Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

A Babaváró hitel sikeres igénylését követően a hitelösszeg megérkezik a fiatal házaspár bankszámlájára. A hitel teljesen szabad felhasználású, azaz nincs megkötés arra vonatkozólag, hogy mit kell tenni a kapott összeggel. Akár be is lehet fektetni az egészet Magyar Állampapír Pluszba, ami (kamatkörnyezettől függően) jelentős nyereséget eredményezhet, még akkor is, ha időközben nem születik gyermeke a házaspárnak! A stratégia lényege, hogy mind a hitel kifutása, mind a befektetés alakulása előre megjósolható, és a hitelre kevesebbet kell visszafizetni, mint amennyit a kötvény hoz.

A dolog pontos menete úgy zajlik, hogy először felvesszük a Babavárót, majd az egész összeget befektetjük állampapírba. Ezt követően 5 éven keresztül törlesztjük a hitelt, végül az 5 év elteltével felvesszük az állampapírban lévő összeget, és előtörlesztjük belőle a teljes fennálló tartozást.

Mennyit kell visszafizetni, ha nem születik gyermek?

Az első 5 évben a Babaváró hitel mindenképpen kamatmentes. Ha ebben az időszakban megérkezik az első vállalt gyermek, akkor pedig a kamatmentesség a futamidő végéig meghosszabbodik. Ha azonban gyermekáldás nélkül telik el az első 5 év, akkor az addig kapott kamattámogatást egy összegben kell visszafizetni. Az összeg nagysága függ attól, hogy mikor vettük fel a Babaváró hitelt: minél magasabb kamat szerepel a szerződésünkben, annál több kamattámogatást kapunk az első 5 év során. A Babaváró kamatának múltbeli alakulását, és az ebből megállapítható kamattámogatás összegét az első ábra szemlélteti (10 millió forintos hitelösszeg esetén).

Látható, hogy a Babaváró kamata hónapok óta folyamatosan emelkedik, aminek oka a referenciaként szolgáló 5 éves állampapírhozam növekedése. A kamatemelkedés következtében a kamattámogatás is mind több lesz: akik 2021. szeptemberében veszik fel a Babavárót, ők csaknem rekordösszegű, 2 millió forintot meghaladó támogatást kapnak az első 5 évre! Ez tehát az az összeg, amelyet a gyermekáldás elmaradásakor vissza kell majd fizetnie a házaspárnak.

Mennyit hoz ezzel szemben az állampapír?

A kamattámogatás összege azonban még így is alacsonyabb, mint a Magyar Állampapír Plusz által – azonos mennyiségű tőke befektetésekor – biztosított hozam. Az államkötvény átlagos hozama 5 évre évi 4,95%, tehát az időszak elteltével 10 millió forintról 12,7 millió forintra hízik a befektetésünk. Ebből a nyereségből pedig könnyedén kifizethetjük a kamattámogatást, valamint előtörleszthetjük a hitelt: a végén fennmaradó összeg adja a projekt nyereségét.

Mennyi pénzt lehetett nyerni ezzel a módszerrel?

A Babaváró kamatának változásával az így megnyerhető összeg is folyton változott az utóbbi két évben. Bevételi oldalon szerepel az állampapírból felvehető összeg, kiadási oldalon pedig a felvett hitelösszeg, a hitelhez kapcsolódó állami kezességvállalás díja és a visszafizetendő kamattámogatás összege. A második ábra bemutatja, mekkora garantált nyereségre lehet így szert tenni, attól függően, hogy ki mikor vette fel a Babaváró hitelt.

Akik a mostani körülmények között, tehát 2021. augusztusban vágnak bele a projektbe, ők kb. 554 000 forintot tudnak nyerni ezzel a módszerrel. Szeptembertől már némileg magasabb lesz a Babaváró kamata, így a gyermekvállalást nem teljesítő pároknak több pénzt kell majd visszafizetniük a „meg nem érdemelt” kamattámogatás rendezésére. De még így is kb. 506 000 forint garantált nyereség ütheti a markukat, azaz 60 hónapra elosztva nagyjából havi 8 000 forint ingyen pénzre tudnak szert tenni. 

Ezek alapján tehát megállapíthatjuk, hogy a kamatemelkedés hatása még közel sem annyira erős, hogy megakadályozza az ilyen jellegű pénzszerzést. (Ugyanakkor elméletileg eljöhet az a jövőbeli időpont, amikor olyan magasra emelkedik a babaváró kamata, hogy már nem lesz értelme belevágni ebbe a projektbe.)

Mit tehetnek a Babaváróra nem jogosultak?

Biztosan olyanok is vannak, akiknek megtetszett a lehetőség, viszont valamilyen okból kifolyólag nem jogosultak a Babaváróra. Jó hír, hogy számukra is elképzelhető egy hasonló megoldás: Babaváró hitel helyett például szabad felhasználású jelzáloghitellel is működhet a mutatvány. A havi törlesztőrészlet azonos összegű hitel esetén így valószínűleg magasabb lesz, mint a Babaváró 46 000 forintos induló törlesztője, de végül nagyságrendileg megegyező mértékű hozamra lehet szert tenni az állampapír segítségével. De közben ne feledkezzünk meg az előtörlesztési díjról sem: ha kedvezőtlen feltételekre szerződünk a bankkal, akkor az 5 év elteltével számottevő költség szakadhat a nyakunkba, ez pedig a remélt nyereség jelentős részét felemésztheti.

Összefoglalás

Láthattuk, hogy a Babaváró hitel felvételével, valamint az állampapírba befektetéssel a házaspárok jelenleg is hatszámjegyű összeget nyerhetnek, mégpedig garantált módon. A kamatemelkedési trend következtében viszont ez az összeg már jóval alacsonyabb, mint amit kb. másfél évvel ezelőtt, a legszerencsésebb időszakban lehetett tapasztalni. Fontos még, hogy a havonta megnyerhető pénz most nagyjából 8 000 forintra jön ki, cserébe pedig 10 milliós adósságot vállal magára a fiatal pár. Döntés előtt ezeket a szempontokat is mérlegelni kell, hogy ne csak az 500 000 forintnyi ingyen pénz lebegjen a szemünk előtt.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás:

Tovább erősödött a forint

Fél százalékkal emelkedett a forint árfolyama kedden a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon az MNB elemzői várakozásoknak megfelelő kamatemelését követően.
2021. 08. 24. 20:00
Megosztás: