseken az állategészségügyi hatóság - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság Hivatal (Nébih) szombaton.
2025. 05. 10. 22:00
Megosztás:

Megerősítette Németország lehetséges legjobb osztályzatát a Moody's

Megerősítette Németország hosszú távú hazai és külső szuverén adósságkötelezettségeinek lehetséges legjobb, "Aaa" szintű osztályzatát a Moody's Ratings. A besorolás kilátása változatlanul stabil.
2025. 05. 10. 21:00
Megosztás:

Visszatérnek a nagyhalak: Intézményi bizalom erősödik a Bitcoin iránt a Deribit opciós piacon

A Bitcoin árfolyam újabb lendületet kapott – ezúttal nem csupán a kriptopiac rajongóitól, hanem a professzionális intézményi szereplőktől. Az opciós piac mozgásai alapján világosan kirajzolódik: a nagy befektetők hosszú távra terveznek, és egészen extrém árfolyam-emelkedésre fogadnak. Vajon tényleg 140 000 dollár lesz a következő célár?
2025. 05. 10. 20:00
Megosztás:

Állami Bitcoin kriptovaluta tartalékok indulnak: új kriptovaluta árfolyam katalizátor jöhet az USA-ból

Két amerikai állam – New Hampshire és Arizona – most hivatalosan is belépett a kriptojátékba. Az általuk elfogadott új törvények lehetővé teszik, hogy állami szinten is Bitcoin-tartalékot hozzanak létre, ami akár hosszú távon is befolyásolhatja a Bitcoin árfolyamát. Bár ezek a kezdeményezések még kezdeti fázisban járnak, új korszak kezdődhet az intézményi kriptobirtoklás terén. Mutatjuk, mi változott, és miért lehet ez fontos a befektetőknek.
2025. 05. 10. 19:10
Megosztás:

„Türelem, kriptós barátaim” – Az SEC biztosa üzent a kriptovaluta ETF-re váróknak

Miközben a piac már tűkön ülve várja a következő kriptovaluta ETF-ek engedélyezését, az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) egyik legismertebb alakja, Hester Peirce – a kriptós közösség által csak „Crypto Mom”-ként emlegetett biztos – hűtötte le a kedélyeket: „Legyetek türelmesek”, üzente egy interjúban. Vajon mi áll a csúszások mögött, és mit várhatunk a következő hónapokban?
2025. 05. 10. 18:00
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama újra 100.000 dollár fölött jár, az Ethereum ára szárnyal a Pectra frissítés hatására

Bitcoin új csúcsot dönget, miközben az USA nem emel kamatot és az Ethereum történelmi frissítést kap: ezek a legjelentősebb kriptovaluta hírek most, amik mozgatják a kriptotőzsdéket.
2025. 05. 10. 16:00
Megosztás: