Versenyez az inflációval a hitelek drágulása - ennyivel emelkedtek a törlesztők egy év alattrészletek

Nemcsak a fogyasztó árak emelkedése közelíti a 10 százalékot, hanem a hitelinfláció is. Egy 800 000 forintos személyi kölcsönnél minimum 77 ezer forinttal kell többet visszafizetnünk, mint egy éve – számolta ki a Bank360.hu. Nagyobb összegű hitelnél kisebb a drágulás.

Versenyez az inflációval a hitelek drágulása - ennyivel emelkedtek a törlesztők egy év alattrészletek

Az MNB kamatemeléseinek hatására a személyi kölcsönök jelentősen megdrágultak tavaly óta, május elején újra több bank emelt a kamatain. Ez különösen a kisebb összegű hiteleknél látszik, amelyeknek a teljes hiteldíj mutatója (THM) eleve magasabb.

A Bank360.hu kiszámolta, hogy mennyiért lehetett az idén és tavaly május elején ugyanakkora összegű és futamidejű személyi kölcsönt felvenni a 2021. májusi átlagbér, 275 600 forint rendszeres bankba utalását vállalva. A friss, május eleji kamatemelések nyomán 800 000 forint személyi hitelért legalább havi 17 233 forintos törlesztőt kell fizetnünk, és összesen 1 033 980 forintot visszafizetnünk. A kölcsönt a tavalyinál jóval magasabb, 11,13 százalékos THM-mel kapjuk a legjobb esetben is, de a kínálatban található 20 százalék közeli és afeletti THM-es hitel is.

Tavaly ugyanerre a hitelre a legolcsóbb ajánlat még 15 840 forintos havi törlesztőrészletet jelentett, 7,22 százalékos THM-mel. A teljes visszafizetendő összeg pedig 1 millió alatt maradva 956 371 forint volt. A tavalyi és az idei ajánlatok is fix kamatozásúak, tehát a példában szereplő ügyfélnek nem kellett elszenvednie a tavaly óta bekövetkező kamatemelések hatásait.

A hitelkalkulációk összehasonlításából látható, hogy a legkedvezőbb ajánlatok THM-je több mint a felével emelkedett, a legkisebb törlesztőrészlet 8,8 százalékkal volt magasabb, mint a tavalyi legkedvezőbb ajánlaté, összesen pedig a 800 ezer forintos hitel esetében minimum 77 639 forinttal kell többet visszafizetnünk, ha most vesszük fel.

Egy nagyobb, 3 millió forintos személyi kölcsön esetén, ha a tavalyi átlagbérrel számolunk, és 5 éves futamidőre veszünk fel 3 millió forintot, akkor 61 631 forint az elérhető legkisebb törlesztőrészlet, és 8,9 százalékos a hozzá tartozó THM. A teljes visszafizetendő összeg 3 697 860 forint lesz.

Ha a tavalyi átlagbért utaltuk a számlánkra 2021 májusában, 3 millió forintra 5 éves futamidővel 59 389 volt a legkedvezőbb törlesztőrészlet. 7,22 százalékot tett ki a THM, a teljes visszafizetendő összeg pedig 3 586 333 forint volt.

A THM a magasabb összegű hitelnél kevésbé, csak 23 százalékkal volt magasabb, mint tavaly, a 60 ezer körüli törlesztőrészlet pedig 2242 forinttal nőtt. A rövidebb futamidejű, általában magasabb THM-es termékek tehát jobban drágultak, mint az alacsonyabb THM-mel értékesített nagyobb összegű hitelek – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu.

A vízparti üdülőhelyeket népszerűsíti az MTÜ

A vízparti üdülőhelyek népszerűsítésére a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) elindította legújabb kampányát belföldön és külföldön egyaránt, például Csehországban, Németországban, Lengyelországban, Izraelben és Ausztriában - közölte az MTÜ az MTI-vel kedden.
2023. 06. 07. 05:00
Megosztás:

További határozott lépéseket sürgetnek a V4-ek agrárkamarái

Az ukrán termékek importja miatti problémák kezeléséhez további "egységes és határozott brüsszeli lépésekre" van szükség - erősítették meg a Visegrádi Csoport (V4) agrárkamaráinak ülésén a résztvevők Rácalmáson kedden. Erről a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2023. 06. 07. 04:30
Megosztás:

Egy zacskó bomlott le teljesen 45 nap alatt a Greenpeace és a Humusz Szövetség kísérletében

A Greenpeace és a Humusz Szövetség áprilisban indított kísérletében 45 nap alatt egy bomlott le teljesen a hazai élelmiszer-üzletláncokban beszerzett, lebomlóként árult zacskók közül, de a többinél is megkezdődött a lebomlási folyamat - közölte a Greenpeace Magyarország kedden az MTI-vel.
2023. 06. 07. 04:00
Megosztás:

Keddtől lehet pályázni a "Zöld Óvoda" címre

Az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Belügyminisztérium által meghirdetett "Zöld Óvoda", "Címmegtartó Zöld Óvoda" és "Örökös Zöld Óvoda" cím elnyerésére keddtől lehet pályázni.
2023. 06. 07. 03:30
Megosztás:

Közepes erősségű földrengés volt kedden este a romániai Arad megyében

Közepes, 5,3-as erősségű földrengés volt kedden este Románia nyugati részén, a magyar határ melletti Arad megyében - közölte a román Országos Földtani Intézet (INFP).
2023. 06. 07. 03:00
Megosztás:

Öregségi résznyugdíj - lehet, hogy Ön is kaphat ilyet?

Öregségi résznyugdíjra az a személy jogosult, aki betöltötte az öregségi nyugdíjkorhatárt, és legalább húsz helyett legalább tizenöt év szolgálati idővel rendelkezik. Mi történik abban az esetben, amikor a nyugdíjkorhatár betöltéséig az öregségi teljes nyugdíj megállapításához szükséges legalább húsz év szolgálati idő megszerzése nem történt meg?
2023. 06. 07. 02:01
Megosztás:

Kincsesbányán hat óra alatt egyhavi csapadékmennyiség hullott

A Fejér vármegyei Kincsesbányára hat óra alatt egyhavi csapadékmennyiség zúdult le kedden - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.
2023. 06. 07. 01:30
Megosztás:

Nyernek az elektromos autók?

Aki napjainkban autóval végighalad egy európai belváros utcáin, azonnal számos nyomát láthatja a forgalmi trendek változásának. A külön kerékpáros sávok, az elektromos buszok, az elektromos töltőállomások és a szédült ütemben emelkedő parkolási díjak mind-mind azt jelzik, hogy a személyautók, főleg a belső égésű motorral felszereltek, már nem szívesen látott vendégek a sűrűn beépült belső kerületekben. A jövő az alternatív közlekedési eszközöké és a kibocsátásmentes erőforrásoké. A Fidelity piaci megfigyelőinek előrejelzései szerint az éghajlatkímélő meghajtási módok versenyét az elektromos autók fogják megnyerni, melyek idővel teljesen kiszorítják majd a levegőszennyező belső égésű motorokkal gyártott társaikat.
2023. 06. 07. 01:00
Megosztás:

A 2700 milliárd forintos többlet ellenére lejtőn van a magyar kiskereskedelem

A kiskereskedelmi forgalom volumene jelentősen csökkent az idén, részben a bázishatás miatt. Az idén negatív tartományban marad a szektor, de a mostani kilátások alapján jövőre már pluszba kerülhet.
2023. 06. 07. 00:01
Megosztás:

Évi 5 ezer tonna fabútorhulladék is lerakókba kerülhet Magyarországon, pedig lenne megoldás az újrahasznosításra

Évente körülbelül 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik Magyarországon, azonban a kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi – derül ki az IKEA friss tanulmányából. Igény lenne a már nem használt bútorok fenntartható kezelésére, ugyanis a tanulmányhoz készült felmérés szerint a megkérdezettek többsége lecserélte valamelyik bútorát az elmúlt évben, és a válaszadók majdnem 8 százaléka a kommunális hulladék mellé tette ki a fölösleges holmit. Az IKEA körkörös szolgáltatásaival megoldást kínál a bútorok újrahasznosítására, és arra ösztönzi az embereket, hogy értékként tekintsenek a nem használt bútorra.
2023. 06. 06. 23:30
Megosztás:

Így ellenőriz a NAV - hány vizsgálat van egy évben és milyen hatékony?

Az adóhatóság nemrég tette közzé a 2022-es vizsgálatairól szóló összefoglalóját. Az évkönyvből az adóhatóság ellenőrzési kapacitását és hatékonyságát alátámasztó statisztikákon túl az elmúlt éveket érintő és a jövőt előrevetítő tendenciák is leszűrhetők.
2023. 06. 06. 23:00
Megosztás:

Kőbe vési a kormány az értékpapír-ügyletek tranzakciós illetékét és a repülőjegyadót

A parlamentnek benyújtott adótörvénycsomag szerint olyan ideiglenesnek mondott terheket is állandóvá tesz a kormány, amelyeket az extraprofitadó részeként eredetileg csak 2022-re és 2023-ra vezetett be. Ilyen az értékpapírügyletekre is kivetett tranzakciós adó, a kiterjesztett népegészségügyi adó, valamint a repülőjegyadó - derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.
2023. 06. 06. 22:30
Megosztás:

A vízparti üdülőhelyeket népszerűsíti az MTÜ

A vízparti üdülőhelyek népszerűsítésére a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) elindította legújabb kampányát belföldön és külföldön egyaránt, például Csehországban, Németországban, Lengyelországban, Izraelben és Ausztriában - közölte az MTÜ az MTI-vel kedden.
2023. 06. 06. 22:00
Megosztás:

Jönnek a dróntaxik?

Dróntaxikat teszteltek Izraelben, egyelőre utasok nélkül - jelentette kedden a Times of Israel című napilap online kiadása.
2023. 06. 06. 21:35
Megosztás:

Idén befejeződik a szolnoki várkerület fejlesztése

Idén befejeződik a szolnoki várkerület fejlesztése, a beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban nyert több mint nettó 1,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból készül el - közölte a Tisza-parti város polgármestere kedden Szolnokon.
2023. 06. 06. 21:00
Megosztás:

Hány a magyar? Itt vannak a friss népszámlálási adatok

A 2022. évi népszámlálás adatai alapján Magyarország népessége 9 millió 604 ezer fő. A nagyvárosok népessége általánosságban csökkent, vonzáskörzetüké azonban jellemzően gyarapodott. Nőtt a lakások száma és mérete is, egy lakásra kevesebb lakó jut. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) sajtótájékoztató keretében ismertette a 2022-es népszámlálás újabb eredményeit.
2023. 06. 06. 20:30
Megosztás:

Zöld az adu a zsugorodó ingatlanpiacon

Bár a bérlemények és ingatlanfejlesztések piaca is volt már dinamikusabb, az egyes szereplők és helyszínek egyéni pályája, megtérülése nagyon különböző lehet ‒ áll a nemzetközi Alfa Group legfrissebb ingatlanpiaci jelentésében.
2023. 06. 06. 20:00
Megosztás:

Pluszban zárták a napot a tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2023. 06. 06. 19:30
Megosztás:

BÉT: Ez a részvény teljesített ma a legjobban!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 169,32 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, 48 287,25 ponton zárt kedden.
2023. 06. 06. 19:00
Megosztás:

A korszerű műanyag-újrafeldolgozás lehet az „új arany”

Roland Berger szerint a szigorodó uniós szabályozásnak és az új technológiáknak köszönhetően a közeljövőben várhatóan nő az újrahasznosított műanyagok aránya és javul azok minősége. A német tanácsadó cég tanulmánya azt mutatja be, hogyan tudnak mindebből profitálni a vállalatok – feltéve, ha képesek gyorsan reagálni.
2023. 06. 06. 18:30
Megosztás: