Kigyógyulóban van a személyi hitel a koronavírusból

A járvány okozta mélypontról 2021-ben egyértelműen visszakapaszkodtak a személyi kölcsönök, és 2022-ben már elérheti a folyósításuk a 2019-es szintet - derül ki a Bank360.hu összeállításából. Az otthonfelújítási támogatás ugyan elvileg konkurense ennek a hitelnek, de a valóságban esetenként még növelte is a keresletet iránta.

Kigyógyulóban van a személyi hitel a koronavírusból

Alaposan visszavetette 2020-ban a koronavírus-járvány a személyi kölcsönök iránti keresletet, de tavaly már visszaépült a piac, és a kereslet kezdte elérni az utolsó világjárvány előtti évét, 2019-ét. A Bank360.hu által megkérdezett pénzintézetek szerint nő a kereslet a piacon a személyi hitelek iránt, bár a szokásosnak mondható szezonális csökkenés tavaly is tapasztalható volt.

Az Erste Bank szerint a kereslet éven belüli megoszlása hasonlóan alakult 2021-ben az elmúlt évekhez. Szeptemberben az év korábbi időszakához mérten magasabb igénylési és folyósítási adatokat tapasztaltak, ami decemberhez közeledve folyamatosan csökkent. A bank a tavalyinál már több személyi kölcsönt folyósított, ám a kereslet még nem érte el a 2019-es szintet.

A K&H Banknál egész évben erős igényt tapasztaltak a személyi kölcsönök iránt, és az első 10 hónap adatai alapján elérték a 2019-es szint több mint 80 százalékát, így elképzelhetőnek tartották, hogy a folyósítás 2022-ben már a pandémia előtti szinten lesz.

A Budapest Banknál 2021-ben folyamatos emelkedésről számoltak be a hitelkeresletben, ami azonban még nem érte el a pandémia előtti szintet. A bank ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy “a támogatott hitelek miatt a pandémia előtti volument várhatóan lassabban fogja elérni a személyi kölcsön, mert a kereslet az otthonteremtési és felújítási hitelek iránt nőtt meg az utóbbi hónapokban.” Az őszi időszakban a korábbi évek tendenciái maradtak meg a személyi hiteleknél.

Az MKB Banknál az elmúlt hónapokban az online csatornák erősödését érzékelték, míg a 2021-es évvel kapcsolatban elmondták, hogy az év közepétől közel a pandémia előtti volumeneket tapasztalták az új személyi hitel folyósításokban.  

A Takarékbanknál a 2020-as visszaesést követően tavaly elérte a pandémia előtti volument a hitelkihelyezés. A bank szakértői szerint már nem a karácsonyi időszak a főszezon a személyi kölcsön piacon, de november végén/december elején megugrik a kereslet a személyi kölcsönök iránt.

A Bank360.hu kérdésére az OTP Banktól elmondták, hogy a szezonális trendeknek megfelelően alakult az év a személyi kölcsön folyósítások volumenében, ami a korábbi évekhez viszonyítva alacsonyabb. Az OTP-nél is az érdeklődés élékülésére számítanak 2022-ben.

Az év közben javuló tendenciáról számoltak be a személyi hitelek folyósításával kapcsolatban az Unicredit Banktól is. Az októberi adatokban a 2019-es szintet még nem érték el, azonban a 2018-ast már igen. Az ünnepek előtti időszakban erős, az elmúlt évek hasonló időszakát meghaladó keresletet tapasztaltak.

Otthonfelújítási támogatás

A Bank360.hu rákérdezett a bankoknál az Otthonfelújítási Támogatási Program személyi hitelekre gyakorolt hatására is. A 2021 elején bevezetett, utólag folyósított állami támogatást lakásfelújításra vehetik igénybe a legalább egy gyereket nevelők, legfeljebb 3 millió forintig, illetve a költségek feléig. A konstrukció mellé kedvezményes, 3 százalékos kamattámogatott jelzáloghitel is igényelhető.

A banki válaszokból az derült ki, hogy a lakásfelújítási támogatás pozitív és negatív hatást is gyakorolhat a keresletre, hiszen egyfelől helyettesítheti a hitelt, másfelől viszont az önrész és az előfinanszírozás előteremtéséhez generálhatja is a keresletet.

A K&H nem tapasztalt negatív hatást. A banknál korábban is az egyik legkedveltebb hitelcél volt a személyi kölcsönök esetében a felújítás, ami február óta tovább erősödött. A Budapest Banknál azt tapasztalják, hogy a folyamatosan bővülő támogatott kölcsönök csökkentik a személyi hitelek iránti keresletet. Az MKB Bank szerint a felújítás, mint hitelcél fókuszba helyezésével nőtt a személyi kölcsönök terén is az ilyen okból igényelt hitelek aránya.

Pozitív összefüggésről számolt be a Takarékbank is, szakértőik szerint az otthonfelújítási támogatás a személyi kölcsönök piacára is kedvezően hatott. Sokan ugyanis nem a kamattámogatott jelzáloghitelt igénylik a felújítás előfinanszírozásához, amelynek igénylése lassabb, és költségekkel jár, hanem a gyorsabban folyósított személyi hitelt.

Az Unicredit Bank szerint elszívó hatása biztosan van a támogatásoknak, azonban ez nem feltétlenül 2021-ben, hanem hosszabb távon jelentkezik majd. Amit ugyanis támogatásból, illetve támogatott konstrukcióban felújítanak, arra a következő években már biztosan nem kell személyi kölcsönt igényelni.

Arra is felhívják a figyelmet, hogy az otthonfelújítási támogatás számos esetben előrehozhatott felújításokat, azaz a támogatás nélkül nem biztos, hogy ilyen tömegben indultak volna felújítások. Emellett nem minden esetben volt reális támogatott hitelből finanszírozni a felújítást, így akár élénkítő hatás is tulajdonítható az intézkedéseknek a személyi kölcsönök javára.

Az elszívó hatásról az Unicreditnél megjegyezték, hogy voltak hasonló várakozások a babaváró hitellel kapcsolatban is 2019-ben, amikor végül a babaváró és a személyi kölcsön egymást erősítette, és a személyi kölcsön piac végül rekordot döntött. Az otthonfelújítási támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes jelzáloghitellel kapcsolatban az összes válaszadó bank jelentős keresletről számolt be.

Az új vállalati- és a lakáshitelek esetén önkéntes kamatplafon bevezetését kéri a kormány

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter vezetésével a múlt heti találkozó után ismételten tárgyaló asztalhoz ült a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) és a bankszövetség.
2023. 10. 03. 13:00
Megosztás:

Jó hírek jöttek az EU-s pénzek folyósításáról - erősödik a forint

Úgy tűnik, hogy számos kérdés megoldódni látszik. A Financial Times-nak nyilatkozó három EU-s tisztviselő is úgy véli, hogy ha Magyarország megfelelő válaszokat ad a feltett kérdésekre a jogállamiság kapcsán, akkor már november előtt dönthetnek a 13 milliárd eurónyi kohéziós alapok folyósításáról.
2023. 10. 03. 12:30
Megosztás:

A GDP-arányos hiány 6,3 százalékos volt az első fél évben

Előzetes adatok szerint 2296 milliárd forint, a GDP 6,3 százaléka volt a kormányzati szektor 2023. első féléves hiánya.
2023. 10. 03. 12:00
Megosztás:

A KIA zsolnai gyára háromszáznegyvenezer autót gyárt az idén

A KIA zsolnai gyárában az idén háromszáznegyvenezer autó készül a tervek szerint, ezzel a szlovákiai gyártóhely megközelíti a 2019-es csúcsév háromszáznegyvennégyezer darabos termelését - tájékozta a KIA Slovakia az MTI-t.
2023. 10. 03. 11:30
Megosztás:

Átadták az uniós forrásból kialakított minibölcsődét Gádoroson

Átadták az uniós támogatásból kialakított minibölcsődét a Békés vármegyei Gádoroson - tájékoztatta Zalai Mihály, a Békés Vármegyei Önkormányzat elnöke az MTI-t.
2023. 10. 03. 11:00
Megosztás:

Gyengüléssel indítottak a vezető európai tőzsdék

Mínuszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden.
2023. 10. 03. 10:30
Megosztás:

Erre vártak az ügyfelek: vagdossák a hitelkamatokat a bankok

Több nagybank csökkentette októbertől és az elmúlt hetekben a kamatait, így a lakáshiteleknél egyre több ajánlatot találhatunk 10 százalék alatti kamattal, de van már 8 százaléknál kisebb is. A folytatás azonban göröngyösebbé is válhat, mert ugyan a jegybank folytatta a kamatvágásait, de a hitelek árazását közvetlenebbül befolyásoló referenciakamatok közül akadt olyan, amelyik ismét emelkedni kezdett az utóbbi hetekben - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2023. 10. 03. 10:00
Megosztás:

Gyengülés az ázsiai tőzsdéken

Gyengültek a vezető ázsiai tőzsdék kedden, a sanghaji és a szöuli börzén nem volt kereskedés.
2023. 10. 03. 09:30
Megosztás:

Emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden, bár a nemzetközi piaci hangulat inkább negatív az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.
2023. 10. 03. 09:00
Megosztás:

Új szociális lakóházakat építettek Eleken

Új szociális lakhatási formát hoztak létre a Békés vármegyei Eleken: hetvenkét, mentális zavarral küzdő ember költözhetett be hat lakóházba.
2023. 10. 03. 08:30
Megosztás:

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben kedden reggel a bankközi devizapiacon hétfő kora estéhez képest.
2023. 10. 03. 08:00
Megosztás:

Családbarát szülészetek is segítik a vágyott gyerekek megszületését

A családbarát kormányzás legfontosabb célkitűzése, hogy minden vágyott gyerek megszülessen Magyarországon, és ezt segíti a családbarát szülészetek kialakítása is - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a Semmelweis Egyetemen rendezett versenyen.
2023. 10. 03. 07:30
Megosztás:

6500 magyar diák kezdi a tanévet a kolozsvári egyetemen

Több mint 6500 magyar egyetemi hallható kezdi meg az új, 2023-2024-es tanévet a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen - közölte hétfőn Soós Anna, a magyar tagozatért felelős rektorhelyettes.
2023. 10. 03. 07:00
Megosztás:

Új gyárigazgató a Continental váci üzemének élén: október 1-jétől Győrffy Sándor tölti be a posztot

A Continental csoporthoz tartozó, váci ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. gyárigazgatói posztját az eddigi minőségirányítási vezető, Győrffy Sándor tölti be 2023. október 1-jétől. A váci üzem sikeres és fenntartható működéséhez nagyban hozzájárult elődje, Purgel Csaba, aki számos fejlesztéssel emelte új szintre a vállalat termék- és technológiaportfólióját. Purgel Csaba több, mint 16 sikeres év után új kihívások elé néz a vállalatcsoporton belül: augusztus 1-jétől a ContiTech OESL üzleti egységének EMEA East operatív terület regionális vezetőjeként folytatja pályafutását.
2023. 10. 03. 06:30
Megosztás:

Változtak a fizetési meghagyásos eljárás szabályai októbertől

Több helyen is módosult a fizetési meghagyásos eljárásról szóló törvény október 1-jétől. Az elektronikus ügyintézésre kötelezettek, például a gazdálkodó szervezetek számára teljesen elektronikussá vált az eljárás. Ha velük szemben fizetési meghagyást bocsátanak ki, akkor azt az elektronikus tárhelyükre kézbesítik, emiatt tovább gyorsul a folyamat. A jogszabályváltozás értelmében a fizetési meghagyást kezdeményezőknek mostantól meg kell adniuk a kötelezett jogi személy vagy egyéni vállalkozó adószámát is.
2023. 10. 03. 06:00
Megosztás:

Egyedülálló vállalkozásfejlesztési programot indított az MCC és a Design Terminal

Az MCC Ötlet Inkubátor program lehetőséget teremt a fiatal tehetségeknek arra, hogy a hagyományos karrierutakat mellett a vállalkozói világ izgalmas kihívásait is megismerhessék. A program részeként a hétvégén tartották meg a Hackathon ötletversenyt, amelynek résztvevői a kidolgozott vállalkozási ötleteiket szakmai zsűri előtt mutatták be az MCC budapesti központjában.
2023. 10. 03. 05:30
Megosztás:

Emelkedett az online platformokon foglalt vendégéjszakák száma

Tovább növekedett az online platformokon az Európai Unióban lefoglalt vendégéjszakák száma 2023 második negyedévében - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn.
2023. 10. 03. 05:00
Megosztás:

Rendkívüli bejelentés a nyugdíjakról Varga Mihály pénzügyminisztertől!

Jó hírt kaptak a hazai nyugdíjasok, hiszen Varga Mihály pénzügyminiszter Facebook posztban jelentette be: 2024 januártól ismét emelkednek a nyugdíjak, továbbá a februári hónapban a 13. havi ellátást is megkapják a nyugdíjasok. Nézzük, mire számíthatunk pontosan!
2023. 10. 03. 04:01
Megosztás:

Babaváró hitel: már nem lehet minden feltételt teljesíteni 2023 végéig

Komoly szigorítás lép életbe 2024-től a Babaváró hiteleknél: ekkortól a feleség nem lehet 30 évesnél idősebb az igénylés időpontjában. Kivéve akkor, ha már úton van a baba, ebben az esetben még a jelenleg is érvényes 41 év lesz a felső korhatár jövőre. A módosítás miatt sokan eleshetnek a lehetőségtől, ugyanis az MNB adatai szerint a Babaváró hitelek közel 60 százalékánál a nők életkora elérte vagy meghaladta a 30 évet a hitelfelvétel pillanatában. A Bankmonitor szakértői szerint azonban egyre fogy azon párok ideje, akik még idén kihasználnák a lehetőséget, mert nem minden jogosultsági feltétel teljesíthető a hátralévő három hónap alatt.
2023. 10. 03. 03:00
Megosztás:

150.000 Ft-ot kaphatsz a régi klímádért! Mutatjuk hol és hogyan

A minden negyedik magyar háztartásban megtalálható klímaberendezések közül a nagy energiafogyasztásúak cseréje még gyorsabban térülhet meg a Magyar Klímacsereprogram segítségével.
2023. 10. 03. 02:00
Megosztás: