Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

New Yorkban a DJIA-30 index 0,44 százalékkal, az S&P-500 index 0,43 százalékkal, a Nasdaq Composite index 0,45 százalékkal kezdte magasabban a hétfői kereskedést.
   
A DJIA index 15 százalékkal, az S&P index 18 százalékkal, a Nasdaq Composite pedig 14 százalékkal áll az év eleji értéke felett.
   
Az árfolyamok emelkedését az energiaipari részvények vezették hétfőn az olajár lendületes emelkedését követve. A nagyobb olajipari cégek, a Chevron, az Exxon Mobil, a Schlumberger és az Occidental Petroleum részvények kettő-négy százalékos erősödést értek el a nyitás előtt a tőzsdén kívüli forgalomban. Az S&P-500 index energiaipari részindexe több mint hét százalékkal csökkent az elmúlt héten.
   
Az olajár hét egymást követő veszteséges nap után hétfőn négy százalékkal emelkedett. Részben a dollár árfolyamának a gyengülése, részben pedig az új koronavírus-variáns terjedésével keltett olajkeresleti aggodalmak miatt. A hét egymást követő napon elszenvedett veszteség 2019 óta a leghosszabb árcsökkenéses szakasz volt az olajpiacon. Az elmúlt héten a Brent 8 százalékot, a WTI 9 százalékot veszített az árából, ami kilenc hónapja a legnagyobb csökkenés volt.
    

Az amerikai piacok nyitásakor a WTI nyersolaj ára hordónként 64,69 dolláron 4,10 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben, a Brent ára pedig 3,94 százalékkal emelkedett 67,75 dollárra. A WTI ára 35 százalékkal, a Brent ára 33 százalékkal áll az év eleji értéke felett.
   
A devizapiaci befektetők a Federal Reserve pénteken kezdődő (virtuális) Jackson Hole-i szimpóziuma előtt "óvatos" dollár-pozíciók tartására rendezkedtek be. Azt követően, hogy hat vezető nemzetközi fizetőeszközzel szembeni árfolyama alapján kalkulált dollár-index pénteken 93,73 ponton kilenc havi csúcsot ért el, hétfőn az amerikai piacok nyitásakor pedig az index 93,15 ponton állt, 0,36 százalékkal alacsonyabban. A dollár az elmúlt héten egy százalékkal erősödött, két hónapja a legnagyobb mértékben.
   
Az euró árfolyama 1,17 dollár fölé emelkedett hétfőn, de így is 10 havi mélypont közelében tartózkodik. Az eurót 0,29 százalékkal jegyzik erősebben 1,1733 dolláron, az arany spot ára unciánként 1803,50 dolláron 22,63 dollárral, 1,27 százalékkal állt magasabban az amerikai piacok nyitásakor.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás: